Victor Vasarely

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Victor Vasarely
Vasarely Budapest Déli pályaudvar.jpg
Budapest Déli pályaudvar

Született 1906. április 9.
Pécs
Meghalt 1997. március 15. (90 évesen)
Párizs
Nemzetisége magyar
Stílusa op-art
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Victor Vasarely témájú médiaállományokat.

Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző) (Pécs, 1906. április 9.Párizs, 1997. március 15.) magyar festő, az op-art jelentős képviselője.

Őt tekinthetjük az optikai festészet, vagy „op-art" legjelentősebb képviselőjének, mind életműve, mind számos elméleti munkája révén, amelyekben egyebek között a mozgást úgy jellemzi, mint „azt az erőszakot, amellyel a szerkezetek szemünk recehártyáján közvetlen ingert okoznak".

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1906. április 9-én született Pécsett, a Munkácsy Mihály utca 19. szám alatt Vásárhelyi Győző pincér és Csiszár Anna törvénytelen gyermekeként.[1]

1925-ben, a középiskola elvégzése után az orvosi egyetem esti tanfolyamait kezdte látogatni, közben pedig egy laboratóriumi eszközöket előállító üzemben dolgozott. A művészi tevékenység azonban mindennél erősebben vonzotta.

Kültéri Vasarely alkotás Pécsett

1927-ben Podolini-Volkmann Artúr szabadiskolájába iratkozott be, majd a Bauhaus eszmevilágához formailag közelálló Bortnyik Sándor „Műhelyének” lett a tagja és két éven át folytatott elsősorban grafikai tanulmányokat. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, az ugyancsak grafikai tervező Spinner Klárával. Ebben a műhelyben ismerte meg igazán a modern művészet huszadik századi történetének legjellemzőbb alakjait, így, amikor 1930-ban emigrált Franciaországba, már majdnem mindent ismert az absztrakt művészet területén is. Az önálló művészi tevékenység mellett intenzíven foglalkozzon alkalmazott grafikai, és reklámfeladatokkal.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vasarely, aki a harmincas években festő és reklámgrafikus volt, 1950 táján indult el optikai és kinetikai vizsgálatainak útján: kezdetben különböző átlátszó anyagokra készült rajzokat helyezett egymásra, majd utóbb kettős mozgó szerkezeteket készített fehérben és feketében.

Kassák Lajos a Denise René galéria meghívására Victor Vasarely-vel 1961-ben, Párizsban közös kiállításon segítette a geometrikus absztrakció legújabb eredményeivel összhangban felidézni a húszas évek modern művészetének intencióit. Vasarely pedig a közép-kelet-európai tradíció szolgálatvágyát, praktikus jószándékát ösztönösen megérezve fogadta el a továbbépítésre felhívó együttműködést Kassák Lajossal.

Korai korszaka[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

E korai korszakának egész pályáját végigkísérő felismerése volt a fekete és fehér ellentétére, és egyáltalán, a poláris vizuális mindségek különbözőségére építhető kompozíció. Az alkalmazott grafikai tervező és a formák analitikusa a későbbiekben többféle változatban feldolgozott zebrák alaptípusát 1938-ban hozta létre, és csak a hatvanas években születtek a korai tervek alapján a szőnyegek párhuzamos darabjai. Ezek a művek – ha tökéletesedésük folyamán hosszabb ideig rejtetten is tartalmazzák a későbbi kinetikus, geometrikus formatörekvéseket – a szürrealizmus közelében fogalmazódtak meg. Céljuk alkalmazott feladat betöltése volt.

Vasarely 1941-től kezdett festeni, de munkái jellemző bizonytalanságokról árulkodnak. A gesztusfestészet és a geometrizáló kompozíció összekapcsolása csak ellentmondásosan játszódhatott le. Saját maga ezt a periódust „tévutaknak" tekintette. Egyik legrégebbi munkája 1942 (Víztükör) néven lett ismert.

A Belle Isle periódust a tengerpart szikláinak, kavicsainak és kagylóinak élménye formálta, lágy, tört színekkel jellemzett, kissé romantikus világ volt ez. 1948-ban hosszabb időt töltött Gordes-ban, ahol a középkori város geometrikus szerkezete, a táj és az ember teremtette művek szilárd harmóniája ragadta meg képzeletét. Ezt a látványélményt adta vissza Kristály-korszakában.

Denfer-korszak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Caracas egyetemi városa (1954)

1951-ben kezdődő alkotói periódusát Denfer-korszaknak nevezte az egyik párizsi metróállomásról. Az elhasználódott falak vakolatán, festésén felfedezett vonalhálók inspirálták az első, igazán kinetikus-optikai jellegű formakapcsolatok kialakításában. Első párizsi kiállítása és az első nemzetközi jelentőségű bemutatkozások után, 1953 körül kezdte megfogalmazni a közösségi művészet új, technológiai szempontból is aktuális normáit. 1954-ben az új caracasi egyetem építkezéseinél három monumentális, murális feladat megoldása során jelentős mértékben tisztázhatta a geometrikus, kinetikus művészet, illetve az architektúra lehetséges kapcsolatának kérdéseit. A „színes város” című tanulmánygyűjteménye nagyrészt ezekből a felismerésekből táplálkozott. Készített filmeket, kinetikus kompozíciókat, elkezdett foglalkozni a nagy példányszámban előállítható, de eredeti festői kvalitásokat képviselő szeriagrafikák nyomásával. Első grafikai albumait is az ötvenes évek végén készítette.

A magyar művészet egyetemes története felől nézve, a nagyobb áttörést az 1961-es, Kassák Lajossal közösen rendezett kiállítása jelentette, melynek alkalmából jelentette meg a Denise René Galéria a Kassák/Vasarely-albumot. Ebben a sokszorosított grafikai műveket bemutató albumban a klasszikus avantgárd kelet-európai közelmúltjának eszméi kapcsolódtak össze a modern Nyugat struktúraelvű és új illuzionizmus felé átalakuló vizuális művészeti törekvéseivel. A planetáris folklór elemi geometriája, a permutációs ciklus formacsoportokat váltogató, variáló metodikája működni kezdett a fekete/fehér ellentéteire épülve csakúgy, mint varázslatosan színes változatokban.

Aix-en-Provence[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1976-ban, a pécsi állandó Victor Vasarely Múzeum megnyitásának évében avatták fel Aix-en-Provence-ban saját alapítványi múzeumát, mely a képzőművészet és építészet szintézisének egy lehetséges egyéni megoldása, de ezen túl az elemző vizuális kísérletezés nemzetközi műhelye is volt. Victor Vasarely szigorú rendszerességgel élt és alakította ki ars poeticáját. A szerves összefüggések viszont már nemcsak leíró (táj), hanem dinamikai értékekkel is telítve lettek, a formák leszakadtak a látott valóság képéről, megszületett egy sajátságos logikájú vizuális műveletrendszer alapja. A Kristály-korszak ezeket a tanulságokat vitte tovább a tiszta absztrakció felé.

A Vasarely életmű ma már pontosan beilleszthető a 20. század művészetének tényei közé, és itt felülvizsgálatra szorul a sokszorosítással, a tudomány és technika segítségével népművészetté váló modern kreativitás humanista vágyképe. Az üzleti mutatók, az aukciók és a múzeumi gyűjtemények sorra bizonyítják, hogy a Vasarely-életműben az individuális „művészi mutatvány” értékelődött fel, míg minden más a kommersz fogyasztási kultúra alkalmazott, de egyre kevésbé alkalmazható – mert hiszen ez a dimenzió van leginkább kiszolgáltatva a divat hóbortjainak – területére szorult. Ma már nem hordanak op-art-mintás fürdőruhát, a zebrák bármilyen izgalmas fekete-fehér vonalvibrálásait, a variációk retinális izgalmait felváltotta a képernyő egyelőre felülmúlhatatlan és kimeríthetetlennek mutatkozó vizuális gazdagsága.

Amikor az első francia űrhajóssal, Jean-Loup Chrétiennel 154 eredeti szerigráfiát küldött a Szaljut–7-en a világűrbe, már ennek az új korszaknak gondolt barátságos gesztusokat tenni. A lapokat mindhárom űrhajós ellátta kézjegyével, majd azokat jótékony célra az UNESCO-nak átadták. Minden arra int bennünket, hogy Vasarely páratlanul invenciózus, és egy nagy történeti korszak törekvéseit szintetizáló életművét az individuális, nagy művészeti teljesítmények között tartsuk számon.

Utolsó műveit 1990 és 1997, vagyis halálának esztendeje között már nem jellemezhetjük váratlan invenciókkal.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Victor Vasarely témájú médiaállományokat.
  • Diehl, Gaston: Vasarely. Budapest : Corvina, 1973. 99 o. (A kötet 52 színes és 22 fekete-fehér reprodukciót tartalmaz).
  • Victor Vasarely,. Színes város (magyar nyelven). Magyarország: GONDOLAT KÖNYVKIADÓ (1983). ISBN 963 281 235 2 

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Születése bejegyezve a pécsi polgári születési akv. 330/1906. folyószáma alatt.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]