Alþingi

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Alþingi (angol átírásban Althing vagy Althingi, jelentése: mindenki gyűlése, azaz közgyűlés) Izland parlamentje, amit szokás a világ legrégebbi ilyen típusú intézményének nevezni, bár korai korszakában inkább a nemzetségi társadalmakra jellemző népgyűlés volt. 930-ban alapították. Az üléseket annak idején nyáron, két-három hétig tartották a hosszú nyári nappalokon a szabad ég alatt, Þingvellirben. Itt zajlott a bíráskodás, törvényhozás, de emellett fontos társadalmi esemény lett, amin az ország lakosságának 10-15%-a gyűlt össze rendszeresen.[1]

Az ősi Alþingi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ősi skandináv szokásjogon alapuló népgyűlések rendszere Izlandon is kialakult a honfoglalás után. 12. századi izlandi írásos források beszámolnak arról, hogy Þorsteinn Ingólfsson, az izlandi honfoglalás vezető alakjának, Ingólfur Arnarsonnak a fia alapította a 9-10. század fordulója körül a Reykjavíkot övező vidék, Kjalarnes gyűlését, az országos népgyűlés, az Alþingi egyik elődjét. Az ő fia, Þorkell már az AlÞingi törvénymondója volt a 10. század vége felé.

A 930-ban létrejött országos népgyűlés az ország egyes területein már létező helyi gyűlések felett álló intézmény volt, elsősorban törvényhozással és a törvények alapján bíráskodással foglalkozott. a helyi viták a helyi gyűlések hatáskörében maradtak, az Alþingi elé általában csak a több helyi körzetet is érintő jogviták kerültek. A törvényeket sokáig nem foglalták írásba, hanem az egyetlen állandó tisztségviselő, a törvénymondó minden éves gyűlésen élőszóban elmondta az érvényben lévő törvények egyharmadát, így az összes törvény ismertetésére három év alatt került sor. A törvénymondó emellett minden érdeklődőnek jogi tanáccsal is szolgált.[1]

Az ülésezések során külön, erre az alkalomra választott testületek hozták vagy változtatták meg az egyes törvényeket, illetve ugyancsak erre az alkalomra választott bíróságok ítélkeztek a helyi gyűlések által meg nem ítélt ügyekben. Végrehajtó hatalom nem volt, így csak olyan ítéletek születhettek, amik végrehajtását a közösség maga ki tudta kényszeríteni. Ilyen volt a pénzbüntetés (vagyonelkobzás), vagy a kitaszítás – börtönbüntetésről nem lehetett szó. A kitaszítás szólhatott néhány (három-öt) éves időtartamra, vagy örökre. A kitaszítottak elhagyni kényszerültek az országot, mivel ha ott maradtak, bárki büntetlenül megölhette őket.[1]

Az Alþingi ülésein minden szabad ember részt vehetett (a honfoglalást követő korban még viszonylag sok rabszolga is volt a szigeten), de döntő szavuk a nemzetségfőknek, az izlandi nyelven goði-nak (többesszám goðar) nevezett vezetőknek volt. Az ő szavuk súlya személyes tekintélyük mellett természetesen a jelen lévő (fegyveres) kíséretük nagyságától is függött.

Az Alþingit szokás Európa vagy a világ első parlamentjeként is emlegetni, de az, az ország ritka lakossága, gyenge gazdasági erőforrásai miatt kialakult sajátos körülmények között, inkább a nemzetségi társadalom utolsó, legmagasabb szervezettségi fokú intézményének tekinthető, a hűbéri társadalom Izlandra történt kiterjesztése előtt.

A korai Alþingi társadalmi jelentősége a törvényhozási, politikai és jogi döntések meghozatala mellett abban is rejlett, hogy a rendkívül gyéren lakott, európai értelemben vett településekkel nem, csak farmokkal rendelkező országban rendszeres lehetőséget nyújtott a lakosság legaktívabb részének a találkozására, kulturális eseményekre, kereskedelmi tevékenységre, az ifjúság ismerkedésére.[1]

Az Alþingi a norvég, majd dán uralom alatt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország függetlenségének elvesztése után az Alþingi jelentősége, politikai szerepe háttérbe szorult. 1800-ban a dán hatalom teljesen megszüntette a törvényhozó hatalmát, de 1845-ben azt korlátozott szerepkörben visszaállították.

A modern izlandi parlament[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ma 63 képviselő tevékenykedik a parlamentben, akiket 4 évre választanak. (Az ország 8 választási kerületre van felosztva.)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d Bernáth 42. o.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bernáth: Három izlandi történet (Hrafnkells saga, Gísla saga, Bandamanna saga), ford., bevezető, jegyzetek: Bernáth István, Szépirodalmi (1973) 

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]