Kadosa Pál

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kadosa Pál
Kadosa Pál sírja.jpg
Kadosa Pál sírja Budapesten, a Kerepesi temetőben: 42/1-U-1.
Életrajzi adatok
Született 1903. szeptember 6.
Léva
Elhunyt 1983. március 30.
(79 évesen)
Budapest
Pályafutás
Hangszer zongora
Díjak Kossuth-díj
Tevékenység zongoraművész, zongoratanár, zeneszerző

Kadosa Pál (Léva, 1903. szeptember 6.Budapest, 1983. március 30.) zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Veisz Pál néven született. Apját korán elvesztette, ezért kisgyermekként nagyszüleinél élt Nagyszombaton, az elemi iskolát is ott végezte, és már zongorázni is tanult. 1918-ban, tizenöt éves korában Budapestre költözött édesanyjával, aki ismét férjhez ment. A fővárosban komolyabban kezdett foglalkozni a zongorával, előbb Pál Ilonánál tanult, majd 1921-ben, érettségije után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneakadémiára. A főiskolán Székely Arnoldnál és Keleti Lilinél tanulta a zongorát, emellett Weiner Leótól kamarazenét, Kodály Zoltántól zeneszerzést tanult. Mindeközben festeni és rajzolni is tanult, és a kor képzőművészeti, irodalmi társaságaiban is megfordult. Baráti kapcsolatot ápolt például Berény Róberttel, Bortnyik Sándorral, Dési Huber Istvánnal, Sugár Andorral, Pátzay Pállal és Goldmann Györggyel. A főiskolán 1927-ben szerezte meg diplomáját.

Zongoraművészként – saját művein kívül – kiemelkedően fontos feladatának tartotta a kortárs zene bemutatását. Zongorajátéka erősen emlékeztetett Bartók játékmódjára, előadásmódjára a telt hangzás és a lüktető ritmika volt a jellemző.

Egész életében a magyar zenei közélet fontos szereplőjeként tevékenykedett. Alapítója volt az 1928-ban létrejött Modern Magyar Muzsikusok zenei csoportosulásnak, amely később beleolvadt az újjászervezett, és az Internationale Gesellschaft für Neue Musik tagszervezeteként működő Új Magyar Zene Egyesületbe. 1932-től az Új Magyar Zeneegyesület meghatározó alakja is volt. 1945 után négy évig volt Művelődési Tanács elnökhelyettese, elnökségi tagja, többször ügyvezető elnöke volt a Magyar Zeneművészek Szövetségének, több ízben is. Elnöke volt a Szerzői Jogvédő Hivatal és a nemzetközi szerzői jogi testület zenei bizottságának is. A Londoni Royal Academy of Musictiszteletbeli tagjának, a Deutsche Akademia der Künstel pedig tagjává választotta.

Tanári munkája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jelentős zongorapedagógus volt. Végzés után, 1927-től 1943-ig a Fodor Zeneiskolában tanított, ahonnan a fasizmus előretörése miatt kellett távoznia, majd 1943–1944 között a Goldmark Zeneiskolában oktatott, de a munkaszolgálat majdnem félbeszakította pályafutását. A Zeneakadémián 1945-től a haláláig tanított, illetve volt a zongora tanszak vezetője. Az ő tanítványaként ért el a világhírig Jandó Jenő, Kocsis Zoltán, Kurtág György, Ránki Dezső és Schiff András.

Zeneszerző[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zeneszerzői stílusát is elsősorban Bartók Béla és Kodály Zoltán határozta meg, de sok szempontból volt rá nagy hatással a korai avantgárd és a német neoklasszicizmus is. Művei között a klasszikus zenei repertoár minden formája megtalálható, egyaránt komponált zenekari műveket, nyolc szimfóniát és egy Kamaraszimfóniát, négy zongora-, két hegedűversenyt és más versenyműveket, operát (Huszti kaland), kamaraműveket, zongoradarabokat, de írt kórusműveket és dalokat is. Sok kitűnően hangszerelt mozgalmi dalt is írt, mint pl. az Itt van május elseje.

Zongoraművészként és zeneszerzőként 1923-ban lépett először a nyilvánosság elé, I. zongoraszvitjével. Első önálló szerzői estjét 1933. május 2-án tartotta. Ugyanebben az évben aratta első nemzetközi sikerét is, Amszterdamban játszotta I. zongoraversenyét. Ezt követően sorra mutatta be kompozícióit itthon, Európában és az Egyesült Államokban: II. zongoraszonátáját a pyrmonti és a casseli fesztiválon, I. divertimentóját Velencében, II. vonósnégyesét New Yorkban adta elő. Műveinek kiadója az egyik legnevesebb európai zeneműkiadó, a mainzi Schott volt.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Opera: Huszti kaland. Jókai Mór novellája nyomán, Szabolcsi Bence szövegére, 1950 (bemutató: Operaház, 1951).
  • Szimfóniák: nyolc szimfónia (op. 33, 1942; op. 39, 1948; op. 50, 1955; op. 53, 1959; op. 55, 1961; op. 62, 1966; op. 64, 1967; op. 66, 1968); Kamaraszimfónia (op. 10, 1929).
  • Versenyművek: négy zongoraverseny (op. 15,1931; op. 47, 1953; op. 63, 1966); két hegedűverseny; Brácsaverseny; Versenymű vonósnégyesre és kiszenekarra; két versenymű hegedűre, brácsára, zenekarra.
  • Egyéb zenekari művek: Goriot apó, Modri sziklák (rádió-hangjátékok kísérőzenéje); Győztesek (dráma kísérőzenéje, 1951); Becsület és dicsőség (film kísérőzene, rendező: Gertler Viktor, író: Örkény István, 1951); Zenekari darab; Gyászóda (1945); Március nyitány; Mezei csokor; Concertino; Szimfonietta; Sérénáde; két divertimentó.
  • Kamarazene: Szólóhegedű-szonáta; Hegedű-zongoraszonáta; Vonóstrió; Fúvósötös; Zongoratrió; három vonósnégyes (op. 22, 1935; op. 25, 1936; op. 52, 1957); négy zongoraszonáta.
  • Vokális művek: Irren ist Staatlich – „Lehrstück” szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra, op. 17, 1931), kantáták, kórusművek, tömegdalok, dalok.

Könyvei, tanulmányai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Beethoven és Magyarország. Új Zenei Szemle, 1952.
  • Beszámoló a német zenei plénumról. Új Zenei Szemle, 1952.
  • Emlékezés Bartókra. Új Zenei Szemle, 1955.

Díjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kadosa Pál témájú médiaállományokat.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]