I. Bajazid oszmán szultán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
I. Bajazid
Yıldırım I. Bayezit.JPG

Oszmán szultán
Uralkodási ideje
1389. június 15.1402. július 28.
Elődje I. Murád
Utódja Isza, I. Mehmed, Szulejmán, Musza
Oszmán interregnum
Életrajzi adatok
Uralkodóház Oszmán-ház
Született 1354
Demótika, ma Didimótihon vagy Bursa
Elhunyt 1403. március 8. (49 évesen)
Akşehir
Édesapja I. Murád
Tughra of Bayezid I.JPG
I. Bajazid aláírása

I. Bajazid, elterjedt átírással Bajezid (Demótika?, 1347[1]/1354Akşehir, 1403. március 8.[1]), a negyedik oszmán szultán 1389-től 1402-ig. Legendásan gyors csapatmozdulatairól katonái, Villámnak (jilderim) nevezték.[1] Kiváló hadvezér volt, amíg a sorozatos sikerek elbizakodottá nem tették.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bajazid 1347/1354 körül született, édesapja I. Murád. Fiatalon részt vett apja hadjárataiban, így a rigómezei csatában is, ahol a törökök döntő győzelmet arattak a szerbek fölött, de Murád szultán elesett.[forrás?]

Trónralépte[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Édesapja halála után, 1389-ben ő lett az oszmán birodalom uralkodója[1] és hogy megbosszulja Murád halálát, minden szerb foglyot lemészároltatott[forrás?] – ugyanakkor öccsét is megfojtatta, tettét azzal indokolván, hogy hiszen Allahnak sincsen versenytársa.[1]

Megegyezett az ugyancsak elesett I. Lázár szerb cár fiával és utódával, Lazarevics Istvánnal – amelynek értelmében István a szultánt minden hadi vállalkozásában támogatni tartozott.[1] Így a török had fő csapásmérő ereje a szerb nehézlovasság lett.[forrás?]

Első évei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1391-ben ostrom alá fogta Konstantinápolyt, mire V. János bizánci császár, keresztes hadjáratra buzdította fel a keresztény világot[forrás?] János utódától, II. Mánueltől hiába sürgette a főváros átadását – az nem történt meg.[1] Bosszúból Bajazid évekig ostromolta Bizáncot.[1]

1394-ben véget vetett Bulgária függetlenségének – Zsigmond király közbenjárását pedig gőgösen visszautasította.[1]

Ugyancsak 1394-ben Havasalföldet is meghódította, valamint befejezte Thesszália és Makedónia elfoglalását.[forrás?]

Bajazid ezután seregének egy részét Boszniába küldte – a hadtest Zsigmond királytól vereséget szenvedett.[1] Hasonló történt a Szerémséget pusztító török csapattal is.[1]

E hadjáratok mellett Kis-Ázsiát sem hanyagolta el: 1393 és 1398 között sorra elfoglalta a nyugat-anatóliai türkmén emírségeket. 1395-ben megépíttette a Boszporusz ázsiai partján, Konstantinápolytól nem messze az Anatóliai Erődöt (Anadolu Hiszári)[forrás?]

A nikápolyi csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

E hadjáratok ideje alatt több keresztény fejedelem, élükön Zsigmond királyunkkal szövetséget kötött a félhold ellen és 1396 tavaszán tekintélyes számú lovag vonult az Al-Duna vidékére. A seregben francia, lengyel és német vitézek sorakoztak a magyarok mellett.[1] Zsigmond a bolgár Nagy-Nikápolyt vette ostrom alá.[1] Azonban mialatt a keresztes had a várat vívta, Bajazid hatalmas serege élén megérkezett a város alá és merészen megtámadta a keresztényeknek. A nikápolyi csata szeptember 28-án a keresztények teljes vereségével ért véget.[1] A francia lovagok – akiknek elhamarkodott támadása okozta a vereséget – majdnem mind odavesztek vagy foglyul estek.[1]

Bizánc második ostroma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A diadal lelkesítő hatása alatt Bajazid ismét Bizánc ostromához fogott.[1] 1398-ban a bizánci császár jelentős hadisarcot fizetett, hogy a törökök elvonuljanak[forrás?], emellett az is közrejátszott a hadjárat befejezésében, hogy a szultánnak Anatóliában új ellenfele jelent meg.[1]

Timur Lenk támadásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Stanisław Chlebowski: Timur Lenk fogságba ejti Bajazidot

1400-ban Timur Lenk (Tamerlan), akinek érdekeit sértette Bajazid kis-ázsiai terjeszkedése, ultimátumban követelte, hogy Bajazid vonuljon ki a hűbéreseitől elfoglalt területekről. A sorsdöntő ankarai csatában 1402. július 20-án a szultán döntő vereséget szenvedett.[forrás?] Maga Bajazid is fogságba esett, akivel Timur eleinte nemes lelkűen bánt.[1] Azonban egy szökési kísérlet után szigorú őrizet alá helyezte a szultánt.[1] Az hogy vadállat módjára ketrecbe záratta volna csak monda.[1]

A hatalmának magaslatáról lezuhant szultán a következő év elején a fogságban elhunyt.[1] A 49 éves szultán március 8-án állítólag öngyilkosságot követett el.[forrás?]

Fiai megosztoztak birodalmán, így bekövetkezett a 10 esztendeig (1412-ig) tartó Oszmán interregnum.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u Bokor József (szerk.). Bajazid (I.), A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET Kft. ISBN 963 85923 2 X (1998) 

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Elődje:
I. Murád
Oszmán szultán
13891402
Az Oszmán Birodalom címere
Utódja:
oszmán interregnum

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]