Scheffler János

Scheffler János
Arcképe Muhi Sándor grafikustól
Életrajzi adatok
Születési név	Scheffler János
Született	Kálmánd, , 1887. október 29.
Elhunyt	Jilava, , 1952. december 6.
Sírhely	Szatmárnémeti, székesegyház.
Munkássága
Vallás	katolikus
Felekezet	római katolikus
Hivatal	szatmári püspök
Hivatali idő	1942-1952
Felszentelés	1942. május 17.
Elődje	de jure Napholcz Pál kinevezett püspök (de facto: Márton Áron apostoli kormányzó)
Utódja	Dr. Czumbel Lajos ordinárius (az önálló egyházmegye élén Reizer Pál püspök).

Dr. Scheffler János (Johann Scheffler) (Kálmánd, 1887. október 29. – Jilava, 1952. december 6.) szatmári római katolikus megyés püspök, vértanú. Öccse Scheffler Ferenc.

Élete

Ifjúkora

1887. október 29-én született a Szatmár vármegyei Kálmándon. Szülei szegény, de mélyen vallásos emberek voltak, akiknek a hit gyakorlása a mindennapjaikhoz tartozott. A szegény sorsú fiú fejlődésében meghatározó szerepet játszott a falu plébánosa, aki felkarolta és egy életre szóló lelki útmutatást adott a számára. Középiskoláit Szatmárnémetiben végezte, ahol a székesegyház sekrestyése biztosított számára szállást, étkezését pedig a jezsuita atyák biztosították. Nagy tehetségével és szorgalmával csakhamar kitűnt diáktársai közül. A sorsát végig figyelemmel kísérő plébánosa hatására már hatodikos gimnazista korában elhatározta, hogy pap lesz. A nyolcadik osztályt már a papnevelő intézetben végezte. A kitűnő eredménnyel végzett papnövendéket 1906-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem Teológiai Karára küldték, ahol szintén kitűnt társai közül. Már harmadik évfolyamos korában jelentek meg teológiai tárgyú írásai.

Papi működése és püspöksége

1910. július 6-án szülőfalujában, Kálmándon szentelték pappá. Ezután rövid ideig Csomaközön volt káplán, majd ösztöndíjjal Rómába küldték tanulni, ahol kiváló eredménnyel kánonjogi doktori címet szerzett. Ezt követően a szatmári püspökségen szertartó, majd segédlelkész Ungváron. 1914-től Szatmárnémetiben filozófiai tanár, a teológusok tanulmányi felügyelője. 1915-ben teológiai doktorrá avatták. 1920-ban a szatmárnémeti Katolikus Gimnázium tanára, majd 1923-tól nagymajtényi plébános lett. Nagymajtényban kemény harcokat vívott a magyar tanításnak az új román adminisztráció által szorgalmazott visszaszorítása ellen, a templomot pedig helyreállíttatta. 1926-tól újra teológiát tanított a Szatmári és a Nagyváradi egyházmegyében. 1940 őszén a kolozsvári egyetem egyházjogi tanszékének vezetője. 1942-ben XII. Piusz pápa szatmári megyés püspökké nevezte ki. Visszaállította a katolikus tanítóképző intézetet, új plébániákat, Nagykárolyban és Ungváron kisszemináriumokat szervezett. 1944. szeptember 15-én Szatmárnémetit is elérte a háború, a püspöki palotát bombatámadás érte, így kénytelen volt az Irgalmas Nővérekhez átköltözni. Személyesen kiállt a bevonuló szovjet és román csapatok által sok ezer sváb származású férfi és nő elhurcolása ellen, de sokat nem tehetett.

Vértanúsága

1948. március 18-án memorandumban fordult Petru Groza miniszterelnökhöz, melyben az új román alkotmánynak az egyházat sújtó cikkelyeit kifogásolta. Április 9-én az egyesített Szatmári és Nagyváradi Egyházmegye püspöke lett. A román Securitate őt szemelte ki arra, hogy vezesse a pápát el nem ismerő romániai katolikus egyházat. Ő erre a felkérésre ennyit válaszolt: „Non possum!” (Nem tehetem!). A román kormány 1948. szeptember 17-én működését felfüggesztette. 1950-ben elutasította a békepapi mozgalom megszervezését, ezért 1950. május 23-án kényszerlakhelyre Körösbányára vitték. 1952. március 19-én letartóztatták és a bukaresti fogdában folytatták kihallgatását. Arra próbálták rábírni, hogy Gyulafehérváron vegye át az állami egyházmegye kormányzását. Miután ezt nem fogadta el, előbb Máramarosszigeten került börtönbe, majd a zsilavai föld alatti (megsemmisítő) tömlöc foglya lett, ahol 1952. december 6-án hunyt el. Az embertelen körülmények között végig megtartotta hitét és emberségét. Soha, semmilyen kedvezményt nem kért, mindenét megosztotta társaival.
Koporsó nélküli jeltelen sírba temették, de a börtön ortodox lelkésze megjegyezte a sír helyét és 1965 őszén csontjait titokban, útitáskájában hozta haza Galambos Ferenc nagyprépost. Hám János mellett találtak számára végső nyughelyet a szatmárnémeti székesegyház kriptájában.

Boldoggá avatásának aktáit Márton Áron ügyével együtt 1996. december 6-án nyújtották be a Szentté Avatási Kongregációhoz.

A Szentatya 2010. július 1-jén, csütörtökön délelőtt jóváhagyta azt a dekrétumot, amely elismeri Isten Szolgája, Scheffler János szatmári püspök vértanúságát. Ezzel szabaddá vált az út, hogy a Szatmári Egyházmegye vértanú püspökét a boldogok sorába iktassák. A boldoggá avatásra 2011. július 3-án került sor a szatmárnémeti székesegyházban.

Előző püspök Napholcz Pál kinevezett püspök (nem szentelték fel) 1940

szatmári püspök 1942 – 1952

Következő püspök Reizer Pál 1990 ‑ 2002

Díja

• Corvin-koszorú (1940)

Külső hivatkozások

• Út, igazság, élet – Scheffler János boldoggá avatása, Román Televízió, Június 6. 2011
• Scheffler János életraja a szatmári egyházmegye honlapján
• A Magyar Katolikus Lexikon szócikke Scheffler Jánosról
• Az Új Ember cikke
• Az Új Ember cikke
• Magyar Kurír
• Magyar életrajzi lexikon
• Erdő Péter bíboros beszéde Scheffler János boldoggá-avatásán
• Angelo Amato bíboros beszéde Scheffler János boldoggáavatásán