Bizánci művészet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Bizánci Birodalom művészeti életének központja Konstantinápoly volt, itt fogalmazták meg a bizánci esztétikai elveket. A keleti és a görög-római hagyományok a kereszténység szellemével keveredtek, mely szerint a császár az isten földi képviselője. A művészetnek az isteni törvényt kellett megjelenítenie. A bizánci művészet fejlődését nagy emelkedők és lejtők jellemzik. A 6. században élte virágkorát.

Építészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hagia Szophia

A hatodik században épült legnagyobb értéke a Hagia Szophia, a Szent Bölcsesség temploma. Építészei tökéletesítették a kupolás épületek Keleten szokásos formáit. A nyugaton uralkodó hosszhajós bazilikával szemben középponti elrendezésű hosszhajós kupolás templomokat emeltek. A római zárt kupolaterektől eltérően megoldották a függőkupolás térzáró szerkezetek építését. Az egyházi hatalom nagyszerű kifejezője volt a hatalmas, pillérekkel négy helyen alátámasztott, kupolás, központi elrendezésű építmény, melyhez egy-egy félkupolával fedett tér csatlakozott. Ezeket ismét kisebb félkupolák bővítették. A baldachinos oltárok, domborműves szószékek, a kupola arany hátterű mozaikdíszítésének keleties pompája, s a padlózat színes burkolása a bizánci császári hatalom, és az isteni bölcsesség épületévé avatják.

Justinianus császár ajándéka

I. Justinianus idejében Ravennában, a bizánci hatalom fő olaszországi színhelyén is sok templomot építettek. A leghíresebb közülük a San Vitale templom, nyolcszög alapú épület. Az oltár két oldalán két, jól megvilágított mozaik látható. Az egyik Theodóra császárnőt és kíséretét ábrázolja amint aranyserleget ajándékoz a templomnak, a másik oldalon pedig I. Justinianus nyújtja ajándékát, egy aranytálat. A ruházat bő redője alatt teljesen elenyészik a test formája. Az alakok körülötti földet egyszínű háttér helyettesíti.

Később az egyenlő szárú görög kereszt alakú kupolás templom vált általánossá. A kupolán vágott ablakok a természetes fényt szolgáltatták. Az épületek keskenyebbek és magasabbak. A külső térhatás is fontos lett. A falak tagoltabbak, s az építőanyag is változatosabb: tégla, kő, habarcs s mindez úgy kombinálva, hogy a homlokzat minél színesebb legyen. A 1112. században épült velencei Szent Márk templom a bizánci és nyugati művészet legszebb eredményeit egyesíti.

A stílus a 11. és a 12. században eljut Oroszországba, és önálló stílus jön létre, melyet a négyzetes alaprajz, a ferde tető és a kupola jellemez. Az orosz reneszánsz bizáncias szellemű alkotása Vaszilij Blazsennij-székesegyház. Hasonló szellemiségű templom található Pokrovban és Filiben.

Festészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szent Pantelejemon

A szobrokat ellenezte a kereszténység, de a festett képre vonatkozólag megoszlottak a vélemények. Volt, aki azt mondta, hogy a kép nagyon is hasznos, mert eszébe juttatja a híveknek, amit a gyülekezetben tanultak. Gergely pápa azzal érvelt, hogy a hívek nem tudnak írni és olvasni, és a kép alkalmas eszköze a tanításnak. "Ami az olvasni tudóknak az írás, a tanulatlan szemlélőknek ugyanez a festészet.

Az ikonfestészet tilalma a képrombolás idején még jobban megerősítette a keleti hatást. Amikor ez a tilalom megszűnt, az alakok továbbra is stilizáltak maradtak. A festett jelenetek szimmetrikusak, a háttér aranyozott, az alakok pszichikailag elmélyültek.

A 11. század közepén épült ohridi Szvetla Szofia-templom freskói is jó állapotban maradtak fenn. Külön kiemelhetők az északi és déli fal frízei, ahol a kiterjesztett szárnyú, térdelő angyalok láthatók, amint szigorú ünnepélyességgel hódolnak a kis Jézust tartó Szűz Máriának. Az ohridi freskók szimbolikusak, az alakok stilizáltak, aránytalanok, és komorak. A sötét tónusú kolorit hangsúlyozza a személyeket, a háttér sík és absztrakt.

A nerezi Szent Pantaleon-monostortot 1164-ben Alexiosz Komnénosz, I. Mánuel unokafivére építtette Szkopje mellett. Kicsi, de a Komnénosz császárok idejéből értékes freskókat rejt. A freskódísz valószínűleg a Konstantinápolyból jött művészek alkotása. Új szellemet tükröz, a kompozíció ritmusa, hajlékony vonalvezetése, a vonal a hajat, a szakállat, a drapéria redőit, az alakokat teszi kifejezőbbé, és a valósághű ábrázolás a korabeli társadalom szorongását és veszélyérzetét kifejező, mértéktartó drámai feszültséggel párosul. Szent Pantaleon háromlevelű lóherét formázó keretben, kék háttér előtt áll, orvosi ládával a kezében.

Mozaikok, ikonok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy, a Szeretetteljes Szűzanyát ábrázoló ikon

Ebben az időben gyönyörű mozaikok keletkeztek Szicílián és Görögországban. A phókiszi Szent Lukács-templom mozaikjai pompás színeik miatt váltak ismertté.

A Sant' Apollinare Ravennában a két oszlopsoros, ácsolt tetős bazilika, amelyet Theodorik gót király alapított, még a római irányzatot követi. A falat díszítő mozaikon azonban az ókori hagyomány bizánci hatással ötvöződik.

Az öt kenyér és a két hal csodája 520-ban készült Ravennában. Ezek a mozaikképek telt, meleg színeikkel csodálatosan ragyogtak, fényük betöltötte az egész templomot. A háttér csupa arany, már ez is kiemeli az eseményt a valóságból. A középpontban Jézus áll, néma nyugalommal. Nem a szakállas Krisztus, hanem a hosszú hajú ifjú, amilyennek az őskeresztények képzelték. Köntöse bíborszínű, karját áldva terjeszti szét. Mellette a két apostol a kenyereket és a halakat nyújtja, hogy végbevihesse a csodát. Az új művészet alkotásaiban kétségtelenül van valami merevség, ridegség. Az öt alak nagyon kezdetleges. Pedig ez a mester jól ismerte a görögök eredményeit, pontosan tudta, hogy kell a redőket elhelyezni, ha a test formáit is éreztetni akarja alatta. Tudta, hogy kell különböző színű köveket összekeverni, hogy megkapjuk a test és a sziklák színét. Jelezni tudta az árnyékokat a földön, a rövidülés problémáit is könnyen megoldotta. Ami kezdetlegesnek látszik, az nagyon is tudatos: a művész lehető legegyszerűbben közli mondanivalóját. Az ábrázolás egyiptomi elvét újítják fel, az egyház szigorúan megköveteli a világosságot és az érthtőséget. De ezek a formák nem a primitív művészet alakjai, hanem azok, amiket a görög festészet teremtett meg.

S. Apollinare Nouvo egyik mozaikképe

Az istenanya nem lehetett akármilyen fiatal asszony gyermekével, mégha azt ugyancsak szépen is festették meg. Ikonnak, szentképnek csak a hagyományos típusokat fogadták el. De ez a konzervativizmus lassanként alakult ki. A művészek teremtették meg az ókeresztények egyszerű illusztrációiból a hatalmas képeket, melyek a bizánci templomok falát díszítik. Ha ezeket a mozaikokat nézzük a balkáni országok vagy Olaszország templomaiban, nem tagadhatjuk, hogy amit a keletrómaiak végbevittek, elég jelentős dolog.

A szicíliai Monreale katedrális mozaikképét 1190 előtt készítették bizánci művészek. Szicília a nyugati egyházhoz tartozott, amit abból is látunk, hogy az ablak mellett álló szentek egyike az angol Thomas Becket canterbury érsek. Becket meggyilkolása egész Európát megrázta. Ez a legrégibb, ránk maradt képmása. De leszámítva ezt a nyugat-európai vonatkozást, a mozaikkép alkotója pontosan ragaszkodott a bizánci hagyományokhoz. A templomba gyűlt emberek szemtől szememben állnak Jézus alakjával, aki áldásra emelt kézzel várja őket. Lejjebb Szűz Mária trónol, mint egy királynő, mellette két arkangyal és szentek ünnepélyes sora.

Az ikon közvetítő szerepet tölt be az égiek és a földi világ között, így szorosan hozzátartozik az ortodox liturgiához. A híres ikont, a Vlagyimiri Istenanyát egy kijevi herceg renndelte Konstantinápolyban, majd a vlagyimiri székesegyháznak ajándékozta. A festmény volt minden későbbi, a Szeretetteljes Szűzanyát ábrázoló ikon ihletője.

Az orosz művészet legkiemelkedőbb alkotásai az ikonok. Nagy, tiszta színű szinte teljesen árnyékmentes területek, kifejezetten hullámvonalas stílust alkalmaznak. A legjobb orosz ikon- és freskófestő Andrej Rubljov.

Miniatúrafestészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel a miniatúrák szöveget illusztráltak, nagyban függtek a könyv és az irodalom fejlődésétől. A nyugati és keleti hatás a Miroslav- és a Prizeni evangélium miniatúrájában figyelhető meg. A Miroslav-evangélium egyike a legrégibben megőrzött könyveknek, a 12. században Miroslav fejedelem számára írták. A könyv díszei a festett kezdőbetűk. Az iniciálékat íróeszközzel rajzolták, majd ecsettel festették arany, sárga, vörös és zöld színnel. Motívumukat és stílusukat tekintve a román kort tükrözik. A 14. és 15. században a miniatúrák önálló alkotássá válnak, és festészeti értékük is jelentős. A miniatúrafestészet egészen a 18. századig élt, amikor átvette a helyét a nyomtatott illusztráció.

Domborművek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bizánci szobrászatot csak domborművek képviselik. Irracionális téralakítás, lebegő, testetlen alakok jellemzik. Főként elefántcsontból dolgoztak.

Fennmaradtak különálló domborművek és diptichonok is. A Mihály arkangyalt ábrázoló és az Oráns Máriát ábrázoló művek talán legjellegzetesebb példái a bizánci szobrászatnak.

A Nezeri templom domborművei egymással szembefordult madarakat és növényeket ábrázolnak, a bizánci szobrásziskola hagyományai szerint. A domborművek főleg az oszlopokat és a templomi bútorzatokat díszítik. Kétdimenziósak, absztrakt díszítőelemeikkel csipkére vagy világos-sötét rajzra emlékeztetnek.

Iparművészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Iparművészetük termékeivel előszeretettel kereskedtek. Egész Európában kedveltek voltak a bizánci selyemszövetek, melyeknek gyakori díszítőeleme a körökkel körülvett görögkereszt. A selyemhernyót még Justinianus telepítette az országba, ez egyeduralmat biztosított Bizáncnak, míg Nyugaton is el nem lesték a selyemkészítés fortélyait.

Új ötvöstechnikát is kitaláltak, ez émail cloisonne vagyis a rekeszzománcos technika a festészethez hasonló hatásokat ér el. Ilyen technikával készült a Szent Korona is.

Források, hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]