Felsőszőcs

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Felsőszőcs (Suciu de Sus)
RO MM Suciu de Sus 3.jpg
Görög katolikus templom
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Partium
Fejlesztési régió Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Máramaros
Rang falu
Községközpont Felsőszőcs
Beosztott falvak Alsószőcs (Suciu de Jos), Tágfalva (Larga)
SIRUTA-kód 109050
Népesség
Népesség 2450 fő (2011. okt 31.)[1]
Község népessége 3868 (2011)[2]
Földrajzi adatok
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Felsőszőcs (Románia)
Felsőszőcs
Felsőszőcs
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 25′ 53″, k. h. 24° 02′ 28″Koordináták: é. sz. 47° 25′ 53″, k. h. 24° 02′ 28″

Felsőszőcs (Suciu de Sus), település Romániában, a Partiumban, Máramaros megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarlápostól délkeletre, a Czibles patak jobb partján elnyúló völgyben, Alsószőcs és Tágfalva közt fekvő település.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Felsőszőcs területe ősidők óta lakott hely lehetett. Területén a településről elnevezett Felsőszőcs Kultúra leletei kerültek napvilágra.

Nevét először 1383-ban említette először oklevél.

1405-ben Zwech, 1514-ben Felseo Zöth, 1553-ban Felseuzewch, 1618-ban Felseo Züchy, 1646-ban Felseö Szőcs, 1830-ban Felső-Szőcs, románul Szucsu néven írták.

A fennmaradt hagyomány szerint a falu egykor a Tőkés felé fekvő Troján határrészben épült, a Sztrimba-patak mentén, ahonnan az állatokat a község mai helyére hajották legelni, majd idővel a lakosság is lehuzódott ide.

Felső-Szőcsöt is valószínűleg a losonczi Bánffyak, a Lápos-vidék akkori urai alapították és bírták. Később, 1405-ben mikor Csicsóvára a losonczi Bánffyak kezére került, Szőcsöt is e vár tartozékául nevezték meg.

1467-ben, a Bánffyak hűtlensége miatt Mátyás király Szőcsöt elvette tőlük és Szerdahelyi Kis Jánosnak és testvérének Mihálynak adományozta.

1553-ban Csicsóvár tartozéka volt, vajdája ekkor Andrejka volt.

1577-ben pedig már Szamosújvár tartozékaként szerepelt és még 1593-ban is Szamosujvárhoz tartozott, kenéze ekkor Boga János volt.

1602-ben pedig Huszár Péter birtoknak írták.

1610-ben Makray Bertalan és Bethlen Erzsébet fia Pétert, mint a széki merénylet részesét, e birtokától megfosztották, de mikor azt a fejedelem sógorának Dobay Tamásnak odaadományozta, azt Dobay visszabocsátotta Makraynak.

1910-ben 1586 lakosából 30 magyar, 91 német, 1417 román, 48 cigány volt. Ebből 1462 görög katolikus, 98 izraelita volt.

A trianoni békeszerződés előtt Szolnok-Doboka vármegye Magyarláposi járásához tartozott.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Atanasiu Moț-Dâmbul a naszódi román határőrség hadnagyának emlékműve

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kádár JózsefSzolnok-Dobokavármegye monographiája I–VII. Közrem. Tagányi Károly, Réthy László, Pokoly József. Deés [!Dés]: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1900–1901.
  • Tekintő. Erdélyi helynévkönyv. Adattári tallózásból összehozta Vistai András János. [Hely és év nélkül, csak a világhálón közzétéve.] 1–3. kötet.  

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate definitive: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2013. július 10.)