Lepantói csata
| Lepantói csata | |||
 |
|||
| A Lepantói csata | |||
|
|
|||
| Konfliktus | Velencei–török háború (1570–73) | ||
| Időpont | 1571. október 7. | ||
| Helyszín | Jón-tenger, Patraszi öböl | ||
| Eredmény | A Szent Liga döntő győzelme | ||
| Szemben álló felek | |||
|
|||
| Parancsnokok | |||
|
|||
| Szemben álló erők | |||
|
|||
| Veszteségek | |||
|
|||
.svg){kind=small}
A lepantói csata az Oszmán Birodalom ellen vívott háborúk egyik híres tengeri csatája, amelynek helyszíne a Görögország nyugati partjainál fekvő Patrei-öböl[1] volt. A Velencei Köztársaság, az V. Piusz pápa által vezetett Pápai Állam, Spanyolország, a Genovai Köztársaság, a Savoyai Hercegség és a Máltai Lovagrend szövetsége döntő csapást mért az oszmán flottára.
Tartalomjegyzék |
Előzmények[szerkesztés]
A ciprusi oszmán hadjárat[szerkesztés]
Ciprus szigete, mely akkoriban velencei kézen volt sok bajt okozott az Oszmán birodalomnak. A sziget a Földközi-tenger törökök által ellenőrzött térségének közepén feküdt. Ideális menedéket biztosított a keresztény kalózhajóknak, amelyek veszélyeztették a kapcsolatot a török főváros Isztambul, és Egyiptom között, amely a birodalom leggazdagabb tartománya volt. Sok évtizeden keresztül folyamatosan zaklatták a muszlim kereskedő- és zarándokhajókat. A keresztény kalózkodás komoly gazdasági károkat okozott, ráadásul gyengítette Isztambul tekintélyét az iszlám világban. Ciprus ideális célpont volt híres gazdagsága miatt, valamint mert közel esett a török tengerészeti bázisokhoz, így a törökök hamarabb tudnak erősítést vinni a csatába, mint a védekező velenceiek.
Az 1570-es oszmán hadjárat során a törökök 300 gályával és több, mint 60 000 emberrel alig két hónap alatt lerohanták a szigetet. A főváros, Nicosia ostroma 46 napig tartott. A győzelem után a törökök háromnapos szabadrablást engedélyeztek a katonáknak, melynek hatására Famagusta kivételével minden ciprusi város megadta magát.
A Szent Liga megalakulása[szerkesztés]
Válaszul 1571. május 25-én Rómában a pápa, Spanyolország, Velence, Genova, Toscana, Savoya, Urbino, Parma és a Máltai Lovagrend kihirdette a Szent Liga megalakulását, melynek célja Ciprus, a Szentföld és Észak-Afrika visszafoglalása volt a törököktől. A Liga megállapodott egy 200 gályából, 100 hadihajóból, 50 000 gyalogosból és 4500 könnyűlovasból álló haderő fölállításában, és behajózásában.
A csata[szerkesztés]
A két flotta[szerkesztés]
Az 1571. szeptember elején a spanyol király 24 éves féltestvérének vezetésével Messinában gyülekező flotta szeptember 26-án érte el Korfut. Itt a szövetségesek értesültek az ellenséges flotta helyzetéről, mely a nyár végén végigfosztogatta Krétát és Velence adriai birtokait, és visszatért Lepanto[1] (ma: Navpaktosz, Görögország) kikötőjébe. Ekkortájt esett el az utolsó ciprusi város, Famaguszta, melynek kormányzóját elevenen nyúzták meg, a főtiszteket lefejezték, a katonákat pedig eladták rabszolgának. Az embertelen bánásmód híre szokatlan egységbe kovácsolta a Liga széthúzó katonáit.
A török flotta jelentős tüzérségi hátrányban volt a kereszténnyel szemben, néhány katona és tiszt már téli szállásra ment, a főparancsnok, Ali pasa pedig nem értett jól a tengeri hadviseléshez. Ezt elsősorban az a döntése mutatja, hogy október 7-én ő adta ki a török flottának a parancsot a támadásra.
Az összecsapás[szerkesztés]
Mindkét flotta négy fő részre tagolódott. Centrumra, balszárnyra, jobbszárnyra és tartalékra. A török flotta jobbszárnyának parancsnoka Csuluk Mehmed volt, aki 55 gályájával állt szemben a keresztény balszárnnyal, amit Barbarigo irányított, aki 52 gályával rendelkezett. Az oszmánok jobbszárnyán Uludzs Ali, a csata utáni török flottaparancsnok foglalt helyet 58 gályával, vele szemben a keresztény jobbszárnyat Doria vezényelte 56 gályával. A centrumot a flották főparancsnokai vezették. Ali pasa, hogy leküzdje a nyomasztó keresztény tüzérségi fölényt, egyesítette tartalékát az első vonallal, alig 5 gályát hagyva magának támogatásul, viszont 87 gályájával komoly számbeli fölénye volt a keresztények centrumával szemben. Don Juan de Austria bölcsen egy 35 gályából álló tartalékot hagyott magának, amely a törökök támadása után oda mehetett, ahol szükség volt rá, míg neki magának 64 gályája volt. A keresztény flotta előtt foglalt helyet a 6 galeasz, amelyek egyenként 60-70 ágyúval rendelkező komoly tűztámogatást nyújtó hajók voltak.
A keresztény balszárnyat Csuluk Mehmed a part mentén támadva ügyes manőverezéssel megverte, azonban a Bazán vezette keresztény tartalék sikeresen visszaverte támadását, nagyrészt megsemmisítve a török jobbszárnyat.
A centrumban a törökök átvágtak a galeaszok ágyútüzén, és a két zászlóshajó, a török Szultána és a spanyol El Real összecsapott egymással. A két fővezér csatájában Ali pasa elesett. A parancsnok halála teljesen összezavarta a török sereget. Ezután a török hajók fele megpróbált visszafordulni és elmenekülni, megzavarva a továbbra is harcban álló többi egységet. A vége mészárlás lett, a török centrum is a jobbszárny sorsára jutott.
A török balszárny Uludzs Ali vezetésével kezdeti sikereket ért el Doriával szemben, azonban a többi rész összeomlása után Uludzs Ali sem látott esélyt a győzelemre, és megmaradt hajóival elmenekült.
Következmények[szerkesztés]
- A török birodalom hatalmas erejét még ez a katasztrófa sem törte meg. 1572-re a teljes flottát újjáépítették, és Uludzs Alit nevezték ki főparancsnokká. A Szent Liga nem érte el kitűzött célját, se Ciprust, se Észak-Afrikát nem tudták elvitatni az oszmánoktól. Emiatt, valamint belső ellentétei miatt a Liga 1573-ra széthullott, de Velence megmenekült. Velence és Isztambul még ugyanebben az évben békét kötött. A török flotta újjáépült, a tapasztalt matrózok elvesztését azonban a birodalom évtizedekig nem heverte ki.
- A pápa és környezete kitartóan imádkozta a rózsafüzért a harc alatt, és a győzelmet az imádkozásnak tudta be, ezért elrendelte, hogy ezen a napon, október 7-én a Rózsafüzér Királynőjének ünnepe legyen. Az ünnep a keresztények megsegítésének napja.
Hivatkozások[szerkesztés]
Forrás[szerkesztés]
- Jeremy Black: Hetven döntő csata, „Lepantói csata” fejezet, ISBN 963-9615-15-3
Külső hivatkozások[szerkesztés]
- A lepantói legendák és a valóság - Múlt-kor történelmi portál
- The Naval Battle of Lepanto
