Szepesy Gyula

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szepesy Gyula
Életrajzi adatok
Született 1913
Dömsöd
Elhunyt 2001. május (88 évesen)
Budapest
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
Pázmány Péter Tudományegyetem
Pályafutása
Szakterület nyelvészet
Kutatási terület magyar leíró nyelvészet
Jelentős munkái Az isten-adta-féle szerkezetek a finnugor nyelvekben, 1939 (doktori disszertáció
Isten-adta, madár-látta, 1982
Nyelvi babonák, 1986

Szepesy Gyula (Dömsöd, 1913Budapest, 2001. május[1]) magyar leíró nyelvész. Az ún. „tötö” nyelv vagy tötözés kifejezés egyik megalkotója.

Élete[2][szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Édesapja Dömsöd főjegyzője volt. Középiskolai tanulmányait a budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban végezte. A latin nyelvet olyan magas fokon elsajátította, hogy nyolcadikos korában díjat nyert volt egy Horatius-óda fordításával. A gimnáziumban ógörögöt is tanult, és németül levelezett finn gyerekekkel. De magyartanára ösztönzésére megtanult finnül is. Először magyar–latin szakra szeretett volna beiratkozni a Pázmány Péter Tudományegyetemre, de a latin nyelv csökkenő szerepe miatt magyar–német szakra jelentkezett, később pedig felvette az olaszt is.

Nagy nyelvtudású ember volt, aki összesen kb. 20 nyelven beszélt. Finnországban két hónapot töltött még egyetemistaként egy evangélikus papnál. A második világháborúban tartalékos tisztként Finnországba küldték, és tolmácsként részt vett az 1939/40-es téli háborúban. Finnországba még néhányszor visszatért ezután. Svéd nyelvi előadásokat hallgatott, és tanára Valdemar Langlet, a budapesti svéd nagykövetség tanácsosa volt.

1939-ben védte meg doktori disszertációját Az isten-adta-féle szerkezetek a finnugor nyelvekben címmel, ami a Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai között abban az évben meg is jelent, és amiben Carl Arendt német nyelvész álláspontját bírálta, aki igés szerkezetnek tartotta, Szepesy azonban igeneves szóösszetételként jellemezte.

Középiskolai tanárként nyolc évig tanított a budapesti Mester utcai Felsőkereskedelmi Iskolában. Oroszul úgy tanult meg, hogy a háború végén egy orosz őrnagy lakott náluk majdnem egy évig. 1945-ben kiadta az Orosz-Tolmács Kézikönyvet, kezdetben latin betűkkel. Ezt követően néhány évig Magyar–Szovjet Társaság országos központjában működött lektorként és szerkesztőként, majd a KSH Budapesti Városi Igazgatóságához került mint nemzetközi statisztikus és szakfordító. 1973-tól 1980-ig az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Irodánál dolgozott lektorként, ahonnan 1980-ban ment nyugdíjba, de nyugdíjasként szinte haláláig dolgozott még a fordítóirodánál.

Tagja volt a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak (TIT) és a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak. Mindkét helyen sok előadást tartott, és nyelvészeti, nyelvművelő cikkei jelentek meg szakfolyóiratokban, mint a Magyar Nyelv, a Magyar Nyelvőr és az Édes Anyanyelvünk hasábjain. Ez utóbbiban szerkesztőbizottsági tag is volt. Tudományos tevékenysége valójában nyugdíjba vonulása után bontakozott ki.

A Nyelvi babonák című könyve 1986-ban jelent meg. A. Jászó Anna így összegzi a tartalmát:

„Ebben a világosan megfogalmazott, jól és gazdagon adatolt könyvben Szepesy Gyula a nyelvművelés izgalmas és kényes kérdését tárgyalja: azt, hogy mik a tévtanok, és kik terjesztik őket. Nyelvi babonát – vagyis tévtant – terjesztenek azok, akik idegenszerűségnek, például germanizmusnak mondanak olyan jelenségeket, melyek nem azok; vagy egyéni szeszélyből kárhoztatnak kifogástalan nyelvi eszközöket. Olyan izgalmas kérdéseket tesz fel, mint mennyi lehet nyelvünkben a babonák száma, milyen mélyrehatóan érintik nyelvünk rendszerét, hogyan nyilvánulnak meg az általános nyelvhasználatban, honnan származnak? A könyv élén a létige + határozói igenév szerkezettel kapcsolatos tévhit bemutatása áll. Az a jelenség, hogy sokan az említett szerkezetet germanizmusnak vélik, s a határozói igeneves szerkezet helyett befejezett melléknévi igenevest használnak, pl. az utca ki van világítva helyett ezt: az utca kivilágított. Ezt a helytelen használatot tötö-nyelvnek nevezte el.”[3]

Nyelvészeti munkái mellett fordításai is ismertek. Ő fordította le Ammianus Marcellinus Róma története című művét. Egyik fordításával díjat nyert az Ókortudományi Társaság pályázatán. 1984-ben magánkiadásban kiadta a Horatius legszebb ódái című kötetet.

Szepesy Gyula nős volt. Halála után Finnországból özvegye bronzmedált vehetett át annak elismeréseként, hogy ő is részt vett Finnország Szovjetunió elleni függetlenségi küzdelmében.

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szepesy Gyula: Az isten-adta-féle szerkezetek a finnugor nyelvekben = A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 47., Budapest, 1939. (Doktori disszertáció; Hasonmás Kiadás, Budapest, 1978.)
  • Szepesy Gyula: Isten-adta, madár-látta, Magyar Nyelv 78, 52–67, 1982.
  • Szepesy Gyula: Nyelvi babonák, Gondolat, Budapest, 1986. URL: Lásd Külső hivatkozások

Fordításai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. MNO/A. Jászó Anna: Egy nyelvi babona a sok közül, 2001. május 12., szombat (Hozzáférés: 2014. június 24.)
  2. A. Jászó (2001).
  3. A. Jászó (2001).

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A. Jászó Anna: Szepesy Gyula (1913–2001), Magyar Nyelv 97. évf. 2001. 370–371. p. URL: Lásd Külső hivatkozások

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]