Absztrakt művészet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az absztrakt művészet az ábrázolás mozzanatait a műből és a művészi munkából kiküszöbölő, hagyományos természetelvű művészettel szembehelyezkedő, természeti motívumokra még csak nem is utaló képzőművészeti irányzatok gyűjtőneve.

Az elnevezés nem elég pontos, hiszen minden művészi alkotás előfeltétele az absztrakció. A szakirodalom ezért jobban kedveli a nonfiguratív, nem ábrázoló, abszolút vagy konkrét művészet megnevezéseket. Ezek a megnevezések jobban kifejezik az autonóm művészeti formák létrehozásának folyamatát.

A nonfiguratív művészet logikus következménye a klasszikus modernség késői és az avantgárd korai szakaszának, amikor a művészi problémák az ábrázolásnak csak egy-egy részletére koncentráltak, a formára, a színre, a mozgásra. Ez a folyamat - amennyiben a művészet története folyamatokban leírható - az 1960-as évek értékelése szerint eljutott a képzőművészet végső határáig, amikor a műalkotás puszta ornamentikaként vagy konstrukcióként is értelmezhető.

Miután a nonfiguratív művészet elveit lerakták, annak további fejlődéséről, mint például a kubizmus esetében, nem lehet beszélni; csak változatokról, variációkról.

Lényegében két nagyobb csoport különül el: az egyik pusztán a színekre és azok esztétikai hatására, a zeneiségre koncentráló lírai vagy romantikus absztrakció, a másikat a különféle konstruktivista irányok alkotják.

Az első teoretikus Vaszilij Kandinszkij volt, aki 1910-ben jelentette meg Über das Geistige in der Kunst (Szellemiség a művészetben, 1912) című írását, melyben a színek pszichológiai hatását kutatta, továbbá a redukált színek és a zene kapcsolatát kereste. Ugyanebben az évben festette meg az első nonfiguratív művet, egy akvarellt.

Hozzá hasonlóan a zenére hasonlító esztétikai hatást kívánt elérni a cseh František Kupka (Fúga két színben, 1912) és a Robert Delaunay-féle orfizmus. A konstruktív irányok fő képviselői hollandok és oroszok voltak. Larionov és Goncsarova rayonizmusa ugyan még a futurizmushoz kötődött, Tatlin, Pevsner és Gabo azonban már az elméletet is kidolgozták. A konstruktivizmus válfaja Rodcsenko non-objektivizmusa és Malevics szuprematizmusa. A hollandok konstruktivista mozgalmait a De Stilj csoport összegezte, képzőművészetre és építészetre egyaránt. Ebből a mozgalomból nőtt ki Piet Mondrian művészete, a neoplaszticizmus. A modern építészettel való konstruktivista kapcsolatot a német Bauhaus jellemzi legjobban. Tanárai közt ott volt Kandinszkij, Paul Klee és a magyar Moholy-Nagy László. A magyarországi konstruktivizmust az „egyszemélyes avantgárd”, Kassák Lajos képviselte. Kifejezetten a nonfiguratív művészet szervezete volt az 1931-36 között működő Abstraction-Création csoport, több mint 400 taggal. 1937-ben megalakult a Museum of non-objective Painting New Yorkban. 1946-tól a nonfiguratív művészet központja a Salon des Réalites Nouvelles (az új valóságok szalonja) lett. A második világháború után a szürrealizmus alkotómódszere, az automatikus írás hatott a nonfiguratív művészetre, így alakult ki a tasizmus, Jackson Pollock absztrakt expresszionizmusa.

A szobrászatban az első teljesen absztrakt műveket a dadaisták hozták létre. További jellegzetes példák Pevsner szobrai, a mozgó plasztika kezdeményezőjének, Caldernek szobrai. Az absztrakt plasztika terméke az ún. objekt.

A nonfiguratív művészet hatása gyakorlatilag felmérhetetlen: forradalmasította az iparművészetet, hatott a modern építészet formanyelvére, kitágította a képzőművészet eszköz- és formatárát, új utakat nyitott a műalkotások értelmezésében. Ugyanakkor teret nyitott a képkereskedelmi spekulációknak és a dilettantizmusnak is.

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Művészeti lexikon I–IV. Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981–1983.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]