Kálium-oxid

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kálium-oxid
Potassium-oxide-3D-vdW.png
kálium-oxid
IUPAC-név kálium-oxid
Más nevek kálium-monoxid
Kémiai azonosítók
CAS-szám 12136-45-7
Kémiai és fizikai tulajdonságok
Kémiai képlet K2O
Moláris tömeg 94,20 g/mol
Megjelenés halványsárga szilárd anyag
Sűrűség 2,35 g/cm3
Olvadáspont >350 °C, bomlik
Oldhatóság (vízben) heves reakcióban KOH keletkezik
Kristályszerkezet
Kristályszerkezet Antifluorit (köbös), cF12
Tércsoport Fm3m, No. 225
Koordinációs
geometria
tetraéderes (K+); köbös (O2–)
Veszélyek
MSDS ICSC 0769
EU Index nincs listázva
Főbb veszélyek Korrozív, vízzel hevesen reagál
Lobbanáspont nem gyúlékony
Rokon vegyületek
Azonos kation kálium-szulfid
Azonos anion lítium-oxid
nátrium-oxid
rubídium-oxid
cézium-oxid
Rokon kálium-oxidok kálium-peroxid
kálium-szuperoxid
Rokon vegyületek kálium-hidroxid
Ha másként nem jelöljük, az adatok
az anyag standard állapotára vonatkoznak.
(25 °C, 100 kPa)

A kálium-oxid a kálium és oxigén halványsárga színű ionvegyülete, a kálium legegyszerűbb oxidja. Ritkán előforduló, nagyon reakcióképes vegyület. Néhány kereskedelmi forgalomban elérhető anyag, például műtrágyák és cementek százalékos hatóanyagtartalmát ekvivalens mennyiségű K2O-ra vonatkoztatva adják meg.

Előállítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Oxigén és kálium reakciójával állítják elő, melynek során K2O2 kálium-peroxid keletkezik, majd ezt fémkáliummal reagáltatva kapják az oxidot:[1]

K2O2 + 2 K → 2 K2O

Másik, kényelmesebb eljárás szerint K2O-t kálium-nitrát és fémkálium hevítésével szintetizálnak:

2 KNO3 + 10 K → 6 K2O + N2

Kálium-hidroxidból vízelvonással nem lehet oxidot nyerni.

Tulajdonságai és reakciói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A K2O antifluorit rácsban kristályosodik, melyben a kationok és anionok helye a CaF2 rácsához képest fel van cserélve. A káliumionokat 4 oxidion veszi körül, míg az oxidionokhoz 8 káliumion koordinálódik.[2][3] A K2O bázikus oxid, vízzel hevesen reagálva maró hatású kálium-hidroxid keletkezik belőle. Levegőn állva elfolyósodik, mivel elnyeli annak víztartalmát, minek hatására beindul a fenti reakció.

Kálium-oxid a műtrágyákban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A műtrágyák címkéjén az N-P-K (nitrogén-foszfor-kálium) számokban a K2O képletet használják, amely bár a kálium-oxid helyes kémiai képlete, azonban ezekben a termékekben nem magát a kálium-oxidot használják. A műtrágyák káliumforrása általában kálium-klorid, kálium-szulfát vagy kálium-karbonát. A címkén szereplő K2O százalékos mennyisége a műtrágyában levő kálium mennyiségét adja meg, ha az kálium-oxid formájában lenne jelen. A kálium-oxid tömegének kb. 83%-a kálium, de pl. a kálium-kloridban az aránya csak 52%, így a kálium-kloridban kevesebb kálium van, mint az ugyanolyan tömegű kálim-oxidban. Emiatt ha egy műtrágya tömegének 30%-a kálium-klorid, akkor káliumtartalma a – kálium-oxidban történő – szokásos megadási mód szerint csak 19%.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Potassium oxide című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Holleman, A. F.; Wiberg, E. "Inorganic Chemistry" Academic Press: San Diego, 2001. ISBN 0-12-352651-5.
  2. Zintl, E.; Harder, A.; Dauth B. (1934), "Gitterstruktur der oxyde, sulfide, selenide und telluride des lithiums, natriums und kaliums", Z. Elektrochem. Angew. Phys. Chem. 40: 588–93
  3. Wells, A.F. (1984) Structural Inorganic Chemistry, Oxford: Clarendon Press. ISBN 0-19-855370-6.