Fejérpataky László

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fejérpataky László
Fejérpataky László.jpg
Született 1857. augusztus 17.
Eperjes
Elhunyt 1923. március 6. (65 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása történész,
könyvtáros,
levéltáros,
egyetemi tanár

Kelecsényi Fejérpataky László (Eperjes, 1857. augusztus 17.Budapest, 1923. március 6.) történész, egyetemi tanár, könyvtáros és levéltáros, az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Életútja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Régi, történetét IV. Béláig visszavezető nemesi családból származott. Egyik őse 1263-ban kapta meg a nemességet, ezt 1564-ben I. Ferdinánd megújította. Az 1754–1755-ös nemesi összeírás szerint a család Gömör, Hont, Liptó, Nyitra és Győr vármegyében rendelkezett birtokokkal.

Apja a kerületi főtörvényszéknél dolgozott, pályája későbbi szakaszában királyi tanácsosként és a budapesti királyi tábla segédhivatali főigazgatójaként tevékenykedett.

Tanulmányai és pályakezdése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fejérpataky László a pesti piaristáknál végezte középiskolai tanulmányait. Már elsősként a legjobbak között tartották számon. Az utolsó öt évben a királyi katolikus állami főgimnáziumba járt, itt érettségizett le kitüntetéssel 1875 júliusában. Ősztől 1877-ig történelmet hallgatott a budapesti egyetemen, ahol Horvát Árpádtól alapos oklevéltani képzésben részesült. Ugyanebben az időszakban teljesítette egyéves önkéntes katonai szolgálatát is, 1876-ban tartalékos tüzérhadnagyként szerelt le. 1877 és 1879 között minisztériumi ösztöndíjjal Bécsben tartózkodott, ahol az Institut für Österreichische Geschichtsforschungban Theodor von Sickelnél, a modern diplomatika megalapítójánál tanult.

Bölcsészdoktori oklevelét 1878-ban, történelem–latin szakos tanári diplomáját 1879-ben kapta meg Budapesten. 1880-ban Szilágyi Sándor mellett dolgozott az Egyetemi Könyvtárban. 1881-ben nyolc hónapos tanulmányúton mélyítette el ismereteit a berlini egyetemen és a könyv- és levéltárosok párizsi elitképzőjében, az École nationale des chartes-ban.

Szakmai pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1879 és 1895 között a budapesti egyetem magántanára, 1887 és 1895 között a Salamon Ferenc által igazgatott Történelmi Szeminárium vezető tanára volt. 1895-ben megörökölte Horvát Árpád katedráját, és az oklevél- és címertan nyilvános rendes tanára lett.

1882-től 1893-ig ellátta a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárosi teendőit. 1893-ban a múzeum könyvosztálya, az Országos Széchényi Könyvtár igazgató őrévé, 1901-ben igazgatójává nevezték ki. Ezt a pozíciót 1915-ben hagyta ott a múzeum vezetéséért: 1920-ig igazgatóként, majd haláláig főigazgatóként állt az intézmény élén.

1884-ben az MTA levelező, 1893-ban rendes tagjává választották. 1889-től 1914-ig a Történettudományi Bizottság előadója volt. 1914-től ellátta a II. Osztály titkári teendőit. 1916-ban a Szent István Akadémia tagja lett. 1883 és 1898 között a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság titkáraként, 1898 és 1910 között másodelnökeként, majd haláláig elnökeként működött. 1885-től az Országos Régészeti és Embertani Társulat választmányi tagja, 1910-től a Magyar Történelmi Társulat másodalelnöke volt.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Történészi munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Hogy az új igazságok idő folytán gyakran elavulnak s újabb kutatások azok igazságát megdöntik, minden higgadtan gondolkozó a haladásnak, az örvendetes fejlődésnek fogja tulajdonítani, melyet az illető tudomány felmutat. Vajha a magyar oklevéltan terén is egyre több ily elavult dolgot mutatna föl a kutató irány!”

Fejérpataky 1886-ban[1]

Első, 1878-as diplomatikai dolgozata a pannonhalmi alapító oklevél hitelességének kérdésével foglalkozott. Bemutatta az oklevél külsejét, kiadásait és átiratait, ismertette az eredetiséggel kapcsolatos viták sorozatát, végül kritikai vizsgálat alá vetette az oklevelet. Fejérpataky megállapítása szerint a szöveg egyértelműen 1001-ben keletkezett, tehát hitelesnek tekintendő. Az Árpád-kor királyi kancelláriájáról írt, 1885-ben megjelent munkája volt az első a magyar szakirodalomban, amely egy egész korszak okleveles gyakorlatát feldolgozta.[2] Későbbi értekezéseiben a Könyves Kálmán-, II. István- és III. Béla-korabeli okleveleket vizsgálta.

Jelentős forráskiadói tevékenységet folytatott. Ennek elméleti alapját a Magyar Történelmi Társulat 1885-ös kongresszusán tartott referátumában ismertette. Kijelentette, hogy nem elegendő az alaki hűségre törekedni, a szövegközlés feltételéül kell szabni a szöveggondozói munkát, a szükséges magyarázatok megadását, a szerző forrásműveinek megállapítását is. Az 1550-ig keletkezett magyar nyelvű iratok esetében a betűhív kiadást, latin szövegek esetében – a megírás idejétől függetlenül – a humanista helyesírás alkalmazását javasolta. A Monumenta Vaticana című sorozatban még ugyanebben az évben közzétette Gentile da Montefiore bíboros magyarországi követségének oklevéltárát, majd 1887-ben az 1284 és 1375 között készült pápai tizedszedői számadásokat. Kötetbe rendezte Selmecbánya, Pozsony, Besztercebánya, Nagyszombat, Sopron, Bártfa és Körmöcbánya számadáskönyveit, és nevéhez fűződik Anonymus Gesta Hungarorumának hasonmás kiadása is. Az ország szinte összes levéltárát végigjárta Zsigmond-kori oklevelek után kutatva. Több ezer másolatot és regesztát (tartalmi kivonatot) készített, ám ezek kiadására a gyűjtemény hiányosságai miatt nem vállalkozott.

Címertannal, kronológiával és pecséttannal is foglalkozott. A Monumenta Hungariae Heraldica két kötetében ötven címeres levelet ismertetett, a munka bevezetésében pedig bemutatta a középkori magyar heraldika fejlődéstörténetét. Írt az Árpádok és Magyarország címeréről; Szinnyei József társszerzőjeként részt vett a Magyar nemzetségi zsebkönyv főrangú családokat bemutató kötetének létrehozásában.

Tanulmányait, kisebb írásait többek között a Századok, A Ludovica Academia Közlönye, a Történelmi Tár, az Ország-Világ, a Magyar Könyvszemle, az Archaeologiai Értesítő, az Akadémiai Értesítő és a történeti segédtudományok közlönye, a Turul jelentette meg. 1883 és 1899 között ez utóbbi lap, 1911-től az Értekezések a philosophiai és társadalmi tudományok köréből, 1914-től az Értekezések a történeti tudományok köréből szerkesztője volt.

Oktatói munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1885-ös referátumában beszélt a történelem és segédtudományai tanítási feltételeinek javításáról is. A párizsi és bécsi példákra hivatkozva Magyar Történelmi Intézet létrehozását javasolta, amely kétéves posztgraduális oktatás keretében történelemtanárokat, levéltári, könyvtári és múzeumi szakembereket képezett volna. Ezen kívül másolatgyűjtemény kiadását indítványozta a paleográfiai és oklevéltani képzés színvonalának javítása érdekében.

Az intézet végül nem jött létre, ám a Történelmi Szemináriumban Fejérpatakynak alkalma nyílt oktatási programja legalább részleges megvalósítására. 1895-ös nyilvános rendes tanári kinevezése után hároméves ciklusokban adta elő az oklevéltan teljes anyagát. Beszélt a tudományág történetéről, a 1113. századi oklevelekről, a pápai oklevelekről, a paleográfiáról, a kronológiáról, a címertanról és a pecséttanról. Az elméleti képzés mellett nagy hangsúlyt fektetett a gyakorlatra is; hallgatói a Horvát Árpád idejében szokásosnál jóval változatosabb anyaggal ismerkedhettek meg. A paleográfia oktatását megkönnyítette, hogy javaslatára a minisztérium megvásárolta Sickel hatalmas fakszimilegyűjteményét.

Tanítványai működését egyetemi éveik végeztével is figyelemmel kísérte, a legtehetségesebbeket igyekezett a kutatói pályán tartani.

Könyv- és levéltárosi munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kéziratrendezéssel először az Egyetemi Könyvtárban töltött időszakban foglalkozott. E munka eredménye lett az 1881-ben napvilágot látott A budapesti Magyar Királyi Egyetemi Könyvtár codexeinek címjegyzéke. A Nemzeti Múzeum levéltárosaként nevéhez fűződik a kéziratos anyag szakszerű csoportosítása. Létrehozta a középkori levéltárat, különválasztotta a mohácsi csata után keletkezett címeres leveleket és céhiratokat, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc és az emigráció levéltárát, valamint a külföldi iratokat. Tevékenysége eredményeként 1915-re száz fölé nőtt az OSZK tulajdonába került családi levéltárak száma.

A könyvtár hungarikumgyűjteményének létrehozása érdekében gyarapítótevékenységbe kezdett. 1894-ben megszerezte Kossuth Lajos könyvtárát, iratait és levelezését, 1897-ben Kisfaludy Sándor könyvtárát és Szigligeti Ede, 1906-ban Egressy Gábor, 1911-ben Gyulai Pál, 1912-ben Jókai Mór, 1913-ban Madách Imre irodalmi hagyatékát és Liszt Ferenc leveleskönyvét, 1914-ben Falk Miksa levelezését. Az első világháború idején létrehozta a könyvtár háborús gyűjteményét; megbízottjai itthon és külföldön egyaránt vásároltak az intézmény számára. 1919 végére több mint 155 ezer darabból álló gyűjtemény jött létre.

A helyszűke már könyvtári működése elején érezhető volt. Fejérpataky belső átépítésekkel, külső raktár bérlésével próbált meg úrrá lenni a helyzeten. Megnövelte az olvasóterem befogadóképességét, könnyített a kölcsönzési szabályokon, hogy az anyagok szélesebb körben hozzáférhetővé váljanak. Ennek köszönhetően 1893 és 1913 között megduplázódott a felhasználók, és megtriplázódott a használt kötetek száma. A könyvtár múltját és gyűjteményeit ismertető cikkeket írt a Magyar Könyvszemle 1893-ban indult új folyamában. Hat illusztrált kötet jelent meg a könyvtár nyomtatott katalógusainak általa megindított sorozatában. A szélesebb közönség számára ismeretterjesztő előadásokat tart(at)ott a könyvtár anyagáról, állandó kiállításokon mutatta be a gyűjtemény legrégibb darabjait, a fontosabb irodalmi és történelmi dokumentumokat. Vezetőként szorgalmazta, hogy munkatársai ne csak a könyvtári anyag szakszerű kezelését végezzék, hanem a tudományos feldolgozásból is vegyék ki részüket.

Fejérpataky fogalmazta meg azt a jogszabálytervezetet, amely az 1848. évi XVIII. törvénycikkben lévő joghézagot kívánta eltüntetni: a törvény előírta ugyan a köteles példányok eljuttatását az országos központi könyvtárba, de ennek elmaradása esetére nem állapított meg büntetést. Az 1897-ben életbe lépett XLI. törvénycikk akár száz forint bírság kiszabását is lehetővé tette. Az intézkedés pozitív hatása már a következő évben jelentkezett.

Amikor Wlassics Gyula kultuszminiszter 1897-ben megalapította a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségét, Fejérpataky vállalta a könyvtári ügyek vezetését. Végigjárta a fontosabb vidéki intézményeket, és mindent megtett, hogy a fejleszthető könyvtárak állami felügyelet alá, az inkább muzeális értékű gyűjtemények pedig a kutatók számára elérhető helyekre kerüljenek. A vidéki könyvtárak kezelői részére tartott könyvtári szaktanfolyamok keretén belül 1898-tól paleográfiát adott elő.

Múzeumvezetői tevékenysége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Magyar Nemzeti Múzeum élén a világháborús viszonyok között a gyűjtemények épségének megőrzése volt a legfontosabb feladata. Budapest román megszállása idején a termek bezárásával, majd Harry Hill Bandholtz tábornok segítségével megakadályozta az erdélyi eredetű tárgyak elszállítását. Az intézményben folyó tudományos munka színvonala az anyagi nehézségek ellenére nőtt igazgatósága alatt, a néprajzi gyűjtemény méltó elhelyezését ugyanakkor nem sikerült megoldania.

Kitüntetései, elismerései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1902-ben a Vaskorona-rend harmadik osztályával tüntették ki. 1905-ben magyar királyi udvari tanácsosi címet kapott. 1917-ben az uralkodó „a háború tartama alatt teljesített buzgó szolgálata elismeréséül” a Polgári Hadi Érdemkereszt második osztályát adományozta számára. 1923-ban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium címzetes helyettes államtitkárává nevezte ki Horthy Miklós kormányzó.

Hatvanadik születésnapja alkalmából a Nemzeti Múzeum tisztviselői ünnepségen, a Fejérpataky-tanítványok az Emlékkönyv Fejérpataky László életének hatvanadik, történetírói működésének negyvenedik, szemináriumi vezetőtanárságának harmincadik évfordulója ünnepére című, Szentpétery Imre által szerkesztett tanulmánykötettel köszöntötték. 1922-ben, múzeumi szolgálata negyvenedik évfordulóján felavatták babérkoszorús arcképét az intézmény könyvtárában.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Áldásy Antal iskolateremtő tudósként emlékezett meg róla, aki „tudományos és hivatali pályája alatt elérte mindazt, amit e pályákon el lehet érni”.[3] Gulyás Pál nekrológja szerint „az ő nevéhez s körültekintő, fáradhatatlan munkásságához fűződik a 120 éves Széchényi-könyvtár gyarapodásban talán leggazdagabb utolsó negyven esztendeje”.[4] Szentpétery Imre nagy hatású tanári munkásságát és a magyar oklevéltan modern alapokra helyezését tartotta Fejérpataky legfontosabb teljesítményének. Kiemelte továbbá, hogy kidőlésével négy-öt embernek kell majd megbirkóznia az addig egyedül általa végzett munkával.[5] Hóman Bálint szerint tudományos tevékenysége „nem mérhető össze a nagy historikusok széles körben ismert s a nemzeti társadalom minden rétegére ható munkásságával”, a részletek kutatójaként nem fejtett ki a „szélesebb rétegek érdeklődését felkeltő monografikus munkásságot”, és „nem sorozható a történeti segédtudományok új módszert teremtő és alapvető eredményeket produkáló, legnagyobb képviselői közé”, Magyarországon mégis a „diplomatika s általában a történelmi segédtudományok második megalapítójának” nevezhető.[6]

1982-ben, születése százhuszonötödik évfordulóján tudományos ülést szervezett emlékére az ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszéke. 2007 novembere és 2008 februárja között az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára kiállításon mutatta be tevékenysége dokumentumait és néhány használati tárgyát.

1997 óta az ő nevét viseli az iváncsai általános iskola. 2004-ben emlékszobát és alapítványt hoztak létre tiszteletére a településen.[7] Felújított sírját 2008 augusztusában avatták fel és szentelték meg. Az emlékhelyet a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította.[8]

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A pannonhalmi apátság alapító oklevele (Budapest, 1878)
  • Irodalmunk az Árpádok korában. 889–1301 (Budapest, 1878)
  • A budapesti Magyar Királyi Egyetemi Könyvtár codexeinek címjegyzéke (Budapest, 1881)
  • A királyi kancellária az Árpádok korában (Budapest, 1885)
  • Magyarországi városok régi számadáskönyvei (Budapest, 1885)
  • Acta legationis cardinalis Gentilis. Gentilis bíbornok magyarországi követségének okiratai. 1307–1311 (Pór Antallal; Budapest, 1885)
  • Rationes collectorum pontificiorum in Hungaria. Pápai tized-szedők számadásai. 1281–1375 (Ipolyi Arnolddal; Budapest, 1887)
  • Magyar nemzetségi zsebkönyv. I. Főrangú családok (Szinnyei Józseffel; Budapest, 1888)
  • Kálmán király oklevelei (Budapest, 1892)
  • Oklevelek II. István király korából (Budapest, 1895)
  • III. Béla király oklevelei (Budapest, 1900)
  • Szilágyi Sándor 1827–1899 (Budapest, 1901)
  • Monumenta Hungariae Heraldica. Magyar címeres emlékek I–II. (Budapest, 1901–1902)
  • Az Árpádok címerei (Budapest, 1908)
  • Pápai oklevelek (Áldásy Antallal; Budapest, 1926)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Hóman, 1928. 17. o.
  2. Gárdonyi, 1987. 258.
  3. Áldásy, 1922–1923. 2. o. és Áldásy, 1924. 22. o.
  4. Gulyás, 1923. 14. o.
  5. Szentpétery, 1924–1925. 1–2., 5. o.
  6. Hóman, 1928. 17–19. o.
  7. A Fejérpataky-emlékhely oldala Iváncsa honlapján
  8. Koczka, 2008. 4. o.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Áldásy Antal: Fejérpataky László 1857–1923. Turul, 1922–1923. 37. k. 1–2. o.
  • Áldásy Antal: Fejérpataky László r. t. osztálytitkár emlékezete. Budapest, 1924, Magyar Tudományos Akadémia.
  • Benda Kálmán: A magyar történeti forráskiadás múltja. In A magyar történettudomány kézikönyve. Budapest, 1987, Könyvértékesítő Vállalat. 7–19. o.
  • A Fejérpataky-emlékhely oldala Iváncsa honlapján
  • Dr. Fejérpataky László M. N. Múzeumi főigazgató jubileuma. Magyar Könyvszemle, 1922. 1–4. sz. 181–182. o.
  • Fejérpataky László ünneplése – Kitüntetés. Magyar Könyvszemle, 1917. 3–4. sz. 265. o.
  • Gárdonyi Albert: A történelmi segédtudományok története Magyarországon. In A magyar történettudomány kézikönyve. Budapest, 1987, Könyvértékesítő Vállalat. 231–268. o.
  • Gulyás Pál: Fejérpataky László 1857–1923. Budapest, 1923, Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtára.
  • Hóman Bálint: Fejérpataky László emlékezete. Budapest, 1928, Stephaneum.
  • Koczka Kata: Dr. Fejérpataky László sírhelye a Nemzeti Sírkert része. Iváncsai Szó-Váltás, 2008. 8. sz. 4. o.
  • J. Mező Éva: A monarchia tudósa. FMH.hu, 2008. szeptember 6.
  • Szentpétery Imre: Fejérpataky László emlékezete. Turul, 1924–1925. 38. k. 1–8. o.
  • Virágh Ferenc: Közgyűjteményeink tudós szervezőjére emlékezve (125 éve született Fejérpataky László). Levéltári Szemle, 1982. 2–3. sz. 467–468. o.
  • Weeber Tibor – Zichy Mihály: 150 éve született Fejérpataky László. Magyar Könyvszemle, 2008. 1. sz. 72–76. o.

További irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk.: Glatz Ferenc. Budapest, 2003, MTA Társadalomkutató Központ. 329. o.
  • Révai új lexikona VII. (Fej–Gak). Főszerk.: Kollega Tarsoly István. Szekszárd, 2001, Babits. 21–22. o. ISBN 963-927-241-8
  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái III. (Fa–Gwóth). Budapest, 1894, Hornyánszky. 273–278. o.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Fejérpataky László témájú médiaállományokat.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]