Jászság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jászság
Jaszsag jazygia map.png
A Jászság települései
Elhelyezkedés Észak-Alföld, a Tarna és a Zagyva völgyében
Besorolás kistáj
Fontosabb települések Jászberény
Kistérségek Jászberényi kistérség
Népesség
Népesség 88097 lakos (2004. dec. 31.)
Vallási megoszlás A lakosság döntő többsége római katolikus
Földrajzi adatok
Terület 1161 km²
Időzóna UTC+1
Térkép
Jazygia.GIF
A Jászság elhelyezkedése

A Jászság az Alföld északi részén elhelyezkedő, néprajzilag és földrajzilag környezetétől jól, bár nem azonosan elhatárolható terület.

Földrajzi helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Természetföldrajzilag az Alföld északi részén, a Tarna és a Zagyva folyók völgyében, az Északi-középhegységtől délre helyezkedik el. Nyugatra a Gödöllői-dombságig, keletre a Tiszáig, délre Szolnokig terjed, míg északról a Mátra határolja.

Növényzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Réti iszalag
Kardos madársisak
Őszi kikerics
Kisvirágú nebáncsvirág
Selyemkóró
Évelő őszirózsa

Mára a Jászság területének 80%-át művelik. Az egykor oly gazdag élővilág nyomai csak szigetszerűen lelhetők fel a szántók között, illetve a Zagyva és a Tarna árterén.

A döntően szántók uralta kistáj flórája csak gyengén kötődik a középhegységihez. A területet hajdan mocsarakkal, lápokkal, sekély tavakkal mozaikos puha- és keményfás ligeterdők uralták. Jelenleg:

  • szolonyec sziki legelők és rétek,
  • alföldi mocsárrétek,
  • kisebb mocsarak és
  • javarészt ültetvény jellegű származék-erdők jellemzik –

mindegyikük igen fajszegény. A kistájon mintegy 400–600 növényfaj él; közülük 20–40 védett.

Gyakori élőhelyek:

Közepesen gyakori élőhelyek:

  • fűz-nyár ártéri erdők,
  • keményfás ártéri erdők,
  • nem tőzegképző nádasok, gyékényesek és tavi kákások,
  • ürmös puszták.

Ritka élőhelyek:

  • állóvízi sulymos, békalencsés, rucaörömös, tócsagazos hínár,
  • tündérrózsás, vízitökös, rencés, kolokános (láptavi) hínár,
  • áramlóvízi, (nagylevelű) békaszőlős, tündérfátylas hínár,
  • harmatkásás, békabuzogányos mocsári-vízparti növényzet,
  • vízparti virágkákás, csetkákás, vízi hídőrös, mételykórós mocsarak,
  • nem zsombékoló magassásrétek,
  • zsiókás és sziki kákás szikes mocsarak,
  • kékperjés rétek,
  • ártéri és mocsári magaskórósok,
  • kocsordos–őszirózsás sziki magaskórósok, rétsztyeppek,
  • üde mézpázsitos szikfokok,
  • padkás szikesek és szikes tavak iszap- és vakszik növényzete,
  • kötött talajú sztyepprétek (lösz, agyag),
  • homoki sztyepprétek,
  • folyómenti bokorfüzesek,
  • alföldi zárt kocsányos tölgyesek,
  • nyílt, gyepekkel mozaikos sziki tölgyesek,
  • ősi fajtájú, gyepes és/vagy erdősödő, extenzíven művelt gyümölcsösök.

A gyep szikesedése mérsékelt:

Az enyhén szikes mocsárrétekben néhol tömeges:

A lösznövényzet jellemző fajai:

A homoki növényzet inkább mezsgyéken, kunhalmokon, gátakon, felhagyott, ill. extenzív gyümölcsösökben maradt meg legtöbbször erősen degradált formában. Jellemző fajai:

Puhafás és keményfás ligeterdő maradványok főleg a Zagyva mentén találhatók (Jásztelek és Újszász határában). A puhafaligetek aljnövényzetében nő:

a keményfaligetekben pedig:

Az alföldi kocsányos tölgyesek aljnövényzetére jellemző:

A sziki tölgyesek és a sziki erdőspusztaréteken nyílik:

– valamennyi igen ritka. A tátorján (Crambe tataria) kihalt.

A jelentősebb özönnövények:

Történelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 13. században, a jászok betelepedése idején a területen nagy kiterjedésű, vadakban, madarakban gazdag ligeterdők nőttek; jellemző fafajaik a szil, fűz, tölgy, kőris és nyár voltak. Az Északi-középhegység felől a Tisza felé tartó Tarna és Zagyva mellett a laposokon óriási lápos-mocsaras területek alakultak ki gazdag vízi világgal.

Az 1700-as évek végén elkezdett árvízvédelmi szabályozások és belvízelvezető tevékenység következtében a mocsaras táj folyamatosan átalakult. A török időkben a mocsaras részekről a fákat is kiirtották, ekkor alakult át igazi pusztává.

A 18—19. században folyamatosan vándoroltak ki a pusztákba és a DunaTisza közébe, mivel akkor a Jászság, a Kiskunság és a Nagykunság egy közigazgatási kerületbe (Jászkun Hármas Kerület) tartozott. Ennek a székhelye Jászberény volt, amit ezért is hívnak a „jászok fővárosának”.

A Jászság

Lehelkurtje.PNG

A Jászság
Jászság
Jászok
Redemptio
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Kultúra
A Jász himnusz
Lehel kürtje
A Jászság települései
Alattyán
Jánoshida
Jászalsószentgyörgy
Jászapáti
Jászárokszállás
Jászberény
Jászdózsa
Jászfelsőszentgyörgy
Jászfényszaru
Jászjákóhalma
Jászkisér
Jászladány
Jászágó
Jászboldogháza
Jászivány
Jászszentandrás
Jásztelek
Pusztamonostor

Jazygia.GIF

A lakónépesség alakulása:

Település Lélekszám (2009)
Jászberény 27 134
Jászapáti 9 217
Jászárokszállás 8 041
Jászladány 5 922
Jászfényszaru 5 755
Jászkisér 5 427
Jászalsószentgyörgy 3 640
Jászjákóhalma 3 105
Jánoshida 2 585
Jászszentandrás 2 479
Település Lélekszám (2009)
Jászdózsa 2 174
Alattyán 2 145
Jászfelsőszentgyörgy 1 925
Jászboldogháza 1 668
Jásztelek 1 656
Pusztamonostor 1 615
Jászágó 738
Jászivány 392
Összesen 85 618

Közigazgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Jászság ma az Észak-Alföldi régióhoz, Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez tartozik, azon belül a Jászberényi kistérséghez, ami gyakorlatilag a Jászság tájegységnek felel meg. A kistérséghez (és így a Jászsághoz) 18 település tartozik.

A történelmi Jászság 1876-os megszűnésekor 11 települést foglalt magában:

A történelmi Jászsághoz tartozott pusztákból 1876 óta további négy település alakult: Jászágó, Jászboldogháza, Jászivány és Jászszentandrás. A történelmi Jászságnak nem voltak ugyan részei, de annak területébe ékelődött további 3 település, melyeket földrajzi és néprajzi értelemben hozzá tartozónak tekintenek: Alattyán, Jánoshida és Pusztamonostor.

A Jászság területén kívül is található néhány település, melyek nevükben őrzik jász eredetüket, jászokkal való kapcsolatukat. Ilyenek a Pest megyében található Pilisjászfalu és Jászkarajenő, a kiskunsági Jászszentlászló valamint a Romániához tartozó, a román-moldvai határ közelében lévő Jászvásár (Iași), illetve a Karánsebestől kb. 10 km-re, északra fekvő Jász (Iaz).

A Jászság külön tájegység a nagy magyar Alföldön a földrajzosnak; külön kultúrájú népcsoport a néprajzosnak; külön joggal felruházott terület a jogtörténésznek; külön fejlődésű terület és nép a történésznek. Olyan terület, táj, népesség,amelynek a környezettől eltérő voltát soha senki nem tagadta. Maguk a terület lakói pontosan ismerik a Jászság határait, elkülönítik magukat a nem jászoktól. A Jászságot övező települések népe határt von önmaga és a jászok közé, s másnak tudja őket. A mai jászsági lakosság és a 13. században a területre beköltözött iráni (oszét) eredetű jászok között genetikus kapcsolat van. Számos család leszármazottja az egykori beköltözőknek. A jász lakosság a viharos évszázadok (Török hódoltság, Rákóczi-szabadságharc) során soha nem semmisült meg teljesen. Néhány család mindig itt maradt, tovább folytatva az életet, megőrizve a tájhoz egyre jobban hozzáidomuló kultúrát. A jászok többsége a török időkben is folyamatosan lakta a Jászságot, időleges és részleges elmenekülései, az egyes községek elpusztulása ellenére. A török idők után is a jász nép folyamatosan őrizte zártságát, a beköltözőket magukba olvasztották, hasonlították.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fodor Ferenc: A Jászság életrajza, Budapest, 1991. ISBN 963-04-1487-2
  • Herbert János: Jászárokszállás nagyközség monografiája, 1992, ISBN 963-04-2449-5
  • Gyárfás István: A Jász-kúnok története I.-IV. [1870, 1873, 1883, 1885], (2.) kiadás 1992., ISBN 963-04-2444-4
  • Palugyay Imre: Jász-Kún Kerületek s Külső Szolnok vármegye leírása, 1854. (2.) kiadás 1993., ISBN 963-04-3690-6
  • Horváth Péter: Értekezés a’ kúnoknak és jászoknak … állapotjokrúl, 1823. (2.) kiadás 1994., ISBN 963-04-4351-1
  • Rusvai Lőrincz: Jubileum A Nemes Jászság és Kunság örvendetes esztendeje...[1751] (2.) kiadás 1995., ISBN 963-04-5246-4
  • Korniss Péter: Jászság. Tájak, korok, emberek, Budapest, 2002.

Szakcikkek:

  • Égető Melinda: Kocsis Gyula: A Jászság társadalma, népessége, gazdálkodása a XVI-XVII. században, Ethnographia, 2006. (117. évf.) 2. sz. 191-193. oldal
  • H. Bathó Edit: A Jászság viselete : kiállítás a Jász Múzeumban, Magyar múzeumok, 2002. (8. évf.) 4. sz. 48-50. oldal
  • Török Enikő: Külső-Szolnok vármegye, a Jászság és a Nagykunság Bél Mátyás műveiben és Mikoviny Sámuel térképein, Levéltári szemle, 2000. (50. évf.) 1. sz. 3-19. oldal
  • Füri András - Urbán Sándor - Vidra Tamás: A Jászság kapuja (A Tápió-vidék), Természetbúvár, 1997. (52. évf.) 1. sz. 20-22. oldal
  • Kertész Róbert - Sümegi Pál - Kozák Miklós - Braun Mihály - Félegyházi Enikő - Hertelendi Ede: Archeological and paleoecological study of an early holocene settlement in teh Jászság area (Jászberény I.), Acta geographica ac geologica et meteorologica Debrecina, 1994. 32. köt. 5-49. oldal
  • Czeglédi Márta: Szövetségben a Jászság, A falu, 1991. (7. évf.) 3. sz. 15. oldal
  • Iványosi-Szabó Tibor: Timár György, Hegyi Klára: Jászberény török levelei. Botka János: Latin és magyar nyelvű források a Jászság XVI-XVII. századi történetéhez. Szolnok, 1988., Levéltári szemle, 1990. (40. évf.) 4. sz. 86-88. oldal
  • Almádi László: Adatok az Észak-Jászság flórájához, Folia historico-naturalia Musei Matraensis, 1985. 10. évf. 25-30. oldal
  • Babos Imre: A Jászság, Az erdő, 1961. (10. évf.) 11. sz. 479-488. oldal
  • Moesz Gusztáv: A Kiskunság és a Jászság szikes területeinek növényzete, Acta geobotanica Hungarica, 1940. (3. évf.) [1. sz.] 100-115. oldal
  • A Jászság honlapja
  • jaszsag.linkcenter.hu
  • Jászok Egyesülete
  • Jászsági Kulturális Fejlesztési Koncepció és Program