Oláhlápos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Oláhlápos (Lăpuș)
Lapus Maramures RO north side.jpg
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Partium
Fejlesztési régió Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Máramaros
Rang község
Beosztott falvak
Polgármester Giurgiu Nicolae
Irányítószám 437175
SIRUTA-kód 108231
Népesség
Népesség 3709 fő (2011. október 31.)[1]
Magyar lakosság 21 (2011)
Népsűrűség 45 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 86,55 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Oláhlápos (Románia)
Oláhlápos
Oláhlápos
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 29′ 44″, k. h. 24° 00′ 25″Koordináták: é. sz. 47° 29′ 44″, k. h. 24° 00′ 25″

Oláhlápos (románul: Lăpuș) falu Romániában, Máramaros megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Máramaros megyében, Magyarlápostól északkeletre, Rogoz és Kohóvölgy között, a Lápos folyó mellett fekvő település.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nevét a területén keresztül folyó Lápos folyó vizéről, s az egykori lápos, mocsaras fekvése után kapta. Előnevét pedig lakosairól.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A település nevét 1315-ben említették először az oklevelek Lapos terra, 1505-ben Lapos, 1548-ban Olah-Lapos néven. Oláhlápos keletkezését is az 1500-as évek közepe tájára teszik, mivel a láposvidék urai a Bánffyak által felsorolt községek között még nem szerepelt neve mikor a birtokot Harinnai Farkas családnak zálogba adták.

A falu a Bánffy család ősi birtoka volt, melyet 1315-ben Károly Róbert király mint ősi örökségüket adta vissza a Bánffy család tagjainak Dénes fiainak Tamásnak és Istvánnak.

1506-ban birtokosai III. (Vak) Bogdán moldvai fejedelemnek adták el.

1506-ban Báthory Zsigmond a láposi ezüstbányákat haszonbérbe adta 500 tallérért Grison Jakab és Marconio Rocco nevű olaszoknak, s munkásoknak mellé adta Oláhlápost és lakosságát, mely e bányák szomszédjában volt.

1593-ban lakosai a nagybányai bányáknál teljesítettek szolgálatot.

1594-ben a település Herberstein Frigyes báró birtoka volt, aki azt 1598-ig Krakker Szaniszlónak adta haszonbérbe.

1598-ban Oláhlápos a kapniki ezüstbányákhoz tartozott.

1602-ben Báthory Zsigmond a települést - a hozzá tartozó Szászmező-pusztával együtt Szentlászlói Kamuthy Farkasnak és testvérének drági Kamuthi Balázsnak adományozta.

1618-ban Báthory Zsigmond fejedelem birtoka volt.

1659-ben Barcsay Ákos e birtokot Bánffy Györgynek Györgynek és Dénesnek adta zálogba. A Bánffyaké maradt a későbbiekben is egészen 1769-ig.

1661 július 30-án Kemény János fejedelem Négerfalváról kiindulva itt szállt, s pihent meg megvert seregével, azonban a tatárok mindenütt a nyomukban voltak Ali basa vezérletével, s nagy pusztítást végeztek köztük; a az elfogottakat legyilkolták, vagy rabláncra fűzték.

1769-ben a kincstár a Bánffy örökösöktől az oláhláposi birtokot magához váltotta, s azt a nagybányai bányaigazgatóságnak adta át.

Ortodox templom

Oláhlápos határának 3600 holdnyi területe 1870-ig magába foglalta az oláhláposbányai arany-, ezüst és réztermelő bányatelepet a horgospataki (Sztrimbuly) kohászatot és erdészetet, valamint az 1846-1848-ban épített, 1850-ben üzembe vett, de 1892 év tavaszán beszüntetett rojahidai magyar királyi vasgyár-telepet is.

Az itteni vasgyár 1892-es bezárásáig a település lakossága viszonylag jólétben élt, azonban a kincstári uradalom, igazgatóság, vashámor, és a rojahidai vasgyár megszűntével lakói elszegényedtek.

1892-ben a település birtokosa az államkincstár volt.

A település lakói a 19. század végén, 20. század elején túlnyomóan románok voltak, de feles számú magyar lakossága is volt.

1857-ben a településnek 2406 lakosa volt, ebből 428 római katolikus, 1929 görög katolikus, 3 evangélikus, 36 helvét lakosa volt.

1891-ben 2708 lakosából 416 római katolikus, 2235 görög katolikus, 5 görögkeleti, 16 református, 3 lutheránus, 33 izraelita volt.

Oláhlápos a trianoni békeszerződés előtt Szolnok-Doboka vármegye magyarláposi járásához tartozott.

Nevezetességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Görög katolikus kőtemplomát 1803-ban kezdték építeni.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kádár JózsefSzolnok-Dobokavármegye monographiája V.: A vármegye községeinek részletes története (Lápos–Rózsapatak). Közrem. Tagányi Károly, Réthy László. Deés [!Dés]: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1901. Online elérés
  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)