Kolozsborsa
| Kolozsborsa (Borșa) | |
 |
|
| A Bánffy-kastély | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Erdély |
| Fejlesztési régió | Északnyugat-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Kolozs |
| Rang | községközpont |
| Községközpont | Bánffytanya, Csomafája, Kolozsgyula |
| Polgármester | Mariana Secară (Szociálliberális Unió), 2012 |
| Népesség | |
| Népesség | 1416 fő (2002)[1] +/- |
| Község népessége | 1865 (2002)[2] |
| Magyar lakosság | 133 |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 328 m |
| Terület | 61,62 km² |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 Kolozsborsa
Pozíció Románia térképén
|
|
| é. sz. 46° 56′ 2″, k. h. 23° 39′ 57″ | |
| Kolozsborsa weboldala | |
Kolozsborsa, 1911-ig Borsa (románul Borșa) falu Romániában, Kolozs megyében.
Tartalomjegyzék |
Fekvése [szerkesztés]
Kolozsvártól 27 kilométerre észak–északkeletre, a Borsa völgyében fekszik. Délről a Sziláj-hegy, nyugatról az Őr-hegy, északról a Nagy-hegy, keletről a Lapát-tető veszi körül.
Története [szerkesztés]
Kezdetben a Borsa nemzetség birtoka volt.[3] Első írásos említése 1315-ből maradt fenn, Borsaharaszta néven. Nevének változatai: Borsa és Borza Harasta (1332). 1332-ben már plébániatemploma volt.[4] Doboka vármegyéhez tartozott, 1876-ban csatolták Kolozs vármegyéhez. Legnagyobb birtokosa 15. századtól egészen a 20. századig a Bánffy család volt. 1703-ban a kurucok kifosztották. Református anyaegyháza 108 férfit és 165 asszonyt számlált. A Borsa völgyének gazdasági központja volt, hetivásárral. Bánffy Dániel 1838-ban alapított merinó törzsnyája terjesztette el a fajtát Erdélyben. A lépfene pusztítása után, 1852-ben Wesselényi Ferencnek adta el Drágra.[5] 1905 körül Bánffyak nagybirtokán kívül a Bokis, Beszteri, Bitár, Felszegi és Jónás családok bírtak benne középbirtokkal, a Bánffyak két, a Gyulayak egy jelentős ménest tartottak fenn. Miután a tagosítást már 1882-ben véghezvitték, lakosságának többsége egészen az 1920-as években lezajlott földosztásig igen nehéz körülmények közt élt. A legelőterület túlnyomó részét a nemesi birtokosok számára vonták össze, és a volt jobbágycsaládok nem voltak képesek juhnyájat tartani. Emiatt szokássá vált, hogy tavasszal túróért cserébe vállaltak szénamunkát a bárói birtok kaszálóján. Szintén jobbágyi eredetű magyar lakossága a Kallós, Kispál és Varga „nemzetségekre” oszlott. Mikó Imre beszámolója szerint sok református családban az 1920-as években otthon is románul beszéltek. 1914-től gyógyszertár működött benne.[6] 1943-ban 6886 kataszteri holdas határának 50%-a volt szántó, 23%-a legelő és 21%-a kaszáló. Erdeje egyáltalán nem volt. Görög katolikus fatemplomát 1910-ben Adalinba szállították.
1850-ben 1741 lakosából 1396 volt román, 254 magyar, 61 roma és 12 zsidó nemzetiségű; 1400 görög katolikus, 274 református, 55 római katolikus és 12 zsidó vallású.
2002-ben 1416 lakosából 1269 volt román és 133 magyar nemzetiségű; 1072 ortodox, 152 görög katolikus, 131 református, 41 pünkösdista és 14 római katolikus vallású.
Látnivalók [szerkesztés]
- A 19. századi, eklektikus stílusú Bánffy-kastély 1957 óta pszichiátriai otthonként működött, de visszaszolgáltatják a család örökösének.[7] A kastélytól kétszáz méterre dél–délnyugatra Bánffy Dániel (1812–88) síremléke.[8]
- Református temploma 1827-ben épült, korábbi temploma köveinek és ajtókereteinek felhasználásával.
Híres emberek [szerkesztés]
- Itt született 1857-ben Ferenczi Zoltán irodalomtörténész.
- Itt született 1882-ben Jakobi József belgyógyász.
- Itt született 1924-ben Tamás Lajos mezőgazdasági kutató.
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között
- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között
- ↑ Erdély története: Három kötetben (szerkesztő Köpeczi Béla, Makkai László, Mócsy András, Szász Zoltán), Budapest, Akadémiai Kiadó, 1986, ISBN 963-05-4203-X [1]
- ↑ Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek : A középkori erdélyi püspökség templomai I–II. 2. bőv. kiadás. Gyulafehérvár: Római Katolikus Érsekség. 2000. ISBN 973-9203-56-6 Online elérés
- ↑ Szentkirályi Ákos: Erdély juhai, Erdély juhtenyésztése. Kolozsvár, 1923, 11–12. o.
- ↑ Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 48. o.
- ↑ Kolozs megye műemlékeinek jegyéke, 1021-es sorszám [2] (pdf)
- ↑ Liviu Stoica – Gheorghe Stoica – Gabriela Popa: Erdélyi kastélyok és várak: Kolozs megye. Kolozsvár, 2008
Források [szerkesztés]
- K. Kovács László: A borsa-völgyi juhászat. Budapest, 2008
- Mikó Imre: Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés. Kolozsvár, 1932
Kapcsolódó szócikkek [szerkesztés]
|
||||||||||||||||||||||||||||
.svg){kind=small}
