Avantgárd

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Avantgárd (a francia „avant-garde”, „előőrs” katonai műszóból) mindazon képzőművészeti és irodalmi irányzatok neve, melyek a 20. század elején jelentkeztek, s melyek alapvetően megváltoztatták a művészetről alkotott képet, illetve magát a művészetet. A fejlett nyugati országok társadalmi válsága a 19. század végére felerősödött. Ezt a képzőművészetben azonnal jelezte a szociális érzékenységű témák megjelenése, és több új irányzat kialakulása. Az avantgárd törekvések rövid ideig tartó, forradalmi lendületű mozgalmakat hoztak létre. Céljuk a lázadás, a hagyományos művészeti formák felbontása és új kifejezésformák keresése. Az irányzatokban többnyire nincs semmi közös, csak a lázadás, a formabontás vagy építés szándéka. Közös jellemzőjük az is, hogy nyomtatott fórumokon, többnyire saját folyóirataikban kihirdették elveiket. Ezek között a manifesztumok között legjelentősebb a futuristáké.

Az avantgárd ellenreakciói a 1930-as években jelentek meg: újnépiesség, neoklasszicizmus. Az art déco is élesen elkülönül az avantgárd mozgalmaktól, bár sok elemet átvesz. Virágzásának kora az első világháború idejére és az utána következő válságkorszakra tehető. Jellemzője, hogy szakít a hagyományokkal, szakít a közönséggel, széttöri a megszokott formákat, a verset.

Fontosabb avantgárd irányzatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az avantgárd irányzatokat két nagyobb csoportra lehet bontani: romboló és építő jellegű irányzatokra.

Formabontó irányzatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Formaépítő irányzatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Avantgárd Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az avantgárd Magyarországon 1908-ban jelentkezett a Nyolcak elnevezésű csoporttal. A magyar művészet ekkor az egyetemes művészet áramával együtt haladt, annak szerves részét képezte.

Az irodalmi avantgárdot először Kassák Lajos képviselte A Tett és a Ma című folyóirataival, a kortársak „egyszemélyes avantgárdnak” hívták. Az 1990-es évektől kezdődően megjelenő antológiák, szintézismunkák korábbi évtizedek monográfiáira, kutatásaira is támaszkodva meggyőzően cáfolták ezt az elképzelést, előtérbe állítva Tamkó Sirató Károly, Déry Tibor, Illyés Gyula, József Attila, Németh Andor, Palasovszky Ödön, Reiter Róbert, Újvári Erzsi, Barta Sándor és mások avantgárdhoz kötődő munkásságát.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szabó Attila: Művészettörténet vázlatokban az ókortól napjainkig, Győr, 2000.

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bori Imre: A szecessziótól a dadáig. Újvidék, Forum, 1969.
  • Bori Imre: A szürrealizmus ideje. Újvidék, Forum, 1970.
  • Bori Imre: Az avantgarde apostolai: Füst Milán és Kassák Lajos. Újvidék, Forum, 1971.
  • Deréky Pál: A vasbetontorony költői. Budapest, Argumentum, 1992.
  • Deréky Pál (szerk.): A magyar avantgárd irodalom (1915–1930) olvasókönyve. Budapest, Argumentum, 1998.
  • Deréky Pál: "Latabagomár ó talatta latabagomár és finfi". A XX. század eleji magyar avantgárd irodalom. Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1998.
  • Passuth Krisztina: Avantgarde kapcsolatok Prágától Bukarestig. 1907–1930. Budapest, Balassi, 1998.
  • Kálmán C. György (szerk.): A korai avantgárd líra. Budapest, Unikornis, 2000.
  • Kálmán C. György: Élharcok és arcélek. A korai magyar avantgárd költészet és a kánon. Budapest, Balassi, 2008.
  • Kappanyos András: Tánc az élen. Ötletek az avantgárdról. Budapest, Balassi Kiadó, 2008.