Lepantói csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lepantói csata
Battle of Lepanto 1571.jpg
A Lepantói csata

Konfliktus Velencei–török háború (1570–73)
Időpont 1571. október 7.
Helyszín Jón-tenger, Patraszi öböl
Eredmény A Szent Liga döntő győzelme
Szemben álló felek
Flag of Cross of Burgundy.svg Spanyolország

Flag of Most Serene Republic of Venice.svg Velencei Köztársaság
Flag of the Papal States (pre 1808).svg Pápai Állam
Flag of Genoa.svg Genovai Köztársaság
Savoie flag.svg Savoyai Hercegség

Flag of the Sovereign Military Order of Malta.svg Máltai Lovagrend
Cross of saint stephen.svg Szent István Lovagrend
Naval Ensign of the Ottoman Empire (1453–1793).svg Török Birodalom
Parancsnokok
Don Juan de Austria Ali pasa †
Szemben álló erők
62 100 katona
23 000 evezős
219 gálya
6 galeassza
Összesen 1334 ágyú
57 700 katona
19 000 evezős
205 gálya
55 galióta
Összesen 741 ágyú
Veszteségek
33 gálya
23 000 halott és sebesült
84 elsüllyedt
127 elfogott gálya
25 000 halott és sebesült
3500 fogoly
é. sz. 38° 12′, k. h. 21° 18′Koordináták: é. sz. 38° 12′, k. h. 21° 18′

A lepantói csata az Oszmán Birodalom ellen vívott háborúk egyik híres tengeri csatája, amelynek helyszíne a Görögország nyugati partjainál fekvő Patrei-öböl[1] volt. A Velencei Köztársaság, az V. Piusz pápa által vezetett Pápai Állam, Spanyolország, a Genovai Köztársaság, a Savoyai Hercegség és a Máltai Lovagrend szövetsége döntő csapást mért az oszmán flottára.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A ciprusi oszmán hadjárat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ciprus szigete, mely akkoriban velencei kézen volt sok bajt okozott az Oszmán birodalomnak. A sziget a Földközi-tenger törökök által ellenőrzött térségének közepén feküdt. Ideális menedéket biztosított a keresztény kalózhajóknak, amelyek veszélyeztették a kapcsolatot a török főváros Isztambul, és Egyiptom között, amely a birodalom leggazdagabb tartománya volt. Sok évtizeden keresztül folyamatosan zaklatták a muszlim kereskedő- és zarándokhajókat. A keresztény kalózkodás komoly gazdasági károkat okozott, ráadásul gyengítette Isztambul tekintélyét az iszlám világban. Ciprus ideális célpont volt híres gazdagsága miatt, valamint mert közel esett a török tengerészeti bázisokhoz, így a törökök hamarabb tudnak erősítést vinni a csatába, mint a védekező velenceiek.

Az 1570-es oszmán hadjárat során a törökök 300 gályával és több, mint 60 000 emberrel alig két hónap alatt lerohanták a szigetet. A főváros, Nicosia ostroma 46 napig tartott. A győzelem után a törökök háromnapos szabadrablást engedélyeztek a katonáknak, melynek hatására Famagusta kivételével minden ciprusi város megadta magát.

A Szent Liga megalakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Válaszul 1571. május 25-én Rómában a pápa, Spanyolország, Velence, Genova, Toscana, Savoya, Urbino, Parma és a Máltai Lovagrend kihirdette a Szent Liga megalakulását, melynek célja Ciprus, a Szentföld és Észak-Afrika visszafoglalása volt a törököktől. A Liga megállapodott egy 200 gályából, 100 hadihajóból, 50 000 gyalogosból és 4500 könnyűlovasból álló haderő fölállításában, és behajózásában.

A csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A két flotta[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1571. szeptember elején a spanyol király 24 éves féltestvérének vezetésével Messinában gyülekező flotta szeptember 26-án érte el Korfut. Itt a szövetségesek értesültek az ellenséges flotta helyzetéről, mely a nyár végén végigfosztogatta Krétát és Velence adriai birtokait, és visszatért Lepanto[1] (ma: Navpaktosz, Görögország) kikötőjébe. Ekkortájt esett el az utolsó ciprusi város, Famaguszta, melynek kormányzóját elevenen nyúzták meg, a főtiszteket lefejezték, a katonákat pedig eladták rabszolgának. Az embertelen bánásmód híre szokatlan egységbe kovácsolta a Liga széthúzó katonáit.

A török flotta jelentős tüzérségi hátrányban volt a kereszténnyel szemben, néhány katona és tiszt már téli szállásra ment, a főparancsnok, Ali pasa pedig nem értett jól a tengeri hadviseléshez. Ezt elsősorban az a döntése mutatja, hogy október 7-én ő adta ki a török flottának a parancsot a támadásra.

Az összecsapás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csata felállása. Vatikáni falfestmény.

Mindkét flotta négy fő részre tagolódott. Centrumra, balszárnyra, jobbszárnyra és tartalékra. A török flotta jobbszárnyának parancsnoka Csuluk Mehmed volt, aki 55 gályájával állt szemben a keresztény balszárnnyal, amit Barbarigo irányított, aki 52 gályával rendelkezett. Az oszmánok jobbszárnyán Uludzs Ali, a csata utáni török flottaparancsnok foglalt helyet 58 gályával, vele szemben a keresztény jobbszárnyat Doria vezényelte 56 gályával. A centrumot a flották főparancsnokai vezették. Ali pasa, hogy leküzdje a nyomasztó keresztény tüzérségi fölényt, egyesítette tartalékát az első vonallal, alig 5 gályát hagyva magának támogatásul, viszont 87 gályájával komoly számbeli fölénye volt a keresztények centrumával szemben. Don Juan de Austria bölcsen egy 35 gályából álló tartalékot hagyott magának, amely a törökök támadása után oda mehetett, ahol szükség volt rá, míg neki magának 64 gályája volt. A keresztény flotta előtt foglalt helyet a 6 galeasz, amelyek egyenként 60-70 ágyúval rendelkező komoly tűztámogatást nyújtó hajók voltak.

A keresztény balszárnyat Csuluk Mehmed a part mentén támadva ügyes manőverezéssel megverte, azonban a Bazán vezette keresztény tartalék sikeresen visszaverte támadását, nagyrészt megsemmisítve a török jobbszárnyat.

A centrumban a törökök átvágtak a galeaszok ágyútüzén, és a két zászlóshajó, a török Szultána és a spanyol El Real összecsapott egymással. A két fővezér csatájában Ali pasa elesett. A parancsnok halála teljesen összezavarta a török sereget. Ezután a török hajók fele megpróbált visszafordulni és elmenekülni, megzavarva a továbbra is harcban álló többi egységet. A vége mészárlás lett, a török centrum is a jobbszárny sorsára jutott.

A török balszárny Uludzs Ali vezetésével kezdeti sikereket ért el Doriával szemben, azonban a többi rész összeomlása után Uludzs Ali sem látott esélyt a győzelemre, és megmaradt hajóival elmenekült.

Paolo Veronese festménye

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A török birodalom hatalmas erejét még ez a katasztrófa sem törte meg. 1572-re a teljes flottát újjáépítették, és Uludzs Alit nevezték ki főparancsnokká. A Szent Liga nem érte el kitűzött célját, se Ciprust, se Észak-Afrikát nem tudták elvitatni az oszmánoktól. Emiatt, valamint belső ellentétei miatt a Liga 1573-ra széthullott, de Velence megmenekült. Velence és Isztambul még ugyanebben az évben békét kötött. A török flotta újjáépült, a tapasztalt matrózok elvesztését azonban a birodalom évtizedekig nem heverte ki.
  • A pápa és környezete kitartóan imádkozta a rózsafüzért a harc alatt, és a győzelmet az imádkozásnak tudta be, ezért elrendelte, hogy ezen a napon, október 7-én a Rózsafüzér Királynőjének ünnepe legyen. Az ünnep a keresztények megsegítésének napja.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Lepantói csata témájú médiaállományokat.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Britannica Hungarica 11. kötet, lepantói csata

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]