Albrecht von Wallenstein

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Albrecht Wenzel Eusebius von Wallenstein
Albrecht wenzel von wallenstein.jpg
Wallenstein portréja (rézmetszet, 1854)
Született 1583. szeptember 24.
Meghalt 1634. február 25. (50 évesen)
Nemzetisége cseh
Szolgálati ideje 1604–1619 (cseh királyi hadsereg)
1619–1634 (német-római császári hadsereg)
Rendfokozata tábornagy
Csatái harmincéves háború
Civilben Friedland hercege
Wallenstein második felesége, Isabelle von Harrach
Wallenstein
Wallenstein halála

Albrecht Wenzel Eusebius von Wallenstein (Hermanitz an der Elbe, 1583. szeptember 24.Eger, 1634. február 25.) cseh katona, majd német-római császári hadvezér a harmincéves háború idején. Friedland hercege. Mecklenburg hercege (1628 - 1630).

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wallenstein kelet-csehországi protestáns kisnemesi családban született. Tizenkét évesen elvesztette szüleit, ettől fogva anyai nagybátyja nevelte. Iskolás korában nagy verekedő hírében állt, nagybátya egy sziléziai protestáns gimnáziumba küldte, később az Altdorfi egyetemről kizárták. Korán katonának állt. 1606-ban – akkor már ezredesként – áttért a katolikus hitre. Részt vett Magyarországon a törökök, illetve a Bocskai-felkelés elleni küzdelemben. 1609-ben megnősült, feleségül vett egy gazdag özvegyet, Lucretia Nekes von Landeket (1582–1614). Az asszony 1614-ben bekövetkezett halála után Wallenstein Morvaország nagybirtokosának mondhatta magát. 1615-1618 között 180 vértest és 80 muskétást állított ki önerőből. 1617-ben szolgálataiért grófi címet kapott. Az 1618-as cseh rendi felkelés idején már ezredesnek mondhatta magát, ez mégsem volt elég, át kívánt állni a császár oldalára.

1619. április 30-án dezertált. Olmützben leszúrta egyik felettesét és magához vette az ezred hadikasszáját, ami 96 000 tallér volt. Amikor hazatért, olcsón felvásárolta Csehország negyedét[forrás?]. 1623-ben feleségül vette Isabelle von Harrach bárókisasszonyt, akinek apja Karl von Harrach zu Bruck an der Leitha báró volt, császári miniszter, tanácsnok és a birodalmi haditanács tagja. Házassága bejuttatta az udvarba, és megnyílt számára az arisztokráciába való felemelkedés útja. A házasságból két gyermeke született, fia még csecsemőként hunyt el, később született egy leánya is. A császár kegyből előbb palotagróffá (Pfalzgraf) emelte, majd a cseh felkelés leverése után, 1621-ben létrehozta és Wallensteinnek adományozta a Friedlandi Hercegséget. Első osztályú gazdasági szakember volt. 1625-ben, a harmincéves háború második részében komoly szerephez jutott, saját költségén 40 000 főnyi hadsereget állított ki.

A Friedlandi Hercegséget Wallenstein egyfajta mintaállammá fejlesztette. A császártól különleges kölcsönöket és jogokat kapott, a hitel visszafizetésének nem volt határideje. 1625-ben a császár formálisan is megadta Wallensteinnek a friedlandi hercegi címet. Új jogokat kapott tisztek kinevezésére, hadisarcok kivetésére és felhasználására. Ezekre alapozva alakította ki új logisztikai rendszerét. Javított az élelmezésen, és felemelte a zsoldot. Ezeket a magas hadisarcok kivetésével, valamint ezeknek kegyetlen begyűjtésével érhette el. Katonái rablási kísérleteit megtorolta. Csökkentette a pazarlást, javította a csapatai fegyelmét. Wallenstein sok hasznot húzott a háborúból. Saját laktanyákat és lőszergyárakat hozott létre, így biztosította seregeinek az utánpótlást. II. Ferdinánd császár Wallensteint a Keleti- és az Északi-tengeren tengernagynak nevezte ki.

Fürth táján (Burgstallon) rendkívül megerősített tábort ütött, és annak sáncai mögött várta be II. Gusztáv Adolf svéd király támadását, amely több hetes előkészület után be is következett. 1632. szeptember 3-án Gusztáv Adolf csapatai rohamot intéztek Wallenstein sáncai ellen, de visszaverték őket. Amikor a svéd király ismét visszafordult Dél-Bajorország felé, Wallenstein a császártól elpártolt szász választófejedelem ellen nyomult. E hírre azonban Gusztáv Adolf a szászok segítségére sietett, és Lützen mellett 1632. november 8-án találkozott Wallenstein seregeivel. A lützeni csatában a svéd király csapatai győztek, de a harcban maga a király is elesett. A Német-római Birodalom csapatai még aznap este Csehországba menekültek vissza. A kudarcért a tiszteket hibáztatták, sokat közülük kivégeztek vagy rangjuktól megfosztottak.

Wallenstein 1633 tavaszán Sziléziába vezette csapatait, amelynek erődített helységei jóformán mind szász, svéd és brandenburgi kézen voltak. Komolyabb akcióba azonban nem kezdett, kisebb expedíciókkal is beérte. Arnim tábornokkal és más svéd vezérekkel alkudozni kezdett. Úgy látszik, hogy a saját és a svéd-protestáns hadsereg egyesítéséről, a békének közös erővel való helyreállításáról tanácskoztak. Wallensteinnek volt felhatalmazása a béke megkötésére. Az alkudozások Ferdinánd türelmetlen követelései miatt azonban nem vezettek célra. Mikor hírét vette, hogy az udvar az ő tétlensége fölött nyugtalankodik, 1633 őszén váratlanul a szövetséges szászokra és brandenburgiakra támadt, és kiűzte őket Sziléziából.

Október 23-án az Odera menti Steinaunál (lengyelül Ścinawa) fegyverletételre kényszerített egy 5000 főből álló svéd hadtestet. Ezután Luzsicába (Lužice) nyomult, hatalmába kerítette Görlitzet és Bautzent, és egyúttal fegyverszünetre kötelezte a brandenburgi fejedelmet. Itt értesült a császár határozott parancsáról, hogy vonuljon azonnal Csehországon keresztül Bajor Miksa megsegítésére, és kísérelje meg Regensburg és a Felső-Pfalz visszafoglalását. Wallenstein azonban mindössze annyit tett, hogy novemberben Csehország nyugati határszéléig, Cham városáig nyomult, ahol részben köszvénye miatt, részben pedig azért, mert Regensburg visszafoglalását téli időben nem tartotta kivitelezhetőnek, felhagyott a további előrenyomulással. Sorsára hagyta Bajor Miksát, akit amúgy is csak ellenfelének tekintett, majd csapataival Csehországban téli szállásra vonult. Wallenstein viselkedése erős visszatetszést keltett az udvarnál, ahol ellenfelei még több ármányt szőttek ellene.

II. Ferdinánd császár titkos pátensben kimondta Wallenstein lefokozását, erről azonban egyelőre csak a megnevezett alvezéreket értesítették. Butler skót ezredes Patrick Taaffe útján azt a parancsot kapta, hogy Wallensteint élve vagy halva kerítse kézre. Butler 1634. február 24-én Egerbe (csehül Cheb) vonult, ahol a polgármester házában (az úgynevezett Pachhöllet-féle házban) szállt meg. Butler honfitársaival, Gordonnal és Leslievel is tudatta Wallenstein lefokozását, és Wallenstein megölését is megbeszélte velük. Gordon a tervet követve február 25-én este Wallenstein hű embereit, Ilov, Kinsky és Terzka ezredeseket vacsorára hívta magához és lakoma közben leszúratta. Butler egyik embere, egy Devereux nevű dragonyos kapitány néhány fegyveressel Wallenstein szállására ment. Wallenstein éppen kihajolt az ablakon, hogy a lárma és fegyverzaj okát kikutassa, amikor a fegyveresek az ő hálótermébe is behatoltak és Devereux-től halálos döfést kapott. Testét előbb a chebi várkastélyban, majd Jičínben, 1785-ben pedig Münchengrätzben (csehül Mnichovo Hradiště) helyezték nyugalomra. Birtokait a császár elkobozta, főbb hívei ellen pedig főbenjáró pert indított, míg gyilkosait fejedelmi bőkezűséggel jutalmazta.

Wallenstein kétségkívül egyike a nagy vezérekben nem szűkölködő harmincéves háború legkiválóbb hadvezéreinek, és egyúttal az osztrák hadsereg, nevezetesen a tüzérség megteremtője. Mint politikust határtalan nagyravágyás jellemezte, amellyel ingatagsága és habozása nem állt arányban.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Albrecht von Wallenstein témájú médiaállományokat.