Porcelán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Herendi porcelán kávéskészlet

A porcelán a keramika legnemesebb anyaga, kvarc, kaolin, és földpát keverékéből előállított fehér masszából készül. Cserepe teljesen tömör, nedvszívó képessége nincs. Törésfelülete fehér, fénylő, kagylós. A kék-fehér porcelánt Kína Honan tartományában találták fel a Tang-dinasztia idején, majd a technika igazán népszerűvé a 14. századtól a Császári Porcelánkészítő Manufaktúrában vált. A kínai udvar számára készített, pikkelyszerű, narancshéj-hatást nyújtó mázas darabok a 15. században jelentek meg. Az első kínai porcelántárgyakat a középkori keresztes lovagok hozták el Európába, ahol azok hamarosan rendkívül népszerűek lettek.[1]

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A porcelán ma is elterjedt neve az olaszok által porcelánnak nevezett tengeri kagylótól származik.

Készítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az európai keményporcelán nyersanyagát az előkészítés során finomra őrlik, gyúrják, majd képlékeny masszává alakítják, ezután korongolják vagy formába öntik. A porcelán tárgyat a megformázás után először 800-900 °C körüli hőmérsékleten kiégetik, majd ugyanezen nyersanyagból, de más arányban kevert mázoldatba mártják, és kb. 1400 °C-on újból kiégetik.

Európai története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1576 és 1620 között gyártott edényekből kevés maradt fenn, ezek az európai múzeumok féltve őrzött kincsei.

A 18. század kezdetén Franciaországban egész sor manufaktúra készített lágyporcelánt. Az igazi európai porcelánt Johann Friedrich Böttger német alkimista keramikus, valamint Ehrenfried Walter von Tschirnhausen matematikus-fizikus találta fel. A meisseni porcelángyárat 1710. január 23-án létesítette Erős Ágost. Bár a színes díszítés először 1710-ben sikerült, a színek minősége még nem volt megfelelő, a zöld lepattogzott. Kezdetben kevés kisplasztikát gyártottak itt. Gottlob Kirchner szobrász óratartókat, gyertyatartókat, mosdómedencéket modellált, de nagy méretű állatfigurákat, sőt egy közel egyméteres Pál apostol figurát is készített a Japán-palota részére. A 18. század harmincas éveiben a meisseni gyár termelése annyira megnövekedett, hogy az európai piacon egyeduralkodóvá vált.

Kändler legnagyobb újítása a korízlésnek megfelelő, apró figurácskák modellálása volt; több mint ezer ilyen került ki a keze alól. Meissen nagy hírét a század harmincas éveiben gyártott, 16–20 cm-es szobroknak köszönheti: ezek évszázadokra kijelölték a porcelánplasztika útját. A kis figurák a rokokó időszakában, főleg 1740 után váltak kedveltté. A 19. század elején a porcelántárgyak stílusa a klasszicizmus jegyében alakult tovább.

A három legrégibb európai porcelánmanufaktúra: a meisseni, a bécsi és a velencei volt. A magyar porcelán gyártása viszonylag későn, csak a 19. században indult meg.

Hazai története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első porcelángyárat 1827-ben alapította Bretzenheim Ferdinánd regéci birtokán, Telkibányán. Az első termékek a schlaggenwaldi-elbogeni hatást tükrözték. Negyvenkétféle edényt gyártanak a helybeli kaolinból. A formák között megtaláljuk a magyar népi alakokat is, például a kulacsot. A máz eleinte zöldesfehér volt, ezt később fehérre változtatták. A porcelánt eleinte hidegen festették.

A legjelentősebb magyar porcelángyár a herendi, amit 1826-ban alapított Stingl Vince. A herendi gyár kedvelt készítményei általában barokk és empire formavilágúak.

A világhírű pécsi Zsolnay-gyár 1926-ban tért át a használati porcelán tömeggyártására. A gyár jele a zöld öttorony, alatta kurzív blokkbetűs "Zsolnay Pécs" felirat, majd pajzsban három kispajzs "Zsolnay Pécs" és "Made in Hungary" felirattal.

A porcelángyártás technológiai lépései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A porcelángyártás műveletsora a Hollóházi Porcelángyárban

A nagyüzemi porcelángyártás a háziiparoknál megismert fazekasság tömeggyártást végző és finomabb minőségű kerámiát adó változata. Ez a fehér, tömör, áttetsző cserepű finomkerámia anyag három fő összetevőből készül. Egyik a tiszta, plasztikus finomagyag, rendszerint kaolin, a másik a soványító hatású kvarchomok, a harmadik az ömlesztő hatású (formálhatóságot biztosító) földpát (csillám és mészkő is). Ezek az étkezési porceláneszközök fő összetevői, de a másféle háztartási vagy az ipari célokra szánt porcelánokhoz más összetevőket is kevernek, illetve a fölsoroltak arányát változtatják. A kaolintartalom növelése a hőállóságot, a földpáté az elektromos szigetelőképességet, míg a kvarc és a földpát együttes növelése a mechanikai szilárdságot növeli.

A nagyüzemi porcelángyártás első művelete az őrlés. Műveleti eszköze a golyósmalom. Ez egy acél tartály, amely vízszintesen elhelyezkedő tengelyen forog. Az egyik őrlő felület a henger belső köpenye, a másik a hengerbe helyezett kerámia golyók felszíne; ez utóbbiak az őrleményben szétoszló őrlő felületek. Az őrleményhez vizet is adagolnak. Az adalékanyagokat is ennél a műveletnél juttatják be és keverik el. (Az alapanyagok bemérését most nem vettük be a műveletsorba. Gyakran érkezik egységcsomagokban az alapanyag, s azt töltik be a golyósmalomba.)

A második műveletben a megőrölt alapanyagot szűrősajtolón besűrítik és átgyúrják. Ezt a műveletet csigaprésen végzik. Ezután a művelet után pihentetik az anyagot.

A harmadik műveletben az átgyúrt agyagot ismét iszapolják. A negyedik műveletben pedig újra besűrítik az agyagot vákuumprésen. Ez a gép úgy sűríti be az agyag-iszapot, hogy az egy vászonzsák felületén tapadjon meg. A zsák belseje vákuumszivattyúhoz csatlakozik, amely akkor, amikor a zsák a folyadékba merül, szívást végez. Amikor a zsák (amely egy forgó tengelyre van rögzítve) a folyadékból kiemelkedik, a belső szelepek nyomást kapcsolnak a zsákra, amelyről így a föltapadt anyag leválik.

Kétféle formázási művelet: korongozás és öntés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az így előkészített anyag kétféle formázási műveletre kerülhet: korongozásra és öntésre.

Az öntés műveletsorában, az ötödik műveletben, az agyagot ismét iszapolják. A hatodik műveletben a hígan folyós masszát gipszből készült, nedvszívó falú formába öntik. A nedvesség a falhoz közeli rétegekből a gipszformába szívódik. A fal közelében ezért a pép, vizet vesztve, megszilárdul. Ha a fölrakódott iszapréteg elérte a kívánt falvastagságot, a maradék iszapot kiöntik, a formát szétnyitják, az öntött tárgyat kiveszik belőle.

A hetedik művelet a szárítás. Az elkészült porcelántárgyakat polcokra helyezik, és szobahőmérsékleten tárolják. Ezt a lassú vízvesztési szakaszt az első kiégetési művelet követi nyolcadik műveletként ez a zsengélés. A zsengélés is már alagútkemencében történik. A művelet során vízvesztés és átkristályosodás történik. Átkristályosodáskor a porcelántest térfogata is csökken, néhány százaléknyit összezsugorodik (hőmérséklete max. 900 °C).

A kilencedik művelet a mázadás. A zsengélt testeket fokozatosan szobahőmérsékletre hűtik, majd egyenként a folyékony mázat tartalmazó kádba merítik, majd visszahelyezve a polcra rövid ideig szárítják. A tömegárut képező porcelántárgyak számára a végső kiégetés következik akkor, ha további díszítést már nem raknak rájuk.

Tizedik művelet a kiégetés. Az alagútkemencében ilyenkor 1200 °C-ig emelik a hőmérsékletet. Most is fokozatosan melegszik föl az égetés hőmérsékletére a kocsikon betolt porcelán áru. Ugyancsak fokozatosan hűl le a legforróbb kemenceszakaszból kifelé haladva.

A díszítésre kerülő tárgyakat ezután festik ki, vagy ekkor helyeznek el díszítő matricákat a már készre égetett tárgyak felületén. Tizenegyedik művelet tehát a felületdíszítés. Ezt megint rá kell égetni a porcelántestek felületére, ezért ilyenkor egy harmadik ráégetési művelet következik. Utolsó műveletként a kész tárgyakat gondosan becsomagolják. Előtte azonban - ezt a műveletet nem jelöltük - minőségellenőrzésen esik át minden termék. (Ennek betűszóval rövidített elnevezése volt korábban a MEO.) Mivel a porcétán törékeny áru, a csomagolás igen lényeges művelet a raktározás és a szállítás szempontjából is.

A korongolás művelete előtt átgyúrják, majd földarabolják s korongozó gépen kerek tárgyakká formálják a nyersanyagot: így készülnek a tányérok például. A korongolási műveletszál a szárítási műveletnél találkozik az öntésnél már sorra vett műveletsorral.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bérczi Sz., Cech V., Hegyi S. (1992): Anyagtechnológia II. Egyetemi jegyzet. J4-92. 86.old. Janus Pannonius Tud. Egyetem Kiadója, Pécs.
  • Bérczi Sz., Cech V., Hegyi S., Sz. Fabriczy A., Schiller I. (1995): Fölkészülés a Technológiai Korszakváltásra I. Technológiák (kísérleti tankönyv, szerk. Bérczi Sz.) Keraban K., Budapest (ISBN 963-8146-31-1 ö, ISBN 963-8146-32-X)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Porcelán témájú médiaállományokat.