Uradalom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az uradalom (régiesen és egyes nyelvjárásokban ma is: „urodalom”, régen latinosan „dominium”), a feudális rendszerek birtokszerkezetének jellegzetes eleme: több, általában összefüggő, de külön kezelt birtoktestet (majort) magában foglaló, egy személy tulajdonában és egységes vezetés alatt álló birtok. A 19. század végén hazánkban az 1000 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokot tekintették uradalmi birtoknak; az ilyen nagybirtokok foglalták el akkor az ország teljes földbirtokterületének 46%-át (Németországban ugyanekkor 24%-os, Franciaországban csak 20%-os, Angliában azonban 80%-os volt a részarányuk). [1]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Európában a 7. századra alakult ki az uradalom, a középkori nagybirtok, amely azonban még kisüzemi termelésen alapuló nagygazdaság volt, mert a munka a paraszti üzemekben folyt, amelyek betagolódtak az uradalom szervezetébe.

A 9-10. században új szakasz kezdődött az európai nagybirtokok életében. Ekkor alakultak át földesurasággá, azaz teljes közigazgatási, bíráskodási („úriszék”), katonai és adóztatási szervezetté. A nagybirtokok immunitást szereztek, azaz királyi tisztviselő nem intézkedhetett a területükön, ott minden közfunkciót a birtokos látott el. Ez idő tájt jelentek meg az első fából vagy kőből épített, uradalmi központ szerepét betöltő várak. Az uradalom területén lévő templomokat, kolostorokat is a földesúr alapította - támogatta, de ellenőrizte is. [2] Az uradalmi jobbágyok saját használatra, termény-, pénz- és munkajáradék ellenében, szántóföldet és házhelyet, kertet kaptak a földesúrtól. Munkájukat saját állataikkal és szerszámaikkal végezték. A földesúr saját kezelésű birtokát, az ún. majorságot vagy allódiumot robotban művelték. Egyes források szerint létezett egy különös adófajta is (ezt más források vitatják), az első éjszaka joga: a jobbágy házasságkötésekor a nászéjszakát át kellett engednie urának, vagy pénzzel meg kellett váltania. [3]

A jobbágyság eltörlésével a 19. század közepén kezdődött az utolsó, 100 éves időszak az uradalmak életében: a jobbágyfelszabadítással megszűnt a robot, a jobbágyok helyébe idénymunkára szerződtetett béresek és hosszabb időre (legalább egy évre, de néha egész életükre) munkát vállaló cselédek léptek, s egyre több uradalom irányítását is bérlők vették át a tulajdonosoktól. A bérlők, akik általában a mezőgazdasági termeléshez értő szakemberek voltak, vagy ilyen szakembereket (gazdatiszteket, intézőket, jószágkormányzókat) alkalmaztak, gazdálkodásukban igyekeztek követni a kor technikai fejlődését. [4]

A második világháború után az uradalmakat felszámolták: a földosztás során az „Azé a föld, aki megműveli” jelszavával a birtokokat szétosztották a volt béresek és cselédek között.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A Pallas nagy lexikona; Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., 1893-1897.
  2. http://www.freeweb.hu/xantana/tortenelem/toriuj/kozmgazd.pdf
  3. http://uradalom.netlap.net/#K%F6z%E9pkori_uradalmak
  4. Magyarországi uradalmak és gazdatisztek czímtára, szerk. Jeszenszky Pál; Pátria, 1908–1909.