Kolozsborsa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kolozsborsa (Borșa)
Banffy Castle in Borsa, Cluj Romania-3.JPG
A Bánffy-kastély
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Erdély
Fejlesztési régió Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Kolozs
Rang községközpont
Községközpont Bánffytanya, Csomafája, Kolozsgyula
Polgármester Mariana Secară (Szociálliberális Unió), 2012
Népesség
Népesség 1223 fő (2011. október 31.)[1]
Magyar lakosság 133
Község népessége 1600 (2011)[2]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 328 m
Terület 61,62 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Kolozsborsa  (Románia)
Kolozsborsa
Kolozsborsa
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 56′ 02″, k. h. 23° 39′ 57″Koordináták: é. sz. 46° 56′ 02″, k. h. 23° 39′ 57″
Kolozsborsa weboldala

Kolozsborsa, 1911-ig Borsa (románul: Borșa) falu Romániában, Kolozs megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kolozsvártól 27 kilométerre észak–északkeletre, a Borsa völgyében fekszik. Délről a Sziláj-hegy, nyugatról az Őr-hegy, északról a Nagy-hegy, keletről a Lapát-tető veszi körül.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kezdetben a Borsa nemzetség birtoka volt.[3] Első írásos említése 1315-ből maradt fenn, Borsaharaszta néven. Nevének változatai: Borsa és Borza Harasta (1332). 1332-ben már plébániatemploma volt.[4] Doboka vármegyéhez tartozott, 1876-ban csatolták Kolozs vármegyéhez. Legnagyobb birtokosa 15. századtól egészen a 20. századig a Bánffy család volt. 1703-ban a kurucok kifosztották. Református anyaegyháza 108 férfit és 165 asszonyt számlált. A Borsa völgyének gazdasági központja volt, hetivásárral. Bánffy Dániel 1838-ban alapított merinó törzsnyája terjesztette el a fajtát Erdélyben. A lépfene pusztítása után, 1852-ben Wesselényi Ferencnek adta el Drágra.[5] 1905 körül Bánffyak nagybirtokán kívül a Bokis, Beszteri, Bitár, Felszegi és Jónás családok bírtak benne középbirtokkal, a Bánffyak két, a Gyulayak egy jelentős ménest tartottak fenn. Miután a tagosítást már 1882-ben véghezvitték, lakosságának többsége egészen az 1920-as években lezajlott földosztásig igen nehéz körülmények közt élt. A legelőterület túlnyomó részét a nemesi birtokosok számára vonták össze, és a volt jobbágycsaládok nem voltak képesek juhnyájat tartani. Emiatt szokássá vált, hogy tavasszal túróért cserébe vállaltak szénamunkát a bárói birtok kaszálóján. Szintén jobbágyi eredetű magyar lakossága a Kallós, Kispál és Varga „nemzetségekre” oszlott. Mikó Imre beszámolója szerint sok református családban az 1920-as években otthon is románul beszéltek. 1914-től gyógyszertár működött benne.[6] 1943-ban 6886 kataszteri holdas határának 50%-a volt szántó, 23%-a legelő és 21%-a kaszáló. Erdeje egyáltalán nem volt. Görög katolikus fatemplomát 1910-ben Adalinba szállították.

1850-ben 1741 lakosából 1396 volt román, 254 magyar, 61 roma és 12 zsidó nemzetiségű; 1400 görög katolikus, 274 református, 55 római katolikus és 12 zsidó vallású.

2002-ben 1416 lakosából 1269 volt román és 133 magyar nemzetiségű; 1072 ortodox, 152 görög katolikus, 131 református, 41 pünkösdista és 14 római katolikus vallású.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A 19. századi, eklektikus stílusú Bánffy-kastély 1957 óta pszichiátriai otthonként működött, de visszaszolgáltatják a család örökösének.[7] A kastélytól kétszáz méterre dél–délnyugatra Bánffy Dániel (1812–88) síremléke.[8]
  • Református temploma 1827-ben épült, korábbi temploma köveinek és ajtókereteinek felhasználásával.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Institutul Național de Statistică. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate finale: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2013. július 10.)
  3. Erdély története: Három kötetben (szerkesztő Köpeczi Béla, Makkai László, Mócsy András, Szász Zoltán), Budapest, Akadémiai Kiadó, 1986, ISBN 963-05-4203-X [1]
  4. Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek : A középkori erdélyi püspökség templomai I–II. 2. bőv. kiadás. Gyulafehérvár: Római Katolikus Érsekség. 2000. ISBN 973-9203-56-6  Online elérés
  5. Szentkirályi Ákos: Erdély juhai, Erdély juhtenyésztése. Kolozsvár, 1923, 11–12. o.
  6. Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 48. o.
  7. Kolozs megye műemlékeinek jegyéke, 1021-es sorszám [2] (pdf)
  8. Liviu Stoica – Gheorghe Stoica – Gabriela Popa: Erdélyi kastélyok és várak: Kolozs megye. Kolozsvár, 2008

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • K. Kovács László: A borsa-völgyi juhászat. Budapest, 2008
  • Mikó Imre: Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés. Kolozsvár, 1932

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kolozsborsa témájú médiaállományokat.