Szecesszió

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Alfons Mucha: Gyümölcsök
Gresham Palota, Budapest (Quittner Zsigmond és a Vágó-fivérek alkotása)
Árpád fürdő, Székesfehérvár. Az épület szecessziós hangulatot varázsol Fehérvár barokk belvárosába
Cifrapalota, Kecskemét (Márkus Géza)
Az 1910-es bécsi vadászati kiállítás magyar pavilonja

A szecesszió kivonulást, elkülönülést jelent, utalva arra, hogy 1897-ben Bécsben negyvenkilenc művész kivonult a városi művészeti központból, hogy új művészetet teremtsen. A századforduló jellegzetes képző- és iparművészeti, valamint irodalmi irányzata, stílusként nehezen értelmezhető, historizmus- és eklektikaellenes mozgalom, ami minden országban másként nyilvánult meg. Sokáig a 19. század összekuszálódott végének vagy a 20. század tisztázatlan kezdetének tekintették. Önálló értékeire az 1970-es évektől figyeltek föl. Felmerült többek között az az értelmezési lehetőség, hogy a szecesszió az avantgárd legkorábbi fázisa. Az irányzatról kialakult negatív vélemények azonban máig nehezítik az értékelést, a helyzetet pedig tovább bonyolítja, hogy napjainkban a szecesszió a kereskedelmi festészet és a giccs forrásává vált.

A szecesszió kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szecesszió sokkal inkább egy művészeti irányzat, egy világkép, mint egységes stílus. A szó maga latin eredetű (sēcēdō, sēcēdere: kivonulni). Kivonulást, elszakadást jelent mindattól, amit a korabeli akadémikus művészet képviselt, és a hazugnak tartott historizmustól (neoreneszánsz, neobarokk, neogótikus stb. stílusok).

Első felbukkanása a művészetben John Ruskin (1819–1900) angol író nevével függ össze, aki számtalan könyvet, írást hagyott hátra irodalomról, festészetről, építészetről, szobrászatról és esztétikáról. Könyveiben felvetett ötletei először az Arts and Crafts mozgalmában realizálódtak és váltak populárissá a művészek körében. Írásai alapján alakultak ki a szecessziós stílus fő motívumai, illetve a természethez fordulás újrafelfedezése is.

Főbb jellemzői: nagymértékű stilizálás, a növényi vagy geometrikus mintákra építő hullámzó ornamentika, hangsúlyos, élénk színek alkalmazása, „organikus” jellegű formálás. A szecessziós épületeken kevés a derékszög, a tervezők sokkal inkább kedvelték a lágy, gömbölyded formákat.

Egyéb elnevezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szecessziós stílust Európa különböző területein más és más névvel illették. Míg az Osztrák–Magyar Monarchiában a Sezession szót alkalmazták (egy bécsi kiállítási épület neve volt ez, ahol az akadémizmussal szembehelyezkedő művészek állították ki műveiket), addig Franciaországban az Art Nouveau („új művészet”), Nagy-Britanniában pedig a modern style („modern stílus”) volt az elfogadott elnevezés (ma angolul is az Art Nouveau kifejezés használatos). Németországban a Jugendstil (a müncheni „Jugend”, azaz „Fiatalság” című folyóirat után) és a Wellenstil („hullámstílus”), Spanyolországban a Modernismo, Olaszországban a stile floreale („virágos stílus”) és a stile Liberty, az Amerikai Egyesült Államokban pedig a Tiffany style elnevezés terjedt el.

Építészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az építészetben és az iparművészetben egyaránt a tartalom és a forma közeledését hozta a szecesszió. Mind a használati tárgyak, mind az épületek tervezése során a funkcióból indultak ki, és ennek megfelelően alakították a formát.

Ausztria szecessziós építészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ausztriában (akkor Osztrák–Magyar Monarchia) a Bécsi Iskola mesterei jutottak vezető szerephez:

  • Otto Wagner (1841–1918): a bécsi szecesszió vezető építészmestere, kiemelkedő épületei Bécsben a Majolikahaus, az Ankerhaus és a Wiener Stadtbahn 30 megállóhelye, köztük a Karlsplatz Pavilonjai.
  • Joseph Hoffmann (1870–1956): a Stocklet Palota és a Kapfenbergi Színház elkészítője.
  • Adolf Loos: a bécsi Steinerhaus építője.
  • J. M. Olbrich: "Sezession" épülete

Katalán modernisme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Európában elsősorban Antoni Gaudí (1852–1926) katalán építész nevét szokták említeni, mint a szecesszió egyik legérdekesebb, legeredetibb egyéniségét. Gaudí zseniális épületei ma is csodálatra késztetik az embereket: évente százezrek zarándokolnak el, hogy műveit megtekintsék. Legfontosabb épületei: a Sagrada Família, a Güell park, a Casa Milà és a Casa Batlló (Barcelona).

A katalán modernizmus további meghatározó egyéniségei Joseph Puig i Cadafalch és Domènech i Montaner voltak.

A Horta Múzeum utcafrontja
Az egyik Hankar ház

Angol szecessziós építészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Angol építészek:

Belgium szecessziós építészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Belga építészek:

  • Victor Horta (1861–1947): legnevesebb alkotásai Brüsszelben a Maison Solvay, a Palais d'Aubecq és a Tassel–ház
  • Henry van de Velde (1863–1957): univerzális alkotó, iparművész, építész és festőművész, leghíresebb épületei: Bloemenwerf (UccleBrüsszel) és Haus Leuring (Sveningen – Hollandia)
  • Paul Hankar (1861–1901)

Francia szecessziós építészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Francia építészek:

Német szecesszió építészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Német építészek:

Magyar szecessziós építészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Iparművészeti Múzeum épülete Budapesten (Lechner Ödön)
A Reök-palota homlokzati része, Szeged (Magyar Ede)

Magyarországon a szecessziót elsősorban Lechner Ödön (1845–1914) nevével kapcsolják össze. Ő a legismertebb, legnagyobb hatású szecessziós építészünk, egyúttal a stílus magyar irányzatának kezdeményezője. Néhány jelentősebb épülete:

Lechner Ödön hatása óriási volt, gyakorlatilag egyidejűleg számolta fel az eklektikus törekvéseket és tette népszerűvé a szecessziót, mint nemzeti stílust. Követői egész Magyarországon akadtak. A Lechner-iskola a Felvidéktől a Bácskáig és Erdélyig számos nagyszerű középületet hagyott maga után. Ekkor épült pl. szecessziós stílusban a kiskunfélegyházi, a szabadkai és a marosvásárhelyi városháza. Az úri középosztály körében divatossá vált a szecesszió, ennek hatására a tehetősebb polgárság igyekezte utánozni őket. Kaposváron, Temesváron, Marosvásárhelyen, Kiskunfélegyházán, Kecskeméten, Tiszakécskén és Kiskunhalason számos szecessziós lakóházat találunk.

További neves magyar, szecessziós stílusban alkotó építészek:

Festészet, grafika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gustav Klimt: Almáskert 1912

Neves festők, grafikusok, illusztrátorok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar festők, grafikusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lakatos Artúr:Plakát (1907)

Iparművészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kerámiadíszítésre, az üvegfestésre, a csipkekészítésre, az ötvösművészetre és az épületek belső dekorációjának kivitelezésére számtalan példa akad a korból.

Neves iparművészek:

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az irodalmi szecesszióban elsőrendű szerep jut az esztétikumnak, az események és cselekmények részletekbe menő ábrázolásával szemben. Az irodalmi műveket nagyvonalú, laza szerkesztés, bővített mondatok, jelzőhalmozás, allegóriák, hangulati túlfűtöttség, finomság, a távol-keleti és ó-európai kultúrák motívumai jellemzik. Az irodalmi szecesszió stíluseszményének gyökerei az 1883-ban Brüsszelben Les Vingts (A Huszak) néven alakult csoportosuláshoz köthető. Franciaországban a Revue Blanche, Németországban a Jugend, a Simplicissimus és a Pan Insel, Ausztriában pedig a Ver Sacrum című lapokhoz kötődő irodalmi kör járult hozzá az irodalmi szecesszió kibontakozásához. Legjelentősebb képviselői közé tartozott a belga Maurice Maeterlinck és Émile Verhaeren, az angol Algernon Charles Swinburne, az ír Oscar Wilde, a francia Paul Claudel, az osztrák Arthur Schnitzler, Hugo von Hofmannsthal és Rainer Maria Rilke. A magyar irodalomban elsősorban Bródy Sándor, Szomory Dezső és Krúdy Gyula prózájában, illetve Ady Endre, Babits Mihály és Juhász Gyula lírájában mutatkoznak meg a szecesszió stílusjegyei.[2]

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Alastair Duncan: Szecesszió - Bp., Glória Kiadó, 2006 - ISBN 963-9283-62-2
  • Lepsényi Miklós: A magyar stílusú templom (Rárosmulyad) - Élet, 1910
  • Bartha Zoltán: Az építőművész Bp. 1984/8

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Ispánkiné S. Katalin (összeáll.): A Postatakarékpénztár és a Magyar Államkincstár - Összeállítás a Magyar Államkincstár megalakulásának 10. évfordulója alkalmából és tisztelgés Lechner Ödön alkotói emlékének, 2005. (Hozzáférés: 2010. május 18.) „Lecher Ödön élete és munkássága, alkotásainak áttekintő jegyzéke, képek, hátramaradt tervek”
  2. Magyar nagylexikon XVI. (Sel–Szö). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 548. o. ISBN 963925715X  

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]