Kőszegi-hegység

Kőszegi-hegység
Kőszeg a Kőszegi-hegységgel, jobbra a Kálvária-hegy
Hely	Magyarország, Vas megye Ausztria, Burgenland
Hegység	Alpok
Legmagasabb pont	Írott-kő (882 m)
Elhelyezkedése
Kőszegi-hegység Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 22′, k. h. 16° 25′47.3666666667, 16.4166666667

A Kőszegi-hegység (németül Günser Gebirge vagy Günser Bergland) az Alpokalja egyik kistája, harmadrészben Vas megye, kétharmad részben az ausztriai Burgenland (Őrvidék) területén. A Magyarországra eső, 58 km²-nyi területű, erősen tagolt, zárt középhegységi tömböt keletről és délről a Kőszeghegyalja fennsíkja, Ausztria területén délnyugatról a Felső-Őrség, északnyugatról a Borostyánkői-hegység, északról a Bucklige Welt és a Pulyai-medence határolja. Uralgó csúcsa a magyar–osztrák határon emelkedő 882 méteres Írott-kő, amely egyben a Dunántúl legmagasabb pontja.

Egyes földrajztudományi tájfelosztások a Kőszegi-hegység részeként kezelik az ausztriai Borostyánkői-hegységet is, míg az ellenkező nézetet vallók azzal érvelnek, hogy a Gyöngyösfői-hágó két, szerkezetileg elkülönülő tájra osztja a Keleti-Alpok eme vonulatait. Ez utóbbi, elfogadottabb álláspont szerint a Kőszegi-hegység csupán a hágótól keletre elterülő hegységtömböt foglalja magába. A pusztán magyarországi kontextusban kidolgozott Magyarország kistájainak katasztere a határon átívelő Kőszeg–Rohonci-hegység Magyarországra eső egyharmadát fogja fel Kőszegi-hegységként.

Földtan és domborzat

Az osztrák-magyar határ az Írott-kői kilátóból nézve

Kilátás a Kőszegi-hegységről Velem felett

A Kőszegi-hegység vonulata Narda felől

A felgyűrődött alaphegység jura és alsó kréta kori metamorfitösszletből, kristályos palából (kvarcfillit, mészfillit, zöldpala stb.), agyagpalából, homokkőből és gneiszből épül fel, illetve Cák térségében jellemző kőzetalkotó elem a dolomitkonglomerátum. A későbbi korokban a hegységre rakódott képződmények lepusztultak, így a Kőszegi-hegység – a közeli Vas-hegyhez hasonlóan – tektonikai ablak.

A hegység felszíne rendkívül tagolt, tönklépcsők, hegygerincek, mállási folyamatok eredményeként létrejött gombasziklák és rétegfejek, a völgyfőkön pedig periglaciális kőtengerek, kőfolyások, törmeléklejtők teszik morfológiailag változatossá a felszínt. A Gyöngyös felső szakaszának teraszos eróziós völgye mellett 60–100 méter mélyre vágódott, szurdokszerű patakvölgyek szabdalják a kistájat (Bozsoki-völgy, Velemi-völgy, Szerdahelyi-völgy stb.).

Magyarország legnagyobb relatív reliefű hegységei közé tartozik, területének 72%-án 100 m/km²-esnél nagyobb szintkülönbség tapasztalható. A 25%-osnál meredekebb lejtők alkotják a hegység 23%-át, a 12%-osnál nagyobb lejtőgategóriába esik további 37%-nyi terület. A Kőszegi-hegység átlagos tengerszint feletti magassága 548 méter, az előzőek fényében jelentős szintmagasság-különbségekkel: a Kőszegdoroszlótól nyugatra mért 250 méteres magasság a légvonalban 7 kilométerre lévő Írott-kőig – a hegység, egyben a Dunántúl legmagasabb csúcsáig – 882 méterre emelkedik. A középhegység északkeleti irányban lejtő fő gerince az Írott-kő (882 m), Kendig (726 m), Irány-hegy (665 m), Óház-tető (609 m), Pintér-tető (497 m) vonulaton húzódik. Az ebből merőlegesen elágazó oldalgerincek közül a nevezetesebbek északnyugaton a Stájerházak (551 m), a Vörös-kereszt (467 m) és a Tábor-hegy (646 m), a Kőszeghegyalja felőli délkeleti oldalon pedig a Kalapos-kő (587 m), a Szent Vid-hegy (568 m), a Szabó-hegy (419 m) és a Kálvária-hegy (392 m). Az osztrák oldal jelentős csúcsa a 862 méteres Szarvas-kő.

Vízrajz

A Kőszegi-hegységben számos, ingadozó vízhozamú (3–25 l/min) forrás fakad. A hegység a Rába folyó vízgyűjtő területéhez tartozik. A kelet-északkelet–nyugat-délnyugati vonulatú zárt középhegységi tömböt mintegy félkör alakban fogja közre a Gyöngyös, melynek Güns nevű ága a Gyöngyösfői-hágótól északkeletre, majd a másik ággal, a Zöbern-nel Léka (németül: Lockenhaus) város területén egyesülve kelet felé, azután Kőszeg felett dél-délkeleti irányba fordul. A Gyöngyös patak gyűjti össze a hegységből északnyugati és északi irányba folyó kisebb patakok, például a rendkívül bővízű, óház-tetői Hétvezér-forrás (450 l/min) vízét. Ugyancsak a Gyöngyös-patakba torkollik Lukácsházánál a Bozsoki-patak kivételével a hegység magyarországi területén eredő kisebb patakok vízét összegyűjtő Szerdahelyi-patak, amelynek maximális árvízi hozama eléri a 14 m³/s-ot. A Bozsoki-patak és az Ausztriában eredő Rohonci-patak (németül: Rechnitzbach)Bozsok és Bucsu községek közötti egyesülésből keletkező Arany-patak Szombathely területén torkollik a Perint-patakba, amely Gencsapátitól a Gyöngyös-patakból elágazó mederben folyik. (A meder elágazásának nincs természetföldrajzi oka, az valószínűleg a Savariá-nak nevezett patak mentén várost alapító rómaiak műve volt.. Ma a Gyöngyös-patak Sárvárnál, a Sorokpolánytól Sorok nevet viselő Perint-patak pedig Zsennyénél ömlik a Rábába. A Gyöngyösfői-hágótól délre a Pinka patak vízgyűjtő területéhez tartozó Alszószénégetői-patak (németül: Unterkohlenstätterbach), Glasbach és Tauchenbach gyűjtik össze a Kőszegi-hegységből nyugati, délnyugati irányba induló vízfolyások vizét. A Pinka Körmend felett ömlik a Rábába.

Éghajlat

Az Alpokalja egyéb kistájaihoz hasonlóan mérsékelten hűvös és mérsékelten nedves területeink közé tartozik, jelentős klimatikus különbségekkel az alacsonyabban és a hűvös-nedves zónába tartozó magasabban fekvő területek között. Az évi középhőmérséklet az alacsonyabb magasságokban 8,5–9,2 °C, az Írott-kő térségében 7,5–8,0 °C között alakul. Ez utóbbi területen a fagymentes időszak fél évnél rövidebb időt tesz ki (175 nap), s 15 nappal meghaladja a peremterületek fagymentes napjainak számát. Az évi napsütötte órák száma sehol nem haladja meg az 1800-at.

Az évi csapadékmennyiség átlaga 750–800 mm között alakul, az Írott-kőn jóval meghaladja a 800 mm-t, egyes források szerint eléri a 950–1000 mm-es tartományt. Az egynapi legtöbb csapadékot Kőszeg-Stájerházaknál mérték (100 mm). Az átlagos maximális hóvastagság az Írott-kő térségében 45 cm, de itt mérték a mai Magyarországra hullott legvastagabb, 151 cm-es hótakarót is.

A Kőszegi-hegység uralkodó széliránya az északi, jelentős különbségekkel a csúcsok és a szélvédettebb helyek átlagos szélsebességében.

Talaj és növényzet

Őszi kikerics a Kőszegi-hegységben

A Kőszegi-hegység télen, középen a Szent Vid-templommal

A mállott alapkőzetre (agyagpala, gneisz) savanyú, nem podzolos barna erdőtalajok települtek, ezek borítják az összterület 66%-át. Felső rétegük szerves anyagban gazdag ugyan, de savanyú kémhatásuk és kedvezőtlen vízgazdálkodásuk miatt csupán erdőgazdálkodásra alkalmasak, nagyrészt erdő borítja őket. A Kőszeg–Cák–Velem-vonaltól keletre, az összterület 33%-án agyagbemosódásos barna erdőtalajok találhatóak. Noha ugyancsak erősen savanyú és rossz vízgazdálkodású talajok, nagy részükön mégis szántóművelés folyik (búza, árpa, vöröshere, silókukorica). A Szerdahelyi-patak völgyét nyers öntéstalaj fedi (1%).

A Kőszegi-hegység potenciális erdőterület, de a sziklabércek természetes növénytakaróját különféle fátlan növénytársulások alkotják. Az erdőtársulásokat tekintve jelentős eltéréseket tapasztalni az Írott-kő és a Pintér-tető közötti fő hegygerinc két oldalán. Északi lejtőin, illetve mindkét lejtő 600 méter feletti részein a bükkösök, a déli oldal alacsonyabb területein a gyertyános-kocsánytalantölgyesek és a sziklaerdők a jellemzők. A hegység keleti peremvidékén telepített szelídgesztenyések terülnek el, de az erdőállományban is jelentős a részaránya (30%) a nem őshonos, telepített fenyőfajoknak. Gyakoriak a korábbi irtásréteken kialakult magaskórósok és erdősztyepek, a patakvölgyekben az égerligetek. A korábban nagy területeket elfoglaló hegyi rétek a hegylábi részek kivételével nagyrészt özönfajokkal beerdősültek, az értékes láprétek eltűntek.

Az erőteljes alpi hatás eredményeként a hegységet növényföldrajzilag a kelet-alpi flóravidék Ceticum flórajárásába soroljuk. A védett növényfajok száma 100–120 közötti. Az alpi hatást mutató elterjedtebb növények közé tartozik a keskenylevelű hölgymál, az osztrák és a havasalji tarsóka, a fehér sáfrány, valamint az erdei aljnövényzetben a bordapáfrány, a széleslevelű harangvirág, a hármaslevelű kakukktorma és a fecsketárnics. A Kőszeghegyalja felőli hegylábi részekre a másutt is megszokott középhegységi társulások a jellemzőek.

A hegység jelentős része a Kőszegi Tájvédelmi Körzet védelme alatt áll, további jelentős természeti értékei a bozsoki Sibrik-kastély ősparkja, a velemi Szent Vid-hegy jura–kréta kori metamorfkőzet-feltárása és a bozsoki kalapos kövek.

Területhasznosítás*	Terület	Területarány
Lakott terület	124,1 ha	2,2%
Szántó	840,7 ha	14,6%
Kert	288,5 ha	5,0%
Szőlő	23,2 ha	0,4%
Rét, legelő	361,3 ha	6,3%
Erdő	4 132,6 ha	71,6%
Vízfelszín	0,0 ha	0,0%

* A területhasznosítási adatok a kistáj Magyarországra eső területére vonatkoznak.

Népesség

Őskori népesség

A Szent Vid-hegy magaslat lakottsága már a neolitikum idején megkezdődött. Az itt lakók zömmel zöldpalákat használtak csiszolt szerszámaikhoz. Velem-Szentvid régészeti anyagában megtalálhatók a rézkori kultúrák kerámiai nyomai is. A korai bronzkorban északról vándorolt a területre a Lajta csoportnak nevezett, késő-harangedényes népesség. Velem-Szentviden megtalálták a vidéken bronz kereskedelemmel először foglalkozó Gáta-Wieselburg kultúra kerámiáit is. Feltételezhető, hogy a rokon morvaországi Aunjetitz kultúra kialakulásához hasonlóan történt meg a Dunántúl északnyugati sarkában a gátai kultúra létrejötte. A gátai kultúra helyi előzményeként jelenik meg a szombathelyi csoport. A Gáta-kultúra határozott védelmi vonalakat, határokat alakított ki, a Rábáig terjedhetett. A Szent-Vid hegyen a késő bronzkori település nyomai a töretlenül folytatódó lakottságra utalnak. A velem-szentvidi bronzművesek a divatos ékszerek és mezőgazdasági eszközök mellett főként a harcosok számára készítettek nyílhegyeket, dárdavégeket és harci baltákat. A késői kelta periódus jelentős építkezési munkálatokkal hagyott nyomot a vidéken, ami a bójok törzsi területéhez tartozott. Velem-Szentvid településének bronzkori virágzását követően a második látványos építési korszak erre az időre esik. A hegycsúcs nagy záró sáncait ekkor emelték, de utcáinak, belső építményeinek egy része is az i. e. utolsó században készült. Egy műhelyként meghatározható épület késői kelta kerámiái között római kori töredékeket is találtak, ez a település római kori továbbélését bizonyíthatja. A késői időszak kelta emlékei a földvár lábánál, Velem község területén is előkerültek. A római hadsereg a vidéket minden bizonnyal a Noricumi királyság részeként foglalta el. Ebben az esetben Velem-Szentvid városias kiépítettségű települését azonosítani kellene az írott forrásokból ismert noricumi városok valamelyikével. Nem valószínű, hogy e kövezett utakkal, kő-fa-föld kombinációjú erődítéssel, ivóvízzel ellátott, ipart és kereskedelmet űző nagy város az időszámítás kezdete körüli idők névtelen történelmi szereplője lett volna.

Ókor

Az ókorban a Claudius császár által az első század közepén alapított és a 456. évi földrengésben elpusztult Savaria vízellátásában játszott pótolhatatlan szerepet. Úgy tűnik, hogy a Szent Vid hegytől délnyugati irányban Rohoncig több kútból induló vízvezetékek a mai Bucsu község határában egyetlen vezetékben egyesültek, Több mai település (pl. Bozsok) magja a vízvezeték őrzését szolgáló római kori castrum vagy őrtorony volt. Bozsokon a mai falu észak-dél irányú főutcájának nyugati házsora alatt húzódott a vízvezeték.

Középkor

A Szent Vid-hegy neve szerepel 860. évi és 885. évi frank határjárások okmányaiban, melyek a terület akkori lakottságát támasztják alá. Valószínűleg a kereszténységre tért avarok utódai használták akkor az itteni, a frankok által Szent Vid névre felszentelt kápolnát. A magyar honfoglalás után a Tétény-Kál-Bogát-Bulcsú nemzetség törzsének szállásterülete volt a vidék. I. (Szent) István (997-1038) alatt Szent Vid vára a királyi várszervezet tagja. II. András (1205-1235) a Héder nemzetségnek adományozta a vidéket. A nemzetségből származó Henrik az Ó-ház tetőn már akkor állott Kwszug nevű Felsővárral szemben a Gyöngyös-patak partján építette fel az Alsóvárat, ezzel megalapította Kőszeg városát. Ettől kezdve a család a Kőszegi nevet használta. Kőszegi Nagy Henrik IV. Béla (1235-1270) hű szövetségese volt annak fia, a későbbi V. István elleni harcaiban. Így István hatalomra kerülése után, 1271-ben, Henrik II. Ottokár cseh királyhoz menekült, majd IV. (Kun) László (1272-1290) alatt tér vissza újra a magyar király hűségére. 1278 augusztus 26-án a morvamezei Dürnkrutnál Közép-Európa szempontjából sorsdöntő csata zajlott le. Habsburg I. Rudolf és IV. László magyar király csapatai döntő vereséget mértek Ottokár hadaira. 1283-ban Rudolf elsőszülött fiának, az 1282-től osztrák és stájer hercegi címet viselő Albertnek adományozta Ottokár hűbérbirtokait. A Kőszegiek terjeszkedései így időközben Albert herceg érdekeit is sértették, aki ezért megtámadta és elfoglalta Szent Vid várát, amely a III. András (1290-1301) és Albert herceg közötti 1291. évi hainburgi békeszerződéssel került vissza magyar kézbe, de a békeszerződés egyúttal kötelezte is a magyar felet a vár lerombolására.

Az 1532. évi török ostrom idején Jurisics Miklós várkapitány és Kőszeg város vezetői úgy döntöttek, hogy befogadják az ostrom elől a várba menekülő környékbeli falvak lakóit, akik így a török elleni diadal részesei lettek.

Jelenlegi népesség

Középhegységi területként gyéren települt vidék: lakossága 1435 fő (2001), népsűrűsége 24,7 fő/km². A hegység központi részein állandóan lakott település nem található, csupán a kistáj délkeleti részén csoportosul négy aprófalu: Bozsok, Cák, Kőszegszerdahely és Velem. A 2001. évi népszámlálás szerint a lakosság 83,0%-a római katolikus, 4,6%-a evangélikus, 2,4%-a református felekezetű. A magyar népesség számaránya 99% körüli, egyedül a német kisebbség képviselteti magát 0,6%-kal. A hegység osztrák oldalán lévő kisebb településeket 1971-ben összevonták. Az osztrák oldalon lévő települések listája a következő:

• Mannersdorf an der Rabnitz (magyarul: Répcekethely), hozzátartozik Liebing (Rendek)és Rattersdorf (Rőtfalva),
• Lockenhaus (Léka), hozzátartozik Teich, Hammer (Hámortó), Langeck és Glashütten is.
• Unterkohlstätten (Alsószénégető), hozzátartozik: Günseck (Gyöngyösfő), Weissenbach, Holzschlag (Vágod), Oberkohlstätten, Glashütten bei Schlaining.
• Stadt Schlaining (Városszalónak), hozzátartozik Goberling (Góborfalva), Drumling (Drumoly), Altschlaining (Ószalónak), Neumarkt Tauchental (Felsőkethely). A város határában ma is működő antimon üzem van.
• Weiden bei Rechnitz (Bándol), hozzátartozik Rauhriegel (Füsthegy), Mönchmeierhof (Barátmajor), Rumpersdorf, Oberpodgoria (Felsőpodgoria), Parapatitschberg (Parapaticshegy), Unterpodgoria (Alsópodgoria) e három korábban önálló település még 1906 előtt egyesült Podgoroia (a szó jelentése horvátul: Hegyalja) néven, Podgoriá-t 1906-ban Hármasfalunak) nevezték át , Allersgraben (Sirokány), Allersdorf (Kulcsárfalu), Podler (Polányfalva), Zuberbach (Szabar).
• Markt Neuhodis, hozzátartozik Althodis (Óhodász) is.
• Rechnitz (Rohonc)

Források

• Dövényi Zoltán (szerk.): Magyarország kistájainak katasztere. Második, átdolgozott és bővített kiadás (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2010) ISBN 978-963-9545-29-8
• Hajdú-Moharos József: Magyar településtár (Kárpát–Pannon Kiadó, Budapest, 2000) ISBN 963-00-5510-4
• A Kőszegi-hegység – az ember és a természet szemszögéből
• Népszámlálás, 2001

Irodalom

• Keszei Balázs: A vasfüggöny rácsai között: A Kőszegi-hegység növényvilága, Természet világa : természettudományi közlöny, 2010. (141. évf.) 2. sz. 85-87. old.
• Magyar Linda: A Kőszegi-hegység gesztenyései, Erdészeti lapok, 2008. (143. évf.) 12. sz. 361-362. old. [1]
• Veress Márton - Schläffer Roland - Gadányi Péter: A Kőszegi-hegység forrásai, Vasi szemle, 2005. (59. évf.) 1. sz. 87-101. old.
• Németh Csaba: A Kőszegi-hegység erdőgazdálkodásának madárvédelmi vonatkozásai, Cinege: vasi madártani tájékoztató, 2001. 6. sz. 12-14. old.
• Németh Csaba: Adatok a Kőszegi-hegység és Kőszeg-hegyalja madártani viszonyainak ismeretéhez 1995-2000, Cinege: vasi madártani tájékoztató, 2000. 5. sz. 28-32. old.
• Veress Márton - Csehi Péter: Völgyképződés a Kőszegi-hegység déli részén, Vasi szemle, 2000. (54. évf.) 6. sz. 855-866. old.
• Eszterhás István: A Kőszegi-hegység barlangjai, A szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola tudományos közleményei, 2000. (12. évf.) Természettudományok 7. 97-127. old.
• Bauer Norbert - Keszei Balázs: Kiegészítések a Kőszegi-hegység flórájának és vegetációjának ismeretéhez, Vasi szemle, 2000. (54. évf.) 4. sz. 547-553. old.
• Király Gergely: A Kőszegi-hegység flóra- és vegetációváltozásai az elmúlt 150 évben, Tilia, 1997. 5. sz. 322-353. old.
• Király Gergely: A Kőszegi-hegység növényföldrajzi viszonyai, Tilia, 1997. 5. sz. 313-321. old.
• Németh Csaba: Az Alpok kapuja: a Kőszegi-hegység, Természetbúvár, 1997. (52. évf.) 6. sz. 20-22. old.
• Bartha Dénes - Bodonczi László - Bölöni János - Király Gergely - Szmorad Ferenc: Változások a Kőszegi-hegység növényvilágában, Vasi szemle, 1996. (50. évf.) 2. sz. 175-189. old.
• Németh László István: A Kőszegi-hegység növényvilágáról, Búvár (1960-1989), 1972. (27 (17). évf.) 2. sz. 93-95. old.
• Károlyi Mária: Savaria földjének ősi kultúrái a rómaiak előtt. (http://www.vasiszemle.t-online.hu/2003/03/karolyi.htm).
• Pálffy József: Velem és Szent-Vid története. Szombathely, 2006. ISBN 9632296532

Külső hivatkozások

• Térkép
• Károlyi Mária: Savaria földjének ősi kultúrái a rómaiak előtt.
• Savaria római topográfiája