Serédi Jusztinián

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Serédi Jusztinián
Jusztinián Cardinal Serédi, archbishop of Esztergom.jpg
Életrajzi adatok
Születési név Szapucsek György
Cím Eminenciás és Főtisztelendő
Született 1884. április 23.
Deáki
Nemzetiség magyar
Elhunyt 1945. március 29. (60 évesen)
Esztergom
Munkássága
Vallás római katolikus

Hivatal esztergomi érsek
Hivatali idő 19271945
Elődje Csernoch János
Utódja Mindszenty József
Serédi Jusztinián hercegprímás Fotó: R.von Bagratuni öröksége

Serédi Jusztinián (eredeti nevén Szapucsek György, Deáki, 1884. április 23.Esztergom, 1945. március 29.) tudós, egyházjogász, érsek, bíboros, a magyar katolikus egyház vezetője 1927 és 1945 között. Kiválóan, anyanyelvi szinten beszélt magyarul, szlovákul, latinul, görögül, lengyelül, csehül, héberül, németül és olaszul. Pannonhalma és Esztergom díszpolgára.

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1884-ben a Pozsony vármegyei Deáki faluban, szlovák eredetű, vallásos, sokgyermekes tetőfedő iparos családban született. Édesapja neve Szapucsek Mihály, édesanyjáé Oroszlán Júlia volt. Szülei tizenegy gyermeke közül ő volt a tizedik. Tehetségére plébánosa, Gulyás Elek figyelt fel, s bírta rá édesapját, hogy taníttassa.

Bencés szerzetesi évei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1895-ben került a pozsonyi katolikus gimnáziumba. Hatodik osztályos korában szerzetes bátyja, Marcell példája nyomán a nevét Serédire magyarosította, s ugyancsak testvére példája motiválta, amikor 1901-ben felvételét kérte Pannonhalmára a bencés szerzetesrendbe. Augusztusban magára ölthette a bencések fekete ruháját, s az addigi Györgyből Jusztinián novícius lett. A középiskolát Pannonhalmán, illetve Győrben fejezte be. A teológiát a római bencés Szent Anzelm Egyetemen végezte. Tanulmányai során Pietro Bastien professzor hatására az egyházjogra specializálódott, nála is doktorált. A teológiai doktorátus megszerzése után hazatért Pannonhalmára, ahol 1908. július 14-én áldozópappá szentelték. Alig tette le a fogadalmakat, a pannonhalmi főapát biztatására Rómába utazott, ahol egyházjogászként vett részt a Codex Iuris Canonici kidolgozásában.

Barátsága August Hlond későbbi lengyel prímással[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korán kerül kapcsolatba, majd barátságba August Hlond későbbi lengyel bíboros-prímással, aki szintén a későbbi pápa Achille Ratti baráti köréhez tartozott. Hlond „szinte magyarrá lett”, hiszen szalézi atyaként 1904. szeptember 15-én Lembergben érettségizett, ahol számtalan magyar diáktársa volt, 1919-től pedig Bécsben a szalézi rend német-osztrák-magyar tartományának a főnöke, és Achille Rattit itt ismerte meg, majd bemutatta a közeli Pannonhalmán tartózkodó, de Bécsben Szapucsek igen gyakori vendége August Hlondnak. A későbbi magyar hercegprímás útban Rómában, mindig a szaléziaknál szállt meg. A kőbányai lengyel templom közös kezdeményezésükre épült, miután Wincenty Danek lengyel plébános megkereste mindkettőjüket. Felszentelésén 1926-ban együtt vettek részt.

Vatikán szolgálatában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1904-ben X. Piusz pápa (1903–1914), Pietro Gasparri (*1852 †1934, 1907–1934) bíborost, a hírneves párizsi Katolikus Intézet kánonjogi professzorát (1898–1901), későbbi vatikáni államtitkárt (1914–1930) bízta meg az 1918. május 19-én életbe léptetett Codex Iuris Canonici, az új kánonjog kidolgozására fölállított bizottság vezetésével. Ennek a bizottságnak az egyik tekintélyes tagja volt Serédi Jusztinián egyházjogász professzora, Bastien, aki az igen nagy türelmet, alaposságot és szívósságot igénylő jogszerkesztői feladatok elvégzésére, az időközben Pannonhalmára visszatért fiatal szerzetest a főapáttól maga mellé kérte. Miután 1908 júliusában Pannonhalmán az ugyancsak bencés rendi esztergomi segédpüspök, Kohl Medárd (*1859 †1928, 1902–1928) Serédi Jusztiniánt pappá szentelte, a fiatal magyar kánonjogász Bastien professzor kérésének eleget téve, rövid időn belül Rómába utazott, ahol bekapcsolódott a jogalkotó munkába. A könyvtári és levéltári kutatások során Serédi közvetlen, baráti kapcsolatokba került Achille Rattival, a későbbi XI. Pius (*1857 †1939, 1922–1939) pápával, aki 1907–1914 között a milánói Ambrosiana-könyvtár, majd 1907–1918 között a Vatikáni Könyvtár vezetője volt. A Codex Iuris Canonici 1916 végére elkészült, és Serédi az év végéig maradt még olasz földön. De aztán távoznia kellett, mert az olasz lapok erősödő éllel támadták a pápai kúriát, szemére vetve, hogy megtűri az ellenséges államok alattvalóit.

Az esztergomi tábori lelkész, majd ismét vatikáni szolgálat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Serédi Jusztinián 1918-ban tábori lelkész lett Esztergomban. Esztergom-, Komárom és Bars vármegyék területén a munkaszolgálatra rendelt olasz hadifoglyok lelki gondozását is átvette. Az első világháború után ismét Rómában élt, a bencés kongregáció ülésén a magyar bencés rend képviselője, a vatikáni magyar követség kánonjogi tanácsnoka, majd a magyar egyházmegyék ügyvivője lett a Szentszéknél. 1923-tól a római kúria jogtörténetét tanította a pápai levéltárosképző intézetben, az Anselmianumban (Collegio Sant'Anselmo) átvette az egyházjogi katedrát. Az ő érdeme a Codicis Juris Canonici Fontes című kilenckötetes mű megjelentetése, amely az új kánonjog forrásait tartalmazta. Egyházjogi teljesítményét az oxfordi egyetem 1936-ban díszdoktori címmel ismerte el, s ez a munka járult hozzá ahhoz is, hogy a pápa az 1927-ben megüresedett eszergomi érseki és prímási székkel jutalmazta meg[forrás?].

Az áldozópap bíboros[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Serédi Jusztinián hercegprímás

XI. Piusz pápa 1927. ádventjében november 30-án – annak ellenére, hogy a magyar kormány Szmrecsányi Lajos egri érseket jelölte – püspöki felszentelés nélkül esztergomi érsekké nevezte ki. Majd még ugyanezen évben december 19-én bíborosi rangra emelte. A történet kerekségéhez hozzá tartozik, hogy várható volt Serédi püspöki kinevezése kiemelkedő jogi munkásságáért, de amint megüresedett egy szék, azt betöltötte a pápai állam egy másik szolgája. Az előző esztergomi érsek halálával nyerte el végül az érsekséget. A magyar kormány követet küldött a pápához, hogy felháborodását fejezze ki. A követ egy vatikáni bíborossal való beszélgetésből megtudta, hogy aznap délelőtt járt ott a kisantant követe, aki megbízói hasonló aggályait közölte. A pápa őszentsége másnap bíborossá nevezte ki Serédit, mivel a szemben álló Magyarországot és a kisantantot hasonló politikai állásfoglalásra késztette. A bíborosi, majd később hercegprímási kinevezését Serédi Jusztinián nem elsősorban XI. Piusz pápához és Gasparri bíboroshoz fűződő barátságának köszönhette, mert jóval nagyobb szerepet játszott itt Vatikánnak a magyar állammal szembeni akkori nagyobb hatalmának a fitogtatása. Ezt egyébként mindenképpen alátámasztja az a tény, hogy mindkét esetben Serédi kinevezése gyakorlatilag a magyar kormány törekvéseivel szemben történt meg. Tény viszont: azzal, hogy a pápa egy egyszerű áldozópapot emelt bíborosi és érseki rangra, Serédi Jusztinián példátlan méretű egyházi tekintélyére vall, amilyent eddig mindössze csak Néri Szent Fülöp, a mosolygó szerzetesből lett bíboros élvezett. A már érsek bíboros püspökké szentelését személyesen XI. Piusz pápa végezte Rómában 1928. január 8-án.

A tudós és akadémikus főpap[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1928-ban a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági, 1934-ben tiszteleti taggá választotta. A felsőház tagjaként 1935-ben törvényjavaslatot terjesztett elő a polgári házassági kényszer eltörléséről, és az egyházak előtt kötött házasságok állami elfogadásáról. A magyar katolikus egyház fejeként mindenben XII. Piusz pápa álláspontját követte a szélsőjobboldal megítélésében, állást foglalt az alkotmányos rend védelmében, tiltakozott a fajelmélet ellen. 1937-ben Magyar Corvin-lánc kitüntetésben részesült.

Serédi Jusztinán a Tolnai Világlapja borítóján 1939-ben a konklávéra készülve

A lengyelbarát antifasiszta[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Serédi Jusztinián - 1940 körül

Amikor 1939 szeptemberében, Lengyelország nemzetiszocialista-sztálinista lerohanása után, Magyarországra mintegy 140 ezer lengyel menekült érkezett, Serédi Jusztinián magához kérette Keresztes-Fischer Ferenc belügyminisztert és annak szociális ügyekkel foglalkozó ügyosztályvezetőjét (főosztályvezetőjét) – dr. Id. Antall Józsefet, a későbbi miniszterelnök, ifj. dr. Antall József édesapját, akit kineveztette menekültügyi kormánybiztosnak. Mivel a hercegprímás vatikáni évei alatt jól megtanulta azt, háttérből hogyan lehet hatást gyakorolni az ügyek menetére, a lengyel menekültügyek tényleges vitelét egyházi részről a személyi titkárára, dr. Beresztóczy Miklós prelátusra bízta, aki párhuzamosan állami hivatalnok is volt, hiszen a Vallás- és Közoktatási Minisztérium katolikus ügyosztályát vezette. A hercegprímás utasítására, Beresztóczy Miklós személyesen megkereste a budapesti Lengyel Követet, Leon Orłowskit és kérte, hogy kapcsolattartásra jelöljön ki egy személyt. A választás Zdzisław Antoniewicz újságíróra esett, aki akkor már a budapesti Lengyel Intézet titkára, dr.Zbigniew Załęski igazgató, a Pázmány Péter Tudományegyetem lengyel lektorának a titkára (igazgatóhelyettese) volt és a lengyel menekültügyi oktatási ügyekért felelt. Antoniewicz Zdzisław és dr. Beresztóczy Miklós társaságában többször felkereste a lengyel menekülttáborokat, ahol szentmisét celebrált. E téren hű követője volt Angelo Rotta pápai nuncius is. Serédi csak és kizárólag a keresztény hitre áttért zsidók érdekében emelte fel a szavát, őket próbálta óvni, számukra kért egyéni elbírálást, miközben azon sajnálkozott, hogy a "zsidók összességének szélsőségekre való hajlamossága és bizonyos túlkapásai miatt" a konvertitáknak is szenvedniük kell.

Lengyel zsidó gyerekek váci iskolájának, és a balatonboglári gimnázium mecénása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zdzisław Antoniewicz kezdeményezésére, dr.Beresztóczy Miklós támogatásával, dr. Hanauer Árpád váci püspök szárnyai alatt létrehozta azt a kollégiumot és általános iskolát, amelyben Lengyelországból elmenekült, többnyire árva lengyel zsidó gyerekek nyertek elhelyezést, szeretetet, atyai gondoskodást. Titkára és Zdzisław Antoniewicz társaságában a hercegprímás többször titokban elzarándokolt ide. Ebben támogatta a bíborost id. dr. Antall József, aki valamennyi magyar közigazgatási szervnek kiadott egy körlevelet: „Magyarországon nincsenek lengyel zsidók, csakis kizárólag lengyel menekültek“! A balatonboglári lengyel gimnázium és diákkollégium létrehozása is Zdzisław Antoniewicz kezdeményezésére történt, aki dr. Beresztóczy Miklós társaságában leutazott Balatonboglárra, ahol találkozott Varga Béla plébánossal, a Nemzetgyűlés későbbi elnökével, majd a szomszédos Balatonlellén Lékai László plébánossal. Ők voltak azok, akik ennek az ügynek fedőtörténetet biztosítottak. Ugyanis sem a magyar állam, sem a magyar egyház hivatalosan nem adhatott pénzt sem a váci zsidó iskola, sem a balatonboglári gimnázium fenntartására. Ezért aztán ezek a pénzek „egyházi célra” kerültek dr. Hanauer Árpád püspök, dr. Varga Béla és Lékai László plébánosok kezébe. Tőlük viszont Esztergomba és a Vallás és Közoktatási Minisztériumhoz sorra érkeztek a hamis számlák: így például a boglári és a lellei templom tatarozásáról, váci egyházmegyei létesítmények karbantartásáról.

Nyíltan szembeszáll a nyilasokkal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1938-ban az első zsidótörvény-javaslat felsőházi vitájában Serédi bíboros és Glattfelder Gyula csanádi püspök fejtették ki az egyház álláspontját. Kifogásolták a kollektív felelősség és büntetés elvét.[1] Serédi Jusztinián hercegprímás tudtával, több lengyel zsidó nyert menedéket magyar kolostorokban, elsősorban a bencéseknél, a ferenceseknél és a domonkosoknál. A bíboros-hercegprímás egyik kedvenc idézete a Szentírásból pontosan visszaadta mindazt, amit tett a lengyelekért és a zsidókért: „timor non est in caritate sed perfecta caritas foras mittit timorem quoniam timor poenam habet qui autem timet non est perfectus in caritate“ (1Jo 4.18) – A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelemnek köze van a büntetéshez. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet. (1Jn 4,18). Az Országtanács 1944. október 27-ei ülésén Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás emelt fővel és határozott fellépéssel jogilag törvénytelennek nyilvánította Szálasi Ferenc hatalmát, és nem jelent meg a nemzetvezető november 4-ei eskütételén. A magyarországi ökumenizmusnak a csíráit is tulajdonképpen ő fektette le, hiszen nem zárkózott el a kapcsolattartástól a többi nagy történelmi egyházzal. Ennek is gyakorlati oka volt: a reformátusok, evangélikusok, unitáriusok és baptisták szintén aktívan részt vettek a lengyel menekültek segélyezésében.

1944 decemberében a főpapi székhely is a frontvonalba került, így Serédi kapcsolata megszakadt a püspökeivel. Cukorbaja és szívbetegsége is egyre inkább súlyosbodott, de ő maradt, mint ahogyan papjait is az állomáshelyükön való maradásra szólította fel. Az óvóhelyen - ahol közel 40 embernek nyújtott menedéket és ételt - élte utolsó hónapjait. 1945 tavaszán a nyilasok uralmát felváltotta a szovjet megszállás. Az óvóhelyen még fogadta az Esztergomot 'felszabadító' szovjet parancsnokot és kíséretét. Március 29-én, nagycsütörtökön hunyt el. Utódjára gyakorlatilag az „összeesküvő“ társai – id. Antall József, Zdzisław Antoniewicz, dr. Beresztóczy Miklós, dr. Varga Béla és Lékai László – tettek javaslatot. Mindszenty József pontosan ugyanolyan nagy lengyelbarát és diktatúra-gyűlölő volt (zalaegerszegi plébánosként állandó vendége volt a zalaszentgróti lengyel tábornak, ahol nagyon sokszor celebrált szentmisét), mint a nagy tekintélyű elődje.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Rosdy Pál: Megtört életpálya. Harminc éve halt meg Beresztóczy Miklós. Új Ember, 2003. szeptember 7.LIX. évf. 36. (2875.)
  • Beresztóczy Miklós: A VKM története. Budapest 1947.
  • Ispánki Béla Az évszázad pere Lámpás Kiadó, Budapest. 478 oldal.– ISBN 963-7593-23-3
  • Zsidómentő lelkészek és laikusok a Felvidéken 8. Dátum: 2006-11-27 Szabad Újság
  • RAVASZ ISTVÁN – OPRÁN EMESE: Megszállástól megszállásig Magyarország, 1944-45.
  • Magyar katolikus lexikon I–XII. Főszerk. Diós István, szerk. Viczián János. Bp. 1993–2005. Szent István Társulat.
  • István Lagzi: Droga żołnierza polskiego przez węgierską granicę w latach 1939–1941. Wydawnictwo Poznańskie, Poznań, 1987. ISBN 83-210-0660-4
  • István Lagzi: Uchodźcy polscy na Węgrzech w latach drugiej wojny światowej. Wydawnictwo Ministerstwa Obrony Narodowej, Warszawa 1980. ISBN 83-11-06490-3
  • Stasierski, Kazimierz: Szkolnictwo polskie na Węgrzech w czasie drugiej wojny światowej. Poznań 1969
  • Antoniewicz, Zdzisław: Rozbitkowie na Węgrzech. Wspomnienia z lat 1939-1946. Ludowa Spółdzielnia Wydawnicza, Warszawa 1987. ISBN 83-205-3801-7
  • Maczek, Stanisław: Od podwody do czołga.. Wspomnienia wojenne 1918-1945. Tomar Publishers, Edinburgh, 1961.
  • Laczkó András: Menekülés a jövőért. Lengyel sorsok Magyarországon 1939-1945. Kiadja a Boglárlellei Városi Tanács, Boglárlelle 1989. ISBN 963-03-2669-8
  • Badeni, Stefan: Wczoraj i przedwczoraj. Katolicki Ośrodek Wydawniczy Veritas, 12 Praed Mews, London, W.2. Tom 60. serii Czerwonej Biblioteki Polskiej., Londyn, 1963.
  • Zdzisław Antoniewicz: Lengyel sajtó Magyarországon 1939-től a felszabadulásig.Magyar Nemzet, 1975. november 6., 261. sz., rok XXXI.
  • Antoniewicz Roland Józef: Népek országútján. Az Elvek és utak sorozat és a lengyel–magyar barátság. Lobogó, 1973. június 6, 23.sz. XV.evf.
  • Antoniewicz Roland Józef: Bajcsy-Zsilinszky Endre ;s a lengyelek. Magyar Nemzet, 1974. december 29. 303.sz. XXX.evf.
  • Antoniewicz Roland Józef: Búcsú dr.Antall Józseftől, a lengyel menekültek segítőjétől. Napló, 1974. július 30., 176, XXX evf.
  • Antoniewicz Roland Józef: Lengyelek és magyarok. Könyvvilág, 1971, november, 11.sz, XIV.évf.
  • id. Antall József Menekültek menedéke. Emlékek és iratok.Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest 1997. ISBN 963-8033-18-5, ISSN 1416-8324
  • Barátok a bajban. Lengyel menekültek Magyarországon 1939-1945. Európa Könyvkiadó, Budapest 1985.HU ISSN 0209-5165
  • Zdzisław Antoniewicz: Lengyelek Magyarországon 1939-1945. Valóság, 1975, 5.sz. 83-90.old.
  • Antoniewicz Roland Józef: Történelmeink. Valóság, 1975,8 sz. 102-106.old.
  • dr. Beresztóczy Miklós: Polak, Węgier dwa bratanki… Katolikus Szó, 1969/6. sz.
  • Lévai Jenő: A magyarországi lengyel bázis története. Magyar Nemzet, 1970/184.sz.
  • Ruffy Péter: Varsói hajnal. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1961.
  • Köves Rózsa: Találkozás lengyel fiatalokkal és idősekkel. Kötelező olvasmány: A Pál utcai fiúk. Magyar Nemzet, 1972. október 29.
  • Bakó Endre: Huszonnégyszer Magyarországon. Hajdú-Bihari Napló, 1973. október 6.
  • Várkonyi Endre: Múlt idők tanúi. Antall József. Menekültügy Magyarországon. Magyarország 1974/36. sz
  • Uchodźcy polscy na Węgrzech w czasie wojny. Athenaeum, Budapest 1946.
  • Hory András: Kulisszák mögött. Bécs, 1965.
  • Antoniewicz Roland József: Lengyel papok az ellenállásban. Katolikus Szó, 1971, 19. sz.
  • Talpassy Tibor: Bajcsy-Zsilinszky és a lengyelek. Magyar Nemzet, 1975/32.sz.
  • Leon Orłowski: Wspomnienia z Budapesztu. Kultura (Párizs), 1952/10. sz.
  • Antoniewicz Roland József: Ezeréves lengyel-magyar kapcsolatok.Élet és Tudomány, 1972/19.sz.
  • Kazimierz Stasierski: Polscy uchodźcy na Węgrzech w latach 1939-1945, Przegląd Historyczny, Warszawa, 1961.
  • Jan Reychman: Dzieje polonii węgierskiej. Problemy Polonii Zagranicznej, Varsó, 1966/1967. tom.V. 47-62.old.
  • Rajz MihályKorompay Tibor: Megemlékezés dr Hanauer Árpád István váci megyés püspökről. (1869-1942) Szent István Társulat, Budapest ISBN 963 360821 1
  • Stanisław Podlewski: Wierni Bogu i Ojczyźnie. Duchowieństwo katolickie w walce o niepodległość Polski w drugiej wojnie światowej. Wydawnictwo Novum, Chrześcijańskie Stowarzyszenie Spoíeczne. Nakładem Ars Christiana. Warszawa, 1971
  • Hetényi Varga Károly: Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában I-V. Lámpás Kiadó, Abaliget, 1992
  • Serédi Jusztinián és a trianoni egyházmegyék – Serédi Jusztiniánra emlékezünk. Új Ember Magazin, 205. március-április.II.évf. 3.szám.
  • Serédi Jusztinián hercegprímás feljegyzései 1941-1944. [sajtó alá rend., előszó, bev. tan., jegyz. Orbán Sándor, Vida István] Budapest, 1990
  • A tudós főpap – Serédi Jusztinián Hatvan éve, 1945. március 29-én halt meg. Új Ember, 2005. március 27. LXI. évf. 13-14. (2954-2955.)
  • Pelle János: A katolikus egyház és a zsidótörvények. 2005, június 7. Zsidónegyed.Com.
  • A püspöki kar tanácskozásai. A magyar katolikus püspökök konferenciáinak jegyzőkönyveiből, 1919-1944. Szerkesztette Gergely Jenő. Budapest, 1984, Gondolat.
  • Slachta Margit 1941. július 29-ei és augusztus 13-ai keltezésű leveleit Majsai Tamás tette közzé. In: Ráday Gyűjtemény évkönyve. IV. 205-206 és V. köt. 217-218, Budapest, 1986.
  • Prímási Levéltár, Esztergom, Serédi Jusztinián személyes iratai 5464/1942. sz.
  • Saly Dezső: Szigorúan bizalmas! Fekete könyv: 1939-1944. Budapest, Anonymus, 1945, 575-576.
  • Rácz Lajos: Állam és egyház a két világháború közti Magyarországon a kánonjogász Serédi Jusztinián prímássága kapcsán. = Ministerio. Szerk.: Bárdos István – Beke Margit. Esztergom. 1998. 39-51.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Serédi Jusztinián témájú médiaállományokat.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Elődje:
Csernoch János
Esztergomi érsek
1927–1945
Utódja:
Mindszenty József