Cserhát

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Cserhát
A Zagyva volgye.jpg
A Zagyva völgye, háttérben a Cserhát

Hely Pest megye, Nógrád megye
Hegység Északi-középhegység, Északnyugati-Kárpátok
Legmagasabb pont Karancs (729 m)[1]
Típus vulkanikus
Elhelyezkedése
Cserhát  (Magyarország)
Cserhát
Cserhát
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 55′, k. h. 19° 30′Koordináták: é. sz. 47° 55′, k. h. 19° 30′
Térkép
Cserhat terkep.png

A Cserhát Magyarország északi részén az Északi-középhegység egyik része. Északról az Ipoly völgye, keletről a Tarján-patak és a Zagyva, délen az Alföld, nyugaton pedig a Nógrádi-medence és a Börzsöny határolja. Kőzetei és felszínformái is rendkívül változatosak. A két szomszédos hegységtől, a Börzsönytől és a Mátrától eltérően itt nem a vulkanikus kőzetek vannak többségben: a hegység nagyobbik része a földtörténet újkorában lerakódott üledékes kőzet[1].

A szűkebb értelemben vett hegység öt részre osztható. A Nyugat-Cserhát javarészt oligocén üledékekből áll – itt található az egész Cserhát legmagasabb pontja, a Naszály. Erősen felszabdalt, dombsági jellegű rész az Északi-Cserhát (Kopasz-Cserhát)[1]. A Központi-Cserhátban miocén korú vulkanitok és üledékek vegyesen vannak jelen[1]. A Keleti-Cserhát (Pásztói-Cserhát) kőzetanyaga döntő részben vulkanikus[1]. Délen a Cserhátalja szelíd dombjai helyezkednek el[1].

A Cserháthoz sorolják az Alföldbe mélyen benyúló, homokos-üledékes Gödöllői-dombságot, és a Salgótarján közelében, az országhatárnál emelkedő Karancsot, a „palóc Olümposzt”[1].

Kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vulkánosság előtti idők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cserhát

A Cserhát földtörténeti fejlődése során hosszú és változatos utat járt be, ennek köszönhetőek változatos formái, illetve többféle jellemző kőzete. Alapja ősi kristályos pala, amire üledékes kőzetek települtek. A hegység legidősebb kőzetei a mai Naszályt és Csővár-Romhányi rögvidéket felépítő, karsztos mészkövek és dolomitok – ezek a triász időszakban rakódtak le. Ezután visszahúzódott a tenger, és hosszasan pusztult a a felszín. Kb. 40 millió éve délnyugatról újból benyomult a tenger, és az eocén végétől a miocénig újabb vastag üledékréteg rakódott le. Az oligocén sekélytengeri–édesvízi üledékeire példa a hárshegyi homokkő. A miocénre a tenger tóvá alakult, és azt a folyók kaviccsal, homokkal töltötték föl. A fokozatosan sós vizűvé váló tóban agyagmárga, illetve slír (finomszemű összecementált kőzetliszt) ülepedett le. A Cserhát nagy részén, főleg a nyugati felén ma is ezek a kőzetek az uralkodóak a felszínen.[2]

A vulkánosság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Körülbelül 20 millió évvel ezelőtt, a miocén folyamán kezdődött meg a Cserhát vulkanizmusa, a Börzsönyével nagyjából párhuzamosan, bár kisebb léptékben. Az egyre inkább kiemelkedő Kárpátok hatására a tengerelöntés megszűnt és hegyközi medencék alakultak ki sűrű folyóhálózattal. A szubtrópusi klíma gazdag élővilágot éltetett. Az egykori mocsárrengeteg emlékét őrzik Salgótarján környékének barnakőszén-telepei. Ezt a miocén kori ősföldrajzi környezetet konzerválta a vulkáni hamu a méltán világhírű Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen, az „ősvilági Pompei”ben.

A vulkánok kezdetben riolitos, majd andezites magmát produkáltak; a tufaszórás mindvégig túlsúlyban volt lávaömlésekkel szemben. Egyes helyeken, a magma nem tört a felszínre, hanem az üledékes kőzetek rétegeit felpúpozva lakkolitokat (kőlencséket) hozott létre. A pliocéntől a terület kiemelkedett, és a lepusztuló fedőüledékek alól többhelyütt kipreparálódtak az állékonyabb lakkolitok. Ezek közül a legnagyobb és legjelentősebb a Karancs, amit gyakran tévesen a Medvessel egy egységnek tekintenek, pedig az jóval később, a pliocénben kiömlött bazaltból áll.[2].

A leggyakoribb szubvulkáni testek az andezites kőzettelérek (dyke-ok); a Középső-Cserhát hegygerinceinek többsége ilyen kőzettelér.

A miocéntől a jelenkorig[2][szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A miocén végével a vulkáni tevékenység lassan megszűnt. A szarmata, majd a pannon földtani korszakokban lassú süllyedés kezdődött, így előtérbe kerültek a szárazföldi és folyóvízi lepusztulásos folyamatok. Ennek köszönhetően alakult ki az enyhén hullámos dombvidék. A pliocén tektonikus mozgások következtében törések, vetődések mentén alakultak ki a mai domborzati és vízrajzi arculat elemei. Például a peremi helyzetű Cserhátalján a folyó- és patakvölgyek kijárataiban hordalékkúpok keletkeztek. A pleisztocén jégkorszkok idején perigalciális (jégkörnyéki) éghajlat uralkodott. Ekkor a felszínformálás elemei az aprózódások, lejtős tömegmozgások és talajfolyások voltak. A földtörténeti jelenkor, a holocén felszíni változásai elsősorban az emberi tevékenységhez kötődik, a bányákkal (Szanda, Sámsonháza, Nógrádkövesd, Kishartyán, stb.),[2] víztározókkal, településekkel és más létesítményekkel módosította több helyen az évmilliók alatt kialakult vidéket.

Földrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cserháti tájkép Hollókőnél
A Cserhát Hollókői Tájvédelmi Körzet északi része

Éghajlata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hegység éghajlatára nagy hatással van, hogy nyugaton és keleten is magasabbra kiemelkedett hegységi (Börzsöny, Mátra) találhatók. Az emiatt jellemző hegységközi "medencehatás" miatt a terület éghajlata általánosan tekintve mérsékelten hűvös és mérsékelten száraz. A kistájak, térségek közötti jelentősek lehetnek a mezoklimatikus eltérések, köszönhetően a változatos domborzati viszonyoknak.

A napsütéses órák száma meglehetősen alacsony, 1900 és 1950 óra/év. Ez a csapadékos és hűvös Alpokalja értékeivel azonos. Ennek megfelelően a évi átlag középhőmérséklet 8-10 C° között változik. Salgótarján tágabb környezetében 9 C° körüli ez az érték, míg a délebbi fekvésű Cserhátalján vagy a Nógrádi-medencében már megközelíti a 10 C°-ot. A magasan fekvő területeken, 600 méter környékén, például a Karancson vagy a Tepke-csoporton már csak 6-8 C°. A leghidegebb hónapnak számító januári középhőmérséklet - 2 C° és -3° között változik. A júliusi középhőmérséklet 19 C°. Fagyok már október közepétől lehetségesek, a fagymentes napok száma mindössze 170-180 nap. Ebben fontos szerepet játszik a terület ködhajlama. Ez annak köszönhető, hogy a táj az uralkodó nyugati légmozgás szélárnyékában fekszik, illetve a domborzati adottságok és a gyakran jelentkező őszi-téli fordított légrétegzettségi helyzet, az inverzió is ezt a hatást erősíti. A gyakran tartós ködmezők, jól kumulálják a bezárt hideg, fagyos levegőt, és hatást gyakorolnak az évi középhőmérséklet, a felhőzöttség és napsütéses órák értékeire is.

A hegységközi medencehatásnak köszönhetően a Cserhát a környező területeknél szárazabb. Az évi csapadékmennyiség 560 és 620 mm között változik. Északon 600–620 mm/év, míg délen és a Börzsöny hegység keleti lábainál már csak 560–600 mm. Területi és időbeni megoszlása a gyakori lokális csapadékgócok vonulása miatt szeszélyesen változó. Például a Felvidék magasabb hegyvonulatai felett születő feláramló, konvektív csapadék típusoknak (záporok, heves zivatarok) jobban kitett Karancson az évi csapadékérték 650–700 mm között változik, de egyes években e fölött is alakulhatnak a mért adatok. A térség uralkodó széliránya északnyugati-nyugati. A mérések utóbbi időszakában gyakoribbá vált a délies szelek megjelenése is.

Vízrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Északi-középhegység magasabb hegyeitől eltérően a Cserhátban kisebb az éves csapadékmennyiség. A terület vízhálózatának hozama ebből adódóan gyérebb. A hegység területén körülbelül 400 forrás található. Néhányuknak gyógyhatást tulajdonítanak, bár ezt még nem bizonyították. Ezek közül a legjelentősebbek a Szentkút környékén felszínre törő négy forrás: A Szűz Mária-, a Szent István-, a Szent László- és a Szent Imre-forrás. Az itteni szentkutak állítólag már jó néhány ember csodálatos gyógyulását okozták, így ma is sokan látogatják őket. Bizonyítottan gyógyhatású forrásvíz a Sóshartyánban feltörő jódos víz.

A források vizeit elvezető patakok egy része az Ipolyon keresztül a Dunába ömlik, míg másik részük a Zagyván keresztül a Tiszába. A Cserhát legfontosabb folyója az 59 km hosszú Galga. Vizét kis erek táplálják, a megyét Galgagutától délre elhagyva a Zagyvába ömlik. A Szomor-, a Bujáki-, a Bér-, és a Vanyarci-patak szintén a 180 km hosszú Zagyvába torkollik. Az Ipolyba ömlik a Ménes-patak, a Csitári-patak, a Fekete-víz (mely magába gyűjti a Közép-Cserhát vizeit: a Szanda-patakot, a Malom-árkot, a Sárdi- és Nagy-patakot), a Lókos-patak és a Lóci-patak (ebbe torkollik a Hollókői-, az Aszú-, a Sipek- és a Varsány-patak). A tájegység patakjai mind gyér vizűek, meleg nyarak alkalmával sokszor kiszáradnak.

Növényzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyakori jelenség a zúzmara (Salgótarján)

A hegység területének nagy része a Matricum flóravidék Neogradense flórajárásához tartozik, mindössze a Karancs területét sorolják az Agriense flórajáráshoz[1]. A függőleges övezetességnek nincsen olyan jelentősége, mint a jóval magasabb szomszédos Mátránál vagy Börzsönynél[1]. A hegység területét eredetileg cseres-tölgyes, illetve gyertyános–tölgyes borította, ezeknek jó része az emberi tevékenység hatására eltűnt. A déli lejtők, illetve a Gödöllői-dombság jellegzetes erdőtársulásai a melegkedvelő tölgyes és a tatárjuharos lösztölgyes. A filoxéra hatására fölhagyott szőlők helyén gyakran tájidegen akácot vagy feketefenyőt ültettek[1].

Az erdőségek mellett két jellegzetes gyeptársulás is őshonos: • a löszpusztarétek • a magyar aszatos szálkaperjegyepek Ezek szintén sok helyen visszaszorultak az emberi beavatkozás, illetve olyan kártékony jövevényfajok, mint a kanadai aranyvessző (’’Solidago canadensis’’), a magas aranyvessző (’’Solidago gigantea’’) vagy a selyemkóró (’’Asclepias syriaca’’) miatt[1].

A vízpartok, vizek jellegzetes fajai a nád (’’Phragmites australis’’), virágkáka (’’Butomus umbellatus’’), a vízi hídőr (’’Alisma plantago-aquatica’’), illetve az egykori mocsarak reliktum faja a gyepes sédbúza (’’Deschampsia cespitosa’’)[1].

Természetvédelem[3][szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hegység szűkebb területén két tájvédelmi körzet található:

A tágabb értelemben vett hegység területén található még:

Országos jelentőségű védett természeti érték az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület, mely ősmaradványairól híres.

Védett értékek[4]

A Naszály[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Naszály délkelet felől szivárvánnyal és mészkőbányákkal

A Naszály a Dunakanyarban elhelyezkedő, úgynevezett Duna-balparti rögök legmagasabb és egyben legismertebb tagja. A Vác fölött sasbércként emelkedő hegy 652 m-rel magasodik a tenger színe fölé[5] .

Természetföldrajzi értelemben a Cserháthoz sorolják, bár földtani felépítése a hegység fiatal törmelékes üledékes és vulkáni kőzetekből álló főtömegétől drasztikusan különbözik. E szerint a beosztás szerint a Naszály a hegység legnyugatibb és egyben legmagasabb tagja: fő csúcsa 652 m magas, de a két kisebb csúcs (Szarvas-hegy = 562 m; Látó-hegy 534 m) is jóval magasabb a Dunakanyar egyéb kilátópontjainál (Szent Mihály-hegy 484 m, Nagy-Villám 377 m)[5]. Magyarország tájainak földtani körzetbeosztása szerint Cserhátnak csak a földrajzi értelemben vett tájegység kelet–délkeleti részét tekintjük; az északi és nyugati részeket Nógrádi-dombság néven vonjuk össze. A Duna-balparti rögöket önálló szerkezeti egységnek tekintjük[5].

Az ALCAPA mikrolemez a triász időszak vége felé, mintegy 200 millió éve Afrika északi partvidékének része volt, nagyjából az északi szélesség 20º tájékán. A trópusi–szubtrópusi éghajlaton a sekély tengerben gazdag élővilág alakult ki; ennek emlékét őrzi a ma bányászott dachsteini mészkő. A Naszályon a mészkő több mint 200 méter vastag[5]. A platform a triász végén feltöredezett: egyes részei lesüllyedtek, mások kiemelkedtek. A kiemelkedő Naszály-rög felszíne a kréta végéig lepusztult, karsztosodott és részben bauxitosodott. Közelében, a platform mélybe süllyedt darabjain eközben mélytengeri üledékek rakódtak le[5].

Legmagasabb pontok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Cserhát legmagasabb csúcsai[1]

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A honfoglalás előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Cserhát természeti adottságai, a terület erős tagoltsága és a barlangok hiánya sokáig nem kedvezett a letelepülésnek, ezért eleinte gyéren lakott hely volt. Csak az i. e. 2. évezred elején népesedett be erőteljesebben, főleg az Ipoly és a Zagyva völgyében. A bronzkori települések egy része megerősített magaslatokra telepedett, ezeket nevezte el később a nép várhegynek, pogányvárnak. Ilyen Hollókő közelében a Dobogó-tető oldalában elhelyezkedő őskori földvár, amiről a magaslatot a helyiek Pusztavárhegynek nevezik. Jelentősebb bronzkori lelőhelyek vannak Benczúrfalva határában a pilinyi Vár-hegyen.

A korai vaskorban, az i. e. 7. században a kimmerek, majd az iráni nyelvű szkíták érkeztek a területre keletről; ők már vasból készítették fegyvereiket, lószerszámaikat. Az i. e. 4. században a nyugatról jövő, földműveléssel, kereskedelemmel foglalkozó kelták vették birtokukba a vidéket. A keltákat az i. e. 1. században a dákok szorították ki; őket időszámításunk kezdete körül a szarmaták jazigok, majd a kvádok követték.

A rómaiak nem foglalták el a vidéket, de állandó harcban álltak az itt élő népekkel. Többször átcsaptak Pannóniából az őket ért támadások megtorlására, és gyakran rabszolgaszerzés céljából is. A leghíresebb hadjárat Valentinianus császáré; ő Nógrádverőcénél hidat veretett a Dunán, hogy biztosíthassa utánpótlását.

A birodalom felbomlásakor megindult népvándorlás idején sűrűn cserélődtek a különböző népek; gyakoriak voltak a harcok. Vandálok, hunok, gótok, longobárdok, gepidák, majd avarok jöttek ide – utóbbiak jelenlétét ékesen bizonyítja a Szirák határában feltárt avar temető. Az avarok maradékait a 67. századtól idetelepülő szlávok olvasztották magukba. A szlávok földvárakat építettek, gyakran (például Nógrádnál) a korábbi erődítmények helyén. A honfoglalás idején ide érkező magyar törzsekkel békésen együtt éltek, nagy részük később be is olvadt a magyarságba.

A középkor Cserhátja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A törzsek főleg a Cserhát keleti részét szállták meg, a nyugati rész a fejedelmi törzs birtoka volt, így később királyi birtok lett. Az első nemzetségfők közül a Zách, a Kacsics, a Szolnok családok kaptak nagyobb szállásterületet, majd az Abák is. A magyar törzsi-nemzetségi társadalom felbomlása után más törzsek, nemzetségek maradványai is letelepedtek. Erre utalnak a helységnevekben előforduló, honfoglalás kori törzsi nevek (Gyarmat, Jenő, Kér, Keszi, Kürt, Megyer, Tarján, Terény).

A kialakuló magyar államban a királyi hatalom gazdasági alapjaként fontos szerepet kaptak a királyi vármegyék. A Cserhátban Nógrád vára lett a várispánság központja. Az állam megerősítésének másik fontos pillére az egyház szervezetének kiépítése volt. A XII. században először Garábon épült premontrei templom és kolostor. III. Béla alapította 1190-ben a pásztói ciszterci apátságot a palócok megtérítésére, s ugyancsak az ô idejében jöttek ide a johanniták, akiknek Szirákon épült rendházuk. Szentkúton a domb felett középkori remetebarlangok, kőfülkék emlékeztetnek az egyházépítésre.

Az Árpád-házi királyok idején a trónviszályok, belháborúk következtében egyre jobban csökkent a királyi vármegyék területe, amelyeket a királyok és a trónkövetelők sűrűn adományoztak az őket támogató főuraknak. A Cserhát déli nyúlványainál, Mogyoród mellett 1074-ben győzte le Géza és László herceg Salamon király seregeit. A Kacsics nemzetség, illetve a tőlük származó nagy főúri családok (például a Balassa és a Szécsényi család) hatalmas birtokokat szereztek a környéken. Övék lett Salgótarján és környéke (később Szécsényi Tamás erdélyi vajdáé), Salgó vára, amit Simon bán családja építtetett (Simon bán részt vett a Gertrudis királyné elleni összeesküvésben), Hollókő, később Balassagyarmat, Szécsény is; a Zách családé volt Eter, Karancsság, Piliny, Tercs; az Aba családé Bercel; a Radnót családé Bér. Sámsonháza a nevét egy XII. századbeli pártütő főúrról kapta.

Turizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nógrád megye

A turizmus a Cserhátban a 20. században indult el. A látnivalók főleg a várak, mint például a hollókői, és a salgói. A bányász múltú látnivalók az 1990-es években épültek ki a régi nagy bányatelepüléseken[1].

A palóc hagyományokra épülő turisztika már az 1960-as évek óta is jelentős. Hollókő ófaluja 1987-óta az UNESCO Világörökségi része. Az egyik legnagyobb helyi palóc múzeum a balassagyarmati Palóc Múzeum.

A Palóc Múzeum épülete (Balassagyarmat)

A helyi községekben és városokban kastélyok is találhatók. A egyik legnagyobb a szécsényi Forgách-kastély. A községekben kisebb kúriák és villák bújnak meg, hiszen ezek a kastélykák ligetekben találhatók, vagy kert helyezkedik el mellette[1].

Teleki-Degenfeld-kastély (Szirák)

Bányászati kiállítóhely csak Salgótarjánban van. Itt egy bányamúzeum épület található, valamint itt található az ország egyetlen föld alatti bányakiállítóhely[1].

A Bányamúzeum épülete
Bányász emlékmű (Bátonyterenye)

A bányászatot egyes városokban emlékhelyek őrzik meg, amelyek visszarepítik a turistát a nógrádi bányászat múltjába[1].

Gödöllői-dombság

A Grassalkovich-kastély

A Gödöllői-dombság (Gödöllő) környékén is sok kastély található. Ezek közül a legnagyobb a gödöllői Grassalkovich-kastély. 1735-ben épült föl a palota amely 1945-óta lakatlan, turisztikai jelentőség lett[1].

Egyéb

A dombos jelleg miatt a vidék kiválóan alkalmas túrázásra, kirándulásra. A területen az Országos Kéktúra is áthalad.[6]

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Cserhát úthálózata alapvetően jól kiépített. Minden település elérhető közúton, ám az utak állapota gyakran igen rossz, akár településeken belül vagy kívül. Komoly problémát jelent az is, hogy a hegységet kevés kelet-nyugati irányú út szeli át, az észak-déliek száma jóval nagyobb. Az Észak-Cserhát közlekedési kapcsolatait rontja az a tény is, hogy az Ipoly túlpartján, Szlovákiában található településekkel nincs megfelelő kapcsolatuk, mivel az egykor az Ipolyon átívelő hidak többségét felrobbantották. A Cserhát közelében lévő egyetlen átkelési lehetőség Balassagyarmaton található, az Ipolyság és Hont közötti híd már a Börzsöny területéhez tartozik. A balassagyarmati határátkelőhelyen kívül Ipolytarnócon és Somoskőújfaluban van lehetőség a Szlovákiába való átutazásra. Európai Uniós fejlesztések segítségével több hidat is újra kívánnak építeni, így ismét helyreállhat a határ túloldalával való kapcsolat. A hegység területét átszeli északon a 22-es főút, mely Salgótarján-Zagyvapálfalvától egészen Rétságig fut, útközben érintve Balassagyarmat és Szécsény városát. A hegység keleti szélén halad el a 21-es főút, míg nyugati oldalán a 2-es főút és az M2-es autópálya.

A vasútállomás felvételi épülete Rétságon 76

A hegységet átszelő vasútvonalak közül a legjelentősebb a 78-as számú vasútvonal, mely Aszódnál ágazik ki a Budapest–Hatvan-vasútvonalból, és Ipolytarnócig, az országhatárig fut. Innen a vasútvonalnak folytatása van Losonc felé. Nógrádszakálnál egy rövid szárnyvonal ágazik ki Szlovákia felé. Ezt a Szlovák vasút teherforgalom céljára használja, mivel csak innen közelíthető meg Nagykürtös. Szintén jelentős még a 75-ös számú Vác–Balassagyarmat-vasútvonal. Az ebből Diósjenőnél leágazó 76-os számú vasútvonalon 2007. március 3-a óta szünetel a személyforgalom. A hegység keleti oldalán a 81-es fővonal tölt be nagy jelentőséget. Nincs közvetlen kelet-nyugati összeköttetése a Cserhátot átszelő más vasútvonalakkal, így Nógrád megye kelet-nyugati irányú átszelése vasúttal máig sem lehetséges.

Települések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Települések[1]

A Cserhát a művészetekben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

"Sok földet bejártam, de mégis csak Nógrád tetszik legjobban: hegyeivel, völgyeivel, egyenesre nőtt fáival; itt úgy látom, a füvek zöldebbek, a virágok illata édesebb, mint bárhol másutt a világon. Még a felhő is mintha rózsaszínbe öltözne, amikor átsuhan fölöttünk… Ez az én igaz hazám." (Mikszáth Kálmán)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Referenciák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s Kiss Gábor, Baráz Csaba, Katarina Gaálová, Judik Béla. A Karancs-Medves és a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet, Nógrád és Gömör határán, 1. átd. kiadás, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (Eger). ISBN 9789638728920 (2007) 
  2. ^ a b c d A Cserhát jellemzői (magyar nyelven). fsz.bme.hu, 2002. november 16. (Hozzáférés: 2009. november 13.)
  3. Tájvédelmi körzetek a Bükki Nemzeti Parkban (magyar nyelven). www.bnpi.hu, 2002. november 16. (Hozzáférés: 2009. november 13.)
  4. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi Védett emlékek a Cserhátban (magyar nyelven). www.nograd.net, 2002. november 16. (Hozzáférés: 2009. november 13.)
  5. ^ a b c d e A Naszály (magyar nyelven). w3.enternet.hu/goncol/cd/teruletek, 2002. november 16. (Hozzáférés: 2009. november 15.)
  6. Országos kéktúra útvonal (magyar nyelven). fsz.bme.hu, 2002. november 16. (Hozzáférés: 2009. november 13.)

Web[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Cserhát témájú médiaállományokat.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Karancs-Medves és a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet, Nógrád és Gömör határán (szerk. Kiss Gábor, Baráz Csaba, Katarina Gaálová, Judik Béla), Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Eger, 2007. ISBN 978-963-87289-2-0