Szentmáté

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szentmáté (Matei)
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Erdély
Fejlesztési régió Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Beszterce-Naszód
Rang községközpont
Beosztott falvak Aranyosmóric, Bödön, Kékesújfalu, Szászencs és Újős
Polgármester Vasile Encean (PD-L), 2012
Körzethívószám 0x63[1]
SIRUTA-kód 33667
Népesség
Népesség 733 fő (2011. október 31.)[2]
Magyar lakosság 620
Község népessége 2563 (2011)[3]
Földrajzi adatok
Terület 86,02 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Szentmáté  (Románia)
Szentmáté
Szentmáté
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 58′ 58″, k. h. 24° 15′ 56″Koordináták: é. sz. 46° 58′ 58″, k. h. 24° 15′ 56″

Szentmáté, 1913-ig Szászmáté (románul: Matei, németül Mathesdorf, szászul Mettesdref) Romániában, Beszterce-Naszód megyében található település.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Mezőség északkeleti részén, dombok között, Besztercétől 32 km-re délnyugatra található.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Régészeti emlékek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első ismert megtelepedők a Balkánról jött Criș-kultúra emberei voltak, Kr. e. 6000 után. Ők honosították meg itt a földművelést, az állattartást, a fazekasságot és a pattintott kőeszközök mellett a csiszolt kőeszközök készítését. A festett kerámiájú Petrești kultúra önálló telepe szintén megtalálható. Ezt követően az Iclod–Petrești szintézis népe élt itt. A kerámiát cserépőrleménnyel és apró szerves anyaggal soványították, ez öröklés is lehet a középső- vagy késő neolitikumból. Érdekes az eddig előkerült két állat alakú edény töredéke, a négyszögletes edény töredéke (bitumennel festett, akárcsak egy másik töredék), valamint a bekarcolt díszítésű edénytöredékek. Egyes edények a Parța-csoport edényeihez hasonlóak. Mindkét településszerkezet a Kr. e. 5 évezred első felében jött létre.

A Coțofeni-kultúra emberei Kr. e. 3000 táján telepedtek meg. Kései képviselőik lettek a kora bronzkorra jellemző álmandzsettás edények megalkotói Kr. e. 2600 táján. A gyalui és a szentmátéi leletek bizonyítják, hogy a Livezile–Copăceni csoport a Coțofeni-kultúrából született, akárcsak a Șoimuș-csoport. A Livezile–Copăceni csoportot egy fakéregmintázatú, a kora bronzkor II. vagy III. fázisába tartozó csoport követi. Ezt követően hiátus van a Wietenberg IV-Noua szintézisig, ahol az utóbbi elemek az uralkodóak. A Wietenberg IV–Noua együttélésben a Wietenberg-kerámia már nem olyan szépen díszített, mint az előző fázisban és a díszítés is kevesebb. Az egyik településen egy bronzöntési hulladék, egy másikon egy csontvéső, két településen kocsimodellek kerékagyas kerekei, egy másikon egy agyagkanál töredéke került elő. Meg kell említeni a három Noua sírt is, amik 2007-2008-ban kerültek elő. Az első és a harmadik hamvasztásos volt, a másodiknak csak az edényei kerültek elő. A Hallstatt kor egyik településéről egy kétrészes, kristályos kőből készült öntőforma egyik felének töredéke és egy vaslepény, valamint további két vaslepénytöredék darabjai kerültek elő. A keltáktól pár korongolt cserépdarab és két grafitos situlatöredék került általam a besztercei és naszódi múzeumba.

A dákok edénytöredékei mindig a római kerámiával együtt jelennek meg, megemlítendő egy görbe pengéjű kés. Őket a késő III. század és a IV. század gót kori leletei, majd az VVI. század gepida kori leletei követik. A gepida korból egy zöld színű, sárga és vörös díszű, töredékes üvegtárgyat és két pecsételt kerámiatöredéket érdemes megemlíteni. Újabb települések csak a VIII. században jönnek létre. Megemlítendő egy pecsételt és egy halszálkamintás cserépdarab. Úgy néz ki, vannak X-XII. századi települések is. A XIII-XIV. század fordulójáról származik a református templom sekrestyéje alatt megtalált településrészlet a sütőkemence sütőfelületének tapasztásdarabjaival. A Fő utca 232. szám alatt megtalált, dupla sövényfalu háza úgy készült, hogy dupla sorfalu karók közé vesszőfonást készítettek és ezek között döngölt földdel töltötték ki. A ház északi bejáratától balra eső előkerült falrész a kerámia alapján XIV. századi. E ház fölött XVI. századi réteg van.

Középkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1391-ben jelentkezik először a forrásokban Mathe néven. 1449-ben Mathee, 1455-ben Mathefalwa, 1622-ben S.-Mathe (Szent vagy Szász Máthé), 1700-ban Szász-Máté, 1733-ban Mathej formában fordul elő. Bizonyos, hogy a falu templomának patrocíniuma után kapta nevét, s eszerint a 14. században Szent Máté apostol tiszteletére szentelt temploma volt.

A középkorban és az újkor elején valószínűleg szász lakosságú, amiről később nevének előtagját kapta. A 14–15. században birtokosaként a Mátéi családot említik.

Újkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 16. században legfontosabb földesura a Kendi család, majd 1625-től a 19. századig a Hallerek. 1662-ben még evangélikus egyházközség. Szász lakói a hadak 1661 és 1663 közti vonulásainak eshettek áldozatul. Helyükre a Haller család 1702 körül telepített református magyarokat a két Küküllő vidékéről és ugyancsak a 18. században költöztek be első (görög katolikus) román lakói. 1750-ben 17 jobbágy, 29 zsellér és négy szegény férfit, két özvegyet és öt hajléktalant írtak össze. Doboka vármegyéhez, 1876-tól Szolnok-Doboka vármegyéhez tartozott.

Lakossága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1850-ben 586 lakosából 344 volt magyar, 227 román és 12 cigány nemzetiségű; 347 református, 235 görög katolikus és 3 zsidó vallású.
  • 2002-ben 782 lakosából 620 volt magyar és 161 román anyanyelvű; 587 református, 134 ortodox, 24 görög katolikus, 18 római katolikus és 11 pünkösdista vallású.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A román kori alaprajzú, egyenes szentélyzáródású református templom a két darabból összeállított román kori, befelé fordított ajtókerettel, törött késő román kori vagy kora gótikus szentségtartó fülkével, három keskeny és magas késő román kori vagy kora gótikus ablakkal, három gótikus ajtókerettel, két gótikus mérművű ablakkal és gótikus szentségtartó fülkével. Az északi és déli hajófalban egy-egy kis fülke van kialakítva, amiket azonban Juhos János lelkipásztor parancsára 2009 nyarán betömtek és bevakoltak. A diadalív jobb oldalán egy vulkáni tufából faragott kőbe véstek be Kendi Ferencné Homonnai Borbála emlékére egy feliratot. A dékán széke 1753-ban készült. Az ablakok faragott kövein kívül-belül kőfaragó jelek találhatóak – egy jel a DK-i támpilléren is látható. Észrevehető egy, az előző diadalívhez tartozó, másodlagosan az É-i támpillérbe beépített faragott kő is. Egyes kövek állítólag ablakok alsó részét képezhették. A faragott kövekből most már kevés látható, mivel nagyrészt eltüntették őket a vakolással, akárcsak a kőfaragójeleket, a DK-i támpilléren láthatón kívül. Amikor 2007 nyarán a templom körül gépi munkával leszedtek egy 30-50 cm közti földréteget, ez a sekrestye belső rétegeit is érintette, a sárga agyagpadlóig. Evvel megszűnt annak lehetősége, hogy a sekrestyében talált három gödör beásási szintjét meg lehessen állapítani. A gépi munka és a mentőásatás révén kerültek elő egy gótikus szobortartó fülke maradványai, amiket a gép tovább aprított. Ugyanakkor a sekrestyén belül előkerült egy falmaradvány, ami nincs szervesen egybeépítve a sekrestye keleti falával és kelet-nyugat irányból elfordul észak felé. 2007-ben, a nedvességelvezető cső lefektetésekor, a sekrestye északi falát az északnyugati sarok mellett feltörték és átvezették itt a csövet, a köveket azonban nem rakták vissza föléje. A sekrestyét a reformáció után bontották le, látható volt vakolás előtt a csorbázata és az is, hogy a hajó és a szentély találkozásánál a sekrestye nyugati fala helyére támpillért építettek. A hajó északi falán lévő két ablak is a hajó megépülése után több idővel készült, a falat itt téglával rakták ki. A templom körül hét biztos és további estleges négy közös sírt került elő, amikben a vázdarabok nem voltak anatómiai pozícióban és egyetlen csontnak sem volt meg mindkét vége. Ez azt jelenti, hogy a templomban meglévő temetkezéseket ásták ki és tették a templom körüli közös sírokba. Ezeken kívül előkerült két bolygatatlan sír is. A templomtól a besztercei múzeumba jutott egy kerek kőgolyó, aminek Tekén és Fehér megyében vannak párhuzamai, valamint egy gótikus bordatöredék. A templom udvarán látható még Kendi Ferencné Homonnai Borbála feliratos sírköve és egy ismeretlen személyhez tartozó, latin feliratú és a szabad ég alatt vízszintesen a földre fektetett, vulkáni tufából készült, rossz állapotban lévő középkori sírkő. Ezt 2007 nyarán szedték elő a déli bejárat deszkapadlója alól és a templomudvar déli kerítése mellé helyezték. Még 1996-ban felhívtam a figyelmet a kő elővételére a padló alól, mert a templombajárók cipőjéről lecsepegő vizet meg a föld nedvességét a kő beszívta és fagyás-engedés után darabok estek le róla. A templomhoz tartozó fa harangláb a 19. században épült.
  • 2007-2008-ban a mai általános iskola alatt előkerültek egy fából és agyagból készült épület maradványai, meg az épülethez tartozó kövezet. Ez lehetett valószínűleg a református iskola. Ettől nem messze egy téglából és kőből készült sírláda, egy paticsház és emberalakos csempetöredék került elő.
  • A Haller-udvarház már a reneszánsz idején létezett, ahogy azt egy 2001-ben előkerült, a besztercei múzeumban lévő faragott kő jelzi. Hátsó részénél megfigyelhető még a föld felszínén a mára már földdel feltöltött egykori szökőkút. Az udvarház mai formájában a 1718. századból való, ma községháza és a kultúrotthon működik benne.
  • Az egykori görög katolikus templom helyén, a mai ortodox temetőben megtalálható még egy kőkereszt, aminek cirill betűs felirata van. Ezen kívül egy homokkő sírkövön is van ilyen felirat.
  • A római katolikus kápolnát Lázár János és Árpád építtette 1892-ben.
  • Az egykori református tanítói szolgálati lakás 1943-ban, Debreczeni László tervei szerint épült.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Tatár Árpád régész
  • Janitsek Jenő – Hints Miklós: Az erdélyi Melles-völgy helynevei. Bp., 1992

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek : A középkori erdélyi püspökség templomai I–II. 2. bőv. kiadás. Gyulafehérvár: Római Katolikus Érsekség. 2000. ISBN 973-9203-56-6  Online elérés
  • Kádár JózsefSzolnok-Dobokavármegye monographiája VI.: A vármegye községeinek részletes története (Sajgó–Tótfalu). Közrem. Tagányi Károly, Réthy László. Deés [!Dés]: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1901. Online elérés
  1. "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Romtelecom, 3–RDS
  2. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  3. Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate finale: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2013. július 10.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]