Cserehát

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Cserehát
Rakaca 001.jpg
A rakacai víztározó

Hely  Magyarország,
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Hegység Északi-középhegység
Legmagasabb pont Kecske-pad (340 m)
Típus Barna talaj, mészkő
Térkép
HU subregion 6.8.5. Cserehát.png
Pozíció Magyarország térképén

A Cserehát az Északi-középhegység részben erdőkkel borított dombvidéke, amely a szlovák-magyar határtól délre, a Bódva és a Hernád között a Sajóig húzódó területen fekszik. Átlagos magassága 250-300 méter. Legmagasabb csúcsa az 520 m magas Szár-hegy.

A dombvidék a cseres-tölgyes erdőkről kapta a nevét, amelyek egykor a tájat borították, és sok helyütt ma is megtalálhatóak.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Cserehát jellegzetes látképe Abaújlak-Szanticskánál

A Cserehát mintegy hidat képez a Bükk és a Zempléni-hegység között. A tájat a barna talajjal fedett dombhátak és a széles völgyek változása jellemzik. A terület keleti részén, a Hernád völgye felé a hegyhátak valamelyest magasabbak, szép kilátást nyújtva a Mátra és Bükk magaslataira.

A dombvidék legmagasabb csúcsa a 340 méteres Kecske-pad, ami Irotától északra található, míg a legalacsonyabb Szikszó környékén (115 méter).

A dombok dél felé fokozatosan ellaposodnak és részévé válnak az Alföld északi részének.

Területét barna erdei talaj borítja, az alacsonyabb területeken agyag homokpadokkal és néhol márványszerű aprókristályos mészkő található. A vidék legidősebb kőzete a szürke erezésű rakacai márvány.

Vízrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Cserehát a Hernád, a Bódva és a Sajó folyók vízgyűjtő területe. 40 kisebb-nagyobb patak fut a völgyekben, ezek közül a jelentősebbek:

  • Rakaca-patak (236,2 km2)
  • Vadász-patak (209,7 km2)
  • Vasonca-patak (94,9 km2)
  • Sas-patak (46,7 km2)
  • Bélus-patak (46 km2)
  • Abodi-patak (33,2 km2)
  • Juhász-patak (19,8 km2)
  • Galvácsi-patak (18,5 km2)

A patakok jelentős esőzés után a múltban gyakran kiöntenek a medrükből, napjainkban is sok az agyagos, vizenyős rész.

Élővilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Cserehát növényritkaságai közé tartozik a kockás liliom, valamint a Ziliz melletti óriási tölgyfa.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A földrajzi egységet magába foglaló Csereháti járás és Szikszói járás közigazgatásilag a Magyar Királyság, Abaúj vármegye Abaúj-Torna vármegye része volt, Szepsi székhellyel. Jelenleg az Edelényi járás és Szikszói járás és azonos nevű kistérségek területéhez tartozik.

Sokfelé találtak kőkori, bronzkori és avar leleteket.

Honfoglalás után a Mátrával és Zemplénnel az Aba nemzetség szállásterületéhez tartozott, e nevet sok település a nevében őrzi, ekkor a központ Abaújvár. Az Aba nembéli Gagy a belső Csereháton alapított településeket.

Az 1200-as évekig ezen az addig jobbára elhagyatott erdős területen királyi birtokok voltak, ahova foglalkozásuk szerint lettek letelepítve a királyi szolgálók családjai: vadászok (Alsóvadász, Felsővadász); szakácsok (Szakácsi); csőszök (bakták, mai Baktakék); szekeresek (egykori Szekeresfalva, ma Szepsi).

A jászói premontrei kolostort a 12. században Könyves Kálmán király alapította a középkorban országos jelentőségű hiteleshely. 1255-ben lett kész az erődítése, melyet csak 1619-ben Bethlen István erdélyi fejedelem ostromolt először. Falai között 1657-től 1929-ig Jezsuita noviciátus és hittudományi főiskola működött. 1676-ban kurucok gyújtották fel.

1273 után IV. László király jelentősen megváltoztatta a birtokviszonyokat, ezután a terület központja Forró lett.

Az 1300-1310 között Aba Amadé uralta a területeket, Gönc központtal.

Később jelentős területeket szereztek az innen felemelkedő Perényi család és Rákóczi-család.

1550-es évektől Cserehát településeit is támadják a törökök:

  • 1558-ban majd 1577-ben Velicán füleki bég kirabolta és felégette Szikszó városát.
  • Hasszán temesvári pasa 1567-es hadjárata rabolt és rabszolgákat gyűjtött Csereháton is, a környékbeli erődítményeket mind elfoglalva.
  • 1588-ben egy 11000 fős sereg támadását sikerült visszaverni Szikszói csata során
  • 1640-ben az egri törökök rácsaptak a gagyi völgyre, s itt Alsó- és Felső-Gagyot, Ketyét és Baktát (Baktakék)et kirabolták és felégették.

A Rákóczi szabadságharc (1704-11) és az azt követő pestisjárvány pedig a Cserehát lakosságát csaknem teljesen kiirtotta. Az 1715. évi összeírás a korábban ismert 28 csereháti településből 15-öt kihagyott, vagyis elpusztultak vagy elnéptelenedtek: Alsógagy, Gagyapáti, Büttös, Pusztaradvány, Monaj, Hernádszőlled (ma Hernádvécse), Gadna, Abaújlak, Galvács, Kány, Tornabarakony, Szárazkék (Kéty, ma Baktakék), Homrogd, Szanticska (ma Abaújlak). A megmaradt települések zöme magyar lakosságú volt (Nyésta, Selyeb, Debréte, Pamlény, Tornaszentjakab, Irota, Rakacaszend, Garadna és Felsővadász), és négy helyen magyar-szláv vegyesen (Abaújszolnok, Abod, Rakaca és Viszló) családok éltek, Perecsén pedig csak szlávok, valószínűleg tótok.

A visszatelepítést elősegítendő az észak-keleti vármegyék (Sáros, Szepes, Abaúj, Gömör, Zemplén) 3-5 évi adómentességgel támogatta azokat, akik újra népesítik ezen területeket. Ennek köszönhetően, a korábbi menekültek mellet számos ruszin paraszt is elhagyta régi lakóhelyét és új lakóhelyéül a csereháti területet választott. A Cserehátba való első ruszin betelepülés 1730-40 között történt.

1831 nyarán majd az 1870-es években kolerajárvány dúlt.

1892 és 1924 között a gazdasági válság hatására jelentős kivándorlás történt Amerikába, több mint 1000 személy ment el erről a tájegységről.

Népesség, kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Cserehát Magyarország hagyományosan aprófalvas térsége. A trianoni békeszerződés következtében a térség elveszítette az északabbi területekkel hagyományos gazdasági és kulturális kapcsolatát. Az 1960-as évektől egyre gyorsult a térség lemaradása az ország többi területeihez képest. A megújulás hiányában az aprófalvas településeken az elnéptelenedés és a településekről való elvándorlás egyre nagyobb méreteket öltött. A településeknek egyre nagyobb hányadát teszi ki a cigányság, Csenyéte lakossága például teljesen kicserélődött.

A vidék turisztikai vonzereje az érintetlen természeti környezet és a falvak kulturális öröksége, például népi lakóházak, kastélyok és kúriák.

Települések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]