Csendélet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Eggers Carsten: Gitárcsendélet könyvvel (2004)

Csendélet, mint festészeti műfaj virágok, gyümölcsök, ételféleségek, szövetek, használati eszközök, hangszerek stb. festői csoportosítása. Legismertebbek a virágcsendéletek.

A csendélet előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyümölcs csendélet egy pompeji falfreskón

A csendélet előképeit a művészettörténészek a római művészetben vélik megtalálni. Falfestményeken gyakoriak a gyümölcsöket, növényeket, esetenként színházi maszkokat ábrázoló kompozíciók. Arról a vita folyik, mennyiben lehet ezeket mai értelemben vett csendéletnek nevezni. Írásos források egyébként már a görögöknél említenek olyan eseteket, mikor valószínűleg csendélet volt az ábrázolás tárgya, ilyen az Apellészről feljegyzett anekdota, miszerint olyan élethű gyümölcsöket festett, hogy rászálltak a madarak.

A csendélet teljes bizonyossággal megállapítható előzményei a szárnyasoltárokról önállósodtak. Akad feltételezés, miszerint a szárnyasoltár fatábláinak feldarabolásakor keletkezett részletekből alakultak ki az első csendéletek. Ezt teljes bizonyossággal nem lehet megállapítani, de tény, hogy léteznek olyan feldarabolt oltárképek, melynek darabjai csendéletként hatnak. A szárnyasoltárok ilyen jellegű részleteinek minidg volt valamilyen többletjelentése. Még a későbbi csendéletek is jelzik ezt a hagyományt: attribútumokat, szimbólumokat ábrázolnak, s csak akkor jelentenek valamit, ha a néző tudja, minek az attribútumait látja.

A csendélet történeti vázlata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csendélet közvetlen előzményei közé tartoznak még azok az itáliai intarziák, melyeket stallumokon találunk. A nyírbátori stallumok is csendélet-jellegű intarziával díszítettek.

A legelső csendéleteket Michelangelo és Caravaggio nevéhez kötik. A festménynek a látvány megörökítésén túl számos allegorikus magyarázata van, utalás lehet az elmúlásra, a bűnbeesésre stb. A csendélet virágkora a XVII. század, elsősorban holland és flamand területen. Jeles művelői W. Kalf, W.C. Heda, J.D. Heem. A XVIII. században a francia Jean-Baptiste Siméon Chardin csendéletei jelentősebbek. Leggyakoribbak a vadászcsendéletek, melyek az elejtett vadakat és elkészítésükhöz szükséges konyhaeszközöket sorakoztatják fel. Ezeknek is mindig akad allegorikus mondavalója.

A XIX. század csendéletei gyakran már nem tartalmaznak mélyebb mondanivalót. Különösen igaz ez az impresszionista csendéletekre. Pierre-Auguste Renoir barackjai csak barackok, nem pedig a termékenység szimbólumai. Természetesen jogosítványa van egy művésznek "csak" barackokat rajzolni. A posztimpresszionizmusban is virágzott a műfaj: Paul Cézanne, Vincent van Gogh. A mai napig is, stílustól függően sok festő repertoárjában szerepel a csendélet. Ez a műfaj lehetőséget nyújt a művésznek a teljesen önálló festői elrendezésre és elmélyülésre, feltűnően kísérletezett ezzel a műfajjal Cézanne, a mélységet, a perspektívát akarta érzékeltetni, elénk állítani festői eszközökkel a három dimenziót, a három dimenzió diadalútja Cezánnal kezdődött. Eggers Carton gitárcsendéletében tökéletesen élvezhetjük a festészet három dimenzióját. Nagy festőknél, akik több műfajban alkotnak, jól követhetők a különféle stílusirányzatok és színskálák megjelenítése.[1]

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Művészeti lexikon. Szerk. Éber László. 1. köt. Budapest: Győző Andor, 1935. 217.
  • Művészeti lexikon. Szerk. Zádor Anna, Genthon István. 1. köt. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1965. 473.
  • Ernst H. Gombrich: A művészet története. Budapest: Glória, 2002. 688 ISBN 963-9283-64-9

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A csendéletek megvásárlásánál vigyázni kell, mert a műkereskedelemben sokszor esztétikai értéket nem képviselő képeket adhatnak el a tájképekhez hasonlóan.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Csendélet témájú médiaállományokat.