Aszfalt

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Aszfaltburkolat

Az aszfalt egy természetben előforduló szénhidrogén kőzet, amely kőolaj szilárdnak tűnő módosulataként a földfelszínen is előfordul.

Leggyakoribb felhasználása az aszfaltburkolat, ami bitumen kötőanyagú, természetes és mesterséges adalékanyagokat, kőzúzalékot, homokot, illetve mészkőlisztet tartalmazó építőanyag. Az aszfaltot elsősorban közutak hajlékony és félmerev pályaszerkezetének készítéséhez, valamint a talajvizek elleni védelemre, védőrétegként alkalmazzák az építőiparban.

A szó etimológiája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az aszfalt az ógörög ἄσφαλτος (ászfaltosz) "földgyanta vagy szurok" szóból eredeztetik, mely az α- nélküli σφάλλω "összeomoljon" szóból származtatható. A latinból is képződhetett az asphalton vagy asphaltum alakok módosulásaként.[1][2][3]

Alkotóelemei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bitumen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bitumen a kőolaj lepárlásából visszanyert, sötét színű szénhidrogénelegy. Kisebb mennyiségben természetes állapotban is megtalálható, ilyenkor az – általában bányászott – anyakőzetből a bitument kioldják vagy kiolvasztják. Az útépítés számára megfelelő bitumenek jó bevonó képességűek, a hőmérsékleti szélsőségeknek jól ellenállnak és lassan öregednek.

Az előállítás szempontjából megkülönböztetünk meleg-, félmeleg- és hideg eljárással készített bitument. A meleg eljárással készített útibitument felhasználásakor magas hőmérsékletre hevítik. A félmeleg eljárásnál a bitument olajos hígítás mellett, alacsonyabb hőmérsékleten készítik, ezt hívják olajjal hígított bitumen-nek. A melegítés nélküli, hideg eljárásnál a bitument emulgeáló szer segítségével vízzel keverik, emulziót készítenek.

Adalékanyagok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az aszfalt adalékanyaga elsősorban zúzott vulkanikus eredetű kőanyag és homok. Az aszfaltok készítésénél sokszor alkalmaznak segédanyagként úgynevezett filler-t, igen apró szemnagyságú mészkőlisztet, homoklisztet.

Aszfaltburkolatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az aszfaltburkolatok aszfalt felhasználásával készített burkolt felületek, elsősorban utak, leszállópályák, járdák.

Tömör aszfaltbeton[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közutakon leggyakrabban alkalmazott burkolattípushoz az aszfaltkeveréket keverőtelepen gyártják. A keverőtelepről ponyvázott tehergépkocsival szállítják a beépítés helyére, az anyag káros lehűlésének megakadályozása miatt legfeljebb 30-40 km távolságra. A helyszínen finisher teríti és tömöríti, a hengerlés az első menetekben gumikerekű úthengerrel, később acélköpenyes úthengerrel történik.

Érdesített homokaszfalt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A beépítése hasonló a tömör aszfaltbetonéhoz, a finisher után kőzúzalék szóró gép halad, amely 3-4 cm vastagságban bitumennel bevont zúzott követ szór a felső felületre. Az úthengerek a már beszórt felületen dolgoznak.

Öntött aszfaltburkolat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az elsősorban városi utak burkolataként alkalmazott aszfalttípust 3-4 cm vastagságban, hengerlés nélkül építik be. A terítés után általában kőzúzalékkal érdesítik. Az öntött aszfalt keverőtelepek mellett fűthető tartállyal felszerelt járműben, úgynevezett masztikátorban is előállítható.

Drénaszfalt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nagy hézagtartalmú burkolat felülete porózus, a vizet azonnal elnyeli, majd anyagában elvezeti. A speciális burkolatot síkosságra hajlamos útszakaszokon, hidakon alkalmazzák.

Masztixaszfalt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nehéz és extrém nagy terhelésű utak burkolata nagyobbrészt kőzúzalékból áll, amely stabil vázat ad a útburkolatnak. A zúzalékvázat aszfalthabarcs tölti ki.

Utántömörödő burkolatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kis- és közepes forgalmú utak burkolatát egyszerű keverőgéppel készítik, általában melegítés nélkül. A burkolatot az építés során hengerlik, azonban a teljes tömörítését a forgalom végzi el.

Felületi bevonat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az önállóan nem alkalmazott felületi bevonatot új burkolatoknál zárórétegként, régi burkolatoknál felületi helyreállításhoz alkalmazzák. A régi burkolatot kátyúzzák, a felületét letisztítják, majd bitumenpermetező géppel a burkolatra kötőanyagot szórnak. A kötőanyagra egyenletes mennyiségben közel azonos szemnagyságú kőzúzalékot terítenek és hengerlik. A burkolaton körülbelül két hétig utókezelést kell végezni, a kipergett kőzúzalékot a kötőanyaggal jobban átitatott részre seprik.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Wilhelm Gemoll: Griechisch-Deutsches Schul- und Handwörterbuch. München/Wien 1965.
  2. Henry George Liddell: "A Greek-English Lexicon" |http://artfl.uchicago.edu/cgi-bin/philologic/getobject.pl?c.1:5:73.lsj
  3. Az aszfalt szó eredete. Aszfalt.info.hu. (Hozzáférés: 2010. október 30.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Műszaki lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974, ISBN 963-05-0168-6
  • Fi István: Utak és környezetük tervezése, BME 2002.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wiktionary-logo-hu.png
Nézd meg az aszfalt címszót a Wikiszótárban!