Szabad György

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szabad György
Született 1924. augusztus 4. (90 éves)
Arad
Nemzetisége magyar
Foglalkozása történész,
egyetemi tanár,
politikus,
akadémikus

Szabad György (Arad, Románia, 1924. augusztus 4. –) Széchenyi-díjas magyar történész, egyetemi tanár, politikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kutatási területe a magyarországi polgári átalakulás. 1990 és 1994 között az Országgyűlés elnöke volt.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az érettségi 1942-es letétele után beadott felvételi kérelmeit az akkor hatályos numerus clausus miatt elutasították, emiatt kertésztanonc volt 1944-ig, majd zsidó származásúként munkaszolgálatra hívták, onnan 1944. március 15-én megszökött. Ugyancsak szökéssel ért véget a 1945 márciusában történt kéthetes orosz kényszermunkája. 1945-ben vették fel a Budapesti Tudományegyetem történelem szakára, ahol 1950-ben, az addigra már Eötvös Loránd Tudományegyetemnek (ELTE) hívott intézményben szerzett tanári és levéltárosi diplomát. Az egyetem ideje alatt gazdálkodott is, majd 1949-ben a Magyar Országos Levéltár gyakornoka, később levéltárosa lett. Diplomájának megszerzése után 1954-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem aspiránsa volt, majd az ELTE újkori és legújabbkori magyar történelem tanszékének adjunktusává nevezték ki. 1956-ban vette át docensi, 1970-ben egyetemi tanári kinevezését. 1994-ben professor emeritusi címet kapott.

1955-ben védte meg a történettudományok kandidátusi, 1969-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Történettudományi Bizottságának lett tagja. 1982-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1998-ban rendes tagjává választotta. 1985 és 1990 között a Magyar-Lengyel Történész Vegyesbizottság elnöke, majd tagja lett.

Tudományos munkássága mellett közéleti szerepet is vállalt: 1945 és 1946 között a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKgP) tagja volt. Az 1956-os forradalom alatt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Forradalmi Bizottságának tagjává választották. A forradalom leverése után zaklatták, de eljárás nem indult ellene. A politikai életbe ezután csak 1987-ben tért vissza, amikor részt vett és felszólalt a lakiteleki találkozón. Ekkor a Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapító tagja lett. 1989-ben megválasztották a párt elnökségébe is, amelynek munkájában 1994-ig vett részt.

Az 1990-es országgyűlési választáson pártja budapesti területi listájáról szerzett mandátumot. 1990 májusában az Országgyűlés alelnökévé választották, majd három hónap múltán vette át az Országgyűlés elnöki tisztségét, amelyet a ciklus végéig viselt. Az 1994-es országgyűlési választáson az MDF országos listájáról szerzett mandátumot. Az 1996. évi pártszakadáskor az MDF-ből kivált Magyar Demokrata Néppárthoz (MDNP) csatlakozott. 1997-ben az MDNP-frakció egyik helyettes vezetőjévé választották, amely tisztséget a ciklus végéig viselt. 1998-ban indult az országgyűlési választáson, de mandátumot nem szerzett. A pártból 1999-ben lépett ki, azután a Fidesz rendezvényeinek vendége lett.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kutatási területe 1956 előtt a magyar gazdaság- és társadalomtörténet volt, ezt követően a magyar polgári átalakulás korszakában előtérbe került nemzeti és demokratikus törekvéseket helyezte vizsgálatai középpontjába.

Foglalkozott az önálló államiság történeti kérdéseivel, valamint a parlamentáris kormányzati rendszerre alapozandó jogállamiság és az abszolutista törekvések közötti konfliktusok.

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nős, második házasságban él, második feleségétől egy lánygyermeke született.

Díjai, elismerései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Főbb publikációi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A tatai és gesztesi Esterházy-uradalom áttérése a robotrendszerről a tőkés gazdálkodásra (1957)
  • Forradalom és kiegyezés válaszútján 1860–61 (1967)
  • Kossuth on the Political System of the United States of America (1975)
  • Deák Ferenc és a reformkori Széchenyi–Kossuth-vita (1976)
  • Hungarian Political Trends between the Revolution and the Compromise 1849–1867 (1977)
  • Kossuth politikai pályája (1977)
  • Az önkényuralom kora 1849–1867 (1979, 1987)
  • Batthyány és Magyarország alkotmányos önkormányzatának kérdése 1848 tavaszán (1982)
  • Miért halt meg Teleki László? (1985)
  • Magyarország önálló államiságának kérdése a polgári átalakulás korában (1986)
  • A zsellérilletmény (1987)
  • Wesselényi és Kölcsey (Debrecen, 1997)
  • A kormány parlamenti felelősségének kérdése (1998)
  • Kísérletek a faúsztatás szabályozására (Kolozsvár, 1999)
  • „Minden fizetés célja... a nemzet boldogsága legyen” (1999)
  • The Conceptualization of a Danubian Federation (1999)
  • A parlamentáris kormányzati rendszer megteremtése, védelmezése, és kockáztatása Magyarországon 1848–1867 (2000)
  • Magyarország polgári átalakulása a reformkorban és 1848–49-ben (2001)
  • Kossuth irányadása (2002)
  • Egy történész „aforizmáiból” (Kolozsvár, 2004)
  • Antall József újraolvasott kormányprogramja (2006)
  • In memoriam I. Tóth Zoltán (2007)
  • Varga János (1927–2008) (2008)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Dénes–Gergely–Pajkossy: A magyar polgári átalakulás kérdései Tanulmányok Sz. Gy. 60. születésnapjára (1984)
  • Orosz István–Pölöskei Ferenc: Nemzeti és társadalmi átalakulás a XIX. században Magyarországon Tanulmányok Sz. Gy. 70. születésnapjára (1994)


Elődje:
Fodor István
Göncz Árpád
A magyar Országgyűlés elnöke
1990–1994
Utódja:
Gál Zoltán