Cseléd
A paraszti társadalomban a cseléd középparasztnál, nagygazdánál vagy uradalomban dolgozó mezőgazdasági bérmunkás volt, aki munkaadójához legalább egy évre, de sokszor évtizedekre vagy akár egész életére elszegődött.
A szó másik jelentésében a háztartási alkalmazottat jelölte régen (aki általában a „cselédszobában” lakott).
A cseléd gyűjtőnév, amelybe a libapásztor, a kiskanász, a kanász, a béres, a béresgazda vagy öregbéres, a kocsis, illetve a szobalány, a takarítónő, a mosónő, a szakácsnő, a dajka stb. mind beletartozott. A cselédek többnyire a szegény vagy nincstelen parasztság soraiból kerültek ki.
A 19. század közepéig a patriarchális paraszti társadalomban a családtagok és a cseléd gyakorlatilag azonos körülmények között éltek. Később, a 19. század második és a 20. század első felében, a differenciálódott társadalomban a cseléd olyan bérmunkás, szolga volt, akinek munkaerejével munkaadója korlátlanul rendelkezett, s akit sok gazda kíméletlenül, magánéletét semmibe véve dolgoztatott.
A cseléd a magyar irodalomban [szerkesztés]
A régi cselédek emlékét költők, írók művei őrzik:
- Toldi nem bocsátván el az ásó nyelét,
- A kapát vevé fel a hűséges cseléd:
- Csak folyt, csak folydogált szó ne'kűl a munka,
- Végre Bence a nagy hallgatást elunta.
-
-
- Arany János: Toldi estéje, Első ének
-
-
- Sodomás bölcs, komisz, vén kasznár,
- Pimasz pap, lelketlen cseléd,
- Mágnás-úr, zsivány oltja, oltja,
- Hogy föl ne csapjon nagy-lobogva,
- A régi március hevét.
-
-
- Ady Endre: Köszvény-ország márciusa
-
-
- Mint kis cseléd a rikító körúton,
- Éhes diák a cifra úri zsúron,
- Magam is benned oly kopott vagyok!
-
-
- Juhász Gyula: Budapest
-
-
- Hozzák a postát, nem a postás,
- mert ide föl se jön a postás,
- hanem a kis cseléd, Mariska:
- piros szatyrával ő a posta.
-
-
- Babits Mihály: Verses napló
-
-
Forrás [szerkesztés]
- Kiss Lajos: A szegény ember élete (Budapest, Athenaeum Kiadó, 1939)
- Magyar néprajzi lexikon, I. kötet: Cseléd. Akadémiai Kiadó, 1980. ISBN 963-05-1288-2.
