Gurahonc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gurahonc (Gurahonț)
Gurahonc.jpg
Közigazgatás
Ország  Románia
Fejlesztési régió Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Arad
Rang községközpont
Beosztott falvak Boncafalva, Édeslak, Holdmézes, Honcér, Jószás, Körösfényes, Mosztafalva, Zarándpatak, Zombrád
Polgármester Ana Lenuța Moțica (Szociálliberális Unió), 2012
SIRUTA-kód 10952
Népesség
Népesség 1802 fő (2011. október 31.)[1]
Magyar lakosság 9
Község népessége 3973 (2011)[2]
Népsűrűség 168,52 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 140 m
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Gurahonc  (Románia)
Gurahonc
Gurahonc
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 16′ 40″, k. h. 22° 20′ 35″Koordináták: é. sz. 46° 16′ 40″, k. h. 22° 20′ 35″
Gurahonc weboldala
A patak Fehér-Körösbe ömlése

Gurahonc, 1910 és 1919 között Honctő (románul: Gurahonț) falu Romániában, Arad megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Aradtól 107 kilométerrel északkeletre, a Honcisor patak Fehér-Körösbe folyásánál, a Zarándi-hegység és a Béli-hegység lábánál fekszik. A község 16 582 hektáros területéből 9039 hektár erdő, 2184 szántó, 3459 legelő és 1150 rét. Legmagasabb pontja a 870 méteres tengerszint feletti magasságú Aradai-csúcs.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Neve a Honcisor patak korábbi nevének és a 'torkolat' jelentésű gură szónak birtokos összetételéből való. Először 1386-ben Hunc, majd 1439-ben Hunnczteu, 1441-ben Hontheu, 1464-ben Hwnczfalva, 1518-ban Gurahoncz, 1574-ben Honcz, 1601-ben Gaura, 1697-ben pedig Gura néven említették.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1525-ben a világosvári uradalom része volt, majd 1574-ben török birtok. 1746-ig Zaránd, majd Arad vármegyéhez tartozott. A helyi hagyomány szerint a 18. századig Honcisortól délkeletre, a patak felső folyásánál, a Trihonc-nak nevezett helyen állt, és a század közepén vagy végén mindkét falu onnan települt volna mai helyére. A régi faluhelyen még az 1920-as években is láthatók voltak az egykori temető sírkeresztjei. A patak torkolatától keletre egykor rézzúzó működött.

Mai helyre költözése után sokáig szórtan feküdt, és házait 1821 után új birtokosa, Remekházi Remold Károly vonatta utcarendbe. Ugyanő építtette ortodox templomát is. Egyháza a 19. század folyamán filiaként még Honcisorhoz tartozott. A Remekházi Remold család kihalása után uradalma a Boros család tulajdonába került. Boros Béni, akit a település emlékezete – Remold Károlyhoz hasonlóan – szeretettel őrzött meg, az utak mellé eperfákat, az alacsonyabb fekvésű rétekre diófákat, a hegyekre gesztenyést telepített. A parasztgazdaságok eladásra gyümölcsöt és búzát termesztettek, szenet égettek, kátrányt, faecetet és faszeszt gyártottak. Az 1890-es években 410 család foglalkozott benne kallózással.[3] Szűcsei többek között derékig élő, nyakban mélyen kivágott, egész felületükön kék kés lila gyapjúszállal hímzett női melleseket készítettek.[4]

Jelentős településsé az Aradi és Csanádi Egyesült Vasutak legfelső, Borossebes és Brád közötti szakasza építésekor vált, amelynek tervezését és kivitelezését a helyi birtokos Boros Béni vezette. Miután 1889-ben elérte a vasútvonal, 1890-ben itt hozták létre a vállalkozás talpfakészítő telepét, amely naponta háromszáz talpfát gyártott. Ugyanekkor már körjegyzőség székhelye volt, 1880-tól gyógyszertár működött benne,[5] sok kisebb kézműves telepedett meg. Létrejött a Hazai Faipari Vállalat, amely több száz holdas vagyonra tett szert, és az I. világháború alatt orosz hadifoglyokat is dolgoztatott. A vasútállomás mellett cementgyárat (tanonciskolával) és több halgazdaságot alapítottak. A falu szélén egy új telepen kaptak házat a gyár magyar, horvát és szlovák munkásai. Számukra 1891-ben magyar tannyelvű iskolát alapítottak (sőt, 1907-ben a román felekezeti iskola meg is szűnt), de gyermekeik nemzedéke a világháború után elrománosodott. Román munkásai hamar külön szakszervezetbe tömörültek. 1914-ben Jószáshelyről ide helyezték át a hetipiacot, és 1920-ban négy országos vásár színhelye is volt.

1919 után ifj. Boros Béni Magyarországon telepedett le, birtokát részben eladta, részben a román állam sajátította ki. Lakossága az 1921-es földreform idején a szomszédos falvakból érkezettekkel gyarapodott, akik a régi, szalmafedeles boronaházak mellé tágas téglaházakat építettek maguknak. Az 1920-as években beolvadt Báltfalva. A cementgyárat a román állam eladta a konkurens tordai cementgyárnak, amely 1933-ban lebontatta, felszerelését ócskavas áron elkótyavetyélték. A helyén a Centrocoop cég felépítette az akkori Románia legnagyobb szörp- és lekvárüzemét. A gyár a szocializmus idején is működött. 1990-ben több száz dolgozója volt, azután lassan megszűnt.

1940 után sok észak-erdélyi román települt le benne. A II. világháború után rajonközpont. 1955–60-ban kórházat építettek benne. (2002 óta, pénzhiány miatt csupán járóbeteg-szakrendelőként működik.) 1966 után hozzácsatolták Jószáshelyt, amely most a település Fehér-Körös jobbparti utcáját alkotja. 1993-ban lakóinak 58%-a született helyben. A Honcisor 2000-es áradása után árvízvédelmi töltést építettek ki.

Lakossága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1880-ban 349 lakosából 258 volt román, 52 magyar és 14 német anyanyelvű; 272 ortodox, 45 római katolikus, 18 zsidó és 12 református vallású.
  • 1910-ben 997 lakosából 531 volt magyar, 391 román és 60 német anyanyelvű; 404 ortodox, 335 római katolikus, 118 zsidó, 84 református és 44 evangélikus vallású.
  • 2002-ben 2020 lakosából 1960 volt román és 38 cigány nemzetiségű; 1531 ortodox, 285 pünkösdista, 158 baptista és 32 római katolikus vallású.

Oktatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az 1965-ben szervezett Ioan Buteanu Iskolacsoport erdészeti szakembereket képez.

Nevezetességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Honcisor jobb partján, Boros Béni 19. század közepén épült, klasszicista kastélyát a mérnök által létesített, 4,2 hektáros, 2500 fajnak otthont adó arborétum veszi körbe. 1935-ben lett a román államé, amely mintagazdaság központjává tette. 1969-től új fajokat honosítottak meg. 1970-ben a patak áradása egy részét elpusztította. Területét később, a patak folyása mentén 8,5 hektárral bővítették. Jelenleg a nagyváradi egyetem környezetvédelmi tanszéke kezeli.
  • A falutól északkeletre, a Fehér-Köröstől északra a két hektáros Báltyele-rezervátum, a ritka Centaurea Simonkaiana nevű növényfaj lelőhelye. A román hadsereg 1939-ben bunkerrendszert ásott a műút északi oldalán, amelyet fogadóként, vendéglátó helyként, kiállítások és koncertek helyszíneként hasznosítanak.

Ismert emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate finale: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2013. július 10.)
  3. Edvi-Illés László: Az aradi kereskedelmi és iparkamara kerületének (...) gazdasági leirása. Arad, 1897, 144. o.
  4. Georgeta Stoica – Paul Petrescu – Maria Bocșe: Dicționar de artă populară. Bucureși, 1985
  5. Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 45. o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]