Gránit

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gránit
Granite3.jpg
Adatok
Képződés típusa Magmás
Szerkezet durvakristályos
Szövet durva-, közép- vagy aprószemű
Ásványos összetétel kvarc, plagioklász és káliföldpát
Fajsúly átlag: 2750 kg/m³
Előfordulás A földkéreg számottevő része gránit.

A gránit a leggyakoribb mélységi magmás kőzet, a leggyakoribb savanyú kőzet. Neve a latin granum = szemcse szóból származik.

Összetétele[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Viszonylag könnyű, szilárd, durvakristályos kőzet. Három fő ásványa:

  • az áttetsző, szürkés kvarc,
  • a fehér vagy sárga plagioklász (oligoklász, illetve albit) és
  • a rózsaszínű vagy fehér káliföldpát (ortoklász, néha mikrolin)

többnyire nagyjából egyenlő arányban fordul elő benne.

Kevesebb kvarcot tartalmazó változata a granoszienit; a kvarc nélkül, döntően földpátokból álló kőzet a szienit. Az olyan, kevés káliumot, de a szokásosnál több nátriumot (és kalciumot) tartalmazó gránitot, amiben káliföldpát nincs vagy mennyisége alárendelt, és helyette plagioklászt találunk, plagiogránitnak nevezzük.

Színét általában a földpátok határozzák meg.

Színes elegyrészként többnyire csillámokat tartalmaz:

  • gyakrabban biotitot (biotit-gránit),
  • ritkábban muszkovitot (muszkovit-gránit),
  • esetleg mindkettőt (kétcsillámos gránit, mint például a Magas-Tátrában),
  • néha-néha lítiumcsillámot.

A csillám helyett vagy mellett kőzetalkotó mennyiségig szaporodhat fel benne az amfibol (a leggyakrabban hornblende) is – ilyenkor amfibol-gránitról beszélünk. Jellemző opak ásványa a magnetit (titanomagnetit). A színes és opak ásványok együttes mennyisége 5% körüli;

  • ha ennél kevesebb, a gránit leukokrata,
  • ha ennél több, a gránit melanokrata.

A még több benne a színes és opak ásvány, továbbá kevesebb a káliföldpát és több, bázikusabb a plagioklász, úgy a kőzetet granodioritnak nevezzük: mint neve is mutatja, ez a gránit és a diorit közötti összetételű, átmeneti kőzet.

Leggyakoribb akcesszórikus ásványai:

Ritkább akcesszórikus ásványai:

Modális kémiai összetétele[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szövete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szemcsék mérete szerint lehet durva-, közép- vagy aprószemű – utóbbi az ún. mikrogránit. A szemcsék mérete a magma kihűlésének sebességétől függ: minél lassabban hűl ki, annál nagyobbak a kristályok. Azt a változatát, amelyben az aprószemű szövetben elszórtan nagy (úgynevezett porfíros) szemcsék fordulnak elő, gránitporfírnak nevezzük. Egészen finomszemű, kis mélységben megszilárdult változata a gránitaplit.

A porfíros szövetű gránitban (ritkábban más, de ugyancsak porfíros szövetű magmás kőzetekben is) időnként szélsőségesen durvakristályos, ún. pegmatitos lencséket-fészkeket találhatunk. Ezekben az egyes kristályok akár méteresre is megnőhetnek. A gránitpegmatitok közepén erősen megnyúlt kvarcmagot találunk, és azt veszik körül az óriásira nőtt földpátkristályok.

Kőzettani szempontból a gránitokat a csillámok és egynéhány színes szilikát alapján osztályozzák, így megkülönböztetnek biotit-, biotit-muszkovit-, amfibol- és piroxén-gránitokat, éppen úgy mint a gnejszeknél. A luxulian olyan gránitféleség, amelyben a vörös színű földpátok között sok a turmalin és kevés a kvarc; ehhez hasonló összetételűek a turmalin-pegmatitok (Toscana Gavorrano, Elba San Piero, Vogesek Chenarupt).

Képződését tekintve metamorf, hidrotermás úton is létrejött, amikor a szükséges anyagok oly zónába jutottak, melyben az elegyrészek kiválására a körülmények együtt voltak, a kvarc volt az utolsó, mely a még meglevő helyet kitöltötte, némely gránitok azonban eruptiv módon is keletkezhettek s ezek mind intruziókat képeznek metamorf palákban és palás meszes kőzetekben is.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gránitok a földkéregnek számot tevő részét teszik úgy egymagukban, mint a gnejsszel és egyéb kristályos palákkal egyetemben, ahol azok magját képezik; a gránithegyek alakja kerekded felületű gömbszelethez hasonlít, vagy pedig több ezer km hosszú fennsíkokat képez, tömeges anyaga az őskori (laurentian-szisztéma) gránitrégióját alkotja, de ismeretesek a szilur-, devon-, sőt egyes helyeken még a jura földtörténeti korokból is (Sziklás-hegység, Sierra Nevada É.-Amerikából és egynéhány európai tartományokból.) Előfordul még mint vándorkő is Németország, Hollandia, Lengyelország, Oroszország lapályán, melyek a gleccserekkel a diluviális korban Svéd- és Finnországból származnak; hasonló vándorkövek ismeretesek Angliában és az Amerikai Egyesült Államok területén is több szövetségi államban.

Magyarországon a legrégibb időkre utaló kőzetünk (1000 millió éves) a Keleti Mecsekben található gránit a Mórágyi-Geresd - másként Baranyai-röghegységben. A Mórágy-Kecskeméti gránit-vonulat 25–30 km széles, 200 km hosszú összefüggő lemez. A felszínen lévő mórágyi gránit-rög folytatása nem messze Mórágytól, a Sárközben, Pilis községben 88 m, Bátaszéken 112 m, Szekszárd alatt 882 m, Szegeden már 3500 m mélyen van. Mórágyon korábban felszíni gránitbánya működött (ma természetvédelmi terület), a falu és Bátaapáti között e gránittömbben alakították ki a paksi atomerőmű alacsony radioaktivitású hulladékainak tárolóját. Velencei-hegységben is előfordul.

Mállása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

GD-EG-Louxor-114-2.JPG

A fizikai mállás (aprózódás) eredménye a gránitdara. A káliföldpát kémiai mállásának terméke a porcelán készítéséhez használt kaolin.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gránitot építőkőnek már az őskorban is használták. Napjainkban leginkább sír- és díszítőköveknek, oszlopoknak, burkolóköveknek,(járdaszegélynek) stb. dolgozzák fel. A legszebb és legtarkább színűek Svédországból kerülnek ki. Budapesti építkezésekre 1900-as évek elején a meisseni bányából is kerültek gránit építőkövek.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Pokolné Südi Eszter: Földtörténet-geológia. BME
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Gránit témájú médiaállományokat.