Alvinc

Alvinc (Vințu de Jos)
A kastély 1733-ban épült kapuja
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Erdély
Fejlesztési régió	Közép-romániai fejlesztési régió
Megye	Fehér
Rang	községközpont
Beosztott falvak	Borberek, Borsómező, Crișeni, Csókás, Goblipatak, Gura Cuțului, Hațegana, Laz, Mătăcina, Meritő, Pârău lui Mihai, Poienița, Stăuini, Telekvinc, Valea lui Mihai, Valye Vinci, Vashegy
Polgármester	Alexandru Danciu (PD-L)
Irányítószám	517875
Körzethívószám	0x58
Népesség
Népesség	3278 fő (2002) +/-
Község népessége	5295 (2002)
Magyar lakosság	61
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	227 m
Terület	85,27 km²
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Alvinc Pozíció Románia térképén
é. sz. 45° 59′ 20″, k. h. 23° 30′ 9″45.9888888889, 23.5025
Alvinc weboldala

A Martinuzzi-kastély

Reneszánsz ablakkeret

A ferences templom

A romos református templom

Alvinc környéke 1769-1773 között

Alvinc (románul Vințu de Jos, röviden Vinț, németül Unterwinz vagy Winzendorf, szászul Wints vagy Wänts, latinul Binstum) falu Romániában, Fehér megyében.

Fekvése

Gyulafehérvártól 14 km-re délnyugatra, a Maros bal partján fekszik.

Nevének eredete

Neve a német eredetű Winz személynévből ered. Előtagja Felvincre utal. Először egy 1205 és 1235 közötti oklevél 1289-ből való másolatában említették, Wynch Inferiori alakban. Későbbi névalakjai: Wynch (1248), Olwynch (1342/1359), Alsowyncz (1393), Alwincz (1435).

Története

Szász hospes-ek alapították. A 13. századtól a marosi sóút átkelőhelye, vámmal. 1300-ban ferencesek építettek benne templomot. 1370-ben kapott vásártartási jogot, attól kezdve oppidumként, 1430-ban Borberekkel együtt civitasként említették. 1435 és 1526 között kerületével („Alvincszék”) együtt a Királyföldhöz tartozott. 1488-ban 182 egésztelkes gazdát írtak össze. A 15. század során az 1438-as és 1442-es török betörések és a pestis miatt meggyérült szász lakossága mellé a török elől menekülő magyarok és katolikus délszlávok települtek be.

A 16. század elején iskolája működött. 1510-ben magyar és szláv lakói paritásos alapon váltásos bíróválasztást követeltek. 1526-tól Fehér, később Alsófehér vármegyéhez tartozott. 1526 és 1529 között Radu de la Afumați havasalföldi fejedelem birtoka volt. A Szapolyai és Ferdinánd közti háborúk idején többször gazdát cserélt. 1539-ben Majláth István, Balassa Imre és társaik itt készítették elő korán leleplezett összeesküvésüket. 1546-ban uradalmával együtt Fráter György szerezte meg. Őt 1551. december 17-én itt, kastélyában ölette meg Castaldo császári tábornok saját titkárával, Marco Aurelio Ferrarival. A század folyamán szász polgárai részben a Királyföld városaiba költöztek, részben református hitre tértek. Ekkoriban már román polgárai is voltak. (Románok lakta városrészét egy 1657-ből való irat Oláhvinc-nek nevezi.) 1590 körül utolsó szász papja is elhagyta, templomát a reformátusok kapták. 1597-ben, kétévi raboskodás után itt ölték meg börtönében Zsarnok Áron moldvai fejedelmet.

Bethlen Gábor 1621–1623-ban habán (hutterita) kézműveseket telepített le. Később, miután elveszítették adómentességüket és különböző adókkal terhelték őket, egyre többen elhagyták a települést. A század folyamán egyre több nemes, velük együtt pedig jobbágyok és zsellérek is beköltöztek. 1638-ban három, egymástól független joghatósága működött: a fejedelmi uradalom bírája, az alvinci és borbereki nemesek közösségéé és az alvinci polgárok magyar és román bírája. Később a bolgárok is saját ítélőszéket állítottak fel. 1694-ben a két mezőváros, Alvinc és Borberek élén nemesi hadnagy állt. 1658-ban a tatárok pusztították. 1670-ben a gyulafehérvári országgyűlés elrendelte az Alvinc és Borberek közti híd felépítését a Maroson. 1690-ben Ciprovci környékéről menekült katolikus bolgárok érkeztek. 1729-ig a románokkal közösen a görög katolikus templomot használták, akkor a hozzájuk kötődő ferences atyák külön templomot, 1731 körül rendházat építettek. 1721-ben 42 nemest, 8 polgárt, 46 román és 6 magyar jobbágyot, 52 román zsellért, 18 bolgár és 15 habán családfőt írtak össze. A habánok („morvák” vagy „fekete németek”) fejlett munkamegosztású kézművességgel, zöldség- és virágkertészettel, a bolgárok kereskedelemmel foglalkoztak. Mind a habánok, mind a bolgárok külön városrészben éltek.

1690-től a császári kincstár volt az uradalom gazdája. Birtoklásáért Apor Péter 1696-ban fegyveres hajdúkkal támadt Kapi Erzsébetre. 1697-ben I. Lipóttól Illyés András erdélyi püspök kapta meg, de a kuruc háborúk megakadályozták a birtokbavételt. 1715-től a gyulafehérvári püspökség, 1754-től a káptalan uradalmi központja volt, amelyhez hozzátartozott Tartaria, Maroskarna, Rakató és Borsómező. 1725-ben újraalakították római katolikus plébániáját. 1760-ban Bajtay Antal püspök felszámolta a habán közösséget. 24 családot Delpini János Teofil jezsuita szerzetes 1766 és 1771 között katolizált, a többiek szétszóródtak. Református egyházát 1766-ban 75 férfi és 106 nő alkotta. 1786-ban 2146-ban lakták, 98%-uk mezőgazdaságból élt. A bolgárok a 19. századra elmagyarosodtak.

1784. november 6–7-én uradalmának parasztjai feldúlták majorságait és nemesi udvarházait. Batthyány Ignác az 1780-as évek második felében papírmalmot alapított a sibisáni határban, a Sztrungár-patakon, az „erdélyi tudós társaság” és saját kiadói tervei számára. A manufaktúra 1811 utánig működött. 1819–1820-tól járási székhely. 1837-ben Kemény Sámuel és Károly kaszinót alapított. 1842 körül „…vásárai közt a katalin-napi érdemli a megemlitést. Sok jó dohány, viza, vizaikra, csiga árultatik el, s vitetik széllyel az egész országba.” 1848-ban előbb Zeyk Antal vezetésével közös román–magyar nemzetőrsége alakult, de októberben a románok ostrom alá vették a megerősített Martinuzzi-kastélyba családostul behúzódott magyar nemzetőröket. A védők megtagadták a fegyverletételt és tárgyalásokat kezdeményeztek. Október 23-án a Muntean ortodox és Cornea görög katolikus pap vezette románok, a magyarok és a szászok kölcsönös védelmi szerződést írtak alá. A magyarok elismerték a közteherviselést és kimondták a település általános lefegyverzését. Biztosítékul behívták a reguláris császári erőket. 1849. február 10–12-én Bem meglepte és csapást mért Stutterheim Szászvárosból Gyulafehérvár felé visszavonuló dandárjára.

1870-ben elérte a vasút, 1897-ben, az Alvinc–Nagyszeben–Vöröstorony vonal átadásával pedig vasúti csomóponttá vált. Az 1880-as években hozzácsatolták a kicsiny, 1880-ban mindössze 539 román lakost számláló Sibisánt. Az egyesült település a 20. század elején hivatalosan „Alvinc – Újvinc – Borberek – Sibisana egyesült nagyközség”-nek hívta magát. A 20. század kezdetén jelentős boralma- és szilvatermőhely volt, évi két országos vásárral, szesz- és konyakgyárral és három fogadóval. 1906-ban a Román Nemzeti Párt első helyi jelöltjeként Iuliu Maniu nyerte kerületében a képviselőválasztást. Később, 1936. június 30-án Maniu a Nemzeti Parasztpárt vezetőjeként Alvincen húszezres tömeggyűlést tartott, amelyen megerősítette, hogy továbbra is kitartanak a Népszövetség és az Antant oldalán.

Népesség

• 1850-ben 1540 lakosából 693 volt román, 523 magyar, 138 cigány, 99 zsidó és 85 német nemzetiségű; 696 ortodox, 352 római katolikus, 240 református, 134 görög katolikus, 99 zsidó és 19 evangélikus vallású.
• 1910-ben a hozzátartozó Borberek nélkül 3052 lakosa volt, közülük 2144 román és 639 magyar anyanyelvű; 2016 ortodox, 349 görög katolikus, 297 római katolikus, 242 református, 134 görög katolikus, 102 zsidó, 29 evangélikus és 17 unitárius vallású.
• 2002-ben 3278 lakosából 3137 volt román, 62 cigány és 61 magyar nemzetiségű; 3029 ortodox, 98 pünkösdista, 63 római katolikus és 26 görög katolikus vallású.

Látnivalók

• A leghíresebb építtetőjéről elnevezett Martinuzzi-kastély romjai a Maros hídja mellett, alacsony dombon láthatók. Fráter György 1546-ban kezdte el a 14. századi domonkos kolostor reneszánsz várkastéllyá való átépítését. A szerzetesek már 1530 körül elhagyták, ezután az uradalom egymást követő birtokosai, Kosári (Kocsárdi) Miklós, Majláth István és Radu Paisie havasalföldi uralkodó kastélyukként használták. Az építkezés befejezésében Martinuzzit 1551-es halála megakadályozta. 1553 nyarán a Georg Keisder királybíró vezette szászsebesi szászok erőszakkal elfoglalták. A kastély későbbi birtokosai sorában szerepelt Nádasdy Tamás, Báthory András, Majláth Margit, Báthory Kristóf, Jósika István, Barcsay András és a Török család. 1573-ban Bekes Gáspár embereitől Báthory István fegyverrel foglalta el. 1597-ben itt ölték meg Zsarnok Áron moldvai vajdát. A déli szárny, amelyet az 1930-as években lebontottak, Bethlen Gábor fejedelemsége idején készült el, Giacomo Resti tervei alapján, Károlyi Zsuzsanna fejedelemasszony számára. A hatszögletű, mocsárral körülvett erődöt (a helyiek később „sziget”-nek nevezték) 1658-ban a tatárok gyújtották fel. 1696-ban romos állapotban volt. 1708-ban Károlyi Sándor kurucai foglalták el, akiktől a császáriak 1709 őszén vették vissza. Sorger Gergely erdélyi püspök 1733 körül felújította, ekkor készült a ma is látható barokk főkapu. Az erdélyi püspökök kedvelt tartózkodási helye volt. 1792-ben leégett, déli szárnya lakhatatlanná vált. Az északi szárnyban született és ott élt kilenc éves koráig Kemény Zsigmond. 1848-ban több hétig az alvinci és borbereki nemesség menhelyéül szolgált. Egy részét 1900 körül csendőrlaktanya céljára állították helyre. A kastély előtti téren tartották akkoriban az éves állatvásárokat. A megmaradt épületeket a szocializmus idején a kollektív gazdaság használta.
• A kastélytól északkeletre, a Maros árterében áll a romos református templom. A 14. században épült gótikus templom eredetileg háromhajós bazilika volt, de mellékhajóit elbontották. Tornya a 18. századból való. A szocializmus alatt bútorraktárnak használták. Régi kőkerítés veszi körül.
• A régi piactér közelében található a ferences templom és rendház, melyeket a bolgár közösséget gondozó obszerváns ferencesek 1726 és 1731 között építettek. A bolgárokat 1853-ban váltották fel magyar szerzetesek. Az 1990-es években felújították.
• Az előző mellett áll az Istenanya elszenderülése ortodox (eredetileg görög katolikus) templom, amely 1700 körül épült.
• A sibisáni ortodox templom a 19. század elejéről való.

Gazdasága

Alvincen cipő-, bútor- és bőrgyár működik.

Híres emberek

• Itt született 1814. június 12-én Kemény Zsigmond író.
• Itt született 1570 körül Alvinczi Péter református lelkész, Pázmány ellenfele.
• Itt született 1582-ben Pongrácz István, az egyik kassai vértanú.
• Itt született 1639 körül Alvinczi Péter királyi ítélőmester, a „második Werbőczi”.
• Itt született 1735. február 1-jén Alvinczi József tábornok.
• Itt született 1824. január 19-én Lázár Jakab, az első magyar nyelvű erdészeti szakkönyv szerzője.
• Itt született 1833. április 6-án Csató János botanikus, ornitológus.
• Itt született 1877. március 21-én Pakots József újságíró, író.
• Itt született 1880. január 29-én Bodor Aladár újságíró, költő.
• Itt töltötte fiatalkora egy részét Szentimrei Jenő író.
• Itt élt és itt halt meg 1912. március 4-én Pataky László festő.
• Itt született 1946. március 31-én Rodica Lascu-Pop irodalomtörténész.

Források

• szentkatolnai Bakk Endre: Alvincz. In Az Alsófehérmegyei Történelmi, Régészeti és Természettudományi Egylet tizenharmadik évkönyve. Gyulafehérvár, 1904, [43]–66. o.
• Binder Pál: Közös múltunk. Bukarest, 1982
• Egyed Ákos: Magyar–román békekötés 1848-ban Alvincen. In E. Á.: A korszerűsödő és hagyományőrző Erdély. 1. Csíkszereda, 1997
• A Martinuzzi-kastély (jupiter.elte.hu)
• Az alvinci református templom (jupiter.elte.hu)
• Balázs Áldor Csaba: Cetăți, castele, biserici, ruine – Castelul Martinuzzi de la Vințu de Jos. Colecționarul Român ser. II/1.
• Adrian Andrei Rusu összefoglalója az Erdélyi Várak webhelyen (magyarul)

További információk

• Elena Maria Șorban: Liturgikus énekek Kapisztrán Szent János tiszteletére