Jász himnusz

A Jász himnusz Gaál Áron verse, melyet a magyarországi jászok kulturális vezetőinek felkérésére írt, már több fordításban is megjelent (szlovák, szerb, eszperantó). A szövegéhez tartozó dallamot Borsodi László szerezte.

Története

Keletkezése

1995-ben Jászberényben megtartották az első Jász Világtalálkozót, amelyet a redemptio (azaz a jászkun területek önköltségen való visszavásárolása a Német Lovagrendtől) 250. évfordulója alkalmából rendeztek. A találkozón felelevenítették a jászkapitány választás hagyományát, amely régebben az önrendelkezéssel és a széles autonómiával rendelkező Jászság közméltósága volt. A jászkapitány választást azóta minden évben megtartották, akit a jászok képviseletével bíztak meg különböző társadalmi eseményeken. Az egyre erősödő jász öntudat miatt felkérték Gaál Áron költőt, publicistát, aki maga is anyai ágon jász felmenőkkel rendelkezik.

Hatása

A Jász himnusz megírását követően különböző lapokban, kéziratokban terjedt, továbbá 7000 példányban adták ki. Miután jász települések főterein a tömegek előtt felolvasták, s az eseményeket megörökítette a televízió a Budapesti Zeneakadémia professzora, Borsodi László megzenésítette a költeményt.

Ezt követően a Jászsági egyházakkal való egyeztetés után a himnusz felhangzik minden jász ünnep alkalmával a templomokban. A Jász himnuszból készült színpadi játék, táncjáték, képeslap és grafikai sorozat is. A tizedik alkalommal megrendezett Jász Világtalálkozó emlékére a Jászladányi Nagyközség Önkormányzata felavatott a jászok köve nevű emlékművet, ahová Wass Albert Üzenet haza című verse mellett egy márványtáblára felvésték a Jász himnusz első három versszakát.

Szövege

Jász himnusz
(Gaál Áron)

Jöttünk Napkeletről, sorsunk csillaga után Bővizű országba hozott lovunk, gulyánk Hoztuk az otthonunk, mi szekérre fért mindent Táncot, dalt, nyelvet és egy gyermek Istent.	Maga ura lett, ki korábban már az volt: Saját Kapitányunk adta s vette a szót S hogy Rákóczi itt pihent, s üzent értünk Kossuth Nem vetettünk többé sem zabot, hogy úr.
Elsötétült a Nap nyílvesszőink mögött Ménjeink patái alatt a szűzföld felnyögött Felsírt a csecsszopó, „Ments meg Uram minket!” Jajgatták asszonyok égő vermeikben.	Legyünk portánkon, sem magot kenyérnek, De huszárrohammal vettük be Eszéket S hogy kedvünk odaveszett, bukott csaták nyomán S éltünket vonszoltuk verítékben tovább.
Ám csapdába csalt csalás. S bár kegyelem helyett Az utolsó szó jogán még lesújtott Lehel, Kürtünk rekedt hangja a forró mezők fölött Nem riadt már többé, sem hűvös hegyek között.	Vasban is vérben is tudtuk, hogy csak azt, Mert őseink jogán a szívünk volt szabad Az erőnk-akaratunk, s adott szavunk-hitünk, Mert Jászok voltunk, s míg áll e Hon, leszünk!
A rónaság felé a bércek már nem visszhangozták tovább. Lettünk nyájőrző nép, pásztor katonák. S kőhalom lett a házunk, s Hazánk sík vidék, Mert tatár pusztított, török, dragonyos vitéz.	Tenger-rétjeinken, sziget-erdeinkben, Görbe utcáinkon légy velünk nagy Isten Zúgó harangszó közt ég felé száll imánk: Védd meg Boldogasszony jász földünk, sík hazánk!
Fogyott és telt a Hold, letűnt s felkelt a Nap. S lassan elkopott a századok alatt. Nyelvünk, hitünk veszett, ami volt régi, szép. Csak táncunk maradt meg még, dalunk és mesénk.	Védd meg a Gonosztól, ha kell úgy önmagától Azt is ki magzatát dobja el magától Azt is ki tömegben lehet csak egyedül Adj hitet, adj reményt a jász népnek, nekünk!
Idegen királyunk szolgaságra adott Nyakunkra jármot tett nem kívánt hatalom De mint Krisztus Úr minket, koponya rögön Megváltva lelkeinket s kölykünknek jövőt.	Adjál szeretetet annak, kinek nem volt Csillagokat szórjon árvánknak a mennybolt Nyájőrző katonák, pásztoraid itt lenn Csak Te Benned bízunk, segíts meg jász Isten!

(Pilisjászfalu, 2000. december 16-21)