I. János kasztíliai király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
I. János
JuanIdeCastilla.JPG

Kasztíliai király
Uralkodási ideje
1379. május 29.. – 1390. október 9.
Koronázása Las Huelgas kolostor, Burgos
1379. július 25.
Elődje II. Henrik
Utódja III. Henrik
Életrajzi adatok
Teljes neve Trastámarai János
Született
1358. augusztus 24.
Épila
Elhunyt
1390. október 9. (32 évesen)
Alcalá de Henares
Nyughelye Toledói Székesegyház
Házastársa 1. Aragóniai Eleonóra
2. I. Beatrix portugál királynő
Gyermekei 1. feleségétől:
1. Henrik
2. Ferdinánd
3. Eleonóra
2. feleségétől:
4. Mihály
Édesapja II. Henrik
Édesanyja Johanna Mánuel

I. János (1358. augusztus 24.1390. október 9.) a Trastámara-házból származó kasztíliai és leóni király (1379 – 1390).

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az apja II. Henrik (1333 /1334?/ – 1379) király, akinek az utóda lett. Az édesanyja, II. Henrik felesége, Johanna Mánuel (Juana Manuel de Villena y Núñez de Lara) (1339 – 1381), Villena hercegnője.

Uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Jánosnak, szinte rögtön az uralkodása kezdetén, szembe kellett néznie a portugálok támadásával; illetve - szinte egész uralkodása alatt - állandósult a Kasztília és Portugália közötti konfliktus.

Az 1373-ban megkötött – és az idők folyamán különböző módosításokkal többször is meghosszabbított – portugál-angol egyezményben bízó, I. Ferdinánd (1345 – 1383) portugál király [1] (Burgundiai-ház) megtámadta Kasztíliát; ez volt a harmadik háború, amit I. Ferdinánd Kasztília ellen indított. A portugál uralkodó szövetségese, a Plantagenêt-házból származó John of Gaunt (1340 – 1399), Lancaster hercege, III. Edward (1312 - 1377) angol király fia, ugyanis továbbra sem adta fel a kasztíliai trónnal kapcsolatos követelését. A herceg azért támasztott igényt a kasztíliai trónra, mert – 1371. szeptemberben – feleségül vette Konstanciát (1354 – 1394), I. Péter (1334 – 1369) kasztíliai királynak (Ivreai-Burgundiai ház) – II. Henrik elődjének – María de Padillától (1334 körül – 1361) született, idősebbik leányát (aki a második felesége lett a hercegnek). 1380-ban a Lancaster hercege, valamint az öccse, Edmund of Langley (1341 – 1402), York hercege, vezette csapatok betörtek Kasztíliába; ezzel kirobbantak a harcok. (York hercegének Konstancia húga, Izabella (1355 – 1392) volt a felesége.) Még ebben az évben a Fernando (Fernán) Sánchez de Tovar (? – 1384), kasztíliai admirális vezette flotta a dél-angliai partokat pusztította. 1381. júniusban João Afonso Telo de Meneses (? – 1385) admirális, Barcelos hatodik grófja vezetésével a portugál flotta kihajózott Lisszabonból, Andalúzia felé. (Az admirális I. Ferdinánd feleségének, Eleonóra (Leonor Teles de Meneses) (1350 körül – 1386) királynénak a testvére volt. [2]) 1381. július 17-én, a Huelva folyó torkolata előtt, Saltés szigete mellett megvívott csatában, Fernando Sánchez de Tovar admirális vezérletével, a kasztíliaiak döntő győzelmet arattak a portugálok felett; és egészen késő őszig blokád alá vették a portugál fővárost, amelynek a védelmét a York hercege vezetésével ide vonult angol csapatoknak kellett biztosítani. 1382. tavasszal azonban Lisszabon - és a portugál partok előtt - újra megjelent a kasztíliai hajóhad. A portugálokat kimerítette az elveszített háború, és 1382. augusztus 10-én, a portugáliai Elvas városában, a két fél békét kötött.

1382. augusztus 13-án meghalt I. János első felesége, Aragóniai Eleonóra (1358 – 1382) királyné. 1383. április 2-án, a portugáliai Salvaterra de Magos városában, I. János és I. Ferdinánd házassági szerződést kötöttek. Megállapodtak abban, hogy I. János feleségül veszi I. Ferdinánd és Eleonóra leányát, Beatrixet (1373 – 1409 után /1420 körül?/), a portugál trón örökösét, és I. János – Beatrix trónra lépésekor – címzetes portugál király lesz. (Beatrixet eredetileg I. János kisebbik fia, Ferdinánd infáns feleségének szánták, az 1382. évi békekötéskor.) I. Ferdinánd halála esetén pedig – Beatrix tizennegyedik életévének betöltéséig – Eleonóra régensként fog kormányozni. Amennyiben viszont Beatrix gyermektelenül halna meg, akkor a portugál korona I. Jánosra, illetve utódaira fog szállni. Az esküvői ceremóniákra 1383. májusban előbb Elvas városában, majd Badajozban került sor. A megállapodás - gyakorlatilag - az öröklésből kizárta I. Ferdinándnak az I. Péter (1320 – 1367) királytól és Inês de Castrótól (1320/1325 – 1355) született féltestvéreit, János (1349 – 1387) és Dénes (1354 – 1397) infánsokat.

I. Ferdinánd 1383. október 22-én meghalt. Leánya, Beatrix ekkor portugál királynő lett, aki helyett – régensnőként – az édesanyja, Eleonóra királyné uralkodott. I. János király - apósa halálhírére - a Kasztíliában tartózkodó János és Dénes infánsokat elfogatta, hogy ne léphessenek fel trónkövetelőkként.

Azonban, szinte azonnal, a portugál társadalom minden rétege részéről, egyre nagyobb ellenállás bontakozott ki az anyakirályné, illetve a kasztíliaiak ellen, ugyanis egyre kevesebben fogadták el azt, hogy I. János címzetes király legyen, és – esetleg – Portugália kasztíliai uralom alá kerüljön. Ez az elégedetlenség, majd felkelés, Portugáliában két évig, 1383-tól 1385-ig tartó uralmi válsághoz vezetett. Kasztíliai-portugál háború is kirobbant.

I. János apjával II. Henrikkel (Szoptató Mária, serrai szerzetesek festménye, részlet)

A portugáliai elégedetlenek a reményüket Jánosba (1358 – 1433), az Avis Lovagrend nagymesterébe vetették. Ő I. Péter házasságon kívüli fia; I. Ferdinánd - és János, valamint Dénes infánsok - féltestvére (mind a nagymester, mind I. Ferdinánd, mind János és Dénes infánsok más-más anyától születtek). A nagymester mellé állt Álvaro Paes (1330 körül - 1386 után), aki I. Ferdinánd kancellárja volt. Az Eleonóra régensnő elleni szembenállás első jeleként, 1383. december 6-án, a régensnő lisszaboni palotájában, János nagymester és bizalmas emberei, Nuno Álvares Pereira (1360 – 1431), valamint a nagybátyja, Rui Pereira (? – 1384), „a Bátor”, meggyilkolták João Fernandes (Juan Fernández) de Andeiro galíciai - azaz spanyol - lovagot, Eleonóra kegyencét, akit a közvélemény – már I. Ferdinánd életében is – a királyné szeretőjének tartott.

A fővárosban azonban éppen olyan hírek terjedtek el, hogy meg akarják ölni János nagymestert. Lisszabon népe fellázadt, és bár a nagymesternek sikerült a lázongókat lecsillapítani, a kasztíliaiak pártján álló Martinho Anes lisszaboni püspököt a lázadók megölték.

Eleonóra, a történtek miatt, 1384. januárban elhagyta Lisszabont. Előtte körlevélben azt ígérte, azt fogja írni I. Jánosnak, hogy ne jöjjön Portugáliába. A régensnő a valóságban pont ezzel ellentétesen cselekedett: Azt kérte a vejétől, jöjjön Portugáliába. 1384. januárban I. János valóban hadseregével már Portugália ellen indult, Santarémnél találkozott Eleonórával. I. János, azzal az ürüggyel, hogy a régensnő népszerűtlen hazájában, és emiatt neki, valamint feleségének, Beatrixnek kell az uralmat átvenni, Eleonórát tisztes őrizetbe vette. I. János később, Kasztíliában, fogságba vetette a régensnőt, mert a megsértett régensnő konspirált ellene; Eleonóra fogságban is halt meg. [3]

Portugáliában azonban széleskörű ellenállás bontakozott ki a kasztíliaiak ellen. 1384. április 6-án, az Atoleiros mellett vívott csatában, a Nuno Álvares Pereira vezette portugál sereg legyőzött egy kasztíliai sereget, amelyet Fernándo Sánchez de Tovar, valamint Pedro Álvares Pereira (? – 1385), a kasztíliaiak pártján álló portugál nemes (Nuno Álvares Pereira testvére [4]) vezettek. A népharagnak Lançarote Pessanha, korábbi portugál admirális esett áldozatul. 1384. május 29-én Fernándo Sánchez de Tovar admirális vezérletével a kasztíliai flotta körülzárta, és ostromzár alá vette Lisszabont. Előtte János nagymester a portugál flotta egy részét, Gonçalo Rodrigues de Souza (1345-1350 között – 1412 után), Mafra ura vezetésével, visszavonta Porto kikötőjébe; de intézkedett a főváros megerősítése iránt. A portugál hajóhad azonban Eleonóra régensnő másik fivérének, Gonçalo Telles de Menesesnek (? – 1403), Neiva grófjának - és Rui Pereirának - a vezérletével, Portóból visszatért, és 1384. július 18-án, súlyos veszteségek mellett, de áttörte az ostromzárat, élelmiszert és hadianyagot juttatva a fővárosba. A harcokban Rui Pereira elesett. A főváros védői augusztusban sikerrel vertek vissza egy kasztíliai támadást. 1384 őszén betegség, pestis, ütötte fel a fejét a kasztíliaiak között, maga az admirális is ennek esett áldozatul, és a kasztíliai hajóhad, felhagyva az ostromzárral, 1384. októberben, majdnem öt hónap után, hazavitorlázott. I. János már 1384. szeptember elején visszaindult Kasztíliába, csak kisebb helyőrségekben hagyott hátra csapatokat.

1385. április 6-án, Coimbrában, a Cortes (a rendi gyűlés) János nagymestert I. János néven Portugália királyává kiáltotta ki, ő az első uralkodó az Avis-házból. Ez gyakorlatilag Beatrix királynő trónfosztását jelentette. Ebben a hónapban az angol segélycsapatok megérkeztek Portugáliába. A történtek miatt I. János Kasztíliából, hadsereggel, ismét Portugáliába vonult.

A kasztíliaiak számára nem kezdődtek jól a harcok: 1385. május 29-én, Trancoso mellett, a Gonçalo Vasques Coutinho (1358 körül – 1421) – továbbá Martim Vasques da Cunha (1357 körül – 1417) és João Fernandes Pacheco (1351? /1340?/ - 1420?) – vezérelte portugálok legyőztek egy kasztíliai egységet, amelyet Juan Rodríguez de Castañeda vezetett, aki elesett a csatában.

A háború legfontosabb ütközetére 1385. augusztus 14-én, Aljubarrota mellett került sor. A csatában a portugálok – Nuno Álvares Pereira és I. (Avisi) János király vezérletével – döntő győzelmet arattak az I. János vezette kasztíliai had felett. Pedro González de Mendoza (1340 körül – 1385), I. János főudvarnagya (a korszak egyik kasztíliai költője), a királynak – az uralkodó leszúrt lova helyett – a sajátjáét ajánlotta fel; így tudott elmenekülni a kasztíliai király a csatatérről. A főudvarmester az életével fizetett hősiességért; az utókor el is nevezte „Aljubarrota mártírjának”. A kasztíliaiak vesztesége egyébként is nagyon jelentős volt. A csatában – mások mellett – elesett Kasztíliai Ferdinánd, Alburquerque grófja, Kasztíliai János, Aguilar de Campoo ura [5], Aragóniai Péter (Ribagorzai Péter) Villena őrgrófja, Juan Fernández de Tovar, Kasztília admirálisa (Fernando Sánchez de Tovarnak, az előző admirálisnak a fia), és a portugál szövetségesek: Eleonóra régensnő testvére, João Afonso Telo de Meneses, valamint Pedro Álvares Pereira. I. János, még 1385-ben, visszatért Kasztíliába. 1385. október 15-én - már Kasztíliában - Valverde de Leganés mellett, Nuno Álvares Pereira [6] még legyőzte a Pedro Muñiz de Godoy, a Santiago (Szent Jakab) Lovagrend nagymestere vezette kasztíliai hadat, a nagymester is elesett az ütközetben. 1386. nyáron már Portugália teljesen területén I. (Avisi) János király uralkodott, a portugálok megőrizték függetlenségüket, teljes győzelmet arattak Kasztíliával szemben.

A portugál király 1386-ban, Windsorban, megújította az angolokkal a korábbi, még 1373-ban, I. Ferdinánd kötötte szerződést, és 1387-ben feleségül vette Filippát (1359 – 1415), John of Gauntnak, Lancaster hercegének, az első házasságából származó leányát. Lancaster hercege még nem mondott le a kasztíliai koronáról. A herceg 1387-ben – portugál segítséggel – betört León területére, azonban a hadjárata sikertelen volt. A herceg a franciaországi Bayonne városában, 1388-ban, I. Jánossal megkötött szerződésben, lemondott a kasztíliai trónigényéről, de ennek fejében I. János elsőszülött fia, a még kiskorú Henrik infáns, a trónörökös, házasságot kötött a hercegnek és második feleségének, Konstanciának a leányával, Katalinnal (1372 – 1418). (A házassági szertartást 1393-ban – formálisan – megismételték.) I. János király ezzel a megállapodással maga és örökösei részére meg tudta őrizni a kasztíliai (és a leóni) trónt, véget értek a dinasztikus viszályok. A kasztíliai-portugál harcoknak 1389. novemberben, Monçao városban megkötött fegyverszünet (majd – kölcsönös határvillongások után – az 1411-ben, Ayllón városában megkötött békeszerződés) vetett véget.

I. János lovasbalesetben, 1390-ben, meghalt.

Házasságai és gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Első felesége Aragóniai Eleonóra (1358–1382) volt, a Barcelonai-házból származó IV. Péter (1319–1387) aragóniai királynak és harmadik feleségének, Szicíliai Eleonórának (1325–1375) a leánya.

Gyermekeik:

Második felesége, I. Beatrix (1373–1409 után /1420 körül?/) portugál királynő.

Gyermekük:

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. I. Ferdinánd édesanyja, Konstancia Mánuel (Constanza Manuel de Villena) (1316 – 1345) I. János nagynénje volt; a féltestvére a kasztíliai király édesanyjának; I. János és I. Ferdinánd így unokatestvérek voltak.
  2. Van olyan forrás, amelyben – tévesen – nem Eleonóra királyné testvérét, João Afonso Telo de Menesest, Barcelos hatodik grófját, hanem João Afonso Telo de Menesest (? – 1381), Barcelos negyedik – és Ourém első – grófját jelölik meg Portugália admirálisaként. Az ő rokoni kapcsolatuk a következő volt: Eleonóra királynénak és testvérének az apja - az I. Péter kasztíliai király által meggyilkoltatott - Martim Afonso Telo de Meneses (? – 1356), valamint Barcelos negyedik (Ourém első) grófja testvérek voltak: Az idősebb João Afonso Telo de Meneses (aki nem volt admirális) a nagybátyja volt a királynénak és testvérének. - [1] - 2013. szeptember 14.; [2] - 2013. szeptember 14.
  3. Eleonóra I. János unokatestvéreivel, Alonso Enríquezzel (1354 – 1429), és féltestvérével, Pedro Enríquezzel (1355 körül – 1400) szervezkedett a kasztíliai király ellen. Ők mind a ketten II. Henrik ikertestvérének, az 1358-ban meggyilkolt Fadríque Alfonsónak (1334 /1333?/ - 1358) a fiai. A fivérek el is menekültek Franciaországba, de még I. János életében visszajöhettek Kasztíliába. Alonso Enríquez 1405-ben Kasztília admirálisa, Pedro Enríquez 1393-ban „Condestable de Castilla”, azaz Kasztília fő-hadparancsnoka lett.
  4. Van olyan forrás, amely szerint féltestvérek voltak.
  5. Kasztíliai Ferdinánd (1373 – 1385) és Kasztíliai János (1355 – 1385) I. János király unokatestvérei voltak: Kasztíliai Ferdinánd apja, Kasztíliai Sancho (1342 - 1374), Alburquerque grófja, és Kasztíliai János apja, Kasztíliai Tello (1337 – 1370), Aguilar de Campoo, valamint Lara és Vizcaya ura, mind a ketten II. Henrik királynak – I. János apjának – az öccsei voltak.
  6. Nuno Álvares Pereira később belépett a kármelita rendbe, ő a "Szent Főkapitány"; 2009-ben szentté is avatták. Egyébként ő volt a "2º Condestável de Portugal"; azaz a Portugál Királyság összes haderejének a második főparancsnoka; e tisztségnek a létrehozása óta.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Diccionario de historia de España I-III, Madrid, 1968 - 1969.
  • Dicionário de Historia de Portugal, I-III, Lisboa, 1963 – 1967.
  • Ludwig Vones: Geschichte der Iberischen Halbinsel im Mittelalter, 711-1480. Reiche – Kronen – Regionen. Sigmaringen. Thorbecke Verlag. 1993.
  • Crescencio Gallego Pellitero: Síntesis histórica de los reyes en España (Años 364-1994), Vigo, 1994.
  • Britannica Hungarica Világenciklopédia, Budapest, 1994 -.
  • José Manuel Calderón Ortega - Francisco Javier Diaz González: Los Almirantes del "siglo de oro" de la Marina castellana medieval (En la España Medieval), Madrid, 2001. - ([3] - 2013. szeptember 13.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • [4] - 2013. szeptember 13.
  • [5] – 2013. szeptember 13.
  • [6] - 2013. szeptember 13.
  • [7] - 2013. szeptember 13.
  • [8] - 2013. szeptember 13.
  • [9] - 2013. szeptember 13.
  • [10] - 2013. szeptember 13.
  • [11]- 2013. szeptember 13.
  • [12]- 2013. szeptember 15.
  • [13] - 2013. szeptember 15.


Előző uralkodó:
II. Henrik
Kasztília királya
13791390
Kingdom of Castile Arms (no crowned).svg
Következő uralkodó:
III. Henrik