Kisbaja

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kisbaja (Baia)
BaiaAR (67).JPG
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Partium
Fejlesztési régió Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Arad
Rang falu
Községközpont Tótvárad (Vărădia de Mureș)
Irányítószám 317381
SIRUTA-kód 12590
Népesség
Népesség 123 fő (2011. október 31.)[1]
Földrajzi adatok
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Kisbaja (Románia)
Kisbaja
Kisbaja
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 05′ 00″, k. h. 22° 10′ 00″Koordináták: é. sz. 46° 05′ 00″, k. h. 22° 10′ 00″
Kisbaja egy 1700-as évek végéről való térképen

Kisbaja (Baia), település Romániában, a Partiumban, Arad megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tótváradtól keletre, a Szlatina partján, Gyulatő és Marosszlatina közt fekvő település. Környező települések: Mikószalatna, Farkasháza, Szarvaság, Gyulatő és Garassa. A falu egy völgykatlanban fekszik, magas hegyektől körülvéve. A falut egy patak szeli át, környező hegyei közül neve­zetes az Omagu és Creminaru. Utóbbin tűzkő található.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kisbaja, Baja nevét 1464-ben említette először oklevél Bajelesthfalva néven. Ekkor a Báthori-család birtoka volt. 1808-ban Bája, 1888-ban Baja, 1909-ben Baia, 1913-ban Kisbaja néven írták.

1479-ben Mátyás király Kislány és Nagylány községe­ket Rajkaynak és Czeczének adta.

Egykori birtokosai a Kászonyi-család volt, az 1900-as évek elején pedig kincstári birtok, a magyar királyi erdészeté volt.

Lakossága főleg földműveléssel és famegmunkálással foglalkozott, lakosai régebben híres ab­roncskészítők voltak. Jidovina nevű részében egy háromágú beomlott régi bánya volt, állítólag aranybánya.

1910-ben 624 lakosából 504 román, 20 magyar volt. Ebből 462 görögkeleti ortodox, 148 görög katolikus volt.

A trianoni békeszerződés előtt Arad vármegye Máriaradnai járásához tartozott.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]