Táplálkozás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A táplálkozás az ember és állat egyik jelentős életjelensége, amely során a szervezet a megfelelő és egészséges működéshez táplálékot vesz fel, amit vérhálózat útján juttat el a sejtekhez. Táplálékainknak sok fajtája van (járulékos, fűtő stb.). Ezeket a szánkban felaprítjuk, majd lejut a tápcsatornába ott pedig az emésztőnedvek felbontják alkotó elemeire. A fontosabb tápanyagok eljutnak a véráram útján a sejtekhez, a felesleges salakanyag pedig távozik a szervezetünkből széklet formájában.

A táplálkozás olyan élettevékenység, mellyel az élőlények a szervezetük felépítéséhez szükséges anyagokat és az egyéb élettevékenységeikhez szükséges energiát biztosítják. Szorosabb értelemben táplálkozásnak csak a táplálék megszerzését és felhasználásra alkalmassá tételét nevezik, míg a tápláléknak a szervezetben történő kémiai átalakítása az anyagcsere. A táplálkozás szempontjából az élővilág két, egymástól alapvetően különböző csoportokra osztható: 1. a növények többsége szervetlen anyagokat (széndioxid, víz, sók) használ fel, ebből épít fel különböző szerves anyagokat (autotróf szervezetek), melyek az élővilág másik csoportjának is táplálékul szolgálnak. 2. az ember és az állatok szerves anyagokkal táplálkoznak. Az állatok növény-, húsevők vagy vegyesen táplálkozók lehetnek. A mikroorganizmusok, a gombák ugyancsak különféle szerves anyagokat használnak fel (élősködők, szimbinoták, korhadékevők). Ide sorolhatók az élősködő növények is. Az ilyen szervezeteket heterotrófoknak nevezik. Az élőlények táplálkozás tekintetében egymásra vannak utalva, minthogy a heterotróf szervezetek szerves tápanyagai a növényvilágból származnak, míg a növényi autotróf táplálkozáshoz szükséges széndioxid a heterotróf szervezetek anyagcseréjének terméke. A növényi táplálkozás, a szervetlen anyagok átalakítása szervessé a fotoszintézis útján a Nap fényenergiájának a felhasználásával történik. Egyes mikroorganizmusok (pl. a kén- vagy vasbaktériumok) a fényenergia helyett kémiai folyamatok energiáját használják fel szerves anyagok előállításához (kemoszintézis).

A szorosabb értelemben vett táplálkozás (evés) az állatvilágban fokozatos fejlődésen ment keresztül. Az egysejtűek testük egész felületén vehetnek fel folyékony (ozmózis útján) vagy szilárd táplálékot (fagocitózis). A fejlődés során külön szerv, illetve szervrendszer alakult ki a táplálkozásra, melynek sajátságai nagymértékben függnek a táplálkozás módjától. Ez általában cső alakú; bemeneti nyílása alkalmas lehet a táplálék megragadására és feldarabolására. Az ezt követő szakaszban kémiai feldolgozás történik különböző enzimek segítségével, majd a részleges lebontott tápanyag felszívódik és eljut a test különböző részeibe, ahol felhasználódik. A végső szakaszon történik a szervezet számára fel nem használható anyagok kiürítése.

A táplálkozás mértékét a szervezet szükséglete, illetve a felvett tápanyagok tápértéke szabja meg. A tápértéket az adott tápanyag energiaszolgáltatásának mértékével szokás jellemezni. Kaloriméterben való elégetésekor 1 g zsír 9,3; 1 g szénhidrát 4,1 és 1 g fehérje 5,6 (élettani hasznosítási értéke 4,1) kilokalória energiát szolgáltat. Ennek ellenére nem közömbös pl. az emberi szervezet számára, hogy ezekből a tápanyagokból milyen arányban részesül. A tápláléknak mindig kell tartalmaznia megfelelő mennyiségű és minőségű fehérjét, mert ebből szerzi meg a szervezet azokat az aminosavakat, melyeket önmaga nem képes előállítani (esszenciális aminosavak). Szükséges emellett, hogy a táplálék elegendő mennyiségben tartalmazzon úgynevezett járulékos tápanyagokat, vitaminokat, amelyekre ugyan kis mennyiségben van csak szükség, de hiányuk különféle súlyos zavarokat okozhat. Az ember átlagos napi igénye a fő tápanyagokból: 70 g fehérje, 50 g zsír és 500 g szénhidrát (élelmiszerek). Ezek mennyisége a szervezet igénybevételével arányosan nő. A szervezet a felvett táplálék egy részét elhasznált anyagainak pótlására, anyagainak gyarapítására (növekedés), egy részét különféle élettevékenységek energiaszükségletének fedezésére használja fel. A közvetlen szükséglet kielégítésére fel nem használt anyagokat a szervezet tárolni képes (glükogén, zsírok), s ezért elviseli a táplálkozás hosszabb-rövidebb ideig történő szüneteltetését (éhezés). Ilyenkor a raktározott tápanyagok nagy része felhasználódik. Hosszabb idejű éhezést a szervezet már rosszul visel el, mert már egyéb, a szervezet felépítésében szükséges anyagok is felhasználódhatnak. A szervezet az energiát is képes tárolni különböző nagy energiatartalmú foszfátok (pl. adenozintrifoszfát) alakjában.

A táplálkozással ez emberi élelmezéssel kapcsolatos kutatásokkal Magyarországon az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet foglalkozik.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Új magyar lexikon I–VIII. Szerk. Berei Andor et al. Budapest: Akadémiai. 1960–1981.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kolta E.: Belgyógyászati dietetika és táplálkozástan alapismeretei. 1955
  • Lamm Gy.: Mit egyen a gyermek? 1958