Kemény István (szociológus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Kemény István (Kaposvár, 1925. augusztus 14.Budapest, 2008. április 14.) Széchenyi-díjas magyar szociológus.

Élete és munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kemény István 1947-től 1948-ig a Teleki Pál Tudományos Intézet munkatársa volt. 1948 és 1957 között középiskolai tanárként dolgozott. 1957-ben két évre bebörtönözték, 1959-től 1961-ig fordítóként tevékenykedett. 1970 és 1973 között az MTA Szociológiai Kutatóintézet munkatársa volt. 1973-ban publikációs tilalom alá helyezték. 1973 és 1976 között szabadfoglalkozású szociológusként tevékenykedett.

1977-ben Párizsba emigrált, 1978-tól 1981-ig a Maison des Sciences de l'Homme, 1983 és 1990 között az École des Hautes Études en Sciences Sociales munkatársa, a Magyar Füzetek szerkesztője volt. 1980-tól 1990-ig a Szabad Európa Rádió külső munkatársaként dolgozott. 1990-ben hazatért. 1992-től a Magyar Szociológiai Társaság elnöke, 1993-tól alelnöke volt. 1990 és 1992 között az MTA Szociológiai Intézetének tudományos tanácsadója, egy éven át az intézet igazgatója volt. 1990-től Demszky Gábor budapesti főpolgármester főtanácsadója volt.

1994-ben megkapta a szociológiai tudományok doktora címet. 1994-ben Nagy Imre-emlékplakettel, 2003-ban Deák Ferenc- és Széchenyi-díjjal tüntették ki.

Kemény István tudományos igényességének és érzékeny emberi figyelmének köszönhetően kezdődhettek el Magyarországon a szegénység- és romakutatások már a hatvanas évek végén, és munkájában mindig a hitelességre törekedett, nem ismert megalkuvást. Ezért kellett tizenhárom évre az emigrációt választania, de az elsők között települt haza, amikor már lehetett.

Hazatérve a főváros foglalkoztatáspolitikai helyzetéről, a Budapesten élő cigányság népességi mutatóiról, életkörülményeiről készített kutatásokat, s ezek alapján fogalmazott meg ajánlásokat is, így például a romák munkajogi védelmét ellátó centrum, valamint állásközvetítő szolgálat felállításának szükségességét, és a roma népesség felnőttoktatásban való részvételének ösztönzését szorgalmazta.

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Parasztságunk útja (1947)
  • Társadalmi rétegződés Magyarországon (Mód Aladárnéval, Ferge Sándornéval és Láng Györgynével, 1966),
  • Elméletek a társadalmi rétegződésről (1969),
  • A Csepel Vas- és Fémművek munkásai (társszerző, 1970),
  • Pest megye munkásai (társszerző, 1970),
  • A gazdasági vezetők magatartása (1970),
  • A szexuális élet szociológiája (szerk., 1972),
  • Az alacsony jövedelmű népesség életkörülményei Magyarországon (1972),
  • A magyarországi cigány lakosság (1976),
  • Ouvriers Hongrois (1985),
  • Magyar munkástanácsok 1956-ban (1986),
  • Velük nevelkedett a gép (1990),
  • Közelről s távolból (1991),
  • Vagyongazdálkodás, városrehabilitáció és lakáspolitika (1991),
  • Szociológiai írások (1992),
  • Cigányok Magyarországon (szerk., 1999),
  • A magyarországi romák (szerk., 2000),
  • A romák/cigányok és a láthatatlan gazdaság (szerk., 2000),
  • Cigány gyerekek az általános iskolában (társszerző, 2002),
  • A magyarországi cigányság 1971–2003 (társszerző, 2004).

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]