Kisalföld

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kisalföld
GyMS-Landscape1.JPG
Kisalföldi táj Bakonybánk és Lázi között
Elhelyezkedés Kárpát-medence
Besorolás nagytáj
Fontosabb települések Sopron, Pozsony, Győr
Földrajzi adatok
Terület 9000 km²
Folyóvizek Duna, Rába, Répce, Rábca, Marcal
Állóvizek Fertő,
Résztájegységek Mátyusföld, Csallóköz, Szigetköz, Mosoni-síkság, Fertőzug, Hanság, Rába-völgy, Rábaköz, Marcal-medence
Térkép
Kisalfold terkep.png
A Kisalföld magyarországi területei

A Kisalföld (régebben Kis-Magyar-alföld, Győri-medence vagy Pozsonyi-medence) Szlovákia nyugati síkságát, a Magyarország északnyugati részén található „magyarországi Kisalföldet” és az Ausztriában található Seewinkel tájegységet magába foglaló földrajzi terület. A Kisalföld elnevezés a területet a Kárpát-medence nagyobb kiterjedésű síkságát jelentő Alföldtől, vagyis a „Nagyalföldtől” különbözteti meg. Teljes területe 9000 km², ennek kevesebb mint fele – 4000 km² – tartozik Magyarországhoz,Magyarországon lévő területe ÉNY-on fekszik.

A terület szlovákiai részét és a déli, magyarországi részét a Duna választja el egymástól. A Pozsonytól keletre elterülő szlovákiai rész neve szlovákul Podunajská nížina, vagyis Duna menti alföld.

Természetföldrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Fertő tó
Nyári ludak a Fertő tó közelében

Kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A miocén kortól kezdve folyamatosan süllyedő területről van szó, amelyet a Pannon-tenger borított. Később az itt megjelenő Duna és mellékfolyói töltöttek fel üledékeikkel. Így jött létre Európa legnagyobb folyami hordalékkúpja, a Szigetköz és a Csallóköz területe. Felszínének nagy része tökéletesen sík, hordalékukon jó termőtalaj képződött.

Kőzetei, felszíne[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mélyebb rétegekben ős- és óidei kristályos kőzetek (főleg variszkuszi eredetű gneisz, csillámpala, gránit) találhatók, felettük a Thetys-tenger üledékes kőzetei (leginkább középidei mészkő, dolomit) valamint a Pannon-tenger üledékes kőzetei (újidei mészkő, homok, kavics) helyezkednek el. A legfelső rétegekben folyóvízi üledék, mint például negyedidőszaki kavics, agyag, homok, iszap és harmadidőszaki tőzeg található, ezt sok helyen negyedidőszaki lösztakaró borítja.

Éghajlata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kisalföldön a nyár hűvös, a tél enyhe. Kevés a napsütés, és egyenletesen oszlik el a csapadék. Mivel ez a Kárpát-medence egyik legnyugatibb tája, jelentős az Atlanti-óceán hatása: gyakoribb a borultság, kisebb a hőingás. Nyugati peremén található a Dévényi-kapu – a Kárpát-medence nyugati bejárata – emiatt a Kárpát-medence egyik legszelesebb tája.

Vízrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kisalföld a Duna vízgyűjtő területéhez tartozik, fejlett folyóvízi hálózat jellemzi. Fontos folyói még a Rába, a Marcal, a Rábca és a Répce, melyek a Duna mellékfolyói. A folyók középszakasz jellegűek, vagyis meanderező, kanyargó hálózatot építenek, jellemző hogy a folyószabályozás igen nagy mértékű, ennek oka az árvízi védekezés és a hajózhatóság biztosítása. A vastag üledéktakarónak köszönhető jelentős a gyógyító hatású rétegvízkészlet a Kisalföldön pl: Bük, Sárvár termálfürdői.

Talajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kisalföld főbb talajtípusai:[1]

Élővilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kisalföld eredetileg erdős puszta volt, ennek helyén ma mesterségesen kialakított kultúrtájat találhatunk.[1] Jelentős átalakító munkálatok zajlottak a területen, leginkább erdőirtás és folyószabályozás. Az így okozott károkat megpróbálják mérsékelni és az eredeti állapotot visszaállítani, elindult az erdőtelepítési program valamint a Fertő-Hanság Nemzeti Park is jelentős védelmet biztosít a Kisalföld különösen értékes területeinek.

Főbb tájegységei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rét a Szigetközben
Holtág a Szigetközben
A Lajta
A Mosoni-Duna
A Fertő tó űrfelvételen

A Kisalföld három középtájra osztható, ezek a Győri-medence, a Marcal-medence és a Komárom–Esztergomi-síkság.

Győri-medence[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Győri-medence területéhez tartozik a Szigetköz, a Mosoni-sík, a Fertő-medence, a Hanság, a Kapuvári-sík és a Csornai-sík területe.

  • Szigetköz

Az Öreg- és a Mosoni-Duna között elterülő, zátonyos, szigetekkel, folyóágakkal tagolt ártéri világ. Hatalmas szárazföldi delta- és hordalékkúp vidék, jelentős természeti- és gazdasági (például ivóvízkészlet) értékekkel, melyeket erősen veszélyeztet a Bősi vízierőmű-rendszer.

  • Mosoni-síkság

Mély fekvésű, feltöltött, termékeny, öntéscsernozjom terület [2]. A Pannon-síkság peremterülete. Területe 425 km2, a Kisalföld nagytáj 8%-án, és a Győri-medence középtáj 17%-án terül el. Szigetköztől délre található, a Fertő-Hanság lapályáig terjed. A terület délkeleti részének magassága 110-115 mBf, ez az érték a magasabb északnyugati részeken is csak 125-130 mBf értékig emelkedik. Egy-két méterrel magasabban fekszik, mint a Szigetköz. A felszínt széles laposok, réti-lápi agyaggal és tőzeggel borított mélyedések, továbbá kavics- és homokszigetek, a gorondok tagolják. A területre a délkeleti irányú esés a jellemző. A reliefenergia kicsi, egyedül az északnyugati részeken nő 5 m/km2 érték fölé, ezért völgyhálózat sem alakulhatott ki a területen.

  • Fertő-Hanság medence

A Kisalföld legnyugatibb része, ami a Keleti-Alpok felgyűrődése során a Pannon- és a Bécsi-medence határán alakult ki, a Győri-medencétől nyugatra fekvő, rossz lefolyású terület. Egységes tájként az alsó-ausztriai Lajta-hegységig tart. Később az erózió és a szél (defláció) alakította a megsüllyedt medencét. Ez a terület a 17-18. századig egységes, több, mint hatszáz négyzetkilométeres kiterjedésű vízi világ volt,- bár valószínűsíthető haszna kérdéses - lecsapolták. Az ott lakók települései közül volt olyan, ami egész éven át csak csónakkal volt megközelíthető. A Fertőt és a Hanságot csak 1912-ben a mexikópusztai (ma Fertőújlak) zsilip segítségével tudták szétválasztani. A mélyebb hansági területek kiszárítását pedig az ötvenes években (ifjúsági építőtáborokkal) megépített Hansági-főcsatornával sikerült elérni.

  • Pozsony és Mátyusföld

Mátyusföld v. Mátyus földe (szlovákul Matúšova zem) a történeti Pozsony és Komárom vármegyében a Csallóköztől északra, a Kis-Kárpátoktól, a Hegyalatt-tól keletre a Vágig terjedő sík vidéki terület élő népi neve, amely a Vízközt is magában foglalja. Egyes kutatók földrajzi meghatározását eltérően értelmezik.

  • Csallóköz

A Csallóköz (szlovákul Žitný ostrov, németül Große Schüttinsel) a Dunától északra, a mai Szlovákia délnyugati részén terül el, a Duna és a Kis-Duna, illetve Vág-Duna között. Pozsonytól (amelynek egy kis része a Csallóközben fekszik) Komáromig húzódik. A Kisalföld részét képezi. Legnépesebb települése Komárom.

Marcal-medence[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Marcal-medence területéhez tartozik a Marcal-völgy, a Kemenesalja és a Pápa–Devecseri-sík.

  • Marcal-medence

A Kisalföld déli öblözete a Kemeneshát és a Bakonyalja között, tengelyében a névadó folyóval. Folyóvízi eróziós tevékenység, lehordás során alacsonyodott mai alföldi szintjére. Nyugati peremén a Ság (tszf. 278 m), keleti szélén a Somló (tszf. 433 m) bazalt vulkáni kúpjai jelzik az egykori felszín magasságát.

  • Rába-völgy

A Rába-völgyet (más néven Vas–Soproni-völgység vagy Vas–Soproni-síkság) az Alpokból lefutó folyók korábban lerakott kavicstakarójába bevágódó sebes vízű Rába hozta létre. Ezáltal az egységes, úgynevezett nyugat-magyarországi kavicstakaróról leválasztotta a Kemeneshát területét.

  • Rábaköz

Nyugati része a Rába és Répce közötti feltöltött síkság. Keleti része a Tóköz vagy szűkebb értelemben vett Győri-medence a Kisalföld központi része, ma is süllyedő, feltöltődő medence, melynek felszíne tökéletes síkság.

Komárom–Esztergomi-síkság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Komárom–Esztergomi-síkság területéhez tarozik a Győr–Tatai-teraszvidék, az Igmánd–Kisbéri-medence és az Almás–Táti-Duna-völgy.

  • Győr–Esztergomi-síkság

Északi, szlovákiai része az Esztergomi-Duna-völgy. Déli, magyarországi része a Győr–Tatai-teraszvidék a Kisalföld fokozatos elvégződése, kiékelődése keleti irányban, melyet az egykor magasabb szinteken folyó Duna teraszmaradványai jellemeznek.

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mezőgazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kisalföld területén gazdagon terem a búza, árpa, cukorrépa és a takarmánynövények. A takarmánynövényeket és a gondozott rétek füvét a szarvasmarha-tenyésztés hasznosítja. Az állatokat főként tejükért tartják. A tejből sokféle terméket, főként sajtot gyártanak. A sertésekkel az itt megtermelt kukoricát etetik. Sok baromfit és tojást is termelnek a Kisalföldön, a legnagyobb baromfi-telep Bábolnában található.

Ipar[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kisalföld ipara a mezőgazdasági termékek feldolgozására épült, a nagyobb városokban létesültek cukorgyárak, malmok, húsüzemek, tejüzemek. A termelés központjai: Győr, Mosonmagyaróvár, Répcelak, Sárvár, Petőháza, Bábolna. Az élelmiszeripar mellett a textilipar is nagy hagyományokkal rendelkezik, itt található a magyarországi „textilnégyszög”, vagyis Győr, Sopron, Szombathely és Pápa textilüzemei.

A könnyűipar mellett a nehézipar egyes ágazatai is megjelentek a Kisalföldön, például a gépgyártás, a jelentősebb üzemek Győrben és Mosonmagyaróváron találhatóak. Győrben az Audi gyárában autómotorokat, alkatrészeket gyártanak, Mosonmagyaróváron pedig a mezőgazdasági gépek gyártása jelentős.

Források, jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b A Kisalföld jellemzése (Hozzáférés: 2011. augusztus 3.)
  2. [1] (Hozzáférés: 2011. augusztus 3.)

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Pécsi-Sárfalvi: Magyarország földrajza. Akadémia Könyvkiadó, 1960.
  • Dr. Futó József: Általános természetföldrajz Tankönyvkiadó, 1984.
  • Ádám László: A Kisalföld és a Nyugat-magyarországi-peremvidék (Magyarország tájföldrajza), Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975, ISBN 963-05-0541-X
  • Boldizsár István - Scharek Péter: A Kisalföld földtani térképsorozata = The geological map series of the Little Hungarian Plain, kiadta a Magyar Állami Földtani Intézet, 1990, Budapest, ISBN 963 971 145 3
  • Bokor Péter: A kisalföldi bazaltvulkáni romok geomorfológiája, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1966.

Szakcikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Schmidt Dávid: Kiegészítések a Kisalföld flórájához és vegetációjához, Kitaibelia, 2010. (15. évf.) 1-2. sz. 109-117. oldal
  • Schmidt Dávid: Adatok a Kisalföld flórájának ismeretéhez II., Botanikai közlemények, 2010. (97. évf.) 1-2. sz. 79-95. oldal
  • Győri Róbert: Bécs kapujában: területi fejlettségi különbségek a Kisalföld déli részén a 20. század elején, Korall társadalomtörténeti folyóirat, 2006. (7. évf.) 24-25. sz. 231-250. oldal (letölthető: [2])
  • Bárdossy András - Molnár Zoltán: A Kisalföld talajvízjárásának geostatisztikai értékelése, Hidrológiai közlöny, 2003. (83. évf.) 4. sz. 214-220. oldal
  • Pinke Gyula - Pál Róbert: Adatok a Kisalföld gyomflórájának ismeretéhez, Kitaibelia, 2001. (6. évf.) 2. sz. 381-400. oldal
  • Balogh József: A Kisalföld fővárosa, Környezetvédelem, 2000. (8. évf.) 1. sz. 8. oldal
  • Győri Róbert: A Kisalföld kereskedelmi vonzáskörzet-rendszere 1925-ben, Tér és társadalom, 2000. (14. évf.) 2-3. sz. 303. oldal (letölthető: [3])
  • Neppel Ferenc: A Kisalföld Pozsony-Fertőd közötti nyugati partvidékének vízföldtani vizsgálata, Hidrológiai közlöny, 1994. (74. évf.) 1. sz. 32-39. oldal
  • Lukács László - Liszka József: Fejezetek a szlovákiai Kisalföld néprajzából, Ethnographia, 1994. (105. évf.) 1. sz. 332-334. oldal
  • Völgyesi István: A Kisalföld talajvíz- és rétegvíz helyzete, Hidrológiai közlöny, 1994. (74. évf.) 5. sz. 260-268. oldal
  • Halupa Lajos - Csókáné Szabados Ildikó: A Kisalföld erdői, Hidrológiai közlöny, 1994. (74. évf.) 5. sz. 269-279. oldal
  • Komjáthi Ferenc: Gondolatok a Kisalföld erdőgazdálkodásáról, Az erdő, 1981. (30. évf.) 10. sz. 459-463. oldal (letölthető: [4])
  • Erdélyi Mihály: A Kisalföld hidrogeológiája és hidrodinamikája, Hidrológiai közlöny, 1979. (59. évf.) 7. sz. 290-301. oldal
  • Bendefy László: A Kisalföld és a Nyugat-magyarországi-peremvidék, Földrajzi értesítő, 1977. (26. évf.) 3-4. füz. 486-489.
  • Korim Kálmán: A Kisalföld hévizei az újabb kutatások tükrében, Hidrológiai közlöny, 1973. (53. évf.) 11. sz. 492-500. oldal
  • Wein György: A Kisalföld neogén előtti aljazatának szerkezet-földtani vizsgálata, Magyar geofizika, 1972. (13. évf.) 4-5. sz. 187-197. oldal
  • Erdélyi Mihály: Nyugat-Dunántúl és a Kisalföld vízföldtana, Hidrológiai közlöny, 1971. (51. évf.) 11. sz. 485-499. oldal
  • Szőke Béla: Adatok a Kisalföld IX. és X. századi történetéhez, Archaeologiai értesítő, 1954. 81. köt./2. sz. 119-137. oldal
  • Strausz László: Őslénytani adatok a Kisalföld D-i részéből, Földtani közlöny, 1951. (81. évf.) 4-6. sz. 186-193. oldal

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]