Alvinczi József

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Alvinczi József
Alvinczy.jpg
Született 1735. február 1.
Alvinc (ma:Vinţu de Jos, Erdély, Románia)
Meghalt 1810. szeptember 25. (75 évesen)
Buda
Nemzetisége magyar
Fegyvernem gyalogság
Rendfokozata feldmarsall
Csatái osztrák örökösödési háború
hétéves háború
napóleoni háborúk
Kitüntetései Katonai Mária Terézia-rendMaria-Theresia-Orden.jpg

Borbereki báró Alvinczi József (Alvinc, 1735. február 1.Buda, 1810. november 25.) /vezetékneve helyenként Alvinczy írásmóddal fordul elő/ császári tábornok, a hétéves háború kapitánya; I. Ferenc katonai oktatója, a belga forradalmat leverő császári csapatok vezetője, az Udvari Haditanács tagja; a napóleoni háborúk altábornagya és egyik hadvezére, Magyarország főhadikormányzója, tábornagy, a katonai reformbizottság elnöke; az egyetlen magyar katona, aki a Katonai Mária Terézia-rend mindhárom fokozatát megkapta; 1763-tól báró.

Korai pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A torgaui csata

Erdélyben Alvincen született (napjainkban: Vinţu de Jos) Gyulai Ferenc gróf házánál nőtt fel, 14 éves korában lett zászlós. 1753-ban léptették elő kapitánnyá egy gránátos század élére.

A hétéves háborúban tüntette ki magát bátorságával a torgaui és a teplitzi csatában, ahol bátor parancsnoki ténykedéséért nyerte el másod őrnagyi rangot.

A háború végén dolgozott kiterjedtebben Franz Moritz von Lacy új szabályozási tervén az egész hadsereg számára.

Dinasztikus háborúk 1770–1790 között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1774-ben a 19. gyalogsági regiment élére mint ezredest nevezték ki. Ő vezette ezt az ezredet a bajor örökösödési háborúban (1778–1779), 1779-ben elfoglalta a „cseh kaput” és elfogta Hessen-Phillipsthal herceget, a porosz hadsereg parancsnokát. A sikerekért vezérőrnagyi ranggal és a Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztjével tüntették ki.

II. József őt bízta meg unokaöccsének, a későbbi Ferenc József Károly főhercegnek, a későbbi II. Ferenc császárnak a hadtudományokban való oktatásával.[1]

Az 1787–91-es Habsburg–török háború idején Alvinczi Laudon tábornagy parancsnoksága alatt szolgált, Belgrádot próbálta elfoglalni, de sikertelenül. A háború az Oszmán Birodalommal még tartott, amikor Osztrák-Németalföldön (a későbbi Belgiumban) forradalom tört ki. Alvinczit altábornaggyá nevezték ki, és északra küldték a lázadást leverésére, de itt megsérült, leesett lováról, emiatt a további harcokban nem vett részt.

Neerwinden, Fleurus, Charleroi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amikor a francia forradalmi háborúk 1792-ben megkezdődtek, Alvinczi egy demoralizált hadosztályt vezetett, kulcsfontosságú lépés volt a morál visszaállítására a győztes neerwindeni csata 1793-ban, az ő vezetésével foglalták el a települést, ezért a Mária Terézia-rend parancsnoki középkeresztjével tüntették ki. Az ő parancsnoksága alatt állt az a segéderő, amely támogatta York hercegét, harcolt a Landrecy és a fleurus-i csatában, mielőtt megsebesült Mariolles-nél.

Kihasználva, hogy táborszernaggyá léptették elő, Alvinczi javasolta a Vilmos Frigyes Oránia-Nassaui hercegnek Charleroi sikeres felmentését 1793. júniusában, két lovat lőttek ki alóla, jutalmul megkapta a Mária Terézia-rend nagykeresztjét is. Hamarosan a a Felső-Rajnai hadsereg parancsnoka lett, majd 1795-ben visszahívták a bécsi Udvari Haditanácsba (Hofkriegsrat).

Az itáliai hadszíntér és újabb feladatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alvinczi József, báró sírja Budapesten. Kerepesi temető: 17/1-1-40

1796 végén vette át a hadsereg parancsnokságát, hogy Napoléon Bonaparte tábornok ellen harcoljon az itáliai félsziget északi részén. Miután megszervezte a tiroli milíciát, hogy szembenézzen a francia előrenyomulás veszélyével 1796-ban, megpróbálkozott az ostromlott Mantova harmadik felmentési kísérletével. Alvinczi hadserege nagyjából újoncokból, és kevés tapasztalattal rendelkező tisztekből állt. Mégis sikerült legyőznie Bonapartét Bassanónál november 6-án és Caldierónál november 12-én. Végül Bonaparte győzelmet aratott kemény küzdelemben Alvinczi felett az arcolei híd csatájában 1796. november 15–17-én. Az első, Vicenza felé irányuló visszavonulás után november 22-én az osztrákok bátran visszafoglalták a csatateret. De amikor úgy találta, hogy az ő hadnagya, Paul Davidovich csapatai megkezdték a visszavonulást, belátta vereségét és visszavonult Bassanóból.

Annak ellenére, hogy romlott az egészségi állapota, mégis újra és újra próbálkozott. Súlyos vereséget szenvedett a rivoli csatában 1797. január 14-15-én. Mantovát nem sokkal később feladták az osztrák erők. Alvinczi lett Magyarország katonai kormányzója, és tábornaggyá (Feldmarschall) nevezték ki 1808-ban. Két évvel később halt meg Budán.

Sírjánál Báthory Gábor református püspök tartott gyászbeszédet.[2]

Anekdoták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Alvinczi József generálisról beszélik azt az adomát, hogy mikor a franciák előtt megszaladt inszurgenseket korholta, elébe állt egyik katonája és K.-t kiáltva, odanyújtotta neki pisztolyát, melyen nem volt sem kakas, sem kova, azt hányva Alvinczi szemére, hogy midőn ilyen fegyverrel látták el őket, hogyne kellett volna meghátrálniok az ellenség tüze előtt!”[3]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. http://www.kislexikon.hu/alvinczi.html
  2. Fördős Lajos által szerkesztett Papi Dolgozatok Gyászesetekre című 12. füzet (Országos Széchényi Könyvtár kézirattára)
  3. http://www.kislexikon.hu/kend_az_az_alvinczi.html

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a József Alvinczi című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Budapesti Negyed, 1993. 3. sz.
  • Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 26. o.  

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]