Kemény István (szociológus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kemény István
Született 1925. augusztus 14.
Kaposvár
Elhunyt 2008. április 14. (82 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása szociológus,
pedagógus

Kemény István (Kaposvár, 1925. augusztus 14.Budapest, 2008. április 14.) Széchenyi-díjas magyar szociológus.

Élete és munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kemény István 1947-től 1948-ig a Teleki Pál Tudományos Intézet munkatársa volt. 1948 és 1957 között középiskolai tanárként dolgozott. 1957-ben két évre bebörtönözték, 1959-től 1961-ig fordítóként tevékenykedett. 1970 és 1973 között az MTA Szociológiai Kutatóintézet munkatársa volt. 1973-ban publikációs tilalom alá helyezték. 1973 és 1976 között szabadfoglalkozású szociológusként tevékenykedett.

1977-ben Párizsba emigrált, 1978-tól 1981-ig a Maison des Sciences de l'Homme, 1983 és 1990 között az École des Hautes Études en Sciences Sociales munkatársa, a Magyar Füzetek szerkesztője volt. 1980-tól 1990-ig a Szabad Európa Rádió külső munkatársaként dolgozott. 1990-ben hazatért. 1992-től a Magyar Szociológiai Társaság elnöke, 1993-tól alelnöke volt. 1990 és 1992 között az MTA Szociológiai Intézetének tudományos tanácsadója, egy éven át az intézet igazgatója volt. 1990-től Demszky Gábor budapesti főpolgármester főtanácsadója volt.

1994-ben megkapta a szociológiai tudományok doktora címet. 1994-ben Nagy Imre-emlékplakettel, 2003-ban Deák Ferenc- és Széchenyi-díjjal tüntették ki.

Kemény István tudományos igényességének és érzékeny emberi figyelmének köszönhetően kezdődhettek el Magyarországon a szegénység- és romakutatások már a hatvanas évek végén, és munkájában mindig a hitelességre törekedett, nem ismert megalkuvást. Ezért kellett tizenhárom évre az emigrációt választania, de az elsők között települt haza, amikor már lehetett.

Hazatérve a főváros foglalkoztatáspolitikai helyzetéről, a Budapesten élő cigányság népességi mutatóiról, életkörülményeiről készített kutatásokat, s ezek alapján fogalmazott meg ajánlásokat is, így például a romák munkajogi védelmét ellátó centrum, valamint állásközvetítő szolgálat felállításának szükségességét, és a roma népesség felnőttoktatásban való részvételének ösztönzését szorgalmazta.

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Parasztságunk útja (1947)
  • Társadalmi rétegződés Magyarországon (Mód Aladárnéval, Ferge Sándornéval és Láng Györgynével, 1966),
  • Elméletek a társadalmi rétegződésről (1969),
  • A Csepel Vas- és Fémművek munkásai (társszerző, 1970),
  • Pest megye munkásai (társszerző, 1970),
  • A gazdasági vezetők magatartása (1970),
  • A szexuális élet szociológiája (szerk., 1972),
  • Az alacsony jövedelmű népesség életkörülményei Magyarországon (1972),
  • A magyarországi cigány lakosság (1976),
  • Ouvriers Hongrois (1985),
  • Magyar munkástanácsok 1956-ban (1986),
  • Velük nevelkedett a gép (1990),
  • Közelről s távolból (1991),
  • Vagyongazdálkodás, városrehabilitáció és lakáspolitika (1991),
  • Szociológiai írások (1992),
  • Cigányok Magyarországon (szerk., 1999),
  • A magyarországi romák (szerk., 2000),
  • A romák/cigányok és a láthatatlan gazdaság (szerk., 2000),
  • Cigány gyerekek az általános iskolában (társszerző, 2002),
  • A magyarországi cigányság 1971–2003 (társszerző, 2004).

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]