Sajómagyarós

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sajómagyarós (Șieu-Măgheruș, Ungersdorf)
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Erdély
Fejlesztési régió Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Beszterce-Naszód
Rang községközpont
Beosztott falvak Árokalja, Kentelke, Királynémeti, Pogyerej, Szeretfalva és Sajómagyarósi völgy
Polgármester Sorin-Aurel Mititean (PDL), 2012
Körzethívószám 0x63[1]
Népesség
Népesség 932 fő (2011. október 31.)[2]
Község népessége 3756 (2011)[3]
Magyar lakosság 3
Földrajzi adatok
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Sajómagyarós  (Románia)
Sajómagyarós
Sajómagyarós
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 05′ 31″, k. h. 24° 22′ 22″Koordináták: é. sz. 47° 05′ 31″, k. h. 24° 22′ 22″
Sajómagyarós weboldala

Sajómagyarós (1912-ig Sajómagyaros, románul Șieu-Măgheruș, németül Ungersdorf) falu Romániában, Erdélyben, Beszterce-Naszód megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Besztercétől 20 km-re délnyugatra, a Nagy-Szamosba folyó Sajó jobb partján, attól 1 km-re, 313 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. Északkeleti része alatt sótelep található.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Neve a mezőségi ejtésű magyaró ('mogyoró') szó -s képzővel ellátott alakja. Első előfordulásai: Munerochs, Mungerochs és Munaros (1300 körül), Monorous (13321337). Az a-zó változat csak 1621-ben jelenik meg (Magyaros), az előtag pedig 1882-ben (Sajó-Magyaros). A német név népetimológiás, a magyar szó hatására (1830: Ungres, 1861: Ungersdorf, de 1857-ben Nußdorfként is!). Román neve (először 1830-ban: Magyeresu) 1920-ig Măgheruș volt. 1940 és 1944 között a magyar közigazgatás ismét a Sajómagyaros alakot használta.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A középkorban vármegyei területen fekvő, szász–magyar lakosságú jobbágyfalu volt. 1621-ben az evangélikus mellett még református egyháza is fennállt. 1772-ben az egyházi vizitáció egy forint büntetésre ítélte a szász asszonyokat, amiért román szokás szerint kettős katrincát hordtak és hajukat nem kötötték fel kontyba.[4] Evangélikus egyháza 1850-ig a nagysajói református egyházmegyéhez tartozott. 1733-ban már a görög katolikus románok alkották a lakosság többségét. Viszonylag korán zsidók is beköltöztek, 1830-ban már állt a faluban zsinagóga. Saját rabbija az 1880-as és az 1930-as évek között működött. 1876-ig Doboka, majd Szolnok-Doboka vármegye része volt. 1886-ban vasúti csomóponttá vált. 1895-ben 1538 hektáros határának 37%-a volt szántó, ugyanannyi legelő és 16%-a rét. Bár kisebbségben voltak, a szántóföldek 99%-át a szász gazdák birtokolták. Fontos szerepet játszott a szilva- és almatermesztés. Szászok és románok lakóhely szerint nem különültek el, bár a szász házak többsége a főutcán állt. 1940-ben a második bécsi döntés követően visszakerült Magyarországhoz. 1944. szeptember 19-én a német hadsereg a szászokat evakuálta, csak nagyon kevesen maradtak közülük a faluban. Utódaik közül ma a legtöbben Felső-Ausztriában élnek.

Lakossága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1900-ban 1081 lakosából 642 volt román, 205 német, 111 magyar és 60 cigány anyanyelvű, 656 görög katolikus, 205 evangélikus, 134 zsidó, 47 ortodox és 26 református vallású.
2002-ben 896 főből 833 román és 60 cigány nemzetiségű, 790 ortodox és 91 pünkösdista vallású.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A falu feletti 580 m magas, Hegyeris nevű hegyen láthatók a bronz- és vaskori alapokon épült 1314. századi Szent László vára (Cetatea, Heilige Königsburg) sáncai. Neve a közeli cserhalmi csata nyomán népszerűvé vált Szent László-mondakörhöz fűződik. A Hegyerisen egy erdőt és egy forrást is Szent Lászlóról neveztek el, sőt az 1771 után elpusztult hegyerisi ortodox kolostor, egykori búcsújáróhely is őrzött a hagyomány szerint egy Szent László-képet. A kolostor kápolnájának romjait a szászok Ladislaus-Kapelle néven emlegették.
  • A volt evangélikus (ma ortodox) templom eredetileg a 1314. században épült, ebből a periódusból azonban csak portáléja maradt fenn. 1633-ban és 1863-ban újjáépítették.
  • A 18. században épült kastély ma szakiskola.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Jost Linkner: Heimatbuch Ungersdorf in Nordsiebenbürgen. Wels, 1995
  • Kádár JózsefSzolnok-Dobokavármegye monographiája VI.: A vármegye községeinek részletes története (Sajgó–Tótfalu). Közrem. Tagányi Károly, Réthy László. Deés [!Dés]: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1901.
  1. "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Romtelecom, 3–RDS
  2. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Institutul Național de Statistică. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  3. Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate finale: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2013. július 10.)
  4. Kolumbán Vilmos József: Magyar–szász–román migráció a Nagysajói Káptalan területén. In Kupa László szerk.: Vándorló kisebbségek. Pécs, 2010, 86. o.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]