Platinotípia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Frank Meadow Sutcliffe portréja 1928-ból

A platinotípia (avagy platinnyomat, platinakép) fényképészeti eljárás, amelyet 1873-ban találtak fel. Használata az első világháború után a platina árának erős emelkedése miatt visszaszorult. A fenti okból manapság hasonló módszerrel inkább palládiumból vagy platina-palládium keverékéből álló képek készülnek.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Platinotípia 1886-ból

William Willis használta először az eljárást, amely többféle metódussal állítható elő. Lényege, hogy a fényérzékeny anyaga szerves vas-só, mely a processzus során platinaszemcsékből álló képet hoz létre. Az eljárás nem különösebben volt elterjedt, mert az exponáláshoz érzékenyített papír, vagyis a film csak korlátozott ideig maradt felhasználható, és hozzájutni is csak drágán lehetett.[1]

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A végeredmény rendkívül tartós (mivel a platina egy kifejezetten stabil fém) és igényes[1], azonban előállítása igen drága. A színárnyalatai a szürkétől a mélyfeketéig terjednek, melyből az ezüstös szürke árnyalatok dominálnak, de a barna is felfedezhető. Árnyalatokban gazdag képet ad.

Fotográfusok, akik alkalmazták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Platinotípia témájú médiaállományokat.