Hintó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Aranyhintó az Ermitázsban.

A hintó az a többnyire fából készült, négykerekű, lovak által vontatott kocsi, amelynél a kocsitest laprugók közvetítésével áll kapcsolatban a kocsi aljával. A felfüggesztéshez bőrszíjakat alkalmaztak.

Fő részei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • a kocsiszekrény (rövidítve: szekrény) a bakkal
  • az elülső és hátsó alj a kerekekkel.

Fajtái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A hintókat elsősorban a kocsiszekrényük szerint csoportosítjuk. A kocsiszekrény lehet teljesen zárt „kupé”-építésű, fedeles (harmonikaszerűen le-föl ereszthető) és fedél nélküli, lehet 2, 3 vagy 4 üléses.

A fedeles hintószekrény fedele lehet rögzített (Berline, Coupé) és lehajtható. Az utóbbi esetben félfedeles (Viktoria, Mylord) és teljes fedelű lehet (Landau, Landaulette).

A zárt hintót Magyarországon batárnak hívták (a francia batard szóból).

Bérfuvarozásra használt hintó a fiáker.

Fogatolásukra egy vagy két ló szolgál, de vannak négylovas hintók is, és egy díszes típusukat, a „landauert” ötösfogat húzza.

Hasonló funkciójú, de konstrukciójában a hintótól eltérő járművek a lovaskocsi és az omnibusz. Mindkettőből hiányzik a laprugó alkalmazása, ezért a lovaskocsi elsősorban áruszállításra volt alkalmas, az omnibusz esetén a járműben ülők kényelméhez a kerekek gumiborítása járult hozzá.

Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Viktória-hintó a mátészalkai Szatmári Múzeum gyűjteményében

A hintóra utaló első írott bizonyítékunk 1267. évből való, IV. Béla király oklevelében fordul elő az ingó szekér (currus mobilis), bár még latin nyelven. Ezen oklevél szerint Tamás comes fia Fülöp „a király ügyei intézése végett utazott a római kúriához, és Itália távolabbi vidékeire egy szíjakon függő szekérrel”.

Kocsi- és hintógyűjtemények külföldön[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]