Alvinczi József

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Alvinczi József
Alvinczy.jpg
Született 1735. február 1.
Meghalt 1810. szeptember 25. (75 évesen)
Buda
Nemzetisége magyar
Fegyvernem gyalogság
Rendfokozata feldmarsall
Csatái osztrák örökösödési háború
hétéves háború
napóleoni háborúk
Kitüntetései Katonai Mária Terézia-rendMaria-Theresia-Orden.jpg

Borbereki báró Alvinczi József (Alvinc, 1735. február 1.Buda, 1810. november 25.) /vezetékneve helyenként Alvinczy írásmóddal fordul elő/ császári tábornok, a hétéves háború kapitánya; I. Ferenc katonai oktatója, a belga forradalmat leverő császári csapatok vezetője, az Udvari Haditanács tagja; a napóleoni háborúk altábornagya és egyik hadvezére, Magyarország főhadikormányzója, tábornagy, a katonai reformbizottság elnöke; az egyetlen magyar katona, aki a Katonai Mária Terézia-rend mindhárom fokozatát megkapta; 1763-tól báró.

Korai pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A torgaui csata

Erdélyben Alvincen született (napjainkban: Vinţu de Jos) Gyulai Ferenc gróf házánál nőtt fel, 14 éves korában lett zászlós. 1753-ban léptették elő kapitánnyá egy gránátos század élére.

A hétéves háborúban tüntette ki magát bátorságával a torgaui és a teplitzi csatában, ahol bátor parancsnoki ténykedéséért nyerte el másod őrnagyi rangot.

A háború végén dolgozott kiterjedtebben Franz Moritz von Lacy új szabályozási tervén az egész hadsereg számára.

Dinasztikus háborúk 1770–1790 között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1774-ben a 19. gyalogsági regiment élére mint ezredest nevezték ki. Ő vezette ezt az ezredet a bajor örökösödési háborúban (1778–1779), 1779-ben elfoglalta a „cseh kaput” és elfogta Hessen-Phillipsthal herceget, a porosz hadsereg parancsnokát. A sikerekért vezérőrnagyi ranggal és a Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztjével tüntették ki.

II. József őt bízta meg unokaöccsének, a későbbi Ferenc József Károly főhercegnek, a későbbi II. Ferenc császárnak a hadtudományokban való oktatásával.[1]

Az 1787–91-es Habsburg–török háború idején Alvinczi Laudon tábornagy parancsnoksága alatt szolgált, Belgrádot próbálta elfoglalni, de sikertelenül. A háború az Oszmán Birodalommal még tartott, amikor Osztrák-Németalföldön (a későbbi Belgiumban) forradalom tört ki. Alvinczit altábornaggyá nevezték ki, és északra küldték a lázadást leverésére, de itt megsérült, leesett lováról, emiatt a további harcokban nem vett részt.

Neerwinden, Fleurus, Charleroi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amikor a francia forradalmi háborúk 1792-ben megkezdődtek, Alvinczi egy demoralizált hadosztályt vezetett, kulcsfontosságú lépés volt a morál visszaállítására a győztes neerwindeni csata 1793-ban, az ő vezetésével foglalták el a települést, ezért a Mária Terézia-rend parancsnoki középkeresztjével tüntették ki. Az ő parancsnoksága alatt állt az a segéderő, amely támogatta York hercegét, harcolt a Landrecy és a fleurus-i csatában, mielőtt megsebesült Mariolles-nél.

Kihasználva, hogy táborszernaggyá léptették elő, Alvinczi javasolta a Vilmos Frigyes Oránia-Nassaui hercegnek Charleroi sikeres felmentését 1793. júniusában, két lovat lőttek ki alóla, jutalmul megkapta a Mária Terézia-rend nagykeresztjét is. Hamarosan a a Felső-Rajnai hadsereg parancsnoka lett, majd 1795-ben visszahívták a bécsi Udvari Haditanácsba (Hofkriegsrat).

Az itáliai hadszíntér és újabb feladatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alvinczi József, báró sírja Budapesten. Kerepesi temető: 17/1-1-40

1796 végén vette át a hadsereg parancsnokságát, hogy Napoléon Bonaparte tábornok ellen harcoljon az itáliai félsziget északi részén. Miután megszervezte a tiroli milíciát, hogy szembenézzen a francia előrenyomulás veszélyével 1796-ban, megpróbálkozott az ostromlott Mantova harmadik felmentési kísérletével. Alvinczi hadserege nagyjából újoncokból, és kevés tapasztalattal rendelkező tisztekből állt. Mégis sikerült legyőznie Bonapartét Bassanónál november 6-án és Caldierónál november 12-én. Végül Bonaparte győzelmet aratott kemény küzdelemben Alvinczi felett az arcolei híd csatájában 1796. november 15–17-én. Az első, Vicenza felé irányuló visszavonulás után november 22-én az osztrákok bátran visszafoglalták a csatateret. De amikor úgy találta, hogy az ő hadnagya, Paul Davidovich csapatai megkezdték a visszavonulást, belátta vereségét és visszavonult Bassanóból.

Annak ellenére, hogy romlott az egészségi állapota, mégis újra és újra próbálkozott. Súlyos vereséget szenvedett a rivoli csatában 1797. január 14-15-én. Mantovát nem sokkal később feladták az osztrák erők. Alvinczi lett Magyarország katonai kormányzója, és tábornaggyá (Feldmarschall) nevezték ki 1808-ban. Két évvel később halt meg Budán.

Sírjánál Báthory Gábor református püspök tartott gyászbeszédet.[2]

Anekdoták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Alvinczi József generálisról beszélik azt az adomát, hogy mikor a franciák előtt megszaladt inszurgenseket korholta, elébe állt egyik katonája és K.-t kiáltva, odanyújtotta neki pisztolyát, melyen nem volt sem kakas, sem kova, azt hányva Alvinczi szemére, hogy midőn ilyen fegyverrel látták el őket, hogyne kellett volna meghátrálniok az ellenség tüze előtt!”[3]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. http://www.kislexikon.hu/alvinczi.html
  2. Fördős Lajos által szerkesztett Papi Dolgozatok Gyászesetekre című 12. füzet (Országos Széchényi Könyvtár kézirattára)
  3. http://www.kislexikon.hu/kend_az_az_alvinczi.html

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a József Alvinczi című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Budapesti Negyed, 1993. 3. sz.
  • Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 26. o.  

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]