A fotográfia története

Női akt, Bruno Braquehais színezett sztereodagerrotípiája. Párizs, 1856-1858

Előzményei

A fényképezés technikai feltételeit, vagyis a fény optikai és kémiai hatását már korábban ismerték. A fényképezőgép őse, a camera obscura képalkotását már az arabok is feljegyezték. Használata a 17. század óta széles körben elterjedt a művészek között. Az ezüstsók fényérzékenységét pedig a 18. század elején fedezte fel Heinrich Schulze német vegyész.

19. század eleje

A 19. század elején mindehhez döntően hozzájárult a valósághű művészetábrázolás fő társadalmi bázisának, a polgárságnak a szemlélete. Széles körű társadalmi igény jelentkezett a valóságot legteljesebben megközelítő ábrázolás rögzítésére. Ekkorra már megingott a képeknek főként mitológiai és vallásos mondanivalójába vetett hit, s a hagyományok által szentesített témák helyett a műalkotások esztétikai megformálása, az ábrázolás hogyanja került előtérbe. A megállíthatatlan lendülettel feltörekvő polgárság irodalomban és képzőművészetben egyaránt a realizmust tette uralkodóvá: az újra felfedezett valóság, az élet és a természet mindennapi jelenségei és eseményei kimeríthetetlen szépségükben és gazdagságukban jelentkeztek a művészetben. Ezt a folyamatot többek között a fotográfia is meggyorsítja majd.

A kor és legfőbb irányzata, a biedermeier a gépek, a technika iránti tisztelet, modernség, illetve az ezek által a valósághű ábrázolásra való törekvés mintegy szükségszerűvé tette a fotográfia feltalálását.

Az igény megjelenésével egyidejűleg, egymástól függetlenül több kutató is megoldotta a camera obscura által rajzolt kép rögzítésének technikai problémáját.

Története

A fényképezést több új a hagyományos festészettől egyre eltávolodó látványélmények előzték meg, melyek közvetlenül vezettek el, mintegy kiváltó okai voltak a fényképezésnek.

A fényképészet – miként a nagy találmányok általában – nem a véletlen szülötte volt, hanem társadalmi igény hívta életre. A fényképezés technikai feltételeit, vagyis a fény optikai és kémiai hatását már korábban ismerték. A fényképezőgép őse, a camera obscura képalkotását már az arabok is feljegyezték. Használata a XVII. század óta széles körben elterjedt a művészek között. Az ezüstsók fényérzékenységét pedig a 18. század elején fedezte fel Heinrich Schulze német vegyész.

A XIX. század legfőbb irányzata a Biedermeier, a gépek, a technika iránti tisztelet, modernség, illetve az ezek által a valósághű ábrázolásra való törekvés mintegy szükségszerűvé tette a fotográfia feltalálását. Az igény megjelenésével egyidejűleg, egymástól függetlenül több kutató is megoldotta a camera obscura által rajzolt kép rögzítésének technikai problémáját.

Az egyik első sikeres „maradandó” fénykép 1827-ból: Kilátás a dolgozószobából‎. A felvételt Joseph Nicéphore Niépce, a fotográfia egyik feltalálója készítette több mint 8 órás expozícióval Saint-Loup-de-Varennes-ben lévő házának ablakából

Joseph Nicéphore Niépce és Louis Daguerre találmányát Daguerre pártfogója, Arago, a nagy tekintélyű fizikus és csillagász 1839. január 7-én jelentette be a Francia Akadémián. Miután a francia állam a találmányt életjáradék fejében megváltotta, a világnak ajándékozta, hogy bárki szabadon foglalkozhasson a fényképezéssel. Ugyanez év augusztus 19-én a Tudományos és Képzőművészeti Akadémia együttes ülésén hihetetlen nemzetközi érdeklődés közepette, a vegyi eljárást részletezve ismertette a dagerrotípia készítését. Ezt a napot, 1839. augusztus 19-ét, tekinthetjük a fényképészet megszületésének. Hatalmas sikerét jól példázza, hogy alig egy évvel a bemutató után, 1840-ben, már több mint 20 nyelven jelent meg leírás róla, többek között magyarul is. A sors fintora, hogy Henry Fox Talbot 1839. január 31-én a londoni Royal Societynek bemutatott negatív-pozitív eljárása, a talbotípia megelőzte a francia bejelentést, azonban olyan szabadalmi megkötések voltak rajta, melyek nem kelhettek versenyre a „világnak ajándékozott”, vagyis közkincs dagerrotípiától. A sors másik fintora, hogy Daguerre a magáról elnevezett dagerrotípiához nem sokat tett hozzá, azt gyakorlatilag Nicéphore Niépce dolgozta ki, azonban Niépce korai halála és a vele kötött szerződés Daguerre nevét írták az első helyre, az elkészült képrögzítési eljárás is Daguerre nevét kapta.

A következő évtizedekben a képrögzítési eljárások fejlődése, a záridő rövidülése, a folyamatosan fejlődő technika vívmányainak felhasználása a fényképezőgépekben, illetve maga a fényképezőgép (a váz) és az objektívek fejlődése gyakran kihatott az uralkodó fényképészeti irányzatokra, stílusokra. A celluloid film 1887-es, majd az első, kifejezetten amatőr- és hobbifotósok számára kifejlesztett gép 1888-as kifejlesztésével és piacra dobásával, illetve az előhívólaborok megnyitásával George Eastman és Henry Strong cége, az Eastman Kodak Company több, mint egy évszázadra bebetonozta magát a vezető fotográfiai cégek közé, mely iparnak a XIX-XX. század fordulóján, illetve a XX. század első évtizedeiben gyakorlatilag egyeduralkodója volt. A Kodak által bevezetett újítások és üzleti modell a fotográfiát a tehetősebbek szórakozásából, illetve „különleges státuszából” köznapivá és szinte bárki számára elérhetővé tette. A Kodak 1930-ban bekerült a Dow Jones Ipari Átlagba, ahonnét csak 2004-ben került ki. Egyúttal az addig roppant változatos képméretek kezdeti sztenderdizálása is a Kodakon keresztül történt; fényképezőgépei és filmjei annyira elterjedtek voltak, hogy más film- és fényképezőgép-gyártók is az ő méreteikre gyártották eszközeik, filmjeik többségét. Ezzel párhuzamban más cégek is próbálkoztak saját sztenderdek felállításával, több-kevesebb sikerrel, mint például a Leica, mely 1925-ben hozta forgalomba a 35mm-es filmet, ami mind a mai napig az „alapfilm”, azaz a legelterjedtebb filmméret mind fényképezésben, mind filmezésben.

Noha az első színes képet az angol fizikus James Clerk Maxwell készítette 1861-ben, az 1910-es évekig ritkaságszámba mentek; az ilyenek többsége eredetileg fekete-fehér kép volt, melyet kézzel színeztek, utólag. Az első színes-filmet 1907-ben hozta forgalomba a Kodak, mely az autokróm eljárásra épült, de a színeket teljesen valóságosan visszaadó filmre, a színes fotográfia valódi megszületésére 1935-ig várni kellett, mikor a Kodak piacra dobta az előző évben kikísérletezett Kodachrome nevű filmjét.

1937-ben Dr. Edwin Land több évnyi kutatómunka után megalapította Polaroid Corporation nevű cégét, hogy olyan kamerát fejlesszen ki, amely azonnal, ott helyben elő is hívja a képet. Eztán még tíz évnyi fejlesztő munka következett, mielőtt 1947. február 21-én bemutathatta 18×24 cm-es kameráját és a polaroid eljárást az Optical Society of America-nak. A kereskedelmi forgalomba kerülést követően jelentős sikereket ért el, noha a polaroidfilm 9-10-szer is drágább volt a normál filmnél, és kizárólag a Polaroid által gyártott kamerákba volt jó. Az első Polaroid diapozitív 1957-ben, míg az első színes Polaroid kép csupán 1963-ban készülhetett el.

1959-ben a Nikon Corporation forgalomba hozta a Nikon F nevű kameráját, amivel bevezette az F bajonettet, mint sztenderd kapcsolódási módot a fényképezőgép (a váz) és a különböző optikák között, így egy adott objektívet különböző Nikon gépeken is használni lehetett. Az ötlet olyan sikeresnek bizonyult, hogy rövid idő alatt az összes fényképezőgép- és objektívgyártó vállalat F bajonettel kapcsolta össze gépét és objektívjeit, nem mellesleg megteremtve ezzel a márkák ötvözésének újabb lehetőségét (pl. Leica gépen Nikon objektív, benne Agfacolor film). A Nikon F képkereső megoldása szintén hamar sztenderddé válik.

Szintén 1959-ben került forgalomba az első teljesen automata fényképezőgép, az Agfa Optima. 1964-ben a Pentax kifejlesztette a TTL (through-the-lens, azaz az optikán keresztül) képkereső-rendszert, amivel a ma megszokott módon a keresőbe nézve közvetlenül az objektív által rajzolt kép vált láthatóvá.

A videotelefonok kifejlesztésén fáradozó AT&T Bell Laboratories a kutatások számos „melléktermékének” egyikeként 1973-ban előállította a világ első digitális fényképezőgépét, melyet az általuk kifejlesztett CCD-vel felszerelve a cég egyik partnere, a Fairchild Semiconductor hozott forgalomba még abban az évben. A számítógépek rohamos fejlődésével együtt járt a digitális fényképezőgépek gyors fejlődése is, 1986-ra a Kodak digitális gépe már egy megapixeles képek készítésére is alkalmas volt, azonban ezek akkoriban körülményes előhívása és magas ára miatt egészen az 1990-es évek végéig, 2000-es évek elejéig gyakorlatilag alig voltak piaci forgalomban. Az első fényképezőgép, mely számítógépes fájl formátumban készített képet a Fuji DS-1P volt, 1988-ban, 16 megabájtos memóriakártyával, amit egy külön elem működtetett. Az első, kereskedelmi forgalomban kapható digitális kamera a Dycam Model 1 (avagy Logitech Fotoman) volt. A CCD képszenzorral ellátott gép digitálisan tárolta a képeket és közvetlenül csatlakoztatható volt egy számítógéphez letöltés céljából. 1991-ben a Kodak piacra dobta a Kodak DCS 100-ast, a világ első digitális tükörreflexes fényképezőgépét, mely már az 1988-ban bevezetett JPEG sztenderdben készítette a felvételeket. A technika rohamos fejlődésével már csak idő kérdése volt, hogy mikor fogják a digitális gépek minőségben és elérhetőségben (árban) beérni a „hagyományos” masinákat.

1995-ben a Casio QV-10-es gépe volt először felszerelve LCD kijelzővel, az első CompactFlash kártyát pedig az 1996-ban megjelent Kodak DC-25-ben lehetett használni.

Szintén 1995-ben jelent meg a fényképezőgép és a videokamera első kereskedelmi forgalomban is elérhető digitális ötvözete, a rövid videók készítésére is alkalmas Ricoh RDC-1. Ezen gépek akkoriban gyakran horribilis ára (a Kodak DCS 100 például 13 000 dollárba került 1991-ben) azonban elriasztott szinte minden érdeklődőt. A „digitális áttörés” a Nikon D1 1999-es megjelenésével kezdődött, melynek hatezer dollár alatti ára és 2,74 megapixeles felbontása már érdemessé tette megvételre a gazdagabb műkedvelők és profi fényképészek számára. A digitális kamerák „totális áttörése” 2003-ban jött el, mikor a Canon forgalomba hozta a Canon EOS 300D-t , a „digitális lázadót”. Ezer dollár alatti ára és hat megapixel feletti felbontása a számítógépek elterjedésével együtt gyorsan népszerűvé tette a digitális fényképezőgépeket, amik csakhamar kiszorították a „hagyományos” masinákat a piacról, maga után vonva a fotólaborok és előhívó-üzletek gyors ütemű visszaszorulását, felszámolását.

A feltalálók

Joseph Nicéphore Nièpce

(1765–1833) (francia) (heliográfia)

A világ első fennmaradt fényképe: Kilátás a dolgozószobából (1826–1827), heliográfia, Nièpce

A diadalmaskodó új szemlélet – a megérett technikai lehetőségek birtokában – hívta életre 1839-ben a fényképi rögzítést mint az akkori legalkalmasabb eszközt a valóság képi tükrözésére. Néhány őt megelőző kutató – mint az angol Wedgwood és Davy – hiábavaló kísérletezése után a francia Nicéphore Nièpce-nek sikerült 1826-ban elsőként a camera obscurában kirajzolódott képet fényérzékeny anyagon, a fény hatására megkeményedő ún. júdeai aszfalton rögzítenie (Kilátás a dolgozószobából). Mivel azonban az ő heliográfiának nevezett eljárása igen durva, rossz felbontóképességével és igen alacsony érzékenységével nem felelhetett meg a közönség elvárásainak, felfedezője még nem léphetett vele a nyilvánosság elé. A Nièpce ablakából az udvarát és a szomszéd házat ábrázoló felvétel, mely a világ első fennmaradt fényképe, feltehetőleg nyolc óra hosszat tartó megvilágítást igényelt. Őt és Daguerre-t közös ismerősük, a párizsi optikus Charles Chevalier mutatta be egymásnak 1826-ban.

Louis Daguerre

(1787–1857) (francia) (dagerrotípia)

Az első embert ábrázoló fotográfia: Boulevard du Temple (1838), dagerrotípia, Daguerre

Nièpce kutatásait társaként folytató párizsi díszletfestő, Louis Jacques Mandé Daguerre próbálkozásait viszont 1837-ben szerencse kísérte: a jódgőzzel kezelt, ezüstözött rézlemezen a keletkező ezüst-jodidból látens kép alakult ki, melyet Daguerre melegített higanygőzök segítségével tett láthatóvá. Az ezüst-jodid és a higany egymásra hatásaként a világos tónusokat, a fényeket adó ezüstamalgám jött létre, az árnyékokat pedig az ezüstalap sötétebb tónusai adták. Eljárásával hihetetlenül finom részleteket mutató, közvetlen pozitív kép alakult ki egyetlen példányban. A megvilágítatlan ezüst-jodidot Daguerre a további kémiai reakció kiküszöbölésére konyhasóval távolította el.

(érdekesség: A munka oroszlánrészét Nièpce végezte el, Daguerre csak tökéletesítette az eljárást, de mivel Nièpce 1833-ban meghalt, Daguerre annak fiával új társulási szerződést kötött, melyben az eljárást már magáról nevezte el, és az ötlet tulajdoni hányadát a maga javára írta 60-40 arányban, így a francia kormány által fizetett életjáradék is 6 000-4 000 frankban oszlott meg közöttük.)

Más feltalálók

Daguerre felfedezésének hírére Európa-szerte többen is jelentkeztek, hogy ők is sikeresen oldották meg a camera obscura képének rögzítését.

William Fox Talbot

(1800–1877) (angol) (talbotípia) (kalotípia)

A fotográfia továbbfejlődése, a mai, a sokszorosíthatóságot biztosító negatív-pozitív eljárás megalapozása szempontjából az angol Henry Fox Talbot-nak 1839. január 31-én a londoni Royal Societynek bemutatott negatív-pozitív eljárása, a talbotípia volt döntő jelentőségű. Ezzel bizonyítottan ő volt az első aki feltalálta a fotográfiát, mint képrögzítési eljárást, de több okból sem lett olyan népszerű és ismert, mint Daguerre és a dagerrotípia:

Cím nélkül, Türelmes kocsis 1840 végén, Kalotípia, Talbot

• nagyon szigorú felhasználási megkötések (szinte a végletekig leszabályozva)
• az általa használt anyagok kevésbé fényérzékenyek, így hosszabb exponálást igényeltek
• a papír tökéletlenségei nagyban rontották a kép minőségét, élvezhetőségét
• az eljárás kétszer ismétlődött (negatív előhívása, majd abból pozitív kép készítése)
• a képek idővel fokozatosan elhalványodtak

a tömény sóoldatos fixálás nem adott 100%-os biztonságot, de 1840-től Hershel javaslatára a nátrium-tioszulfát a (mai napig is a legjobb megoldás) már tökéletes volt.

Két év múlva 1841. január 31-én szintén küldött egy képet a Royal Societynek, melyben az 1840 őszén kidolgozott új eljárását a kalotípiát illetve az ily módon készíthető képek minőségét demonstrálja.

A kalotípia fontossága abban állt, hogy drasztikusan lecsökkentette az exponálási időt több óráról 3-10 percre, ragyogó napsütés esetén akár egy percre is.

Híg konyhasóval és ezüst-nitráttal átitatva a papírt, fényérzékeny ezüst-kloridot nyert, melyet tömény nátrium-kloriddal vagy kálium-jodiddal rögzített. A kisméretű, halvány képek előidézését, a galluszsavval történő előhívást azonban csak egy évvel később oldotta meg. A világon elsőként eredeti fényképekkel illusztrált köteteket adott ki.

• The Pencil of Nature (A természet irónja) és
• Sun Pictures of Scotland (Skóciai napfényképek) címmel.

Hyppolite Bayard

(1801–1887) (francia)

Hyppolite Bayard: Önarckép vízbefúltan (1840)

A francia Hippolyte Bayard már 1839 márciusában ismertette módszerét: miután az ezüst-nitráttal átitatott papírt fényen megfeketedve jódkáliummal kezelte, a camera obscurában leexponálva kialakult közvetlen pozitív képet kálium-bromiddal rögzítette. Rendkívül rövid idő alatt (1839–1840) fejleszti ki újítását a fotózásban: a direktpozitív eljárást.

Bayard a fényképezés nagy vesztese, mert bár harminc nagyméretű képét 1840 júniusában egy jótékonysági vásár keretében ki is állította, egyszerű, szellemes és olcsó eljárása támogató híján nem versenyezhetett a dagerrotípiával. Magát is belekomponálta a képekbe, mint élő bizonyítékot, hogy embereket is le lehet az eljárásával fotózni. (Legismertebb képe az Önarckép vízbefúltan (1840), mely elkeseredésének ironikus kifejezése.)

Hasonló volt a sorsa Friedrich Gerber berni egyetemi tanár 1839 februárjában publikált, papírra kidolgozott találmányának, Franz Kobell és Caril August Steinheil müncheni egyetemi tanárok 1839 nyarán a sajtóban még magyarul is ismertetett vegyi eljárásának, valamint a mikroszkópia tudósa, J. B. Reade papírkép-eljárásának. Nem terjedt el John Herschel angol csillagász különleges jelentőségű találmánya sem, bár ő egyheti kísérletezés eredményeként üveglemezre készített máig fennmaradt felvételt. E kiváló tudósok megelégedtek a tudományos probléma megoldásával, s – ellentétben Daguerre-rel és Talbot-val – nem foglalkoztak tovább annak gyakorlati anyagi kiaknázásával.

Évszámokban

• 900 – Az arabok feltalálták a camera obscurát, amelyet csillagászati célokra használtak.
• 1826–1827 – Nicéphore Nièpce egy camera obscurával elkészítette a világ első ismert fényképét: a Kilátás a dolgozószobábólt, mely több mint 8 órás expozíciót igényelt, de minősége és a rögzítés hossza miatt még alkalmatlan volt a szabadalmaztatásra.
• 1835 – William Fox Talbot saját eljárásával alig tíz percre csökkentette az expozíciós időt, illetve képeit papírra rögzítette, de szabadalmait annyira levédette, hogy nem terjedtek el, szinte senki sem alkalmazta őket.
• 1839. január 17. – Louis Daguerre a Francia Akadémián bemutatta Nièpce-szel közös munkájukat a dagerrotípiát, majd szabadalmát még ebben az évben eladta a francia államnak, melynek uralkodója (III. Napóleon közkinccsé nyilvánította, mint „a francia állam ajándékát a világnak”.
• 1839. augusztus 19. – Daguerre a Tudományos és Képzőművészeti Akadémia együttes ülésén hihetetlen nemzetközi érdeklődés közepette, a vegyi eljárást részletezve ismertette a dagerrotípia készítését.
• 1840 – William Fox Talbot kifejleszti a pozitív/ negatív eljárást, melyet fotogenetikus rajzoknak, később kalotípiának nevez illetve pert indít Daguerre ellen a fotográfia mint szabadalom tulajdonjogát illetően, 5 évvel korábbi eredményeire hivatkozva, de elveszti.
• 1851 – Frederick Scott Archer és Gustave Le Gray szabadalmaztatja a kollódiumos nedves eljárást.
• 1861 – James Clerk Maxwell elkészítette az első színes fotográfiát.
• 1871 – Richard Maddox szabadalmaztatta a zselatinos emulziót, megszülettett a modern fotográfiai film.
• 1876 – F. Hurter és V. C. Driffield elkezdte vizsgálni a fényképek érzékenységi jellemzőit, ebből teljesen új tudományág született, a szenzitometria, amely a fényérzékeny anyagok tulajdonságait kutatja.
• 1877 – Louis Ducos du Hauron elkészítette a világ első színes fényképét
  

  

  Agen látképe a St. Caprais katedrálissal (Louis Ducos du Hauron , 1877)
  .
• 1878 – Eadweard Muybridge olyan gyors záridős fényképezőgépet alkotott, mellyel a világon először képessé vált egy mozgássor megörökítésére. [1] A Lumière fivérek Muybridge technikájára alapozták későbbi találmányukat, a cinematográfot.
• 1887 – Az Eastman Kodak Co. a világon először forgalomba hozta a ma is használatos celluloid alapú filmet.
• 1888 – A Kodak forgalomba hozta n°1 box kameráját, mely az első amatőrök által is könnyen kezelhető fényképezőgép, valamint megnyitotta első előhívólaborjait, mely révén már nem kellettek kémiai ismeretek a fotografáláshoz, bárki készíthetett felvételeket.
• 1891 – Thomas Edison szabadalmaztatta kinetoszkópját (lásd: film)
• 1895 – Auguste és Louis Lumière szabadalmaztatta a cinematográfot, megszületik a film.
• 1898 – A Kodak piacra dobta az első összecsukható kamerát, 'Folding Pocket Kodak' néven.
• 1900 – A Kodak bemutatta első Brownieját. A Brownie-k a következő közel háromnegyed évszázadban (az 1960-as évek végéig) az egyik legnépszerűbb és legsikeresebb fényképezőgép-típusok lettek, több millió talált belőlük gazdára.
• 1901 – A Kodak piacra dobta a Browniekhoz a 120-as formátumú rollfilmet.
• 1902 – Arthur Korn kigondolta fototelegráfiai elméletét, mely arra irányult, hogy a képeket adattá változtatva azokat vezetékeken keresztül nagy távolságokba továbbítsa. Még ebben az évbe kísérletekbe kezd a képtávíró megvalósítására, ezt siker koronázta (szerkezete a modern fax elődje). 1910-re egész Európában elterjedt, 1922-re már a tengeren túlra is képes volt képet 'exportálni'.
• 1907 – Piacra került az Autochrome Lumière (vagy röviden Autokróm), mely az első használható és széles körben elterjedt színes képrözítési eljárás.
• 1912 – A Kodak piacra dobta 'Vest Pocket Kodak' gépéhez a 127-es formátumú rollfilmet.
• 1914 – A Kodak bemutatta autográf rendszerét, mely lehetővé tette a fényképésznek, hogy az exponálással egyidőben írásos információt (leírást) adhasson a fényképhez. Nem volt nagy sikere, 1932-re végleg kikopott a használatból, és csak a digitális fotográfia megjelenésével tért vissza.
• 1923 – Dr. Harold Edgerton szabadalmaztatta találmányát a Xenon „villanó lámpát” a modern vakut. Ennek egyik változata a stroboszkóp.
• 1925 – A Leica cég piacra dobta a 35 mm-es filmet, mely a fotográfiában és a filmben egyaránt alapfilmmé vált. (Mind a mai napig az.)
• 1934 – Bemutatták a 135-ös formátumú kazettás („napfénytöltésű”) kisfilmet, mely lehetővé tette a 35 mm-es film napfényben történő befűzését is.
• 1935 – Forgalomba került az első tömegesen is használató színes film, a Kodachrome, illetve 1936-ban az Agfacolor – robbanásszerűen elterjedt a színes fotográfia.
• 1948 – Victor Hasselblad svéd feltaláló bemutatta a róla elnevezett Hasselblad kamerát.
• 1948 – Edwin H. Land piacra dobta az első Polaroid kamerát.
• 1957 – Megjelent az első Asahi Pentax tükörreflexes (SLR) kamera.
• 1959 – Forgalomba került a Nikon F kamera, mely forradalmasította a fényképezőgép szerkezetét, az optikák a ma is használatos F-bajonettel kapcsolódnak a géphez, illetve teljesen átalakította a képkeresőt.
• 1959 – Az AGFA bemutatja a világ első, teljesen automata fényképezőgépét, az Optimát.
• 1963 – A Kodak piacra dobta az első Instamatic típusú kamerát.
• 1964 – Az első Pentax Spotmatic SLR kamera megjelenésének dátuma.
• 1973 – A Fairchild Semiconductor (a Szilícium-völgy első cégeinek egyike) bemutatta az első nagy formátumú képek készítésére alkalmas CCD chipet (100 sor és 100 oszlop)
• 1986 – A Kodak tudósai elkészíttették az első, 1 megapixeles szenzoros fényképezőgépet.
• 2003 – A Kodak kiadta a világ első LED kijelzőjű digitális kameráját.

Külső hivatkozások

• Posztfényképészet – Részlet Mary Warner Marien: A fotográfia nagykönyve c. művéből (Typotex, 2011 ISBN 9789632794273)