Fényképezés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nagy formátumú kamera és optikai lencséje

A fotográfia vagy fényképészet a fény által közvetített képi információk rögzítése technikai eszközök (fényképezőgép, fényérzékeny anyag stb.) segítségével. Célja lehet gyakorlati vagy művészi.[1]

Kezdetben a fotó nem akart többnek látszani, mint precíz leképező eszköz (a világkiállításokon is a tudományos és technikai újítások között kapott helyet). A 1920. század fordulóján kezdték művészeti felhasználását egyre szélesebb körben művészetként elismerni, ezért csak a 20. század elején vált a hatodik művészeti ággá. Elnevezése a görög φως phos („fény”), és γραφις graphis („rajz”) szóból ered, együtt „fénnyel rajzolás” vagy „fényrajz” a jelentése.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fényképezést több új a hagyományos festészettől egyre eltávolodó látványélmények előzték meg, melyek közvetlenül vezettek el, mintegy kiváltó okai voltak a fényképezésnek.

A fényképészet – miként a nagy találmányok általában – nem a véletlen szülötte volt, hanem társadalmi igény hívta életre. A fényképezés technikai feltételeit, vagyis a fény optikai és kémiai hatását már korábban ismerték. A fényképezőgép őse, a camera obscura képalkotását már az arabok is feljegyezték. Használata a 17. század óta széles körben elterjedt a művészek között. Az ezüstsók fényérzékenységét pedig a 18. század elején fedezte fel Heinrich Schulze német vegyész.

A 19. század legfőbb irányzata a Biedermeier, a gépek, a technika iránti tisztelet, modernség, illetve az ezek által a valósághű ábrázolásra való törekvés mintegy szükségszerűvé tette a fotográfia feltalálását. Az igény megjelenésével egyidejűleg, egymástól függetlenül több kutató is megoldotta a camera obscura által rajzolt kép rögzítésének technikai problémáját.

Az egyik első sikeres „maradandó” fénykép 1827-ból: Kilátás a dolgozószobából. A felvételt Joseph Nicéphore Niépce, a fotográfia egyik feltalálója készítette több mint 8 órás expozícióval Saint-Loup-de-Varennes-ben lévő házának ablakából

Joseph Nicéphore Niépce és Louis Daguerre találmányát Daguerre pártfogója, Arago, a nagy tekintélyű fizikus és csillagász 1839. január 7-én jelentette be a Francia Akadémián. Miután a francia állam a találmányt életjáradék fejében megváltotta, a világnak ajándékozta, hogy bárki szabadon foglalkozhasson a fényképezéssel. Ugyanez év augusztus 19-én a Tudományos és Képzőművészeti Akadémia együttes ülésén hihetetlen nemzetközi érdeklődés közepette, a vegyi eljárást részletezve ismertette a dagerrotípia készítését. Ezt a napot, 1839. augusztus 19-ét, tekinthetjük a fényképészet megszületésének. Hatalmas sikerét jól példázza, hogy alig egy évvel a bemutató után, 1840-ben, már több mint 20 nyelven jelent meg leírás róla, többek között magyarul is. A sors fintora, hogy William Henry Fox Talbot 1839. január 31-én a londoni Royal Societynek bemutatott negatív-pozitív eljárása, a talbotípia megelőzte a francia bejelentést, azonban olyan szabadalmi megkötések voltak rajta, melyek nem kelhettek versenyre a „világnak ajándékozott”, vagyis közkincs dagerrotípiával. A sors másik fintora, hogy Daguerre a magáról elnevezett dagerrotípiához nem sokat tett hozzá, azt gyakorlatilag Nicéphore Niépce dolgozta ki, azonban Niépce korai halála és a vele kötött szerződés Daguerre nevét írták az első helyre, az elkészült képrögzítési eljárás is Daguerre nevét kapta.

A következő évtizedekben a képrögzítési eljárások fejlődése, az expozíciós idő rövidülése, a folyamatosan fejlődő technika vívmányainak felhasználása a fényképezőgépekben, illetve maga a fényképezőgép (a váz) és az objektívek fejlődése gyakran kihatott az uralkodó fényképészeti irányzatokra, stílusokra. A celluloid film 1887-es, majd az első, kifejezetten amatőr- és hobbifotósok számára kifejlesztett gép 1888-as kifejlesztésével és piacra dobásával, illetve az előhívólaborok megnyitásával George Eastman és Henry Strong cége, az Eastman Kodak Company több, mint egy évszázadra bebetonozta magát a vezető fotográfiai cégek közé, mely iparnak a 19-20. század fordulóján, illetve a 20. század első évtizedeiben gyakorlatilag egyeduralkodója volt. A Kodak által bevezetett újítások és üzleti modell a fotográfiát a tehetősebbek szórakozásából, illetve „különleges státuszából” köznapivá és szinte bárki számára elérhetővé tette. A Kodak 1930-ban bekerült a Dow Jones Ipari Átlagba, ahonnét csak 2004-ben került ki. Egyúttal az addig roppant változatos képméretek kezdeti sztenderdizálása is a Kodakon keresztül történt; fényképezőgépei és filmjei annyira elterjedtek voltak, hogy más film- és fényképezőgépgyártók is az ő méreteikre gyártották eszközeik, filmjeik többségét. Ezzel párhuzamban más cégek is próbálkoztak saját sztenderdek felállításával, több-kevesebb sikerrel, mint például a Leica, mely 1925-ben hozta forgalomba a 35 mm-es filmet, ami mind a mai napig az „alapfilm”, azaz a legelterjedtebb filmméret mind fényképezésben, mind filmezésben.

Az első színes fotográfia (Maxwell, 1861)

Noha az első színes képet az angol fizikus James Clerk Maxwell készítette 1861-ben, az 1910-es évekig ritkaságszámba mentek; az ilyenek többsége eredetileg fekete-fehér kép volt, melyet kézzel színeztek, utólag. Az első színesfilmet 1907-ben hozta forgalomba a Kodak, mely az autokróm eljárásra épült, de a színeket teljesen valóságosan visszaadó filmre, a színes fotográfia valódi megszületésére 1935-ig várni kellett, mikor a Kodak piacra dobta az előző évben kikísérletezett Kodachrome nevű filmjét.

1937-ben Dr. Edwin Land több évnyi kutatómunka után megalapította Polaroid Corporation nevű cégét, hogy olyan kamerát fejlesszen ki, amely azonnal, ott helyben elő is hívja a képet. Eztán még tíz évnyi fejlesztő munka következett, mielőtt 1947. február 21-én bemutathatta 18×24 cm-es kameráját és a polaroid eljárást az Optical Society of America-nak. A kereskedelmi forgalomba kerülést követően jelentős sikereket ért el, noha a polaroidfilm 9-10-szer is drágább volt a normál filmnél, és kizárólag a Polaroid által gyártott kamerákba volt jó. Az első Polaroid diapozitív 1957-ben, míg az első színes Polaroid kép csupán 1963-ban készülhetett el.

1959-ben a Nikon Corporation forgalomba hozta a Nikon F nevű kameráját, amivel bevezette az F bajonettet, mint sztenderd kapcsolódási módot a fényképezőgépváz és a különböző optikák között, így egy adott objektívet különböző Nikon gépeken is használni lehetett. Az ötlet olyan sikeresnek bizonyult, hogy rövid idő alatt számos fényképezőgép- és objektívgyártó cég is F bajonettel kapcsolta össze gépét és objektívjeit, egyúttal megteremtve a márkák ötvözésének újabb lehetőségét (pl. Leica gépen Nikon objektív, benne Agfacolor film). A Nikon F képkereső megoldása szintén hamar kvázi szabvánnyá válik.

Szintén 1959-ben került forgalomba az első teljesen automata fényképezőgép, az Agfa Optima. 1964-ben a Pentax kifejlesztette a TTL (through-the-lens, azaz az optikán keresztül) képkereső-rendszert, amivel a ma megszokott módon a keresőbe nézve közvetlenül az objektív által rajzolt kép vált láthatóvá.

A videotelefonok kifejlesztésén fáradozó AT&T Bell Laboratories a kutatások számos „melléktermékének” egyikeként 1973-ban előállította a világ első digitális fényképezőgépét, melyet az általuk kifejlesztett CCD-vel felszerelve a cég egyik partnere, a Fairchild Semiconductor hozott forgalomba még abban az évben. A számítógépek rohamos fejlődésével együtt járt a digitális fényképezőgépek gyors fejlődése is, 1986-ra a Kodak digitális gépe már egy megapixeles képek készítésére is alkalmas volt, azonban ezek akkoriban körülményes és költséges kidolgozása és magas ára miatt egészen az 1990-es évek végéig, a 2000-es évek elejéig gyakorlatilag alig voltak piaci forgalomban. Az első fényképezőgép, mely számítógépes fájl formátumban készített képet a Fuji DS-1P volt, 1988-ban, 16 megabájtos memóriakártyával, amit egy külön elem működtetett. Az első, kereskedelmi forgalomban kapható digitális kamera a Dycam Model 1 (avagy Logitech Fotoman) volt. A CCD képszenzorral ellátott gép digitálisan tárolta a képeket, és közvetlenül csatlakoztatható volt egy számítógéphez letöltés céljából. 1991-ben a Kodak piacra dobta a Kodak DCS 100-ast, a világ első digitális tükörreflexes fényképezőgépét, mely már az 1988-ban bevezetett JPEG formátumban készítette a felvételeket. A technika rohamos fejlődésével már csak idő kérdése volt, hogy mikor fogják a digitális gépek minőségben és elérhetőségben (árban) beérni a „hagyományos” masinákat.

1995-ben a Casio QV-10-es gépe volt először felszerelve LCD kijelzővel, az első CompactFlash kártyát pedig az 1996-ban megjelent Kodak DC-25-ben lehetett használni.

Szintén 1995-ben jelent meg a fényképezőgép és a videokamera első kereskedelmi forgalomban is elérhető digitális ötvözete, a rövid videók készítésére is alkalmas Ricoh RDC-1. Ezen gépek akkoriban gyakran horribilis ára (a Kodak DCS 100 például 13 000 dollárba került 1991-ben) azonban elriasztott szinte minden érdeklődőt. A „digitális áttörés” a Nikon D1 1999-es megjelenésével kezdődött, melynek hatezer dollár alatti ára és 2,74 megapixeles felbontása már érdemessé tette megvételre a gazdagabb műkedvelők és profi fényképészek számára. A digitális kamerák „totális áttörése” 2003-ban jött el, mikor a Canon forgalomba hozta a Canon EOS 300D-t , a „digitális lázadót”. Ezer dollár alatti ára és hat megapixel feletti felbontása a számítógépek elterjedésével együtt gyorsan népszerűvé tette a digitális fényképezőgépeket, amik csakhamar kiszorították a „hagyományos” masinákat a piacról, maguk után vonva a fotólaborok és előhívó-üzletek gyors ütemű visszaszorulását, eltűnését.

A fényképezőgép[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fényképezőgép mai formáját csupán a 20. század elején kapta, míg a celluloidfilm (a mai értelemben vett negatív film) a 19. század végén (1888-ban) került először forgalomba, Kodak néven.

Képrögzítési eljárások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zársebesség szemléltetése

Kezdetben a felvételek ezüstlemezre (dagerrotípia), majd az előhívási és képrögzítési technikák, eljárások fejlődésével rengeteg különböző sikeres illetve kevésbé sikeres módon 1888-ig szinte kizárólag azonnal papírra, vagy üveglemezre készültek, utána George Eastman (illetve a szabadalmi vita megnyerése után Hannibal Goodwin) találmánya, a celluloidfilm fokozatosan (és teljesen) kiszorította ezeket.

A világ első színes felvételét az angol fizikus James Clerk Maxwell készítette 1861-ben. Őt több jobb illetve kevésbé jó próbálkozás követte, de a színes képek egészen az 1910-es évekig ritkaságszámba mentek, főleg kézzel színezték őket. Az első színesfilmet 1907-ben hozta forgalomba a Kodak, mely az autokróm eljárásra épült, de a színeket teljesen valóságosan visszaadó filmre, a színes fotográfia valódi megszületésére 1935-ig várni kellett, mikor (szintén a Kodak cég) piacra dobta előző évben kikísérletezett Kodachrome nevű filmjét.

Objektív[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Halszemoptikával készült tájkép

Mivel a fotográfiát, mint képrögzítési eljárást eredetileg a camera obscura képének rögzítésére találták ki, ezért a legelső fényképezőgépek maguk is objektív nélküli camera obscurák voltak. A gyűjtőlencsék alkalmazását azonban Daguerre még a felfedezés bejelentése előtt elkezdte, amivel Niépce első (fennmaradt) képének 6-8 órás megvilágítási idejét 20 percre le tudta redukálni. Megszületett az objektív. A lencsék alkalmazása azonban magával hozta a lencsék torzításait is a képre. A problémára Petzval József 1840-ben szerkesztett objektívje (ez a mai modern objektívek őse, a nagy fényereje mellett a lencsehibákat is remekül korrigálta) jelentett megoldást, mely annyira jól sikerült, hogy a világon csupán egy tökéletesebb képet alkotó lencserendszer létezik, az 1902-ben szabadalmaztatott és ma is használatos Tessar objektív. A digitális képalkotás is csupán napjainkban kezdi lehagyni.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Művészeti és építészettörténeti kifejezések gyűjteménye (Műszaki Könyvkiadó, 1996.)

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Tőry Klára: A fényképezés története
  • Szilágyi Gábor: A fotóművészet története (Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1982)
  • Wilfried Baatz: Fotográfia (Kossuth nyomda, Budapest, 2003)
  • szakiskolai jegyzetek
  • Mary Warner Marien: A fotográfia nagykönyve - A fényképezés kultúrtörténete, Typotex Kiadó, 2011, ISBN 978-963-279-427-3

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Fényképezés témájú médiaállományokat.