Csillámpala

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A csillámpala a kristályos palák közé tartozó mezometamorf kőzet. Alapvető jellemzője, hogy a csillámok mennyisége meghaladja az 50%-ot, illetve sok kvarcot tartalmaz. Emellett muszkovit és biotit a legfontosabb alkotórészei. Lehetséges elegyrészei még kevés földpát (maximum 20%), gránát, disztén, staurolit, turmalin.

Általában elegyrészei elkülönülnek, rétegeket alkotnak a kőzetben. A pala a csillámos réteglapok mentén válik el, ezért megjelenésében a csillám domináló. Csak haránttörések felületén ismerhetők fel a kvarcrétegek. Fajtáit a csillámok típusa szerint különböztetik meg. Képződése általában agyagos üledékekre vezethető vissza, de változatos kiinduló anyagok vezetnek a metamorfózis után csillámpalához.

Magyarország területén felszínen vagy felszínközelben csak a központi-alpi egység területén, a Soproni-hegységben és a Kőszegi-hegységben található. A felszín alatt nagy mélységekben szinte mindenhol megtalálható, így az alföldi mélyfúrásokból is ismert.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kovács József – Ravasz Csaba. Földtan II – Ásványok és kőzetek alapfogalmai. Műszaki Kiadó (1981). ISBN 963-10-4249-9