Antropozófia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az antropozófia (a görög ἄνθρωπος, anthróposz = ember és σοφία, szophia = bölcsesség szavakból) egy világszerte elterjedt szellemi világnézet és megismerési út, amelyet a 20. század elején Rudolf Steiner alapított. A nyugati gondolkodás továbbfejlesztésében gyökerezik. Olyan tanításrendszer, amely szerint azon túl, amit a mai tudomány létezőként elismer, sok egyéb fizikai érzékszervekkel és eszközökkel nem érzékelhető dolog, folyamat is valóságosan létezik, sőt érzékfeletti módon megfigyelhető. Vallásként nem működik, ám az élet számos területén alkalmazzák, például a gyógyászatban, gyógypedagógiában, nevelésben, művészetben és a mezőgazdaságban is.

Általános leírás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rudolf Steiner

A Rudolf Steiner (1861–1925) által életre hívott filozófiai irányzat célja egy átfogó szellemi világ- és emberkép feltárása. Kapcsolódik az emberiség ősi bölcsességéhez, azonban a keleti tradíciókkal ellentétben a nyugati szellemi életben gyökerezik, és középpontjában Krisztus feltámadása, a Golgotai Misztérium áll. Iskolázási módszere „A magasabb világok megismerésének útja" [1] is – az ember morális fejlesztése mellett – a nyugati gondolkodásból sarjad. Tanítása szerint a gondolkodás világprincípium, teremtő erő, melynek realitása van.

Az antropozófia olyan tanításrendszer, amely szerint azon túl, amit a mai tudomány reális létezőként elismer, sok egyéb fizikai érzékszervekkel és eszközökkel nem érzékelhető dolog, folyamat is valóságosan létezik, sőt érzékfeletti módon megfigyelhető, tudományos igénnyel kikutatható.[2] A fizikai érzékelésen és a fizikai kutatás külső eszközein túl minden emberben érzékfeletti (=fizikai érzékszervekkel nem tapasztalható), ki nem fejlesztett szervek csírái szunnyadnak, amelyek a lelki élet erősítésével és morális önfejlesztéssel szisztematikusan lelki-szellemi érzékelő szervekké alakíthatók. Az antropozófia tanai és felismerései elsősorban Rudolf Steiner ilyen érzékfeletti érzékeléssel kikutatott megfigyelésein alapulnak. Az antropozófusok ezért az antropozófiát nem filozófiának tartják, hanem tudománynak, szellemtudománynak.

Az antropozófia követői szerint a megismerés lényegében határtalanul bővíthető. A fizikai sík empirikus tapasztalataira és az ezek fogalmi feldolgozására alapozott megismerési mód, amelyen a jelenlegi akadémikus tudományosság is nyugszik, jelentős mértékben kitágítható. A mindenki által használt (tárgyi) megismerésen kívül létezik három magasabb megismerési mód is, amelyek használatával a megismerés körébe vonhatók a lét azon területei is, amelyeket a fizikai érzékelésre alapozott megismerés nem képes elérni. Eszerint a jelenlegi tudomány nem képes közvetlenül megismerni sem a vegetatív életet, sem a lelki, sem a szellemi életet, csupán ezek fizikai szinten megjelenő hatásait és eredményeit. Az antropozófusok szerint itt az ideje, hogy fokozatosan az is a tudományos megismerés körébe kerüljön, amit az elmúlt századokban kialakult vélekedés szerint nem lehet megismerni, ezért a hithez tartozónak tekintenek.

Az antropozófia az ember szellemiségét a világ szellemiségéhez kívánja vezetni, amely mindenekelőtt megismerési kérdés. A lét azonban annál sokkal gazdagabb, hogy pusztán a gondolati, a tudományos élet kibővítésével megelégedhetnénk. Az antropozófia ezért a művészet minden területének és a vallási élet megújítására is törekszik. Vallásként nem működik, hanem a vallások megértésének elmélyítésén munkálkodik.

Az antropozófia tehát mindenekelőtt egy megismerési út, amelynek eredményei egyedülállóan átfogó rendszert, világnézetet alkotnak. Ennek átlátása az antropozófusoknak is nehézségekbe ütközik. Az antropozófia mint világnézet elismeri a teremtést és az evolúciót is, sőt a teremtés, a teremtő lények fejlődéséről (involúciós és evolúciós szakaszok váltakozásáról) beszél. Az antropozófusok szerint a fizikai tényekre (például törzsfejlődés, öröklés, táplálkozás, emlékezés, gondolkodás, akarat működése, alvás, álom, naprendszer keletkezése és alakulása stb.) adott magyarázataik nem rosszabbak a természettudomány által adott magyarázatoknál. Sőt, úgy gondolják, mivel nézetük a lét sokkal nagyobb területének érzékelésén alapul, magyarázataik valószínűsíthetően közelebb állnak a valóság teljesebb megértéséhez, mintha csak a tudományosan is elismert érzékelésre, gondolkodásra és fizikai eszközökre hagyatkoznának.

Az antropozófia a nyugati gondolkodás továbbfejlesztésében (nem hindu és buddhista tanokban) gyökerezik. Megismerési útja alapvetően a gondolkodás megerősítésével kezdődik, melynek során maga a gondolkodás válik belsőleg megfigyelhetővé. Ezzel egyúttal a gondolkodás belső (érzékfeletti) észlelőszervvé változik, amellyel a fizikai valóságon túli lét válik megfigyelhetővé.

Az érzékfeletti megfigyelések nyomán az antropozófia értelmezni igyekszik a különféle mitológiai és vallási tanokat is, és ezekben általában sokkal több valóságos elemet vél felfedezni, mint a ma uralkodó külső kutatások. Emiatt a nagy vallási tanítókat is nagy elismeréssel szemléli, de Krisztusban[3] látja a földi fejlődés legnagyobb alakját. Ennek ellenére a keresztény egyházakban nem talált megértésre. Mint ahogy viszonylag kevés megértésre talált a tudomány embereinél is.

Az antropozófia alapvető tanai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • a Föld, az ember és a tudat (lásd: tudatállapotok) fejlődése (kozmológia, ciklikus korszemlélet, Naprendszer kialakulása) szellemtudományos megközelítésben;[4]
  • a világ és az ember hármasságban való szemlélete (test, lélek, szellem) [5] és ennek kifejtése hetességben és kilencességben;
  • a földi ember négyes tagozódása (fizikai test, élettest (=étertest), érző test (=asztráltest), Én (=individuum); [6]
  • a reinkarnáció és a karma filozófiája; [7]
  • krisztológia és a különféle vallási tanok megértése az emberiség kulturális fejlődésében (például Buddha szerepe a kereszténység előhírnökeként,[8] a két Jézus-gyermek története),[9] Jézus és Krisztus megkülönböztetése, Krisztus második eljövetele (érzékszervileg nem érzékelhető formában)
  • az érzékfeletti megismerés megszerzésének útja;[10]
  • a szellemi lények rendje és tevékenységeik;[11]
  • az antropozófia praktikus felhasználási lehetőségei a szaktudományokban, művészetekben[12] és a mindennapi életben (például: érzéktan, táplálkozástan).

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első Goetheanum

Rudolf Steiner a múlt század első éveiben csak a teozófiai társaságban talált érzékfeletti kutatásainak befogadásához alkalmas közönséget, ezért ilyen természetű előadások tartására kezdetben csak itt vállalkozott. Később a társaság német szekciójának vezetője is lett és egyre többen látogatták előadásait. Ezek tartalmáról azt mondta, hogy mindig saját kutatási eredményein, személyesen megvizsgált tapasztalatain alapulnak. Már akkor fellépett minden homályos miszticizmus, gőgös vagy ábrándos életidegenség, szektás jelleg és az érzékfeletti dolgok materiális értelmezése ellen. De a legnagyobb ellentét akkor keletkezett, amikor a teozófiai társaság vezetői egy indiai kisfiúról, Jiddu Krishnamurtiról azt kezdték terjeszteni, hogy ő az újratestesült Krisztus. Steiner saját szellemi kutatásaiból meggyőződött ennek hamisságáról, ezért élesen szembeszállt ezzel az állásponttal. A társaságból kilépett és 1912-ben megalakította az Antropozófiai Társaságot, amelyben haláláig tevékenykedett.

Steiner élete utolsó hónapjaiig fáradhatatlanul tartotta előadásait a legkülönbözőbb témákban (fizika, kémia, biológia, történelem stb.). Európa számos országában vetette el újító impulzusainak magjait, amelyek virágai ma is élnek világszerte.

Az antropozófia központja a svájci Dornachban fekvő Goetheanum.

Tanításai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második Goetheanum, az antropozófia központi épülete a svájci Dornachban

Az antropozófusok a világot és az embert alapjában véve három részből állónak tekintik: testből, lélekből és szellemből, amelyek egymást áthatják. Ezt a nézetet Steiner a A világ és az ember szellemi megismerésének alapelemei és az A szellemtudomány körvonalai című műveiben fejti ki alaposabban. Az antropozófia szerint a testi és lelki lét oka és forrása a szellemi, azaz isteni létben található, amely áthat mindent. Eszerint az antropozófia spirituális monizmus, mert a szellem által létrejött egységben látja a létet.

A megismerés - antropozófiának is megfelelő - ismeretelméleti alapjai főként Steiner első írásműveiben vannak lefektetve. Ezekből magyarul egyelőre csak a A szabadság filozófiája[13] jelent meg könyvalakban, amelyben lefektette az etikai individualizmus alapjait. Ezek, valamint Steiner számos korai munkái előfutárai a 20. századi európai filozófia térnyerésének a kartéziánus idealizmussal és a kanti idealizmussal szemben. Korai munkái révén ő lett az egyik olyan európai filozófus, aki elvetette az alany-tárgy választóvonalat vagy tagolást, amely Descartes, és a klasszikus fizika hatására uralkodó volt a nyugati gondolkodásban. Steiner mégis éppen a filozófiát mint pusztán intellektuális tevékenységet kívánta meghaladni az antropozófiával, és rendhagyó filozófiatörténetében meg is mutatta, hogy a gondolati élet fejlődése hogyan torkollik éppen az antropozófia által tárgyalt magasabb megismerésbe, a szellemnek nem csupán idealista tapasztalásába, de realista empirizmusába is.[14] Steiner filozófiából doktorált ugyan, de antropozófiájában éppen azt kívánta demonstrálni, hogyan lehet a gondolati élet elevenné tételével, szokatlanul intenzív felfokozásával elérni a fizikai léten túli lét egzakt megfigyelését.

Steiner elsősorban a skolasztikus filozófia realista álláspontjában, konkrétan Aquinói Szent Tamás gondolataiban látta az antropozófiai megismerési út filozófiai előzményét.

Mivel Steiner Johann Wolfgang von Goethe tudományos és művészi tevékenységében az elfogulatlan megfigyelés fizikai léten túlra történő kiterjesztését látta, Goethe munkásságát különösen nagyra értékelte. Kezdetben Goethe munkáihoz kapcsolódva bontotta ki antropozófiáját. Különösen Goethe színtana váltotta ki elismerését, amit tovább is fejlesztett, mert úgy látta, hogy Newton színelmélete nem felel meg a valóságnak.

Alkalmazásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rudolf Steiner szellemtudományos kutatási eredményei a gyakorlatban az élet számos területén mutatkoznak, így például a nevelésben (Waldorf-óvodák és -iskolák[15], felnőttképzés[16], beszédformálás), a kozmetikában[17], a gyógyászatban (antropozófus orvoslás)[18], klinikák[19] és gyógyszergyártás[20][21]), a gyógypedagógiában (Camphill-mozgalom)[22], a művészetben (festészet[23], szobrászat, organikus építészet, Goetheanum[24], mozgásművészet: euritmia[25]), a mezőgazdaságban (biodinamikus módszer)[26][27], a társadalmi élet (a szociális organizmus) hármas tagozódása, röviden: szabadság a szellemi életben, egyenlőség a jogi életben, testvériség a gazdasági életben[28]. Külföldön már léteznek antropozófiailag orientált főiskolák: Alanus Hochschule,[29] Universität Witten/Herdecke[30] és bankok is[31][32] a környezet, az ember és a kultúra támogatására.

Az antropozófiát mint olyat az egyetemi oktatásban nem akkreditálták, noha egyes felsőfokú intézményekben elemei többé-kevésbé mégis fellelhetők. Így például a Waldorf-módszert és a biodinamikus mezőgazdálkodás módszereit a magyar felsőoktatásban is tanítják.

Jelenleg 103 országban több, mint 10 000 antropozófiai kezdeményezés és létesítmény működik.

Kritikák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kritikusai közül sokan azt gondolják, hogy a teozófia révén erősen hatott rá a gnoszticizmus, amely hasonló hármas felosztással dolgozik. Azonban a gnosztikusok számára Krisztus elsődlegesen misztikus élményben tapasztalható lény volt csupán, miközben Steiner a megtestesülését történelmi realitásnak tekintette. Ezen kívül Steiner mindig elutasította azokat a vádakat, hogy ő bármely nézetet is átvett volna bárhonnan is. Tanaiban a régebbi tanításokkal való esetleges hasonlóságokat azzal magyarázta, hogy ő saját tapasztalataiban ismét felismerte azt, amit korábbi korokban már tud(hat)tak. A hasonlóságok léte azt bizonyítja, hogy nem ő az egyedüli, aki ezeket megfigyelte és tudott róluk.

A bírálók egy része szerint az antropozófia a New Age mozgalmakhoz hasonló sajátosságokat mutat, ezért vallásnak tartják. Ez azonban tévedésen alapul. Sok antropozófus valóban vallásos, vannak köztük buddhisták, keresztények, zsidó vallásúak is stb. Sőt sokan éppen az antropozófiai tanulmányaik révén lettek vallásosak, ám az antropozófiából fakadóan vallásos gyakorlataik nincsenek. Kivéve a Keresztény Közösséget[23], amely valóban az antropozófiából kinövekedett vallásos mozgalom. Ezt nyitott protestáns lelkészek alapították, akik Steinert kérték fel ideológiai és kultikus cselekményeik alapjainak lerakásához. Ez a vallási irányzat világszerte létezik, de az antropozófusok legnagyobb része nem tagja.

Néhány kritikus szerint az antropozófusok hajlanak Steiner személyes véleményét felmagasztalni, amelyek közül számos nem fér össze egyrészt a kereszténység, az ortodox egyházak, másrészt a mai természettudomány és társadalomtudomány nézeteivel. Ez a bírálat persze inkább Steiner tanítványait érinti, nem magát az antropozófiát. Steiner gyakran kérte tanítványait, hogy minden lehetséges módon vizsgálják meg, amit mond, és ne fogadjanak el tőle semmit pusztán hitbéli és tekintélyelvi alapon. Ez azonban azért nehéz, mert bizonyos állítások (például a halál utáni élet élményeiről, az érzékfeletti lények tevékenységéről vagy a régmúlt korszakok tudatállapotairól szólók) szokványos tárgyi megismeréssel nem ellenőrizhetők. Sok minden csak annyiban ellenőrizhető ilyen módon, hogy alkalmazhatónak, hasznosnak bizonyulnak-e vagy sem, illetve, hogy az egyes életterületekről szóló tanok koherenciába hozhatóak-e egymással, és a fizikai megfigyeléseknek nem mondanak-e ellent. Az antropozófusok szerint a fizikai tényekre sokkal kielégítőbb magyarázatok adhatók, ha nem pusztán a fizikai megfigyelésekre hagyatkozunk.

Más kritikusok azt hozzák fel, hogy egyes antropozófusok visszavonulnak a közélettől, nehogy rossz hírét keltsék az antropozófiának, és igyekeznek magukat egy nem szektás, tudományos intézmények által elismert filozófia képviselőinek feltüntetni. Ez azonban megint nem az antropozófia kritikája, hanem néhány követőjéé. Például a Magyar Antropozófia Társaság rendezvényeinek túlnyomó többsége ma is nyilvános.

Az antropozófusok szerint fő szemléletbeli sajátosságuk az, hogy úgy vélik, az ember gondolkodása és lelki élete képessé válhat lelki-szellemi észlelésre, érzékfeletti megfigyelésre. A kritikusok többsége azonban - mivel ők maguk erre nem képesek - feltételezi, hogy ez egyáltalán nem is lehetséges, ezért nem hajlandók elfogadni a fizikailag érzékelhető tények érzékfeletti megfigyeléseken alapuló magyarázatait. Szerintük mindez fantáziálás. Ez a kritika annyiban jogos, amennyiben az érzékfeletti megfigyeléseket valóban nagyon kevés ember képes olyan szintű érzékfeletti megfigyeléssel ellenőrizni, vagyis a tapasztalatot megismételni, ahogyan azt Steiner tette. Annyiban pedig nem jogos, hogy senki nem állíthat arról semmit, amit nem ismer. Másrészt amíg valaki nem képes valaminek a lehetetlenségét bebizonyítani, addig ne vitassa el másoktól azt a képességet, hogy többet képesek észlelni a világból, mint ő maga. Az antropozósuk szerint antropozófiai működésük az élet számos területén nem működhetne, ha maga az antropozófiai megismerés eredményei nem a valóságot írnák le.

Az antropozófia úttörői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

… és követői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A témáról szóló irodalom (magyarul és németül)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Goetheanum nagy előadótermének üvegablaka

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]