Ocskay László (kuruc brigadéros)
Ocskay László (Ocskó, 1680. – Érsekújvár, 1710. január 3.) kuruc brigadéros, császári és királyi ezredes.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Családja
Nyitra vármegyei köznemesi család sarja, Ocskay Kristóf és Fitter Éva fia. 1703-ban Tisza Ilonát (1684?–1735. október), Kovách István verebélyszéki alispán fiatal özvegyét vette feleségül, kitől János és Erzsébet nevű felnőtt kort ért gyermekei születtek. Tisza Ilona utóbb (1713-ban) Ocskay unokatestvérének fiához, Ocskay Sándorhoz (tehát előző férje harmadfokú rokonához) ment nőül.
[szerkesztés] Életpályája
Tanulmányait 1695-1698 között a nagyszombati jezsuitáknál végezte. Tizenöt éves korában huszár lett Pálffy János gróf (1700-tól Ebergényi László) ezredében, és részt vett Savoyai Jenő hadjárataiban. Már ekkor is valami bűnt követhetett el, mert a hóhér levágta egyik fülét. Ezután egy bajtársát meggyilkolta, és katonaszökevény lett, Temesvárra ment, ahol áttért a muzulmán vallásra. 1699-ben visszament a Pálffy-ezredhez. A spanyol örökösödési háborúban ugyan kitűnt, de botrányos, garázda életmódja miatt a tizedességnél nem jutott magasabbra, és ismét megszökött, ezúttal Franciaországba, ahol a francia király egyik testőrcsapatának hadnagya lett. Innen rövid időre visszatért régi ezredéhez.
1703 júniusában Magyarországon volt, ahol egy gyorsan összeszedett lovascsapattal csatlakozott II. Rákóczi Ferenc akkoriban kezdődő felkeléséhez. Csakhamar – bátorságával és ügyességével – olyan érdemeket szerzett, hogy ezredes lett. Szépen gyarapodó huszárjaival gyors egymásutánban meghódította Lévát, Korponát, Selmecet. Már ekkor elkezdte Ausztriába és Morvaországba pusztító, hosszú éveken át meg-megismételt betöréseit, melyek félelmetessé tették nevét (Európa-szerte mint „a tűz fejedelmét” és „Rákóczi villámát” ismerték). 1704-ben már több mint hatezer ember állt parancsnoksága alatt. Az év végén a nagyszombati csatában (1704. december 25.) Rákóczi állítása szerint „csodákat mívelt”.
Számos győzelmének jutalmául II. Rákóczi Ferenc 1705. augusztus 15-én brigadérossá léptette elő, 1707-ben pedig a sztropkói Pethő-uradalmat adományozta számára.
A trencséni csata (1708. augusztus 3.) után Pálffy János császári tábornagy megbízásából Pyber László püspök megnyerte I. József pártjának Ocskayt, akit már régebben ismert. Ocskay gyanús veszteglésével felkeltette a fejedelemnek és vezérkarának figyelmét, de árulása csak akkor lett nyilvánvaló, amikor 1708. augusztus 28-án Pereszlénynél – katonáit I. József iránti hűségesküre kényszerítve – nyíltan egyesült Pálffy hadával. Ez a tette Rákóczi felvidéki hívei között roppant megdöbbenést és zavart keltett. Ocskay ezután már császári ezredesként szerepelt. Német tiszttársai azonban nyíltan kimutatták megvetésüket a többszörös árulóval szemben, saját katonái pedig lassanként otthagyták a rájuk kényszerített zászlót, és visszaszöktek a kurucokhoz.
Jávorka Ádám, érsekújvári főhadnagy elhatározta, hogy elfogja az árulót. Mikor azonban kurucaival Ocskó elé ért (1709. december 31-én), megtudta, hogy Ocskay már Verbón, a Révay-kastélyban dőzsöl. 1710. január 1-jén koldusnak öltözve belopódzott a kastélyba és kikémlelte, mikor megy vissza Ocskay Ocskóra. Estefelé az országúton vitézeivel lesben állt, és kísérői nagy részének felkoncolása után élve elfogta Ocskayt, majd Érsekújvárra vitte. Itt a Csajághy János brigadéros elnökletével összeült haditörvényszék Ocskayt előbb karóba húzatásra, végül – Ocskay Sándor közbenjárására – kegyelemből pallos általi halálra ítélte. Hiába tagadta most meg I. Józsefet, Rákóczihoz való visszatérését ígérve, 1710. január 3-án lefejezték, és fejét a vár bástyáján karóra tűzték.
Alakját az irodalomban Jókai Mór regénye, a Szeretve mind a vérpadig, valamint Herczeg Ferenc legsikeresebb színműve, az Ocskay brigadéros örökítette meg. Az Ocskay–Jávorka párharcról Takács Tibor Ezüstkard, Dienes András Farkasles címmel írt regényt.
[szerkesztés] Forrás
- Thaly Kálmán: Ocskay László II. Rákóczi Ferenc fejedelem brigadérosa és a felső-magyarországi hadjáratok 1703–1710. Történeti tanulmány. 2., bőv. kiad. I–II. köt. Bp., 1905.
- Follajtár József: Ocskay László gyermekeiről. Turul 1926. 17-18.
- Follajtár József: Az ocskói Ocskay-család. [I–II. közl.] Turul 1930. 1–20., 83–90.
