II. Abdul-Hamid oszmán szultán
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! |
| II. Abdul-Hamid | |
 |
|
|
|
|
| Oszmán szultán | |
| Uralkodási ideje 1876. augusztus 31. – 1909. április 27. |
|
| Elődje | V. Murád |
| Utódja | V. Mehmed |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Oszmán-ház |
| Született | 1842. szeptember 21. Isztambul |
| Elhunyt | 1918. február 10. (75 évesen) Isztambul |
| Édesapja | I. Abdul-Medzsid oszmán szultán |
| Édesanyja | Tirimüjgan |
 |
|
| II. Abdul-Hamid aláírása | |
II. Abdul-Hamid oszmán szultán (oszmán törökül عبد الحميد ثانی `Abdü’l-Ḥamīd-i sânî, törökül İkinci Abdülhamit; Isztambul, 1842. szeptember 21. – Isztambul, 1918. február 10.) az iszlám világ kalifája, 1876. augusztus 31. és 1909. április 27. között az Oszmán Birodalom szultánja.
1867-ben nagybátyja, Abdul-Aziz kísérőjeként Angliában és Franciaországban járt. Liberális uralkodó volt, emiatt a konzervatívak nem bíztak benne túlságosan. Ennek ellenére igyekezett bevezetni a reformintézkedéseket, amelyekre a nyugati hatalmak biztatták. Trónra lépésekor kihirdette az első oszmán alkotmányt, belpolitikájában az oktatás területén fontos reformokat vezetett be. Az elemi, közép- és katonai-iskolákat kiterjesztették az egész birodalomra, szakiskolákat hoztak létre, és 1900-ban megalakult az Isztambuli Egyetem is.
1877 elején következett egy katasztrofális háború Oroszországgal, amely után a San Stefanó-i béke értelmében az oszmánok területeket vesztettek.
Mindinkább kezdett Németország fele húzni, akit már a Birodalom barátjaként kezelt. Német hadmérnököket alkalmazott a hadsereg újjászervezésére, és lépésenként átvette a hatalmat, míg minden az ő kezében összpontosult. 1881 decemberében kénytelen volt külföldről kölcsönt felvenni. Az egyiptomi problémák, ahol egy vezetőt letett; a görög határvillongások Montenegróban többé kevésbé simán zajlottak le.
Közben a szultánnak sikerült minisztereit titkárokká csökkentenie és az egész adminisztrációt a kezeiben tartotta. Közben sikerült megszereznie Krétát is. A szultánnak az utolsó pillanatig sikerült ellenállnia a nyugati hatalmak akaratának, és az agresszív kereszténységnek ellenálló iszlám bajnokának tekintette magát. A külföldiek jogait megkurtították, új vasútvonalakat építettek Mekka és Medina felé. Ez semmit sem segített a rossz kormányzáson, és a szultán a Yıldız palotába barikádozta el magát, állandó halálfélelemben élve.
Mikor kitört a török felkelés, a szultán azonnal visszaállította az 1875-ös felfüggesztett alkotmányt, és 1908. december 10-én beszédet tartott a parlamentben elmondva, hogy „az első parlament ideiglenesen lett feloszlatva, míg a taníttatási szint eléggé magas nem lesz a Birodalom területén”.
Ez sem mentette meg a szultánt a gyanúsításoktól, aminek eredményeképpen egy forradalom 1909. április 27-én megfosztotta hatalmától, és Szalonikiben (rangját tiszteletben tartó) fogságba helyezték. 1912-től haláláig az isztambuli Beylerbeyi palota foglya volt, itt halt is meg.
Jegyzetek [szerkesztés]
Lásd még [szerkesztés]
| Elődje: V. Murád |
|
Utódja: V. Mehmed |
| Elődje: V. Murád |
|
Utódja: V. Mehmed |
|
||||||||||||||||
