Nagyhalmágy

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nagyhalmágy (Hălmagiu)
HalmagiuAR (36).jpg
Az Istenszülő elszenderülése ortodox templom
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Partium
Fejlesztési régió Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Arad
Rang községközpont
Beosztott falvak Bánesd, Bogyafalva, Brusztur, Cermura, Juonesd, Krisztesd, Leásza, Lestyóra, Pojenár, Tiszafalva
Polgármester Adrian Țoca (Keresztény-Liberális Unió), 2012
Irányítószám 317160
SIRUTA-kód 11067
Népesség
Népesség 987 fő (2011. október 31.)[1]
Magyar lakosság 1
Község népessége 2852 (2011)[2]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 247 m
Terület 84,03 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Nagyhalmágy  (Románia)
Nagyhalmágy
Nagyhalmágy
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 16′ 04″, k. h. 22° 35′ 44″Koordináták: é. sz. 46° 16′ 04″, k. h. 22° 35′ 44″
Nagyhalmágy weboldala

Nagyhalmágy (románul: Hălmagiu) falu Romániában, Arad megyében.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Neve a magyar halom szó -gy képzős alakjából való. 1390-ben Halmag, 1445-ben Halmaghfalwa, 1680-ban először Nagy Halmágy néven említették.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fekvése, domborzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Erdélyi-szigethegységben, a Halmágyi-medencében, Brádtól 28 kilométerre északnyugatra, a Fehér-Körös mellett, az E76-os út mentén fekszik. A medencét hat–nyolcszáz méteres tengerszint feletti magasságú hegyek veszik körül. A község területének 43%-a erdő.

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A népességszám változása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A népességszám változása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

 
Nagyhalmágy lakossága évenként
Év Lakossága Magyar lakosság
1850 1080 27
1881 1106 177
1900 1235 236
1920 1219 102
1941 1146 41
1966 1076 26
1976 1126 6
1992 1200 6
2002 1152 1

Etnikai és vallási megoszlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

HalmagiuAR (61).jpg

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1390-ben már kerület székhelyeként szerepel, melynek élén 1451–53-ig egy bizonyos Moga vajda állt. Az ő leszármazottai, a Moga család a 19. századig jelentős szerepet játszottak a vidék életében. A 15. században a világosi uradalomhoz tartozó mezőváros volt, pallosjoggal. Várkastély is állt benne, amely 1706-ban, a kuruc–labanc harcok idején pusztult el. 1561-ben Báthori András és a Moga család birtokolta. Környéke a 17. században gyakran szenvedett a török portyáktól. 1702-ben 29 határőrből álló helyőrség állomásozott a várban.[3] A 18. század elejétől kincstári uradalom székhelye volt. 1709-től vámhivatal működött benne. 1720-ban egy nemesi és harminc jobbágycsaláddal írták össze. Már Zaránd vármegye 1746-os megcsonkítása előtt a megye egyik kerületének székhelye volt. 1746 után járási székhely előbb Zaránd, majd 1876-tól Arad vármegyében. 1747 és 54 között a hatóságok megújuló próbálkozásokat folytattak a vidék ortodox lakói erőszakos katolizására. Végül, részben politikai meggondolásokból felhagytak a térítésekkel. Ortodox espereseinek névsorát 1750-től ismerjük. Központjában 1758-ben az uradalom épületei álltak: úriszék, katolikus kápolna és paplak, mészárszék, őrház, tömlöc, malom és kocsma. Évi három országos vásárt tartott: az ónaptár szerinti Tódor napját, az áldozócsütörtököt és a kisboldogasszonyt követő szombaton. Későbbi följegyzések szerint ezeken, de a hetivásárain is főleg a környékbeliek adtak el szarvasmarhát az Alföldről érkezőknek. 1760-ban három unitus és tizenegy ortodox papi személyt és 206 ortodox családot írtak össze belőle. Az uradalom 1764-ben Bethlen Gáboré lett és az ő utódai bírták a 19. század elejéig, de közben és később is egyre aprózódott. Nagyhalmágyot 1777-ben ismét „oppidum”-ként jegyzik. 1784-ben a felkelők megtámadták az uradalom épületeit. 1786-ban 1078 lakosának 55%-a volt jobbágy, 29%-a zsellér, 6%-a nemes és kilenc pap. 1843-ban a vármegyei rendek egyesítették szerény ortodox és római katolikus iskoláját és egy két tanítós (egyik román, a másik magyar), megyei fenntartású iskolát hoztak létre. 1845-ban Körösbánya mellett itt létesült elsőként postahivatal Zaránd vármegyében. Az 1840-es években két vashámor, 1847–48-ban óvoda is működött benne.[4]

1848. októberében a nagyhalmágyi magyarok Aradra menekültek, majd 21-én megérkeztek az Alexandru Chendi vezette felkelők, és felgyújtották a római katolikus kápolnát. November elején a Gál László vezette honvédek vonultak be, és kivégezték a környéken letartóztatott kilenc román papot. Később a Maros mentére távoztak. Arra a hírre, hogy a román felkelők ismét támadásra készülnek, 1849. február 17-én 650 fővel a városba érkezett Véber János őrnagy, majd február 24-én 2165 fővel (köztük 141 német legionáriussal) Csutak Kálmán is. A magyar erők nagyobbik része március 2-án Petrisre indult a Maros mentén előretörő román határőrök és felkelők ellen, Nagyhalmágyon 660 fő maradt Sántha György zarándi kormánybiztos vezénylete alatt. A 8-án visszaérkező Csutak, aki tudta, hogy indulását azonnal jelzik a felkelőknek, színleg többször elhagyta a várost, mielőtt valóban elindult volna Körösbánya és Brád ellen. Március 16-án ideérkezett Hatvani Imre szabadcsapatának két százada, majd áprilisban itt állomásozott Csanády István szabadcsapata. Május 21-én elfoglalták a román felkelők, és 25–27-én felgyújtották az uradalom épületeit. Csanády őrnagy ezer fős egysége június 9-én, háromórás csatában megvert egy felkelő csapatot. Június 22-én a honvédek ismét feladták és Jószásra vonultak vissza, 29-én ismét elfoglalták, majd július 2-án újra visszavonultak, ezúttal Vaskoh felé. December 15-én császári katonák a piacon letartóztatták Avram Iancut, de az összegyűlt tömeg kiszabadította.

HalmagiuAR (38).jpg

Elöljáróságán 1863-tól Zaránd vármegye 1876-os feloszlatásáig a román volt a hivatalos nyelv. Választókerületét 1865-től 1878-ig Sigismund Borlea képviselte, majd 1878-ben a választókerület székhelyét áthelyezték Jószáshelyre. A 19. század második felében már évi öt országos vásárt tartottak benne. Ezek közül külön híre volt a nagyböjti időszakba eső Tódor napinak, mert ekkor tartották az úgynevezett csókvásárt. A farsang idején férjhez ment fiatal menyecskék Nagyhalmágyról és hat környező faluból már kora reggel megjelentek a vásártéren, ahol teketóriázás nélkül megcsókolták a szemük elé kerülő ismerősöket és rokonokat, sőt az idegeneket is, ha meggyőződtek a szíves fogadtatásról. A férfiak pénzzel viszonozták a csókot.

1893-ban fölavatták a vasútállomást, amely 1895-től Gurahonccal, 1896-tól Bráddal kötötte össze. A vonalat az Aradi és Csanádi Egyesült Vasutak működtette. A főszolgabíró 1889-ben községi magyar tannyelvű iskolát szervezett, majd 1893-ban állami (magyar) óvoda nyílt. Régi zsinagógája 1897-ben leégett, helyette 1915-re közadakozásból új épült.[5] Határa a 20. század elején csak nehezen és nem mindig termelte meg a szükségletet gabonából és más terményekből, lakói eladásra borjakat neveltek. 1909-ben alapították első fűrészüzemét. Bennszülött almafajtája a sárga, téli halmágyi alma.[6]

1918. november 3-án a leszerelt katonák feldúlták az élelmiszerboltokat, a dohánytőzsdét és a hivatalokat. A két világháború között mozi működött benne. Az állam, főként a helyi munkaerő lekötése céljából 1977-ben fehérneműgyárat hozott létre. Az üzem 1988-ban kétszáz munkást foglalkoztatott, de 1992-ben bezárt.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

HalmagiuAR (46).jpg
HalmagiuAR (47).jpg
  • A részleteiben gótikus, négyszögű apszisú Istenszülő elszenderülése (korábbi titulusa szerint Szent Miklós) ortodox (volt görög katolikus) templomot mai formájában a helyi Moga család építtette 1440 körül. (A hajó keleti falának ószláv nyelvű felirata szerint „újíttatott Moga zsupán és testvérbátyja által”.) A hajó nyugati falán és az apszisban a következő, a 15. század második felében készült freskótöredékek maradtak fenn: az apszis boltozatán áldás osztó Krisztus, a középső medalionban Isten báránya, a nyugati apszisban a kis Jézus paténán. A nyugati falon az Angyali üdvözlet részletei, felette Jézus keresztelése, italizáló bizánci stílusban. Az északi és déli fal freskótöredékei egy másik kéz munkája: ószláv feliratos szentek (Nagy Szent Vazul, Aranyszájú Szent János, Alexandriai Szent Kelemen, Szent Szilveszter, Bertalan apostol és Szent Miklós), a nyugati falon a nagyrészt elpusztult Utolsó ítélet, az északin Trónoló Mária a kis Jézussal és Szent Miklós csodatételei.[7] A templom udvarán látható a település egykori szégyenköve, ahová a vétkeseket ültették. Az aradi ortodox püspök máig a címei között viseli a „nagyhalmágyi” titulust.
  • Az ún. Birtul mare ('nagy fogadó') emeletes, barokk épületét (Str. Avram Iancu 36.) a Bethlen család építette saját és az uradalom céljaira a 18. század második felében. Az idők folyamán működött benne kaszárnya, postaállomás, vendéglő és művelődési ház. 1848-ig udvarán állt az 1775-ben emelt római katolikus templom.
  • Az egykori erődítések maradványait a főutca több épületében megtaláljuk. A legjelentősebb faltöredék az Ungur család kertjében maradt fenn. Feltételezik továbbá, hogy a görög katolikus temető felé vezető út mellett nyíló, beomlott alagút is a védművek része volt egykor.
  • A barokk Istenanya születése ortodox templomot 1757–59-ben építették a templom nélkül maradt hívek, Andrija Jakubović kereskedő adományából. (Őt 1766-ban a templomban is temették el.) Falait 1867-ben 80 cm-rel megemelték, ajtó- és ablaknyílásait megnagyobbították. Korábbi zsindelyfedelét 1896-ban bádogra cserélték.[8]
  • Az ortodox parókiában (volt postahivatal) berendezett falumúzeum.
  • A Sortok-hegyen Bethlen Jozefa (1769–1841) kriptája.
  • Egy 19. század elejéről való épületben működött a járásbíróság 1872 és 1952 között.

Oktatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Moga vajda Iskolacsoport 1981-ben, textilipari líceumként alakult.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate finale: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2013. július 10.)
  3. Czigány István: A török kori Arad és az azt követő időszak. Az aradi vár története. Bp., 1998, 61. o.
  4. Böjthe Jolán: Kisdedóvásunk múltjából I. Korunk 1977 július, 578. o.
  5. Glück Jenő: Az aradi izraelita hitközségek 1849 és 1918 között. In Jakab Albert Zsolt – Peti Lehel szerk.: Folyamatok és léthelyzetek – Kisebbségek Romániában. Kolozsvár, 2009, 130. o.
  6. Nagy-Tóth Ferenc: Régi erdélyi almák. Kolozsvár, 1998, 160–161. o.
  7. Marius Porumb: Dicționar de pictură veche românească din Transilvania. București, 1998
  8. www.biserici.org

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A volt uradalmi központ épülete

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagyhalmágy témájú médiaállományokat.