Antall József (politikus, 1896–1974)
Antall József (Oroszi, 1896. március 28. – Budapest, 1974. július 24.) jogász, hivatalnok, politikus (FKGP). 1945-53 között parlamenti képviselő, 1945-46-ban újjáépítési miniszter. Antall József miniszterelnök apja. Nevéhez fűződik az első magyar létminimum-számítás.
Életrajza[szerkesztés]
Alapító tagja volt 1931-ben a Független Kisgazdapártnak. A második világháború alatt menekültügyi kormánybiztos, a német megszállást követően lemondott, majd a Gestapo letartóztatta. A háború után kormánybiztos, majd a Tildy-kormányban és részben a Nagy Ferenc-kormányban újjáépítési miniszter 1945-46-ban, ezután 1948-ig az FKGP pártigazgatója volt. Később a Magyar Vöröskereszt kormánymegbízottja lett egy időre. 1949-ben, az első egypárti választáson a rendszerrel együttműködő kisgazda politikusok egyikeként ismét országgyűlési képviselővé választották, a ciklust kitöltve az is maradt 1953-ig. 1981-ben utcát neveztek el róla Varsóban, 1991-ben pedig posztumusz Jad Vasem kitüntetést kapott Raile Jakabbal egy időben.
Források[szerkesztés]
- Életrajza In: Országgyűlési Almanach 1947–1949, Budapest, 2005
- Bölöny József, Hubai László. Magyarország kormányai 1848–2004, 5. kiadás, Budapest: Akadémiai (2004). ISBN 963058106X

